Székely Nemzet, 1904 (22. évfolyam, 1-194. szám)

1904-06-17 / 87. szám

Június 17.S­ZÉKELY NEMZET­ viselőkkel népies előadásokat fog tartani. Mindenesetre kívánatos lenne, ha a társa­dalom s főleg nagybirtokosaink is a ren­delkezésre álló szak egyének igénybevételé­vel a kormány tevékenységét előmozdítanák. A gazdag programmadásból meg­győződhetett az ország, hogy gondos kéz vezeti földmivelésügyünket. Ily mindenre gondoló földmivelésügyi miniszter alatt, az ország közgazdasága csak virágzásnak in­dulhat. Többet is ér a komoly munka, mint a hangzatos jelszavakkali dobálódzás, mint mely utóbbi természettel előbbre menni nem fogunk. Az uj földmivelésügyi miniszter a munka embere miként az előde, határozott tervei vannak, és igy csak jót várhat tőle a magyar gazdaközönség: tett 400 kor., összesen 480114 kor. 75 fil. Tőke­­törlesztés folytán kiadatott 1130 kor., maradt május végén 478984 kor. 75 fii. Ékszer és drágaság. Áthozatal április hóról 1098 kor. 80 fii. Változás nem volt. Gyámpénztári letét. Készpénz. Áthozatal április hóról 48 kor. 17 fii. Ebből ki­adatott 14 kor. 12 fil., maradt május végén 34 kor. 05 fil. Adóügyek, pénzügy. Tusa Gyula, kir. tanácsos, pénzügyigazgató jelentése szerint: A megelőző hóról átjött hátrálék 307, 1904. május hóban érkezett 2375, összesen 2682 drb. Ebből elintéztetett 2397. Hátrálék 1904. május hó végével 285 drb. Az összes ágazatokban befolyt 344 002 kor. 91 fil. 99 066 kor. 66 fillérrel több a megelőző évi hasonhavinál. Egyenesadóban befolyt 96501 kor. 47 fil., 51261 kor. 13 fillérrel több a megelőző évi hasonhavinál. Hátrálékban maradt 809022 kor. 66 fillér. Hadmentességi díjban befolyt 959 kor. 60 fil., 687 kor. 60 fillérrel több a megelőző évi hason­­havinál, hátrálékban maradt 6836 kor. 85 fillér. Az adókivetési munkálat haladására nézve bejelentette, hogy az adókivetési bizottság 1904. évre működését befejezte, az általános jövedelmi pótadó kivetése befejezést nyert Az adó előírás folyamatban van, több köz­ségben meg is történt. Engedélyeztetett fizetési halasztás 8, dohány­engedély 6, sóárulási jogosítvány 5, és bélyeg­árulás 3 esetben. Fogházügy, közbiztonság. Stocker Antal, kir. ügyész bejelentette, hogy a kézdivásárhelyi kir. törvényszéki fogházban, valamint a vármegye területén levő kovásznai, sepsiszentgyörgyi és nagy­ajtai kir. járásbirósági fogházakban 1904. május hó utolsó napján le volt tartóztatva 63 elitélt, 13 vizsgálati, összesen 76, ezekből 64 férfi, 12 nő. Időközben még 108 egyén volt letartóztatva. 1 rab feltételes szabadságra bocsátatott. A letartóztatottak egészségi állapota jó volt. Rabélelmezésre kiadatott 386 kor. 38 fillér. Az élelmezés ellen panasz nem emeltetett. Bűnvádi jelentés érkezett: 86. Súlyosabb bűneset 7 merült fel. Törvényszéki bonczolás 3 esetben volt. Népoktatás. C­s­á­n­k­i Gyula, kir. tanfelügyelő havi jelen­tését közelebbről közöljük. Közmunka, közlekedés. Gyárfás Győző, kir. főmérnök havi jelen­téséből felemlítjük: Közlekedési akadályok május hónapban nem fordultak elő. A kavicsszállítás az állami és tör­vényhatósági közutakon folyamatban volt. Az állami közutakon teljesítendő munkák