Székely Nemzet, 1897 (15. évfolyam, 1-194. szám)
1897-08-04 / 115. szám
XV. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, szerda, 1897. augusztus 4. 1 X . citXVI, IL ________-____.--------a Szerkesztőségi iroda: ^ Sepsi-Szentgyörgy, Alsó-sétatér 535. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők, Kéziratok nem adatnak vissza. Bérmentetlen leveleit nem fogadtatnak el. « Előfizetési rtr : helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve : Egész évre . 10 frt — kr. félévre . . 5 frt — Negyedévre . . 2 frt 50 kr. kr. Megjelenik hetenként négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton Hirdetmények illjti : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 80 kr. W£sl---------__3^9 Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-részvény-társulat hová az ilőszetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Reklamácziók a lap kézbesítését illetőleg a megfelelő postahivatalhoz intézendők. Pénzküldeményeknél czélszerűbben postautalványok használhatók. NNyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. ELŐFIZETÉSI EKI.HIVES „SZÉKELY NEMZET“ czímű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet" megjelenik hetenkint négyszer : hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel Előfizetési éra : egész évre10 frt félévre 5 frt negyedévre 1 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpáldányával szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-MOMDi-RfiSZVfiliY-TARSOLIT, mint a „Székely Nemzet“ kiadó tulajdonosa. Csend. — aug. 4. Talán szükséges a vihar tombolása, hogy megtisztuljon a fülledt levegő, vagy talán nem szükséges. És csak azért kellemes a zivatar után bekövetkező szélcsend s a mosolygó napsugár, mert az égiháború e 1 m a 11. Talán csak az ellentét kedves abban és semmi más jelentősége nincs. Annyi bizonyos, hogy a parlamenti békekötés óta a fölkorbácsolt elemeknek ez az elpihenése nagyon kívánatos. A hangulat kitombolt viharok után némileg poétikus is. Kis és nagy kaliberű ágyuk beszegetten hallgatnak. Vésztjósló komor felhőkből villám nem czikázik : még Polónyi Krisz-almája sem tudott már a viszálkodás magvának termő talajt előkészíteni. Mérges szónokok becsomagoltak és útrakeltek nyugodni az édes otthon meleg ölében. Epés tollú zsurnaliszták gyógyító fürdőt vesznek messze idegenben. Itthon pedig nem maradt más, mint akinek mindenképen dolgoznia kell, hogy az államháztartás gépezete meg ne akadjon. Szóval, a csend helyreállt. Hogy szükség volt e annak a veszedelmes viharnak fölkavarogni és két hónapon keresztül tombolni , azt csak a jó Isten tudná megmondani. Maga az ellenzék legkevésbé adhatna rá ebben a pillanatban feleletet. Mert hiszen nem tisztázott vele semmiféle „helyzetet.“ Nem védelmezett meg senkit, mert nem volt megtámadva senki. Nem mentett meg a hadakozásával semmit , mert nem is akart elpusztulni semmi. És mégis folytatta a csatározást két egész hónapon át. Miért tette, mi oka volt azt cselekedni , az a jövő századok által megfejtendő rejtelmes problémának maradt fenn. És nagy oknyomozó és nagy ítéletű bölcs leszen a jövendő időkben is az az ügy, amely erre a kérdésre helyes és tiszta feleletet fog majd adni. Mi nem tartózkodunk bevallani, hogy az ellenzék két hónapig tartó tombolásának indító oka felől mély homályban vagyunk. S miután azok az eredmények, amelyek most elérettek, minden obstrukció nélkül is megvolnának , el nem tudjuk képzelni, mire való volt az a világra szóló fegyvercsattogás. Azt mondják, az ellenzék a maga hatalmát akarta megmutatni