Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)
1884-09-16 / 142. szám
II. évfolyam. * Ki------------------------jt ^ [§] Szerkesztőségi iroda: ® Sepsi-Szentgyörgyön: Gsilfi-utcza MatheoTics-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: lótai-izomita-részvény-társulat hová az ilófínlési penzek és hirdetések ? bóriontoson küldendők. ^ ----------------------Előfizetéti Av helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve : Egész évre . 10 írt — kr. Félévre . . 6 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 60 kr. Sepsi-Szentgyörgy, kedd, 1884. szeptember 16. SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetmények dija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért fi kr. Bélyegdijért külön 30 kr. JSJfcS fta 142. szám. (IT* Csikmegye részére : szerkesztőségi kiadóhivatal § Csik-Szeredában T. Nagy Imre társszerkesztő lakásán (kedd-utca, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. XR19-Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKElY NEMZEt ez i mű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Kkifizetési dm : egész évre . 10 frt. félévre ... 5 frt. Megyeréde . 2 frt. 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet" kiadó tulajdonosa. A reformok. — szept. 15. (im.) Nagy zajt ütött az ellenzék táborában egy szó a miniszterelnök szájából. Csak egy kis szó és úgy a szivéhez kapott mindenik, mintha valami csendes szélhűdés környékezte volna meg. A sajtó. Jól tudta azt mindenki, hogy a miniszterelnök nyilatkozni fog a sajtótörvény revíziójáról , tehát készületlenül nem lepett meg senkit. És mégis akkora az izgultság a túlsó táborban, oly nagy a rémület, mintha most egy csapással agyonzúzta volna a miniszterelnök az ők összes existencziájukat. Mit is mondott a miniszterelnök ? Azt, hogy a mostani anarchista, nemzetiségi és felekezeti izgatásokkal szemben a sajtótörvény kellő biztosítékokat nem nyújt. Szükség lesz tehát a szabad sajtó olyatán elfajulásait, aminek az államellenes izgatások, az antiszemitizmus tápanyagául szolgáló felekezeti támadások, a szoczializmusnak divatos üzérkedései, stb. a maga rendes fóruma előtt még idejekorán elfojtani. Ennek a szükségességét maga az ellenzék is belátta régebben. Az ószlári rémper előtt és után egyhangúlag beismerte a sajtó pártkülönbség nélkül, hogy igenis van és létezik zsidó-kérdés. Hogy pedig ez Magyarországon a felekezeti türelmesség és szabadelvűség példányszerű hazájában létezik, az nagy szégyene ennek az országnak. Milyen szép czikkeket írtak volt akkor a lapok, hogy a szabadeszmékkel, a humanitás elveivel összeférhetetlen az a muszkaszagu felekezeti gyűlölködés és hogy milyen magasztos hivatása van a sajtónak a felekezeti háborúval szemben, békét és türelmet hirdető tollforgatása által. Azóta nem változtak a viszonyok. A felekezeti izgatás népszerű cselekedetlen. És rendszerrel fizetik napról-napra. Van rendes közlönye nyíltan bevalott czéllal, van hallgatag közlönye határozott és félreismerhetetlen antisemitikus tendencziával. Ez az állapot tarthatatlanná vált. A sajtónak nem szabad ennél az őrületes harcznál zászlóhordozóul szolgálni. Kötelessége az államnak erre nézve mentő eszközökről gondoskodni. És mit szólnak most a lapok ? Azt, hogy az egész antiszemitizmus csupa mesebeszéd. Nem volt itt zsidókérdés felekezet elleni tüntetés vagy izgatás soha és nem is lesz soha. A sajtó egyformán védelmezi a polgári jogokat és vallásszabadságot „urbi ett orbi“ , mire való hát itt még törvényesen is intézkedni oly dolgok megakadályozására, amik nem léteznek. „De strigis, quae non sunt.