és szállítások közül a kerületi felügyelői teen­dőkkel megbízott kir. műszaki tanácsos hatás­körében engedélyezve lettek és vállalatilag biz­tosítottak. A brassó—bodza—krasznai állami közút 12—23. kim. szakaszán a 9. számú V­á­r p­a­t­a­k­­híd a 25, 26., 27. és 43. számú betonáteresz­tők és az 52. és 58. számú czölöpös áteresztők; vállalkozó Málnási Károly nyéni lakos. A brassó—ojtozi állami közúton a 40—41. kim. szakaszán a 23. számú Csobotpatak­­hid helyreállítása. Vállalkozó De Cilii­a Ferdinánd. A brassó—Csíkszereda—topliczai útvonal 10—13 kim. szakaszán az 5. és 8. számú hi­dak felszerkezetének helyreállítása. Vállalkozó Z­u­l­­­á­n­i Péter. Ugyanazon útvonal 43 — 44 kim. szakaszán az Olt folyó ellen kőhányásos partvédő. Vállal­kozó Zuliáni Péter. Végül a brassó—bodza­­krasznai állami közút 49—50. kim. szakaszán az úttestnek szikla levágással való kiszélesítése és megépítése, házi kezelésben. Az állami közutakat a kir. műszaki taná­csos beutazta s ez alkalommal a teljesített mun­kák felülvizsgálata bizottságilag megtörtént. És pedig a brassó—ojtozi állami közúton a 86., 97. és 105. számú vashidak újból festése Besse­­mer-mázzal, továbbá a 90—91. és 92—93. kim. szakaszon épített aczélsodrony szerkezetű védőkorlátok ; a brassó—bodza-krasznai állami közúton az 1903. évben előfordult árvizek és elemi események okozta helyreállítási munkák felülvizsgáltattak. Olt­szem községben 35—36 k­m. lévő 54. számu Tordapatakhíd újból épí­tésére helyszíni bejárás volt. Ez alkalommal ez az 1905. évben teljesí­tendő államúti építkezések, a kilátásba helyezett az adomány keretében meg lettek állapítva. A brassó—ojtozi és a brassó—Csíkszereda— topliczai állami közúton az engedélyezett gyü­mölcsfaültetések végre lettek hajtva. Új ültetés történt az utóbbi vonalon: 826 drb almafa, pótlás 73 drb. Az ojtozi vona­lon p­ó­tl á­s az alsó szakaszon 296, Soósmezőn 9 drb, összesen 1104 drb gyümölcsfa lett elül­tetve. Sajnálatos, hogy a befásítást gonosz ke­zek ismételten megrongálták. Három ízben tör­tént bejelentés ismeretlen tettesek ellen elkö­vetett kihágásról, mely gyümölcsfák megsemmi­sítésében nyilvánult. A kökösi 4. számú Feketeügyhíd rész­letesen megvizsgáltatván, az építkezéseket meg­állapító jegyzőkönyvben erre vonatkozólag külön előterjesztés foglaltatik. A törvényhatósági közutakon az újból épí­tett vasgerendás Bölönpatakhíd építési s a szemerja—hidvág—baróthi és a mikőújfalu— baczoni közúton együttesen 10 drb fából való híd helyreállítási munkái bizottságilag felülvizs­gálat alá kerültek. Hidvég községben a D­ri­zsi kan patak szabályozása tárgyában hely­színi bejárás. A bölönyszászmagyarósi újonnan épített ki­ágazóul homokos rátöltéssel kiegyenlíttetett. A sepsiszentgyörgyi Olthidnak vasfelszerke­­zettel való újbólépítésére április hó 30. napján Flórián János kiküldött kir. főmérnök vezetése alatt a helyszíni bejárásról felvett jegyzőkönyv s az iratok felterjesztettek. Többrendbeli iskolaügy elintézést nyert. A ra. kir. pénzügyigazgatóság fenhatósága alá tar­tozó kincstári telkekről és épületekről szerkesz­tett helyszínrajzok és tervek a törzskönyvezés czéljaira a