Székely Nemzet, 1905 (23. évfolyam, 1-194. szám)

1905-02-24 / 29. szám

Február 24. SZÉKELY NEMZET: szentmiklósi függetlenségi párti képviselő megválasztását támadó peti­­cziók érkeztek be. S­­­e­r­b­á­n ellen vesztegetés czímén, Somogyi ellen meg azért, mert sehol nincs fölvéve a választók névjegyzékébe, adták be mandátummegsemmisítésért a keresetet. A szabadelvűpárt állásfoglalása: Budapest, február 24. A szabadelvű­párt tegnap esti ülésén az átmeneti minisztérium ellen foglalt állást, mert nem tartja czélravezető­­nek. Mindazonáltal nem fog a párt a költségvetés és az újonczjutalék ellen szavazni és nem fogják késleltetni azok­nak napirendre tűzését. Más javaslatokkal szemben a párt cselekvési szabadságát teljes mértékben fentartja. Az értekezleten szóvá tétetett Szőts Pál esete, a­kit az szövetkezett ellenzék a jegyzői listából törölt. Gróf Tisza István kiemelte, hogy a párt ezt az eljárást nem érdemelte meg, mert a múltban az ellenzéki pár­tok ily irányú kívánalmait teljesítette. A párt megbízásából levelet intéztek a Kossuth-p­árthoz, hogy jövőben ez ne történjék meg. Ha a jelölések nem respektáltatnak, akkor a szabad­elvű párt az érintkezést a szövetkezett ellenzékkel megszakítani lenne kény­telen. Egyben Eszterházy gróf be­jelentette, hogy lemond a jegyzői állásról. Gróf Andrássy Bécsben. Budapest, febr. 24. Gróf Andrássy Gyula tegnap este Bécsbe utazott. NAPI HÍREK. Sepsiszentgyörgy, február 24. — Olvadás. A téli időszak harmadik hónap­jának végét járjuk. Kitartóan, igazi energiával viselkedett ez a tél, hogy helyreüsse azt a csorbát, a­mit elődei leolvasztottak a tekintélyéből. Igazában háromhónapos tel­jes zordon vadságának jubileumát ünnepel­hetné, mert fagyban és zúzmarában november óta nem volt hiány. Még az elmúlt őszből is okkupált magának kárpótlást annak ellenében, hogy immár két megelőző tél gyáváskodott előtte és rontotta le az őt megillető respek­­tust. Az elmúltak porait pazaron fedte le fehér leplével. Végre aztán ezt a tekintélyes telet is fenyegeti a nemezis. Február 22-ikén meg­törte a jeget a Nap sugara, megeredt az eszter­­hés s a vastag hóbunda egyszerre csak kopásnak indult, összezsu­gorodött és bomlik. A tiszta, fehér születésű , mocskos, sárós temetésű sor­sot ér. A menyből esett hófehérségnek vége lészen és barna habarcscsá, sárrá változik után és útfélén. Megindult a hólé a folyókákban, erecskék­­ből patakcsák származnak s mire ezek is össze­gyűlve elérik a folyót, felszakad ennek vastag jégkérge, nagyot lélekzik a pánczélától meg­szabadult folyam meder s ő is kiterjeszti zsib­badt tagjait nagyot nyújtózkodva. Az olvadás szellője megindult és csalogatja magával a telet, a miért bizony nem bánkódik sem a didergő ember, sem pedig takarmányban szű­kölködő állat. — Közeleg a tavasz. — Háromszékvármegye törvényhatósági bizottságának keddi üléséről a napi hírek rovatában lapunk múlt számában közölt tudó­sítás tördelési hiba és szedésbeli felcserélés miatt zavarossá vált. A köz­gyűlésről szóló külön tudósításban csak ki­vonatosan közöltük gróf Haller János főispán, elnök záróbeszédét. A technikai akadályokból származó csonkaság pótlására, a napi hir helyre­állított szedése szerint közöljük a helyes szöveget. És külön czikkben a közgyűlés befejező részét részletezetten ismertetjük. Ez által a tudósítás egészszé és érthetővé válik. A napi hir helyes szövege a következő: A közgyűlés befejezte után a főispán záró beszédében előadott azon támadásokkal