“ íme, így beszélnek tekintélyes ellenzéki lapok. Aztán higyjen nekik az ember , vagy igazodjék el, mi a manót is akarhatnak hát ők a maguk politikájukkal. A nemzetellenes izgatások — hogy a nemzetközi anarchikus hajlamokról ne is szóljunk — pláne merő koholmányok most már az ellenzék szemében. Évek óta egyebek sem teszünk, mint a sulferánnos szász lapok és dako-román olál lapok, meg a pánszláv újságok fészkelődéseinek regisztrálásával kínlódunk. Elmondjuk, hogy nekünk nem feladatunk a fajgyűlölet szitása s kérve kérjük őket, tegyenek le immár azokról a hóbortos ábrándokról, amik a közös haza polgárait elválasztják egymástól testvériességben és együttes hazafias cselekvésben. A nemzetiségi sajtó mit felel nekünk naponta ? Telelármázzák a félvilágot a magyar barbarizmussal, mely őket „elnyomja“, nyelvétől, hagyományos intézményeitől megfosztja és rájuk erőszakolja ezek helyett a maga faragatlan nyelvét, csiszolatlan instituczióit és nem hagyja őket szabadon gondolkozni sem. Az egyik eme könyhullatás közben átkacsingat a fehérek birodalmába és a rubelek visszamosolyognak rá. A másik pedig a Dimbovicza partjára megy mosakodni és nagy dolgokat remél a román testvérek támogatásától. Ezen közben pedig folyvást rendezik a Ilora-ünnepélyeket, egyik nemzetiségi egylet a másik után terem, nő mint a gomba. Lapjaik telve gyűlölettel a magyar állam iránt, tettleges inzultácziókkal fenyegetőznek. Visszaidézik a 48-iki véres napok emlékét és a történelem ismétlődését helyezik kilátásba. Az állam tűrt békével. Még csak meg sem fenyithette az extravagáns urakat. Mert nem volt törvénye rá. Hagyta, hogy kokettirozzanak Oroszországgal, Romániával és hogy ássák alá titkos módokkal és eszközökkel az állam belső és külső politikai nyugalmát. Most törvényt kér rájuk a miniszterelnök. S mit szólnak ehez az ellenzék lapjai? Mennyre-földre esküsznek, hogy nincs minálunk nemzetiségi kérdés. Itt horvátok, ráczok, tótok, bunyeváczok, szászok és oláhok csupa ma született bárányok, velünk békességben élő ártatlan teremtések. És Tisza Kálmán mégis meg akarja a sajtót rendszabályozni. Nos tehát, ha az ellenzék gondolkozását és viselkedését még ezek után is megérti valaki, akkor az a valaki nagyon okos ember. Mi nem értjük. = Gróf Apponyi és választói. Gróf Apponyi Albertet, a választási mozgalmak folyamán tudvalevőleg a Jászberényben folytatott agitácziókból eredt tüntetések és tettlegességek megakadályozták abban, hogy választóihoz szólhasson. Gróf Apponyi A. a választás megtörténte óta sem jelent meg választói közt. A napokban azonban értesítette választóit, hogy lemegy hozzájuk, s Jászberény választóközönsége, vasárnapra gyűlésre volt összehíva, hogy meghallgassa képviselője programmját. Az ottani mérsékelt ellenzéki vezérférfiak közt az a hír van elterjedve, hogy gróf Apponyi ez alkalmat felhasználja arra, hogy Tisza Kálmán miniszterelnök nagyváradi emncziácziója szemben a saját, illetve a mérsékelt ellenzék álláspontját jelezze, kardja. Ezt a kiváltságot fel is használja Bartha úton-útfélen, ahol szerét ejtheti. Ráles, mint a gyakorlott lesipuskás, a tisztességes emberre és kikeresi, hol lehet orvul támadni minden következmények nélkül. Egyik emberről, aki valamikor a tyúkszemére lépett neki, azt újságolja, hogy megdühödött, persze csak úgy tréfából; a másikról arezpiritó botrányos rágalmat fogad el lapjában és vezérczikket ír róla, persze azt is úgy, hogy azért még sajtóperrel se támadhassa meg senki. S mikor már végig agyonlesipuskázott egy csomó tisztességes és előkelő állású embert és látja, hogy emberölő munkája még nincs befejezve, akkor nekiront az isten oltárának, rádobja a tinta sarát az ur asztalára s pökhendi galgen-humorral odakiált az egyház szolgájának : „Várj meg te pap, megtanulak én téged félni!