vele. Demonstrálni akarta a kissebbség erejét a többséggel szemben. Nos, mi lett az eredmény ? Semmi. Az erőfitogtatás egyszerű erőszakoskodásnak minősült s a szabadelvű párt kijelentette, hogy a kormánynyal szolidáris ennek az erőszaknak egyszer s mindenkorra való beszüntetésére szánt intézkedéseivel. Ha máskép nem terelheti a tanácskozást rendes medrébe, kész behozni a kotárt is. Az ellenzék okosabb elemeinél győzött a taktika fölött azeszélyesség és elálltak a küzdelemnek ilyetén modorától. Kérték a békét s az nekik meg is adatott. Mit nyertek hát az obstrukczióval ? Azt, hogy a közvélemény előtt világossá lett, hogy az ellenzéknek nincs ereje s hogy az erőtlenség takarójául használt sok szó és lárma a lehető leggyengébb fegyver, ami csak parlamentben képzelhető. Azt mondják, Bánffyt akarták ezzel a „többé már nem szokatlan“ cselekedettel megbuktatni. És kisült, hogy Bánffy Dezső soha sem volt erősebb mint ma. Rá kellett jönnie az ellenzéknek, hogy Bánffyt épen ő tette erőssé és a szabadelvű pártnak egyhangúlag kifejezett bizalmára méltóvá. Ezek voltak a két hónapig tartó obstrukczió eredményei. S mi örvendünk, hogy igy van. A nemzet közvéleménye nyugodt, mert rend van ismét s a komoly munka biztositva van. A csend, mely most már helyre állt, kibékít bennünket is. A vihar elvont s a fellegek mögül előtört napsugárzönében ismét rendes a tenyészet munkája (im.) , Fiume új kormányzóhelyettese. Dr. Gál Tibor miniszteri tanácsos, az újonnan kinevezett kormányzóhelyettes, mint Fiuméból táviratoztak, jó 31-én reggel a fővárosból odaérkezett. Báró Abel Rezső miniszteri tanácsos, eddigi kormányzóhelyette átadta hivatalát utódjának és hivatalnokaitól elbucsúzott. Gaál a kormányzóhelyettesi teendőket átvette. Az újságok báró Abelet távozása alkalmáva igen melegen üdvözlik és távozása felett kifejezi, mély sajnálatukat. Petőfi emléke. — Szász Gerő beszéde,a fehéregyházi csatatéren felállított Petőfi-emléknél. — A mi édes hazánk, Magyarország megalapítása második ezer esztendejének elsőjét nem ünnepelhetnők méltóbb helyen, mint itt ezen a téren, melynek minden porszeme, minden göröngye, a levegőég, melyet beszívunk, az illat, mely gyönyörbe ringat, a felettünk kiterjesztett menyboltozat, a mait idők megszentelt emléke és a hálás kegyelet, élő bizonysága a mi édes hazánk, Magyarország függetlenségéért, önállóságáért, szabadságáért kiontott vérnek ; annak a vértanuságnak, mely eget kér, eget követel. Ezen a téren, ebben a pillanatban, Magyarország szíve dobog. Magyarország nem geográfiai fogalom. Magyarország határait, tartalmát nem a Kárpátok égbe rontó bérczei, nem Erdély sziklái teszik. Nem a fejedelmi Duna, nem a szilaj Tisza, sem a mi Marosunk, Szamosunk völgyei, nem a nagy Alföld rónasága sem. Szépek ezek, fölségesek. Irigyli tőlünk a szomszéd, a barát és ellenség ; irigyli egész Európa. Ám, ezeket elveheti tőlünk a tatárjárás ; elsöpörheti a felhőszakadások vihar-bömbölése; romokká temetheti a földindulás. Országok születése, országok fennállása, örök élete , más világrend törvényei alatt állanak. Ezeket a törvényeket világi hatalom nem adhatja, nem korlátolhatja, el sem veheti. El nem vehetik még a természeti erők sem , mert ezek ott benn vannak egy népnek szivében, lelkében, erkölcseiben, jellemében, lételének feltételeiben. Ezek lelki szükségek, örök emberi törvények, melyek — mint az Úr szelleme a vizek felett el nem múlható örökkévalóságban ; diadalmukat ünnepük a leggyászosabb sirhalmok felett is. Ezért dobog ma össze minden magyar szív. Ezért