Székely Nemzet, 1888 (5. évfolyam, 1-200. szám)

1888-10-21 / 162. szám

VI. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, vasárnap, 1888. október 21. 162. szám. -Selfcr OKS--------------------­Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön: Olt-utcza, 326. sz. a. hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyoi Ma­rázvén­ F-társu­lat hová 12 eltüzelési pénzek is hirdetések , bérmentesen küldendők. ^ SZÉKELY POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési str: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 frt — kr. Félévre . 5 frt — Negyedévre . 2 frt 60 kr. Hirdetmények :l­ja: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegükért külön 30 kr. (­ Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társ­­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, vala­mint előfizetési pénzek és hirde­tések bérmentesen küldendők. Udvarhely megye részére: társszerkesztő Szent-Királlyi Árpád (Szombatfalva u. p. Sz.-Udvar- I fo­ hely) hová Udvarhelymegyéből a­­ lapot érdeklő közrem, küldendők. ^ JVt®---------------------------­N­y­ilttér- sora 15 kv. hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ------------------------­ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra.­­ A „Székely Nemzet“ megjelenik h­etenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre. . . 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . 2 frt 50 fr. Az előfizetéseket legczélszerű­bb postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldány­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­tathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet kiadótulajdonosa Mi lesz most? — okt. 20. Mérvadó politikai körökben az a hit kezd lábra kapni, hogy a német császár uta­zása teljesen sikertelen maradt, hogy sem Peterhofban, sem Bécsben nem talált enge­dékenységre s marad a bolgár kérdés nyílt kérdés és nyílt seb, a­milyen eddig vala. Bécsben már nem is tétettek kísérletek az engedékenység előidézésére, a mennyiben a czár minden kísérletet hidegen fogadott s a nyert tapasztalatok után Vilmos császár minden további békítéssel felhagyott. A ma­gyar miniszterelnöktől megtudta az ország hangulatát, hogy a magyarok mindenre ké­szek, csak engedmények adására nem, hogy az országban az orosz ellen harczias hangu­lat uralkodik s a mely pillanatban a háború kitörne, egy szent háború jellegét öltené magára a magyarokra nézve. Ezt suttogják a politikai körökben Bu­dapesten s hogy mi igaz belőle, mi nem, meghatározni nem tudjuk. Hogy Bulgária nem fél, sőt berzenkedik, azt észleljük, da­czára ennek, elképzelhetetlen előttünk, hogy minden maradjon, mint eddig volt s a szö­vetségesek közt semmi megállapodás ne jöj­jön létre. A kelet semlegesítése lenne a leg­­bölcsebb gondolat, szövetsége románnak, szerbnek, bolgárnak, Európa hozzájárulása a szövetséghez s a szövetséges államok függet­lenségének garantirozása. Sem az enyém, sem a tied, sem az oroszé, sem Ausztria- Magyarországé, hanem Oroszország és Ausz­­tria-Magyarország közt válaszfalat képezzen. Háború nélkül csakis ez a megoldás le­hetséges, mert bármely hatalom nyújtsa is kezét akkor Bulgária vagy akármely balkáni állam után, kikerülhetlen az európai kon­fliktus. Hát miért nem lehetne kimondani : „Sem az egyik, sem a másik, fogad egyik­ben sem vásik.