kir. pénzügyigazgatósághoz megkül­dettek. Folyamatban volt a kézdivásárhelyi hon­védségi laktanya helyreállítása, a­hol aláfalazá­sok végeztettek. Felemlítendő, hogy a viczinális közutak né­melyike teljesen elhanyagolt állapotban van. Ennek kapcsán alispán felkéretett, hogy az uti­­bizottságokat a viczinális utak helyreállítására utasítsa. Közegészségügy. Dr. Antal Mihály, vm. tisztifőorvos havi je­lentését egész terjedelmében fogjuk közölni . A kvóta. A közösügyi kiadások hozzá­járulási arányának újra való megállapítására ki­küldött magyar országos bizottság kedden dél­után Dessewey Aurél gróf elnöklésével ülést tar­tott. Az ülésen résztvettek a kormány részéről Tisza István gróf miniszterelnök, Lukács László pénzügyminiszter és Popovics államtitkár. Fel­olvasták az osztrák kvóta-bizottság átiratát, mely­ben a magyar bizottság által javasolt négy pont­hoz hozzájárul. Hosszabb eszmecsere után, a­melyben Hegedűs Sándor, Neményi Ambrus, Láng Lajos, Lukács Antal, Hodossy Imre, a pénzügy­­miniszter és a miniszterelnök vettek részt, ki­mondták, hogy a két bizottság között való meg­egyezés létrejött, azonban a magyar bizottság első határozatában kifejezett álláspontját a maga egész terjedelmében minden megszorítás nélkül változatlanul föntartja, bárha az osztrák kvóta­­bizottság előadójának megokolása ellen való min­den polémiát kerül. Az elnököt és az előadót megbízták, hogy e határozatról és a megegyezés elfogadásáról az osztrák kvóta­bizottságot a szo­kásos módon értesítse. Hegedűs Sándor indít­ványára a bizottság Faik Miksa dr előadónak e kérdésben is kifejtett nagybecsű munkásságáért köszönetet mondott. — A nemzeti párt megalakulása. A nemzeti párt szerdán megalakult. Elnöknek Gullner Gyulát, alelnöknek Sághy Gyulát választották meg. Apponyi hosszabb beszédben fejtegette, hogy hívei akaratából alakítja meg a pártot, mert munkához kell fognia. Kéri, hogy csak az jöjjön velük, a­kinek olyan erős a hite, mint az övé. Megújultnak érzem magamat — mondja Apponyi. — Az események gondviselésszerű lánczolata vezetett vissza hozzátok: kedvetlensé­gem eltűnt, dolgoznunk kell. Nagy tetszéssel fo­gadták Apponyi beszédét párthívei. Háromszékvármegye egy hónapja. — A közigazgatási bizottság üléséből. — Sepsiszentgyörgy, junius 15. A bizottság ülését gróf Haller János fő­ispán megnyitván, előadta, hogy az ülést az elnök és az alispán, mint helyettes elnök akadályoz­tatása miatt kellett a mai napra halasztani. Ujjvárosay József kir. tanácsos indít­ványára elhatározta a bizottság, hogy havi ülé­seit minden hónap második kedd napján fogja jövőben megtartani. A szakelőadók havi jelentéseit a következők­ben ismertetjük: Közigazgatás. Szent-Iványi Miklós, kir. tanácsos alispán jelentése szerint: A központba iktatóra érkezett 1397 drb be­advány, elintéztetett 1272 ügydarab, hátralék­ban maradt 125. 15 napra érvényes úti igazolvány kiadatott 211 drb. Egy éves útlevél kieszközöltetett 636 darab. Szabadságot élvezett május hó 2-tól június 6-ig dr. Béldi Pál II. aljegyző, tiszteletbeli fő­jegyző 5 hetet. A m. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség által folyó hó 7-én kiállított kimu­tatás szerint a vármegyei számadási ágazatok 1904. évi május havi pénzmaradványa 93474 kor. 77 ill. Gyámügyek. S­é­ra Tamás, árvaszéki elnök előadta, hogy : Ügyforgalom : április hóról elintézetten áthozatott 157, május hóban iktatóra érkezett 885, összesen 1042 ügydarab. Ebből elintéztetett együtt 796, junius hóra elintézetlen áthozatott 246 ügydarab. Gyámpénztárról készpénz áthoza­tal április hóról 8697 kor. 29 fil., május hóban bevézetett 7000 kor. 47 fil., összesen 15697 kor. 76 fil. Ebből kiadatott 5153 kor. 61 fil., maradt május végén 10544 kor. 45 fii. Pénzintézeti betét áthozatott 101108 kor. 44 fil., ehez bevételezte­­tett 7828 kor. 15 fil., összesen 108936 kor 59 fii. Ebből kiadatott 500 kor., maradt május végén 108436 kor. 59 fil. Magán adóslevelek. Áthozatal április hóról 479714 kor. 75 fil., május hóban bevéte­ ORSZÁGGYŰLÉS. Budapest, junius 16. Az indemniti vitának ma fényes napja volt. A t. Háznak két előkelő szónoka állt ki a po­rondra : gróf Tisza István miniszterelnök, hogy megc­áfolja az eddigi szónokoknak a kormánynyal szemben használt vádjait és Polónyi Géza. Gróf Tisza István miniszterelnök kormány­zásának eddigi tényeiről számolt be. Részletes adatokkal és meggyőző érvekkel bizonyította, hogy bevallott programmjától egy jöttet sem tért el eddig, mert ma is a megtakarítás elvét vallja s azt a katonaság részére kért négyszáz­ötven millió korona egy mákszemnyire sem homályosítja el. Az az összeg nem más, mint pénzügyi kombináczió azon szükségletek fede­zésére, melyeknek jó része már benne van a költségvetésben. Nagy figyelemmel hallgatták a miniszterelnök számokkal bizonyított adatait annak a megkülönböztetésére, hogy 67 óta a katonaságra, vagy a belügyi dolgokra fordítot­tak e többet. A miniszterelnök — bizonyára a katonasággal szemben általánossá vált kifogá­sok enyhítésére — kimutatta, hogy 67 óta a katonaságra 50 százalék, a belügyi dolgokra pedig 400 százalék fordíttatott. A katonai kérdésekre nézve is nyilatkozott gróf Tisza. A magyar vezényleti nyelvet nem akarja, mert — szerinte az ország túlnyomó részének is ez a nézete — azzal csak konflik­tust idéznének elő a nemzet és a király között. Az engedmények közül első kötelessége, hogy előbb a tisztképzés kérdésével összefüggő refor­mok menjenek keresztül s azután kerülhet a sor a katonai büntetőtörvénykönyv revíziójára és a jelvény­kérdésre. Miután ez utóbbiakhoz is köti a kormányt az ígérete, a miniszterelnök azok­nak keresztülhajlására egy évi terminust adott. Nagy hévvel emelte ki az oktatási reformot, a­mely fegyvert ad az állam kezébe, hogy a ma­nyelv minél intenzívebb tért foglalhasson el az országban. A szónoki hatás minden eszközének a fel­­­használásával jelezte végül a kormány etikai programmját, melyen vezérfonalként a nemzeti és a szabadelvű irány fog végigvonulni. Minden tényében, cselekedetében azt a kettőt tartja szem előtt s ezektől nem hajlandó sehol, semmiben, senki kedvéért eltérni. Befejező szavai után a sűrü jobboldal hatal­mas ováczióban tört ki és a miniszterelnököt hosszasan éljenezte és tapsolta. Sághy Gyula személyes kérdésben szólott s a miniszterelnök által