van e pillanatban velünk egész Magyarország, mint ott volt Izrael a Nebo hegyén, „midőn eltemető az Ur Mózest a Moáb földén, Beth-Poor ellenében, holott senki sem tudta az ő temetésének helyét“, csak siraták és gyászolák az egész népnek fiai harmincz napig, mert érezték, tudták, hogy a kinek tisztességet tesznek, nem csak az övék volt, de ők maguk voltak egészen. Ez a mi történetünk e pillanatban. Hosszú, fáradhatatlan kutatás után tudtuk meg, hol ringott bölcsője ; soha se fogjuk meg tudni egész bizonyossággal, hogy itt, vagy amott pihennek-e elhalt porai annak a nemzeti szentnek, kinek emlékét megőrizni, lesz hivatva itt e szerény szobor. És jól van ez így. Aki a mindenségé volt életében, hadd maradjon a mindenségé halálában is , maradjon Petőfi Sándornak. E név előtt hajtsátok meg zászlótokat. Midőn ezer éves hazánk nagyjait emlegetitek, e név a legelsők között legyen. Midőn arról van szó, hogy hétköznapi embereket kánonizáluak, azt a gondolatot forgassátok elmétekben : „azon leszek, hogy nevének nagy innepet szentelnének.“ Mert Petőfi Sándor megdicsőülése az évszázadokon keresztül földönfutó magyar hazafiságnak ; megtestesülése a hazaszeretetnek ; életkivonata Magyarországnak. Annak a Magyarországnak, melynek harczai dicsőségét egy évezreden keresztül a szerencse néha fölemelte mind az ég boltozatáig holott három tengerpart vidéke volt határa , néha ugyan a szerencse megalázta Várnáig, Mohácsig , de Magyarország küzdött, vergődött, élt és megszülte Petőfi Sándort. E előtt hajtsátok meg zászlóitokat. Ez a név nem szimbólum csupán, mely tanít, oktat és emlékeztet a múltakra ; ez a név a „teremtés“, mely figyelmünket, elkötelezi a jövendő századokra. Petőfi abban a korban született, mely a nemzeti lét elpusztulása és az újjászületés kínszenvedése között vergődött. Apokaliptikus idők A csodák korszaka, ő énekelte : „Isten csodája, hogy még áll hazánk !“ Isten csodája ! De él, de van, de lesz mindörökké. Mert földjébe beledobta lobogó szivét, ezt a lángoló Vulkánt, mely fölmelegíti mind az idők végéig. Mezeinket, rónáinkat, halmainkat, szikláinkat nem tapodta meg, hanem églerontó lelkének szárnyain fölemelte az örökkévaló világokba, és megszentelte. Megnyitotta ajkait a világirodalomban páratlan költeményeiben, és mint az utolsó ítélet trombitája harsogta : tiszteletet adjatok az emberi méltóságnak ; jogot a népnek ; szabadságot a szellemnek, tehát minden élő lénynek ; mert közösen a mienk, mindnyájunké a föld, az ég, a levegő, a szél, a harmat csöppje és a napsugár ; mindnyájunknak istene az isten. És e hangokra megszületett a magyar politika, a magyar irodalom, a magyar szabadság, a magyar haza, mert megszületett márczius 15-ike. Őrült ember volt az, és őrült hatalom, mely ezt a napot forradalomnak bélyegezte, és elnyomására felzúditott minden poklokat. Nem forradalom volt az, hanem „kijelentés.“ A szentlélek kitöltetése a Duna, Tisza partjain. A halottaiból feltámadott Magyarország menybemenetele. Attól a naptól fogva a népek és nemzetek családfájába egy új, ifjú, életerős ág oltatott. Új csillag támadt a firmamentumon. Addig nem ismert organizmus az ismert nemzetek életében. Soha önzetlenekből nem nyilatkozott a lefmondás, és önmegtagadás, mint akkor. Az áldoatkészség soha nem volt oly csodaszerű, mint akkor volt a magyar nemzetnél vagyonban, vérben, életben. A lobogás a lelkesedés, a nemes a indulatok elszántsága, tettereje még soha nem állottak annyira szolgálatában a szabadságnak, a hazaszeretetnek, az örök emberi jogoknak, mint akkor a mi édes