“ Bartha Miklós egy csúnya kötekedő czikksorozatot indított meg lapjában, az „Ellenzékben Szász Domokos kolozsvári ref. lelkész és egyházkerületi főjegyző ellen. A ki ezeket a czikkeket végig olvasta, az a köztiszteletben és általános becsülésben álló tudós főpapot még jobban szereti, jobban becsüli, mint eddig. Szász Domokos urban meg akarta gyalázni Bartha Miklós az egyházat, melynek egyik legdíszesebb hivatalát tölti be, meg akarta bélyegezni benne a becsületes társadalmat, melynek a kitűnő főpap oly apostoli hivatásszerű fáradhatatlan harczosa; össze akarta törni Szász Domokosban a szabadelvű pártot, és mit nyert vele ? Megalázta Bartha Miklós maga magában az embert, a politikust és hírlapírót oly mélyen, oly helyrehozhatlanul, hogy már csak ez az egy ténye is elégséges lenne arra, hogy az összes ármádiák Dienstli-kardjai soha ne rehabilitálhassák Barthát. A „Kolozsvári Közlöny“ Bartha Miklós eljárását egy ügyes czikkben méltó elbánásban részesíti. Átvesszük lapunkba egész terjedelmében, mert jó tudni a Csíkszeredai választóközönségnek is, hogy miféle embert tiszteltek ők meg a kerület képviselésével. íme a K. Közlöny czikke: Én Bartha Miklós urat kritizálom. Bartha Miklós úré az érdem, hogy az uj idők e szellemét Kolozsvárra beplántálta. Néhány esztendő óta alaposan összeszid minden létező, elmúlt és jövendő dolgot. A lapját egy csutakoló tekercsnek tartja, amivel végigdörzsöli a társadalom egész testét. A vér kibuggyan sok helyt a durva munkára. Mindegy. A munkáját megkívánják sokan, épen mert durva. S mindenfelé ragadják a csutakolót és általános lesz a dörzsölés. Ez okán nagy háborgások történnek. Felzavarodik nálunk minden társaság. Fellázad a megdörzsölt tisztesség, jó hírnév, magánbecsület. Boszusággal zugnak és méltatlankodva és nemes haraggal eltelve háborognak. Az ember látja, a mint jön a vihar, erejének nagyságát megmérheti s látnoki ihlet nélkül megjósolhatja, hogy elsodratik általa a fő csutakoló mester és minden tanítványa. Akkor megjelen a levegőben egy csonka kéz. Valaki rázza és mutogatja. lm az én védelmem ! Én béna vagyok. Gyöngédség a védteleneknek. Ezt a csonkaságot méltatlanul kaptam. Mentsvárom. S a szivek ajtaja kinyílik, a könyörületesség bemegy rajta, a vihar lecsillapodik s Barthaur pihen, hogy nemsokára újult erővel kezdje a csutakolást. Az a csonka kéz sokszor rázatik a levegőben. Az az instanczia sokszor nyujtatik be a közönséghez. De az emberek jók, jóságban ki nem fáradók. Hanem én úgy látom, hogy Barthaur nemcsak visszaél a csonkasággal, de egyedül magát látja jogosultnak arra, hogy csonkasága legyen. S ha másnak is van s ha tisztességadta csonkasága van, ő respektálja legkevésbé. A magáét uzsorával használja, a másé — a másé ... Bartha ur Szász Domokos urat harapja egy idő óta. Nagy kedvteléssel, kéjelgéssel cselekszi. Tudja, látja, hogy Szász Domokos úr csonka. Csonka, mert pap. Olyan ember, aki nem vehet megbántott becsületéért elégtételt a társadalmi formák közt. Nem csaphatja vissza szemébe a mondónak a mondottakat, nem ajánlhatja fel vérét az igazért. A pisztolyt, a kardot nem veheti kézbe, mert a szeretet Urának szolgája, áldásra használhatja csak a kezét. Csonka. Egyedüli menekvése csak a törvény, mikor emberi becsülete ennek igénybevételét parancsolja. Ezt tudja Bartha ur. Egyszer elmentek idáig. Elitélték Bartha urat rágalmazásért. Akkor kitanulta Bartha ur a törvény gyengéit is. Egy vonallal innen marad most annál, ameddig a törvény keze ér. Láthatatlan alakokba búvik, orozva harap, óvatosan kap a sarkába. A törvény a bátor vagy az ügyetlen bűnöst sújtja. Bartha ur gyakorlott. És nem véve Szász Domokos urnak e