félremagyarázott szavait igazította helyre. Szünet után Polónyi szólalt fel, a­ki meglepetésben is részesítette a Házat, mig a kor­mánynak és az elnökségnek kellemetlenséget akart szerezni Polónyi ugyanis indítványt ter­jesztett elő, hogy a Ház üdvözölje Ferencz Ferdinánd főherczeget abból az alkalomból, hogy feleségének fia született. Egyúttal felhasználta ezt az alkalmat arra, hogy a trónöröklésre nézve kijelentéseket tegyen. Az iudemnyti bírálata során erős támadást intézett a kormány ellen eddigi ténykedései miatt s megemlékezett Bánffyról és Apponyiról. Bánffyban üdvözli a bűnbánót, Apponyi előtt pedig mint apostol előtt hajlik meg, a­ki egyedül hivatott azt a zászlót lengetni, a­melyre Magyar­­ország boldogsága van rá írva. A miniszterelnök Polónyi utolsó kijelen­tésére sikerülten azt a malicziózus megjegyzést tette, hogyha az igazságot kellene eldönteni, bizonyára akkor keletkeznék hornér­ kaczaj az országban, ha azt állítanák, hogy nem Tisza mond igazat. A miniszterelnök zajos tetszéssel fogadott rögtönzése után Polónyi kellemetlenül érezve magát, csak annyit tudott mondani, hogy gróf Tisza a „csavarintom­ elméletét” vallja. Más tárgyra nem kerülhetett a sor, mert a két beszéd jóval túlhaladot a tárgyalási időn. KÜLFÖ­L­D: A japán orosz háború. — június 17. Az oroszok azt hitték, hogy a két szibériai hadtest elég lesz a japánok leverésére s csak akkor kezdték ezt a két hadtest tartalékosokkal és újonczokkal kiegészíteni, a­mikor megtudták, hogy a japánok sokkal nagyobb sereget szállítot­tak partra, mint a­mekkora felett az orosz had­vezetőség rendelkezett. De e kiegészítések után kitűnt az is, hogy az ujonczok és tartalékosok sehogyan nem tudják felvenni a versenyt a jól iskolázott japán kato­nasággal s hogy ennélfogva okvetlenül kell újabb seregeket a harcztérre küldeni. Ez újabb seregek összesen 140.000 emberből fognak állani s egy részük már útban is van Kuropatkin főhadi­szállása felé. Kuropatkin tehát nem fog megütközni Kuro­­kival addig, a­mig ezek a segédcsapatok a hely­színére nem érkeznek. Csak számra nézve na­gyobb sereggel hajlandó fogadni Ivuroki táma­dását s ha a japánok már most szorongatnak, hátrálni fog előttük. Ez a hátrálás tehát benne van Kuropatkin hadi tervében s igy nem is fog meglepni senkit sem, ha megtörténik és ha az orosz források e hátrálást programmszerűnek fogják mondani. A szárazföldi harcztérror. Szentpétervár, június 15. Stackelberg tábor­noknak Miklós czárhoz intézett tegnapi távirata szerint ma kezdődött meg a küzdelem az oroszok állása ellen hat kilométernyire Wafankoontun (Wafankout) állomástól délre A ispánok néhány erélyes kísérletet tettek arra, hogy az oroszo­k balszárnyát állásából kiszorítsák, de az ellenség támadását visszaverték és megmaradtak állásuk­ban. Az első ezred, mely a balszárnyat képezte, komoly veszteséget szenvedett. Quastanov ezre­des ezredparancsnok és Nadorocsinszki Radoszlav hadnagy ezredszegédtiszt elestek. Gern Gross tábornok jobb alsó állkapcsán egy srapneltől megsérült, azonban mégis megmaradt a sorokban. A helyzet Port-Arthurban. Niucsiang, június 15 Vasárnap egy orosz tiszt érkezett ide, a­kinek