szem­ben, a­melyekben őt a­­Székely Újság* részesítette, a bizottsági közgyűlés tagjai impo­záns módon adott kifejezést bizalmának a meg­rágalmazott főispán iránt. Ujjvárossy József, kir. tanácsos, nagy­­birtokos indítványára a bizottsági tagok fel­kérték Szent-Iványi Miklós alispánt, hogy a hírlapi támadás ellenében a kötelességét híven teljesítő, pártatlan főispán iránt bizal­muk kifejezését szíveskedjék kifejezésre jut­tatni. A bizottsági tagok az indítványhoz egy­hangúlag hozzájárultak és a vármegyeház üléstermében való megjelenésre Bogdán Arthur vezetése alatt öt tagú küldöttség által kérették fel gróf Haller János főispánt, a­kit eljenzéksel fogadtak megjelenésekor. Szent-Iványi Miklós alispán kijelen­tette, hogy azon bizalomnál fogva kérték a főispán megjelenését, a melylyel iránta egész Háromszék vármegye minden elfogulatlan és igazságszerető polgára viseltetik s miután a lefolyt közgyűlés bezárása alkalmával a főispán megemlékezett azon sérelmekről, melyek őt a­­Székely Újság“ alaptalan ráfogásai által érték: — nem távozhatnak a komoly tárgya­lások helyéről a nélkül, hogy a tiszteletnek, a bizalomnak kifejezést ne adjanak. Minden haza­fias, igaz székely lelket, minden békére törekvő lelket fájdalmasan érintett azon ferde, szokatlan és mindez ideig ebben a hazában idegen eljárás, a midőn a felkorbácsolt politikai hullámok elcsendesedésével, a lelkiismeret megnyug­vása után egy hirlap, ráfogásos motívumok által serkentve — újból ü­s­z­k­ö­t dob be a társadalmi életbe s egy előkelő állású férfi­nak, igazi úri­embernek, egy müveit csa­ládnak nimbuszát, tisztességét akarja meg­­hurczolni. Háromszék vármegye törvényható­sági bizottságának tagjai megilletődéssel sze­reztek tudomást a hírlapi megrágalmazás felől és a főispán által minden alkalom­mal tanúsított hazafias, pártatlan eljárás alapján, bizalmukat és őszinte tiszteletüket kí­vánják kifejezni iránta. Szolgáljon ez elégtételül a jogtalan megtámadás és galádság ellen. A bizottsági tagok lelkes éljenzése kisérte a rokonszenvnek kifejező szavait. Gróf Haller János főispán meghatottan jelentette ki, hogy ő nem provokált bizalmi nyilatkozatot, midőn az őt ért méltatlanság tényállását előadta. Bizonyos, hogy ellenfelei holnap egy szcenírozott tüntetést fognak fel­emlegetni. Isten a tanú, hogy ilyesmire soha nem is gondolt. A ragaszkodásnak, a szeretet nyilvánításának hatása azonban minden érző emberre megindító és jóleső. Az őszinte baráti megnyilatkozásban, a bizalom kifejezé­sében nem lát még szokatlanságot. Nem osztja azt a felfogást, mely szálló igévé kezd válni, hogy a politikában nincs becsület. Szerinte a politikai és a magánbecsület elválaszthatatlan; így tanulta ezt egy Kossuthtól, Deák Ferencz­­től és Széchenyitől, a kiket mestereinek vall. Kijelenti, hogy beadta lemondását főispáni állásáról, mindjárt akkor, a midőn ezt ildomos­nak tartotta. Fájó szívvel tette ezt, azért, mert szeretet és ragaszkodás kötötte hozzá ehez a vármegyéhez. Kijelentette, hogy nem fáradt bele a kötelesség teljesítésébe, megtette köte­lességét becsülettel. Nem hallgathatta el, hogy ezen lépését fel ne említse, mert az éppen most kifejezett bizalmi nyilatkozat ezt köteles­ségévé tette. Hogy miként fog elintéződni a kérdés, azt a jövendő mutatja meg. Háláját fejezi ki, köszönetet mond a tapasztalt jóin­dulatért. A mi szegény, kis hazánkban ered­ményes munkában nem nélkülözhetjük a munka­társakat. Ha a sors elviszi is Háromszék vár­­megyéből, mindig