“­­ Ezt bizony már régen kimondhatta volna Európa s ha valaha, most volt alkalom egy közös megállapodásra, a­mi hogy meg nem történt légyen, majdnem lehetetlen elhinni s ha meg nem történt ? Oka vagyon. Ak­kor Oroszország a Balkán hirhatásáról nem mond le, Ausztria-Magyarország az ellenőr­zésről nem mond le s ez esetben csakugyan ott lennénk, a­hol voltunk. S várjon nem igy van-e a közéletben ? Csupán a politikai téren történnék meg az a csoda, hogy a kibékülés létrehozása nem sikerül ? Meglátjuk még, hogy a római látogatás után mi történik­? Hallgat-e a krónika azután­­ is, vagy hit hallatszik, fátyol­abben s az érdekelt milliók szeme is betekinthet végre valahára a kulisszák mögé ? Mert akár ha­tározzanak, akár nem, akár megállapodjanak, akár nem, annyit megérdemelnek Európa népmilliói, kik a pénzt adják, kik a kato­nát adják, hogy ne egészen tudomásuk nélkül alkudozzanak a bőrük felett. Már eddig is hosszadalmas a nagy tit­kolózás nézése, hogy nem tudunk egyebet csak az ünnepélyek programmját, a­mihez pedig legkevesebb közünk van s ami unal­massá vált már egészen az ásítozásig. Értjük a csizsót, hogy időnek előtte nem lehet min­dent a világ orrára kötni, hiszen hallgat­tunk is eddig mint a hal, sőt Helfi sem interpellálta Tisza Kálmánt, mert nem volt országgyűlés, ergo nem volt hol, de ma ? Ma talán már lehetne tudnunk valamit ? A hadseregeket felköszöntötték Bécsben is, Rómában is, annyit megértettünk a béke fentartásának nehéz küzdelmei közepett, de hogy a vers vége ne lenne tovább ? Az igen furcsa. Mert ha még a franczia világ­kiállítás évében sem háborúzunk, akkor nem messze vagyon az örök béke. Hiszen Fran­­cziaország úgy van most, mint a­ki egy le­vessel telt tálat tart a kezében, s mozdulni is fél, hogy eltörik ; vagy mint az egyszeri ember, kinek a hordójából kiesett a csap s hirtelenében az ujját dugta a csap helyébe, a mit látván a felesége, felfogott egy husán­got és férjem uramat, mindez ideig elköve­tett bűneinek fejében jól helybenhagyta. Nekünk pláne nem is a francziát kellene ütnünk, hanem a muszkát. Ezért csak nem dobná el a leveses tálat avagy nem hagyná elfolyni a világkiállítás életnedvét. Ámde történni kell valaminek, mert hogy ez az egész utazás csak puffra ment volna s a ritka jó alkalmat valamennyi hatalom elszalasztotta volna, azt még­se lehet el­hinni. Ott)­. A defic­it. Mint Lapunk másik helyén rö­viden közöljük, Tisza Kálmán pénzügyminiszter f. hó 18-án terjesztette be a képviselőház elé a jövő évi költségvetés előirányzatát kimerítő pénzügyi e­x­­pozé kíséretében. Megnyugtatásául szolgálhat a nem­zetnek, hogy az államháztartásban való egyensúly helyreállítása a lehető leggyorsabb lépésekkel köze­ledik a megvalósulás felé. Mikor Tisza Kálmán mi­niszterelnök a pénzügyi tárc­át átvette, az egyensúly helyreállítására nézve határozott ígéretet tett volt s mindazok — még az ellenzéki padokról is — a­kik ismerték a kimondott szó jelentőségét, pillanatra sem kételkedtek a pénzügyi helyzet ilyen irányban való átalakulásán. Most már tények is állnak előttünk. A jövő évi költségvetés körülbelül hét millió deficzittel záródik be csupán s a pénzügyminiszter kijelentette, hogy a­ki 1889-ben a költségvetést beterjeszti, már abban a szerencsés helyzetben fog lenni, hogy deficzit nélkül zárhatja le azt. Kétségtelenül megnyugtató állapot s valószí­nűleg el fogja némítani azokat a czinikus kételye­ket is, a­melyek Tisza Kálmán pénzügyminiszterségét annak idejében annyi bizalmatlansággal fogadták. Az ezredik. -- okt. 20. (rs.) Az ezredik novella ! Mily nagy zene­bonát csap ezért a furcsaságért a skribler had, mintha legalább is az ezredik ezres volna, az az : ezerszer ezer egy millió, még­pedig forint. Mintha ez a Vértesi Arnold volna legalább is „a millionér“, egy milliomos! Mintha volna neki per hat perczent, hatvanezer forint jövedelme