hazánkban, mely ekkor alapittatott meg másodszor véglegesen, örök időkre a márcziusi ifjúság által, melynek vezére, lelke Petőfi lángszelleme volt. E név előtt hajtsátok meg zászlóitokat! Mert Petőfi látnoki szellemében Magyarország ezeresztendős életének minden diadalma, minden kínszenvedése megnyilatkozott az életrevalóság minden föltételével, a halál-megvetés minden heroizmusával. Ezeknek nevében megnyíltak a börtönök. A bilincseit széttört nép helyébe oda lépett a szárnyakat öltött szabad, független nemzet. A rabszolgaságra elítélt tartomány helyét elfoglalta az önállóságát megérdemelt és méltán követelő Magyarország. Második eset a világtörténelmben, hogy egy maroknyi nép váltja meg az emberiséget. Egykor Izrael a kereszténységgel , most Magyarország a haza- és szabadságszeretettel. A Golgotha és a segesvári mezők. Ott a lelki, az erkölcsi szabadság a bűnbocsánattal; itt a polgári szabadság az egyéni, nemzeti és emberi jogok kultuszával. Mint az esztendőben a balzsam ontó tavasz , ezek az idők a népek, az emberiség életében a sátoros ünnepek. Elvész a mindennapi élet, az utcza , a test szenvedélyei, a föld gyönyörei elvesztik bolondító hatásukat: ezek helyett szárnyakat ölt a lélek és repül az örökkévaló világok felé. Ez a szép, a jó, az igaz országa. Ez az ideál; ez az eszmények világa. Az a világ, melyért élni, fölséges; meghalni, méltó czél a halandó ember előtt. Ez az örökkévaló eszme, ez az eszményi világ hatotta át hazánkat félszázaddal ezelőtt. Ennek hatása alatt kelt szárnyra a nemzeti Géniusz, és megszólalt addig soha nem hallott erővel, csodálatos szintjel, és a halottakat is feltámasztó hatalommal. Megnyíltak a temetők. Kikelt sírjából a nemzeti önérzet és követelte jogát. A nemzet előkelői, kik egy század óta nyelvben, érzésben, gondolkozásban úgy elszakadtak volt fajunktól, Magyarország határain kívül éltek, visszasimultak a nemzethez és oda állottak az első csatasorba, harczolni, és meghalni Magyarország feltámadásáért. Ekkor támadt a hősies nemzedék, mely nem tanulta a hadakozást, de győzedelmes csatákat vívott, és megszerezte magának a világ előtt a legendás félisten nevet. A többi nagyok mellett, ennek a kornak lelke, az eszményi világ törekvéseinek prófétája, látnoka, a magyar Tiitaeus — Petőfi Sándor volt. Mert, ha volt szív, mely hazáját szerette, úgy Petőfi volt az ki széttörte szivét, hogy belőle jusson a legparányibb göröngynek is. Ha volt lélek, mely lobogott a világszabadságért, úgy Petőfi lelke volt az, mely felséges költeményeiben túl az óczeánokon is hirdeti az örök emberi jogokat. Ha volt valaha lemondás, úgy Petőfi tette meg azt, elhagyva ifjú hitvesét, egyetlen gyermekét, hogy fölemelje az elhagyottakat, hogy gazdaggá tegye a koldusokat lélekben , bilincseket tört szét, hogy szabaddá legyen a szabadnak teremtett rabszolga. És ha volt valaha önfeláldozás, akkor Petőfiben nyert testet. Ott született az Alföldön. Lelke ott mélyedt el a véletlenség szeretetében. De, hogy ezt megközelíthesse, hogy lelkének eszménye egyesülhessen az örök eszményivel, az istennel: eljött hozzánk, mert a mi szikláinkról csak egy lépés a menyország, és a mi szabadság-szeretetünk nyitva ártja azt minden igaz magyar hazafi számára, Petőfi eljött hozzánk, feláldozni magát a szabadágért ; eljött hozzánk : meghalni. Meghalni ! Ki hiszi azt el valaha, hogy Peil ii meghalt! Hiszen itt körülöttünk élnek az erdők, meek őt látták. Él a madár, mely tőle lopta el fiát. Él a virág, mely tőle nyerte himporát. El sas, mely tőle örökölte szárnyait. Él az is-