egy khinai sarkán si­került Port-Arthurból Kincsuba jutni. Egy japán czirkáló hajó feltartóztatta ugyan a khinai csol­­nakot, de az orosz tisztet nem vették észre, mert elrejtőzött a padok alatt. Az orosz tiszt beszéli, hogy Port-Arthurban még három hónapra elegendő az élelem, a­melyet pontosan felosztva adnak ki a legénységnek, de mivel gabonalisztet nem lehet szerezni, éhség fenyegeti a lakosságot. A ostromlott helyőrség hősiesen viselkedik. Az orosz katonaság nagyon le van hangolva, mert érzi, hogy végső veszede­lembe jut, ha nem jó segítség idejekorán A nyár az orosz katonaságra nézve tűrhetetlen lesz, mert nincs hozzászokva olyan nagy hőséghez, a­milyen Port-Arthurban szokott lenni A menekült orosz tiszt elbeszélte tovább, hogy a helyőrség biztosra veszi, hogy a vár meg fogja magát adni. Slössel tábornok feltétlenül bízik tisztjeinek és katonái­nak hűségében. Kuroki előnyomulása, Tokió, június 15. Kuroki terve nyilvánvalóan nem egyedül Liaojang ellen irányul, noha had­erejének zöme arra­felé nyomul előre. Jobb­szárnyát eltolta Saimacin tól északra, hogy Kuropatkin elől elvágja a visszavonulás útját. A jobbszárny megerősödött a derék had egy részével, a­mely Saimaciból a Liao-völgybe hatol előre. A balszárny, egyesülve a Takusánban partraszállott csapatokkal, Kaiping felé menetel, a­hol egy újabb hadosztály szállt partra. Ha Kuroki terve sikerül, akkor nemcsak Port-Arthur felmentése válik lehetetlenné, hanem veszélyez­tetve van Kuropatkin vasútvonala északon és délen egyaránt s ő maga teljesen be lesz kerítve. Kuroki terve nagy gonddal van kidolgozva s már legközelebb döntő ütközetre van kilátás. Tokio, junius 15 A porturturi kikötő be­járata nyitva van. A Növik czirkálóhajó tegnap kiindult a kikötőből és ütközetbe került az ottromló hajókkal. Tokió, június 15. Kacumotói rangánjelenté­­sek szerint (a koreai szorosban levő Iki-félszige­­ten) nagy ütközet volt japán és orosz hajók között. IRODALOM és MŰVÉSZET. A „Vasárnapi Újság“ június 12-iki száma 87 kép­pel a a következő tartalommal jelent meg: „Trefort Ágoston emlékszobra“ (képekkel Trefort szobrának lelep­lezési ünnepélyéről). — „Trefort Ágostonról.“ Szüry Dénestől. — „A vén gazember* Mikszáth Kálmán leg­újabb elbeszélése. (Linek Lajos rajzaival). — „Három asszony.“ Regény. Irta Zigány Árpád (képekkel).­­ „Keller Helén amerikai siket-néma-vak leány önéletleirása“ (képekkel). — Költemények Lévai Józseftől és Apor Lászlótól. — „Az orosz-japán háború főbb szereplői“ (tíz arczképpel az orosz és japán vezérekről). — „Egy művész­­család“ (Bognár Vilma, Bognár Friderika, Bognár Adél és atyjuk Bognár Ignácz arczképével.) Kürthy Emil­től. — „A király látogatásai a budapesti kórházakban“ (képekkel és a király kezének Röntgen-fényképével). — „A delegáczióból". (Pillanatfelvételekkel a magyar dele­gációból közös miniszterekről és a delegátusokról). — „Rózsaünnep a Margitszigeten* (képekkel). — Irodalom és művészet, Közintézetek és egyletek, Sakkjáték, Képtalány, Egyveleg, stb. vendeg heti rovatok A „Vasárnapi újság“ előfizetési ára negyedévre négy korona, a „Politikai Újdonságok“-kal és „Világkrónikáival együtt hat

Next