és élne magának, nem törődve senkivel, hogy an­nál többet törődjenek vele mások­. Hogy az irigység verejtéke verje az anyagi emberiség ez­reinek homlokát, mikor mondanák : Nézd ! Ott megy az a Vértesi Arnold, kinek egy mil­liója van ! No de hiszen most is mondják: „Nézd! Ott megy az a Vértesi Arnold, kinek ezer no­vellája vagyon. Egy olyan halmaz papiros, mely ha még tiszta volna, egy vagyont tenne ki az ára. Ennek a tiszta papirosnak elértéktelenítésé­­vel foglalkozott ez az ember egész öntudatos életén keresztül, hegyezte a zabot, énekelt mint a prücsok, hogy ma, a­mikor e földi életben ritka írói eredményt ért el, megmosolyogja a hangyavilág. A magyar hangyavilág ! Mert ugyan a mit gondoltok, mennyit érne az a papiros, ha francziául, ha angolul, oh! ha muszkául lenne tele írva ? Ha soha egy szót nem olvasna is le róla a franczia, angol vagy muszka nemzet. Majd olvasná a magyar ! Az a magyar nemzet, melynek minden műveltebb gyermek­ regényt olvas, sőt némelyik fajja, de megkívánja tőle azt a dicsőséget, hogy ne magyar iró irta legyen. Jókait még csak elolvas­sák, mert az „hiic“. Még a régi világból való, mikor a nagy irók teremtek, mikor a magyar nemzet abban az állapotban volt még, hogy nagy embereket szülhetett. De a mai törpe kor­ban ? .. Kossuth Lajos után, Deák Ferencz után egy Tisza? Éppen ilyenek Vörösmarty, Petőfi, Arany után a poéták, Jósika után, Kemény után, Jókai után a regényírók. És minden áron rajta vagyunk, hogy ezt a balga véleményt elhitessük magunkkal, s ment­hessük a magyar nemzeti felfogás ama legújabb szörnyszülöttét, hogy a mai magyar irodalom nem ér semmit. S várjon miért is pártolnák ezt az irodalmat ? Miért olvasnánk magyar műveket, mikor francziákat, angolokat, oroszokat olvas­hatunk ? És ily körülmények közt 1000 magyar no­vellát összeírni. Tudva tudván, hogy nem olvas­sák, tudva tudván, hogy nem veszik, nem fizetik meg, s reá pazarolni a drága időt még­is. Ke­resni a kenyeret más utakon, más verejtékkel nappal, és mikor jön az est, a pihenni hazaté­­rők csendes otthona, mikor fáradság után édes nyugalomra hajtja fejét a munkás emberiség s megjelenik az éji sötétséget földerítő ragyogó álom , akkor leülni az Íróasztal mellé és átál­­modni ezt az álmot ébren, megkezdeni azt a munkát, mely a szellemek régiójába emeli a nyu­godni nem tudó lelket, melyet egy láthatatlan kéz kerget, hogy ama kötelességét teljesítse, melyre az alkotás által rendelve lett. Mert az író nem tud megpihenni semmi munka után, csak a melyben a lelkével dolgozott, kötelességérzetét nem elégíti ki csak az a verejték hullatás, mely tollán keresztül foly a világba, hogy a szellemek tengerén verjen hullámokat. Olvassák-e, nem-e ? Fizetik-e, nem-e ? Nem kérdezi ő azt akkor, csak szedi, merintgeti lelke mélyének kincses rejtekéből a hivatás keze ál­tal odahintett aranyat, mely ha nagy nemzetek,­nél jő napvilágra és fog talajt, zománczával futja be a világot, míg a kis nemzeteknél észrevétle­­nül fogja be a penész, melyben olykor a késő unokák fedezik föl, melyből búvárke­­zek fejtik ki. De azért írnia kell, legyen ő kis nemzetnek avagy nagy nemzetnek gyermeke, mert ezt a munkát tette kötelességévé alkotása. De vájjon ? kérdezi az emberiség : Hivatott író-e avagy nem ? Hiszen fiatal korában min­denki ír verseket, ki ne tenne regényírási kísér­leteket? Ki ne poetizálna, ki ne irka-firkálna addig, mig a megélhetés kötelezettségének ha­rangja meg nem kondul a feje felett? Ámde akkor! A pályaválasztás pillanatában, kihull a kísérleti toll a szárnypróbálgatók kezéből s a kenyér felé mutató út porondjára