Székely Nemzet, 1892 (10. évfolyam, 1-198. szám)

1892-03-15 / 41. szám

41. szám. X. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, kedd, 1892. márczius 15. Alsó-sétatér 535. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jók­ai-nyomda-részvény-társulat, hová az dleaziu­si pinzik is hirdilisik SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP Megjelenik hetenként négyszer : vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési ár : helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 írt — kr. Félévre . 6 frt — ______________Negyedévre . 2 frt 50 kr.__________ kr. Hird­etmények dlija. : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivata­lCsik-Szeredában T. Nagy Imre társ­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját h­áz) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, vala­mint előfizetési pénzek és hirde­tések bérmentesen küldendők. Udvarhely megye részért: társszerkesztő ggyj­v: Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. Szerkesztőségi iroda: * Sepsi-Szentgyörgyön : bérmentesen küldendők. -;@n---------------------------T'® 11 Szent-Királlyi Árpád Szombatfalva (u. p. Sz.-Udvar­hely) hová Udvarhelymegyéből a 4 lapot érdeklő közrem, küldendők. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZERELT NEMZET“ cziml­ politikai é­s társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik h­etenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre ... 10 frt félévre . . . 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerű­bb postai utalvá­nyokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Itérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa Frázisok és tények. — márcz. 14.­­—. A nagyhangú, a közvélemény félre­vezetésére számított szólamok után, melyeket az ellenzéki felirati javaslatok benyújtói közt az ő szokott virtuozitásával különösen gr. Apponyi hangoztatott, fölszólalt az ország miniszterelnöke, a szabadelvű párt vezére gr. Szapáry Gyula s az általa felsorolt tények tükörében mutatta ki ama frázisok értékte­lenségét, silány hazug voltát. E frázisok összesége, veleje az, hogy a Magyarország­­független állami önállásának közjogi alapját képező 1867-ki kiegyezés a nemzet tetszése szerinti időben megváltoz­tatható sőt meg is dönthető törvényes után. Az utóbbinak nyílt követelését a szélső­balnak hagyván, az Apponyi-párt a helyes munkafelosztás elvén csak az elsőt vallja és követeli. Igaz, hogy a megváltoztatás mértéke iránt a tisztelt párt egyes tagjai vagy nincsenek egyetértésben, vagy nem vallanak egyforma őszinteséggel, így Bujanovics csak a kiegye­zés végrehajtásának teljességét követeli, gr. Apponyi már a kiegyezés egyes részeinek ki­cseréléséről jobbal helyettesítéséről beszél. Beöthy Ákos pedig, a párt oszlopos tagja, kassai beszédében a kiegyezés kereteinek szűk ki nem elégítő voltát hangoztatja, annak ki­bővítését követeli, a mi, mint a szélsőbal közlönyei diadallal konstatálják, nem egyéb az Apponyi-párt részéről, mint az 1867-iki kiegyezés elvetése s uj kiegyezés kötésének tehát a nemzet, a dinasztia s Ausztria közti új közjogi vita felidézésének követelése. S tényleg minden józan ítélő előtt a kiegyezési kérdésben ez a lényege az Apponyi-párt magatar­tásának és nem más. Ez a felforgatási tendencziája az Apponyi­­pártnak rettentő bűn a nemzet ellen. A