buzgó, egyszerű harc­osa lesz ennek. A bizottsági tagok támogatását kéri, a­meddig elfoglalt helyén van. A bizottság tagjai meghatottan, viharos éljenzéssel fogadták a főispán szép válaszát. — Márczius 15. Mint már jeleztük, a sepsiszentgyörgyi állandó százas bizottság márczius 15 ét az idén is szokott fényes ün­nepség keretében üli meg. A Szabadság téren levő honvédemlék előtt délután két órakor lesz az ünnepély, melyre a város tanintézeteit, egyesületeket és társulatokat meg fogja hívni a rendezőség. Délután négy órakor a jótékony­­czélű nőegylet fog gazdag tartalommal műso­ros ünnepélyt rendezni a városház dísztermé­ben, hová a belépődíj személyenként 1 korona. A műsort mindkét ünnepélyről közelebbről fogjuk közölni, itt még csak annyit említünk meg, hogy a nőegylet által rendezendő ünne­pélyre már is serényen folynak az előkészületek. — Rákóczi hamvai. 11. Rákóczi Ferencz és a bujdosó kuruczok hamvai hazaszállításá­nak ügyében már a tél folyamán megtörtén­tek az előzetes intézkedések. A kormányelnök a leghevesebb politikai küzdelmek között is meleg érdeklődéssel viseltetett a nemzeti ke­gyeletnek e kérdése iránt és most is folyton gondoskodik arról, hogy a szent hamvak haza­szállítása mielőbb megtörténhessék. Dr. Tisza István miniszterelnök tegnap délutánra a mi­niszterelnöki palotába értekezletet hívott össze Rákóczi hamvainak hazaszállítása ügyében. Az ankéten Kolozsvárról dr. Szádeczky Lajos egyetemi tanár, a jeles historikus is részt vesz. — Thea-estély. A holnapi thea-estélyre szóló meghívókat már szétküldötték a rendező háziasszonyok, s mint az előjelekből ítélni le­het, az estély egyike lesz a farsang legsike­rültebb mulatságainak. A belépő jegy 1­korona s ugyancsak 1 koronáért hideg vacsorát és b­eát lehet kapni. Egyébiránt a kibocsátott meghívót ide iktatjuk: Meghívó. A sepsiszentgyörgyi Jótékonyczélu Nő­egylet megbízásából Sepsiszentgyörgyön, 1905. évi február hó 25-én a városház dísztermében, a sze­gényeket segélyező­ alap javára fillér estély­t ren­dezünk, melyre tisztelettel meghívjuk s gyenge Prog­ramm helyett a Dávidka zenekarának hangjai mellett jó theával várjuk a t. közönséget. C­s­á­n­k­i Gyuláné, Gsinádi Lajosné, özv. Kovács Albertné, ifj. Nagy Elekné, Péter Mózesné, háziasszonyok. Va­csorajegy (thea sülttel, vagy: thea-süteménynyel) 1 korona. Belépődíj: 1 korona, tanulóknak 50 fil., karzati ülőhely 60 fil., karzati állóhely 30 fillér. Kezdődik 8 órakor. Felülfizetéseket köszönettel fo­gadunk és hirlapilag nyugtázzuk. — A József főherczeg Szanatóriumi sors­játék sorsolását február 25-én fogják meg­tartani. Az egyesület a hivatalos nyeremény­­jegyzéket a Budapesti Hírlap, Pesti Hírlap és Budapest február hó 28-iki számában teteti közzé. Ezenfelül az egyesület mindazoknak, a­kik levelezőlapon kérik — ingyen küld február 28-tól kezdődőleg nyereményjegyzéket — A peticziók. A Kúria Paizs Andor el­nöklete alatt szerdán ülést tartott, melyen Ádám András bíró bemutatta a Révei Mór képviselő ellen, Fittler Imre bíró pedig a Blaskovich Sándor ellen benyújtott peti­cziókat. A biróság mindkét peticziót tárgyalásra utasította s a széki peticzió tárgyalására márczius 24-ik napját, a szombathelyi peticzió tárgyalási napjául pedig márczius 27-ét tűzte ki. — Munkás-bál. A „Székely Szövőgyár és Háziipar Vállalat Kiinger Henrik” czég mun­kásainak, mint minden évben, úgy az idén is, márczius hó 4-én (s­z­o­m­b­a­t­o­n) a városi dísz­teremben munkás­bált rendez. Belépti díj: Személyjegy 