lép minden ember, csak az iró, csak a hivatott marad az ő régi helyén, még akkor is, ha kenyeret nem lát maga körül. És ir és ir! Ássa az aknát lelke mélyén és szórja kifelé lelke kincsét, a többi emberiség, lába elé, ha felveszik, felkarolják, az ő szeren­cséje, ha nem veszik, nem karolják fel, az ő sze­rencsétlensége, de ir, ir, ir, mert írnia kell, igy határozta el a menynyei kéz, mely édes mind­nyájunk sorsát igazgatja. És ha kötelességünket oly hűen teljesítet­tük a mint a geniustól nyert erő és képességtől csak kitelt, ha pályánk vonalán örök izzadással törve előre, ezernyi úttévesztő közül ezerszer ki­találva ezer csatát vívtunk az utunkban álló ne­hézségek rémeivel, s egy közönyös kor fel sem vevésének nyilától ezer sebet hordva érünk a diadalmi oszlop tövéhez: nem-e megérdemeljük az egyetlen, de megfizethetetlen jutalmat, melyet a czélnál összegyűlt pályatársak ölelése okoz lelkünknek ? Ezer novella nem ezer darab ezres bankó ! A­ki ezt az ezer novellát, a szellemnyilvánulás ezen szokatlan gazdaságát világra gyűjtő, nem milliomos , de álljon hát elő leggazdagabb em­bere a földtekének és birja megvenni pénzen azt a szeretetet, melyet egy szegény író tolla az ő, bár csekély olvasóinak szivébe ejt; birja megfi­zetni az igaz tisztelet ezen igaz nyilvánulását, s lássa ama álarcztalan tekintetek ragyogását, mely koszorút sző halántékai körül, mert a­mig oly gazdag ember, aki azt megfizetni birja, nem találkozik, addig ne panaszkodjék a szellem nap­számosa, mert az ő vetése az, melynek magvai a szivekbe hullnak, s melynek aratásáért hiába nyújtózkodnék anyagi kéz. Nem csak kenyérrel él az ember s a szel­lemnek legparányibb kincse is boldogitóbb erő­vel bir egy arany hegynél! Ez legyen a szel­lem munkásainak vigasztalása és kárpótlás az anyagi jutalmak telt szekrénye helyett még ab­ban a közönyös világban is, melyet a magyar nemzet képez az ő irodalmának fölkentjei körül! ORSZÁGGYŰLÉS: Tisza Kálmán miniszterelnök, mint pénz­ügyminiszter, a képviselőház f. hó 18-iki ülésén benyújtotta az 1889-ik évi állami költ­ségvetést. Rendes kiadások 328.931,871 forint. Rendes bevételek 340.690,116 frt. Fö­lösleg a rendes kezelésnél 11.758,289 frt. Átmeneti kiadások, beruházások, rendkívüli közösügyi kiadások 25.642,358 forint. Átmeneti bevétel 6.561,988 frt. Hiány 19.080,370 frt. Ebből levonva a fennebbi fölös­leget, a jövő évi mérleg 7.322,081 frt. hiány­nyal záródik. A fölyő évi költségvetéssel szemben az 1889-ki előirányzat 5.121,035 frtnyi javulást mutat. Az expozéban, melynek kíséretében Tisza miniszterelnök a költségvetést benyújtotta,­­ kijelente, hogy a tavalyi zárszámadások sze­rint az állami kezelés négy millió­val volt kedvezőbb az előirányzat­nál. Hiteltúllépések nem fordultak elő és az állami pénztárak helyzete az év folytán ked­vező volt. A jövő évi költségvetésben a szeszadó­ból csak tíz millió van előirányozva, jóllehet e czímen több bevétel várható. Az államháztartás egyensúlyának helyreál­lítására nagy lépés történt. Meg van győződve, hogy a jövő évi költségvetésben nem lesz de­fic­it. A pénzügyi kormányzat reformjáról szóló törvényjavaslatot legközelebb be fogja ter­jeszteni. _______ BELFÖLD. — okt. 20. A tervbevett pénzügyi műveletek. A „Bud. Corr.“ jelenti: Rothschild Albert báró, ki Bécs­­ből a fővárosba érkezett, f. hó 17-én a délután folyamában hosszabb ideig értekezett Hansemann igazgatóval, Weiss elnökkel, Pallavicini őrgróf igazgatóval és Kornfeld igazgatóval. Másnap foly­tatták Tisza Kálmán miniszterelnökkel a több nagy hitelművelet felett megkezdett értekezletet.

Next