kiegyezés alapján — a nemzet életé­­hez mérve — elenyészően csekély idő alatt nagy folytonos s fokozatos előhaladást tet­tünk anyagi s közműveltségi téren, a magyar társadalom egységesítésének s erősítésének terén. E szerzett erősségeink, a dinasztia bizalma s kifelé Ausztria szövetségében nagy­hatalmi állásunk hatalmas pánczél a mi mel­lünkön — s ezt a pánczélt dobjuk ki magunktól a valamennyi külföldi állam kapuján is zordan kopogtató társadalmi és hadi ismeretlen ret­tentő veszélyekkel szemközt? Va­gyunk már mi oly erősek ? — hogy ezt ők hiszik, evvel is önkénytelenül az 1867-iki al­kotás áldásos voltát ismerik el — egy ma­gunkban képzelhetjük magunkat győzhetlen vasgyáróknak nemcsak Ausztria de az összes fenyegető társadalmi s külbonyodalmi részek ellen ? Apponyiék gúnyosan vetették oda gr. Szapárynak, hogy mi, az ő pártja, a kiegye­zést örök törvénynek tartjuk. Szapáry diplomatikus tartózkodó okossággal felelt rá : mi nem mondjuk hogy örök törvény a ki­egyezés, hanem hogy állandó törvény, s azok alkotóinak országosan megtapsolt beszédeiből kimutatta hogy Deák Ferencz s Andrássy Gyula is így véleked­tek a kiegyezés szükségszerű állandóságáról: teljes állami és nemzeti megszilárdulásunk kiszámíthatlan nemzedékeken át leendő bekövetkezésének idejéig. Huszonöt év rövid idő, érezzük, tudjuk, hogy a szükséges állami s nemzeti megerősödés be nem következett, de azért hogy Apponyi vágyai­nak czélját a hatalmat elérhesse, megbolygas­suk-e ez alapot, veszélyeztessük-e a dinasztia bi­zalmát s Ausztria szövetségét, mely tényezők igénybe vétele és biztosítása utján amaz ál­lami és nemzeti megerősödés — az utolsó 25 év eredményei a tanuk rá ! — egykor a két­szer kettő bizonyosságának ellenállhat­lansá­gával eljövendő leszen ? Gróf Apponyi trónkövetelésének alapja egyedül az 1867-iki kiegyezés bolygatása : ez alapon igyekszik népszerű frázisokkal ma­gához hódítani a közvéleményt s ez alapon szerezte meg a szélső K­ossuth-párt támoga­tását, fegyverszövetségét. De meg vagyunk győződve, hogy ha a szélsőbalt eddigi szóvivőitől el is hódíthatja magának, a nemzet óriási többsége meghódí­thatlan lesz neki. A nemzet legjobbjai Szapáryval élükön állnak őrt a kiegyezésnek, nemzeti s állami megerősödé­sünk ezen biztos várának bástyáin, s védeni fogják azt minden erővel, minden ostrom ellen. Apponyi ez után mint trónkövetelő fog megőszülni. Hogy hatalmi czélját elérhesse, találjon ki más programmot, hisz eddigi pályafutása azt bizonyítja, hogy őt mint ge­­niális embert éppen nem genirozza programm­­jainak változtatása, csereberélése.­­ Szapáry Gyula gróf felirati beszédével foglalkozik a bécsi „Neue Freie Presse.“ A beszéd fénypontjának a kiegyezési alap védelmezését tartja azokkal a támadásokkal szemben, melyeket Apponyi és a nemzeti párt felirati javaslata az ellen intéznek. „Az volt — úgymond — a „N. Fr. Pr.“ — a legveszedelmesebb lépés, melyre Apponyi gr. nyilvános pályáján vállalkozott, midőn a kiegyezés továbbfejlesztésének jelszavával a Kossuth-pártnak kezet nyújtott a szövetségre.“ A felirati vitából. — Hegedűs Sándornak a képviselőház már ez. 11-iki be­szédéből. — T. ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Miután a fel­irati bizottság javaslatában az egyik passzus kérdése el van intézve, azt hiszem, hogy a kü­lönböző pártok által benyújtott felirati javasla­tok feletti vita tulajdonkép három pontban fog­lalható össze. Az egyik vonatkozik a közjogi kérdésre, a másik a reformokra, a harmadik pe­dig a pártok viszonyaira. Engedje meg a t. h­át, hogy röviden, egyszerűen és őszintén elmond­jam ezekre nézve igénytelen nézeteimet. (Hall­juk! Halljuk !) A­mi a közjogi kérdést illeti, e tekintetben legrégibb ellenfeleinkkel, a szélsőbal t. képvise­lőivel kívánok először egy pár szót váltani. (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Örömmel konstatálom t. i. azt, hogy a felfogásban és tak­tikában, melyet a t9 48-as és függetlenségi, va­lamint a 48-as párt a közjogi alappal szemben tanúsított, némi változás állott be ennek javára. A korábbi feliratokban s költségvetési vitákban ugyanis a szélsőbaloldal minden árnyalata ed­dig határozottan azt a tételt állította fel, hogy az 1867-iki kiegyezés megakadályozza az orszá­got annak lehetőségében, hogy fejlődjék, kultu­rális téren haladjon, pénzügyeit rendezze és hogy nálunk ipar és kereskedelem keletkezzék. Ez állásponttal szemben és ettől eltérőleg most úgy felirataikban, mint beszédeikben elismerik, hogy — az ő kifejezésüket használva — megiz­mosodtunk, minden téren nagy haladás tapasz­talható és hogy az 1867-es kiegyezéssel szem­ben tulajdonképen csak két okból ragaszkodnak még régi álláspontjukhoz. Az egyik az, hogy a haladást és kulturális fejlődést, a pénzügyek rendezését s mindazt, a­mit 25 év alatt elértünk, annak daczára értük el; a másik pedig a­mi ezzel némileg ellentét­ben áll, hogy kinőttünk, kifejlődtünk, kiizmosod­tunk abból a kiegyezési kötelékből és épen azért kell azt megváltoztatni. Ez a két tétel ugyan egymást magában véve is lerontja. De méltóztassanak csak visszaemlé­kezni a korábbi vitákra s meglátjuk, hogy előbbi álláspontjuk nem ez volt, hanem határozottan azt állították, hogy bármit csinálunk a pénzügyek terén, bármily törvényeket és kedvezményeket hozzunk az ipar fejlődése terén, bármiképen akar­juk kereskedelmi és kulturális intézményeinket fejleszteni, az „átkos közösügy“ megakadályoz ebben bennünket. Ha már most e tények és adatokkal szem­ben e legális magatartást tanúsítja a szélsőbal, én ezért csak köszönettel tartozom. De nem fo­gadhatom el azt a teóriájukat, hogy kinőttünk, kifejlődtünk a 67-es törvényből s azért kelljen azt megváltoztatni. Nem fogadhatom el azért — és itt nagyon csodálkozom, hogy Eötvös Károly t. barátom és Ugron Gábor t. képviselő úr is ilyen eszmének adtak kifejezést — mert én sze­rintem kétoldalú nemzetközi szerződésből (Ellen­mondás a szélső baloldalon. Felkiáltások : Egy­oldalú !) Kinőni nézetem szerint, sem jogilag, sem politikailag nem lehet. (Úgy van ! Úgy van ! a jobboldalon.) Úgy igenis lehet argumentálni, a­mint eddig méltóztattak, hogy ez a szerződés rossz, tehát megváltoztatandó, de hogy kinőttünk belőle s ezért rázzuk le magunkról — így argu­mentálni nem lehet. (Helyeslés jobbfelől.) Mégis megengedek azonban magamnak Ugron Gábor t. képviselőtársammal szemben egy meg­jegyzést, mert azt vettem észre, hogy a t. kép­viselő úr némi részben a politikai alaphoz köze­ledni látszik, a­mennyiben felvette programm­­jába a fokozatos átalakítás teóriáját, de némi tekintetben, talán antidotumként, még túlzot­­tabb állást foglal el, midőn a természettudomá­nyokhoz folyamodik és abból vezeti