1 kor., családjegy (3 személyig) 2 kor., karzatjegy 60 fillér. A tiszta jövede­lemben a háromszékvármegyei árvafiú- és szeretetház és a kézdivásárhelyi „Erzsébet“­­árvaleányhoz részesülnek. Kezdete este 8 óra­kor. Jegyek előre válthatók Benkő Viktor és Deák és Bikfalvi kereskedő uraknál. Balanya: Winderlich Hugóné. Védnök: W­i­n­d­e­r­l­i­c­h Hugó gyárigazgató. Rendező-bizottság: Doppler Egon, Bálint András, Bálint Lajos, Balogh Márton, Balázs Klára, Bartók Ilona, Boér Amália, Bo­kor János, Buzgó György, Demeter Katicza, Derzsi Gergely, Dimény Anna, Gáspár József, Goldmann Emil, Hertelendy János, Imre Julis, Imre Teréz, Király Lotti, Kocsis Vilma, Kovács Ferencz, Kosztelenszky Sándor, Kühn János, László Károly, Lichtblau Ágoston, Matta­­vovszky Károly, Mihály Zsigmond, Nagy Zsuzsa, Pásztor Mihály, Polsch­ Győző, Bacskai Ferencz, Rácz Emma, Schwarcz Mátyás, Lorester Etel, Szabó András, Szabó Mari, Szarvas Gyula, Szíjgyártó Róza, Szopos János, Tamási Mari, Tiller Ottó, Tóth Lajos, Ungvári Ágnes, Virág János, H­a­a­s­z Gusztáv pénztáros, Montag J. Imre ellenőr. Farkas Henrik jegyző. — Tenyészbika-vásár azonban. Három­székvármegye gazdaság- bizottsága a követ­kező hirdetményt bocsátotta ki: Háromszékvármegye mezőgazda­­sági bizottsága folyó évi m­á­r­c­­­i­u­s hó 17-én Uzon községben (vasútállomás) országos jel­legű tenyészbika-vásárt rendez. A vásár vala­mint az előző években, úgy most is a legked­vezőbb alkalomnak kínálkozik tenyészbikák eladására és vásárlására. Háromszék vármegye gazdasági bizottságának nevében, Sepsiszent­györgyön, 1905. február 17-én. Gróf Haller János s. k. főispán, elnök. — Tánczestély. Oltszemen márczius hó 4-én a községi iskola tantermeiben Sántha Gyula ur védnöksége alatt zártkörű tánczestélyt rendeznek: Szabó Mózes, Mihály Ferencz, Simon István, Gáli Sándor, M­e­n­y­i János V­i­t­á­l­y­o­s Gábor. Előkészítő bizottság Buturás Gyula, Mihály János. Belépti dij: Személyjegy 1 kor. 50 iil., családjegy (3 szemé­lyig) 3 kor. Kezdete este 7 órakor. — Elitélt gyilkosok. A kézdivásárhelyi kir. törvényszéknél febr. 20. és 21-ikén voltak az esküdtszéki tárgyalások, első nap S­o­­­­­o­s Miklós kir. törvényszéki elnök, második napon Elekes Béla kir. táblai biró vezetése alatt Csupán két bűnügy foglalkoztatta ezúttal az esküdteket. Londra János gyulafalvi lakos saját testvérét revolverrel agyonlőtte, úgy, hogy az azonnal szörnyet halt s tette ezt azért, mert az öcs nem adott bátyjának vizes­kendőt a fájós fejére. Az esküdtek gondolat­lanságból okozott emberölést állapítottak meg s a biróság 1 (egy) évi s 2 hónapi fogházra ítélte el a testvérgyilkost. — K­ó­r­ó­d­i András komollói lakos volt a másik gyilkos, a­ki halált okozó súlyos testi sértésért állott esküdtek elé. A biróság Kóródit 2 és fél évi fogházra ítélte el az esküdtek verdiktje után. — Koburg Lujza levelei. Hónapokkal ezelőtt történt meg, hogy M­a­tt­a­s­i­c­h Géza bepörölte volt ügyvédjét, dr. B­a­r­b­e­r­t, azzal vádolva őt, hogy Lujza herczegnő leveleit, melyeket megőrzés véget bízott rá, nem szol­gáltatta vissza. A bíróság akkor arra ítélte dr. B­a­r­b­e­r­t, hogy a leveleket a többi okmányok­kal együtt adja ki. Kevéssel azután ismeret­len részről följelentést tettek a bécsi ügyvédi kamaránál s a kamara fegyelmi vizsgálatot nyitott dr. Barber ellen.Mint most Bécsből írják, dr. Bachrachot, Koburg Fülöp herczeg képviselő­jét, a kamara fegyelmi bizottsága fölmentette. — Tánczestély Magyarbodzán. Fényes erkölcsi