helyzetéből folyó csonkaságát figyelembe, ügyesen támad. Méltányos-e, tisztességes-e, férfias-e ez a dolog? Ügyes bizonyosan. Szász Domokos ur azonban nem rázza kérkedve a publikum előtt a csonkaságát, mint Bartha úr a maga kezét, hanem hallgat és tűr. Tűri a legraffinistabb gyanúsításokat, a legképtelenebb vádakat. Tűr magán egy Barthát. Nem rázhatja le. Szükségesnek látom, hogy szóljak. Nemcsak az késztet rá, amit a czikk elején mondtam, hanem a tisztesség. A Bartha ügyes üzelme késztet. Szeretnék tisztázni némely dolgokat. Utána jártam sem leirom. Bartha azt mondja : „Pap megtánczoltatlak.“ A legszenvedélyesebb dühvel támad s ami rosszat tud Szász Domokosról, elmondja. Egy részét leplezetlenül, a mást betakargatva. De a fél igazságot csupán. Utat ad a sejtelemnek, a gyanúsításnak. Példátlan jezsuitizmussal dob oda kegyetlen vádakat, buborékolva egy „ha“ szócskába. „Ha megtetted . . .“ De sejteti, hogy megtette. A törvény nem foghatja meg érte Bartha urat. Az emberek képzelme kiszínezi a vádat. A gyanú sebesebben szalad végig a lelken, mint a tűz az avaron. És megfogan. Ilyen féligazsággal be lehet bizonyítani a bibliából, hogy nincs Isten; be lehet bizonyítani, hogy a támadás e módja tisztességes. Mi mindaz, mit Szász Domokos ellen fel tudott hozni ? egyik, hogy halálba űzte Nagy Jánost; másik, hogy felpofozta Harag Viktor, mert egy szegény diák pénzét elnyerve, még útravalót sem adott; a harmadik, hogy kuglitársadalmat alapit, ide csábitja (?) a családapákat. . . Ennyi mindössze. Variálva, facsarva — de csak ennyi. Egy közpályán oly tevékenyen szereplő, tehát annyi privát érdekbe ütköző férfiúról, mint Szász Domokos, összevissza ennyi... Tehát két halottal és egy ostoba állítással argumentál. Lássuk a halottakat. Idézlek Nagy János. Nem irom ide, hogy „kedves barátom“ voltál, mert Bartha is igy czimez. Ő, ki mindegyre felszakgatja a sírodat és a maga czéljai mellé állít téged segítségnek. Idézlek. Ujjamat sebedre teszem. És nem vérzik. Mert én nem bántottalak soha. Vakmerő Bartha, ha ő érint. Vakmerő vagy bűnbánó. Tán védekezik saját maga előtt az örök álomért, mely rád borult. Csak annyira szeretem az Ellenzéket, mint amennyire „kedves barátja“ volt Bartha Nagy Jánosnak. De az Ellenzékből mondom el, mi kergette a szegény embert halálba. Ez egyszer igaz lesz ebből a lapból az idézet, mert nem ő idézi magamagát. „Nagy János — úgymond a nevezett lap szerkesztői állásától való elmozdításától fogva fájdalmas képzelődéstől emésztetett, s ez üldözte a szerencsétlent. Zülleni kezdett... Külsőségeket elhanyagolta ... Egy szörnyű pillanatban elölte magát...“ (Eli. 1882. szept. 22.) Tehát tönkre ment, mert meg kelle válnia egy állástól, mely rá nézve életkérdés vala. Meg kelle válnia? Mit mond az Ellenzék ? „Szász Domokos — úgymond — kitartó harczosa a közügyeknek, ott van mindenütt a küzdők sorai között, nem kimél sem fáradságot, sem időt.... Olyképen támadtatott meg (Nagy János által), hogy az egyházi közhivatalnok s a magánbecsületében sértett emberre elviselhetetlen vala ez, mert a megtámadott erkölcsi exisztencziáját tette lehetetlenné. A sértett (t. i. Szász Domokos) be kellett, hogy perelje ....“ (Eli. 1881. jan. 22.) Ezt megtette Szász Domokos ur. Beperelte. Nagy János visszavonta a sértést, a czikket az esküdtszéki tárgyalás előtt. Hát Szász Domokos a pap is visszavonta a pert. Erre az Ellenzék azt írta ujabbkori kedves barátjáról, Nagy Jánosról : „Megdöbbenünk, megbotránkozunk a sülyedés a sötét bizonyítványai előtt. Arczunkba sző Szász Domokos. — szept. 15. Bartha Miklósnak, a „csonka hősnek,“ szabadalma van az emberszólásra és becsületrablásra: patentírozta azokat neki a Dienstli