le, hogy oly ellentétek vannak Magyarország és Ausztria közt minden téren, a­melyek összeférhetetlenek. Már ilyen álláspontot a függetlenségi párt sem fog­lalt el, mert bizonyos összeköttetést és közössé­get maga is elismert és ennek következtében már csak a történeti fejlődés, a szomszédsági viszony és más ilyen összeköttetésből származó kötelék tekintetében azt hiszem, hogy bármikor akarná érvényesíteni programmját, ezen a téren az nem érvényesíthető és mint hallottam, nem is akarja érvényesíteni. Ha tehát Ugron Gábor­­. képviselőtársam azt az argumentumot hozza fel, hogy Ausztriá­ban a különféle nemzetiségű tartományok miatt nem haladhat úgy a fejlődés, mint nálunk, a­kik egységes nemzetet képezünk és tehát már ezen az alapon sem lehet közöttünk közösség, engedje meg, hogy én is a természettudományokhoz for­duljak a különféle erők összeállítása tekintetében és figyelembe véve a monarchia két állama közt levő tényleges viszonyt, a t. képviselő úr állítá­sát ezzel megc­áfolhassam. Mert tényleg úgy áll a dolog, hogy eltérő, sőt ellentétes természeti erők kapcsolata is adhat nagy erőt és a kiegye­zés sem akadályozza, hogy Ausztria fejlődjék sokszor szerencsésen, sokszor nem szerencsésen a maga természetes útján. Magyarország pedig c­entralizálja összes nemzeti és alkotmányos erőit és ebben az előszervezésben egyáltalában nem gátol Ausztriával való viszonyunk. Azt hiszem tehát, hogy ebben a teória kissé sántít. De mon­dom, ismervén a függetlenségi pártnak álláspont­ját a 67-iki kiegyezéssel szemben, nem bocsát­kozom e tekintetben vitatkozásba. Azután így folytatja . Az alaptétel az, h a­mint felirati javasla­tában gróf Apponyi Albert t. képviselő úr mondja, hogy a közjogi hézagnak a kiegyezés alapfo­galma szerint való kitöltése — ez a kifejezés, a­mint méltóztatott használni — ez a feladat, ez a politikai törekvésnek legújabb czélja. Vártam, hogy fejtse ki azokat az eszméket, intézkedése­ket, talán mondhatnám intézményeket, a­melyek által ő e kitöltést eszközölni akarja. És mi tör­tént? T. képviselőtársam elpanaszolta, hogy a katona beszállásolási törvény egy intézkedése hely­telen az ő nézete szerint; elmondta, hogy a honvédségnél a jelző zászló rosszul volt választva, felemlítette, hogy a czimer kérdés a külügyi hi­vataloknál még nincs megoldva és elpanaszolta, hogy a közös hivataloknál a magyar elem kel­lően képviselve nincs. És ennek illusztrálására és egyúttal a közjogi alap kitöltésére vonatkozólag, politikájának igazolására egy hasonlattal él : egy­be nem fejezett épülethez hasonlította művet, a­melynek tetőzete nincs egészen kiépítve, melynek ablakai még nincsenek betéve. Folytatva igy szól : Hogy a közös hivata­lokban magyarok kellő számmal nincsenek al­kalmazva, ez szintén az alkalmas tehetségnek és a befolyásnak a kérdése, a­melynek jelen ál­lapotát helyeselni, vagy rosszabm lehet, de a­mely magával az instituczióval, az alappal ab­szolúte nincsen összefüggésben. (Élénk tetszés a jobboldalon. Mozgás balfelől.) Ebből méltóztatnak látni, hogy milyen nagy kár az, ha az ember a politikában hasonlatok­kal él, mert hogyha ezt a hasonlatot, a­melyet t. képviselőtársam használt, hogy tapsokat aras­son, alkalmazni akarnám, oda kellene kilyukad­nom, hogy a tetőt a czímerrel fedjem le, az ab­lakra pedig egy nemzeti szinű zászlót kössek. (Derültség