diadalt aratott a rendezőség fáradozása Magyarbodzán folyó hó 19-én rendezett jótékonyczélú estélyen. Megmutatta a magyarbodzai intelligenc­ia, hogy kitartással még ezen, a világtól félreeső helyen is lehet sikert aratni ezen a téren is; megmutatta, hogy tud a jóért, szépért lelke­sedni és áldozni. Ha a vidék is ily szeretettel karolta volna fel az ügyet, mint a helybeliek, bizonyára az anyagi siker sem maradt volna el. 29. szám. No de a nagy tél! (Akkor még az volt.) Ez megmagyaráz mindent! Az első lépés mégis biztató, de igaz is, hogy a rendező­bizottság agilis titkára Bajkó Ferencz, mindent elkövetett az estély sikere érdekében. A kitűnő zene, a terem pazar díszítése, a vendégek szíves és gondos ellátása mind, mind az ő érdeme s lényegesen hozzájárult ahoz, hogy a négyeseket 40—50 pár tánczolta. Az estélyen felülfizettek: Joós András, Salamon Sámuel, Fejes Lajos 5-5 koronát; Stamatisz Miklós 4 kor.; Tamás Elek, Nyá­­govics György, Weiler Rezső, Gazda Gábor, Ferencz Károly, Weitz József, Asser Henrik 3—3 kor.; Kurupis Demeter, Lázár Jenő, Dima János, Indig Samu, Komán Dávid, Bajkó Barabás, Oltyán János, Scuch Mátyás, Benke Béla 2—2 kor., Zakariás nővérek, Weller Jenő, Kovács Zsigmond, Alleman Vidtor, Apor Károly és Ludó János 1—1 kor. Fogadják a rendező­­bizottság hálás köszönetét. — Valasek a fogházban. Nyitráról írják hogy Valasek János volt országgyűlési képvi­selő, a ki egy évi államfogságát novemberben kezdte meg, felségkérvényt nyújtott be bün­tetésének elengedése iránt. A kérvény azonban elutasítólag érkezett vissza. — Marconi házassága. A bolognai város­házán Marconinak O’Brien bárónővel való el­jegyzését tegnapelőtt hirdették ki először. A menyasszony oly­an családból származik, mely­nek ősei Írország nagy részén királyi hatalom­mal uralkodtak. Az esküvő márczius 16-án lesz Londonban s azután az ifjú pár Ameri­kába fog menni nászútra A nászút után Ró­mába megy, hol a király vendége lesz. A meny­asszony nagy hozományt kap. — Az egyiptomi múmiák titka. Berthelot, a híres franczia vegyész, — mint a franczia lapok írják — a Louvre-múzeum egyiptomi múmiáinak beható megvizsgálása után reájött az egyiptomi balzsamozás titkára. Berthelot az 5-ik és 6-ik dinasztia korából származó múmiá­kat választott kutatása czéljaira és úgy találta, hogy a balzsamozáshoz használt olaj egyszerű castorolaj volt, a­melyet közönségesen r­ezinusolajnak neveznek és amelyet az egyiptomiak még most is használnak. A múmiáknál ez az anyag az oxidálás következ­tében változást szenvedett, de konzerváló ha­tását évezredeken át megtartotta. Felelős szerkesztő: MALIK LORÁND. Használt Mókát 100 lit. lelni 300 litresig bármily mennyiségben vesz MIKLÓS MÁTYÁS városi szállodás. Pályázat. A Maksa és vidéke fogyasztási és értékesítő szövetkezet üzletvezetői állására pályázatot hirdet. Javadalom: 1 szoba, és 1 konyhából álló lakás, 800 kor. évi fize­tés, havi utólagos részletekben és az üzlet részére naponkint Vo liter pretroleum. Pályázhatnak a vegyes-kereskedés összes szakmáiban jártas egyének, kik­nek erről bizonyitványuk van és 1200 kor. biztosítékkal rendelkeznek. Az állás márczius elején (8—10-én) elfoglalandó. Szolgálati bizonyítványok­kal ellátott pályázati kérések a szövet­kezeti igazgatósághoz czimzendők. Maksa, 1905. február 22-én. Az igazgatóság. GÉPÉSZ , a cséplésidényre kerestetik. Oklevél és működési bizonyít­ványok másolata fizetési feltéte­lekkel Zakariás Jakab czimére Csikszépvnz küldendők.

Next