a jobboldalon.) Én a mult nyár eseményeire visszatérni most nem kívánok, de konstatálom, hogy igény­telen felfogásom szerint — s ezt hangsúlyozom, nehogy félreértessem — soha Apponyi Albert gróf nagyobb nem volt, mint a mikor ott gör­nyedt a közigazgatási bizottság asztala mellett és dolgozott. (Helyeslés jobbfelől.) Igaz, hogy akkor tapsokat nem aratott; igaz, hogy lapjai és azok a barátai, a­kik most dicsérik, zavarban voltak, hogy nem írhatták egy nap sem : a meg­váltó nyilatkozott, a nemzet követi, a nemzet vele van ! (Derültség jobbfelől.) De Apponyi akkor dolgozott és végigment a kormánynyal abban a munkában, melyet ké­sőbb képtelennek jelentett ki, az utolsó pontig és akkor egy bár igen fontos, de mégis aláren­delt dolognak a kétszakaszos törvényből való ki­hagyása folytán, egy hátulsó ajtón az obligóból kiszabadult. Apponyi Albert gr.: Kivel szemben ? Hegedűs Sándor: Nem a kormánynyal, ha­nem a reformmal szemben. Hogy ugyanazzal a reformmal szemben mit tett később a választási har ez alatt, nem kutatom. Objektiv akarok lenni s felveszem a fonalat legújabb beszédénél. Ugyanaz a kormány, melylyel sokáig dol­gozott, ugyanazokat a javaslatokat terjeszti be és kívánja tárgyaltatni s ugyanannak a pontnak megoldását, a­melynek kihagyását a képviselő úr kifogásolta, maga a trónbeszéd kilátásba he­lyezi és most azt mondja Apponyi Albert gróf, hogy nem hisz a kormánynak. Erre joga van. (Igaz ! Úgy van , balfelől.) Várja az összes tör­vényjavaslatokat. Erre is teljesen joga van. (Igaz ! Úgy van, balfelől.) Azonban nem áll meg itt s erre nincs joga, mert az, a­ki korábban azt mondta, hogy általános nyilatkozatok alapján is kész volt a reformmunkába belemenni — ismer­jük el az objektivitás érdekében álláspontját, hogy felfogásában a kormánynak szándékaira, akár képességére nézve csalódott — magának a kész munkának tárgyalására nézve kötelezettsége nem szabad, hogy változzék. (Helyeslés jobb­felől.) Azt hiszem, nem tévedek s ezt nem a fel­vett szenvedélyek közepette, nem is nyilvános beismerésként hozom fel; tudom, hogy e tekin­tetben helyesléssel találkozni nem fogok, de en­gedje meg Apponyi dr. képviselő úr, ha most egyszer kivételesen az ő bírálatára hivatkozom. Elfogulatlan akarok lenni bírálatomban, de konstatálnom kell, hogy a t. képviselő úr az egész választási Campagne alatt és azóta is foly­tonosan egész erővel, merem állítani bizonyos imperátori hangon és érthetetlen önbizalommal tisztán és kizárólag pártharczra provokált. (Zaj a baloldalon. Igaz ! Úgy van, a jobboldalon.) Apponyi Albert gr. Ezt önök mondják,­­ nekem ? (Élénk tetszés a baloldalon.) Hegedűs Sándor :. .. erre fektette a fősulyt s a régi ideálok, mint a közigazgatási reform stb. mind háttérbe szorultak. Nem volt egyéb, csak küzdelem. Hogy mily fegyverekkel és esz­közökkel folyt a harcz, az e perekben nem kép­zelheti bírálatom tárgyát; de hogy mily érzel­mekkel és indokok alapján folyt e harcz, arra nézve egy-két adattal szolgálhatok. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. képviselőház, abban a hitben vagyok, hogy gr. Apponyi Albert gyökeresen félre van vezetve, részben a hírlapok, részben a közönség által, de különösen impresszionábilis természete által. (Zaj a baloldalon.) T. képviselőtársam különösen a legutóbbi időben sokkal többet adott a külsőségekre és

Next