Székely Nép, 1913 (31. évfolyam, 1-143. szám)
1913-01-04 / 1. szám
1. szám. Sepsiszentgyörgy. Szombat, 1913. január 4. XXXI. évfolyam. & előfizetési Árak : Egész évre .......... 16 korona. Fél évre................. 8 korona. Negyed évre.......... 4 korona. Egy hóra .......... 1 kor. 50 fil. Egyes szám 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG Csíki utca 17. szám. Előfizetéseket és hirdetéseket :: a kiadóhivatal vesz fel. .. HIRDETMÉNYEK DÍA: 1 hasábos harmond sorért, vagy annak helyéért 20 Fillér. Nyílt tér sora 60 fillér. KIADÓHIVATAL: Sepsiszentgyörgyön, Csiki utca 8. sz. Szerkesztőségi telefonszám: 47. Megjelenik: kedden, csütörtökön és szombaton. Kiadóhivatali telefonszám: 23. TOLLHEGYEN. A szenzáció kívánja azt, hogy manapság az emberek mindent hiperbólákban fejeznek ki. Ha három tót napszámos valami okból rosszul lesz, az mindjárt „Szenzációs mérgezés“. A vasárnapi korcsmai verekedés neve : „Tömeges vérengzés az Angyalföldön“. Csendes reggeli séta a Lipótvárosban: „Óriási tüntetés a bitorló jogfosztók ellen“. Inasok utcai zavargása „Korszakalkotó forradalom“. Ha pedig egy-két ember kilép a munkapártból, az már a „Munkapárt feloszlása“, vagy „Vége a rémuralomnak“, vagy „Buknak a nép hóhérai“. — Nem szabad az ilyeneken csodálkozni, de boszankodni sem, hisz ez a mesterséggel jár s a papírkorszakban a mennykövek és villámok is csak plakátbetűkből és hatásos alcímekből készülnek. S végeredményükben elérik azt, amit akarnak. Egy-két percig csiklandozzák a kíváncsiságot s a papirosnak kelendőséget biztosítanak. Végül pedig hazamegy a közönség s otthon kérdezik : Hát igazában mi történt ? Megszűnt, feloszlott, eloszlott, eltűnt a munkapárt ? S mindenki azt mondja : Nem. Csak az lépett ki, akiről e szándék rég tudva volt. S a parlamenti sztrájk óta jóval többen léptek ki az ellenzékből, mint most a munkapártból. • A kilépések arányszáma nem hogy a munkapárt gyöngeségének jele volna, hanem ellenkezőleg, arról tesz bizonyságot, mily hatalmas a többség erkölcsi alapzata s mily nagy benső erő, szellemi, erkölcsi, politikai tartalom tartja fenn és fűzi egybe. Az ellenzék végtelenig menő izgatása, a nép előtt mindig tetszetős erőszakoskodása, tiltakozása, kivonulása, sztrájkja, a legszélső radikalizmussal való szövetkezése, a legdivatosabb jelszavakkal való kacérkodása mind-mind nem tudta a munkapárt hatalmas egységét megrendíteni, — de még érinteni sem volt képes. Minden más előző alkalomtól eltérően, amikor a szabadelvű pártból tömegesen történtek szecessziók, — a többség most változatlan épségében maradt. S az egy-két kilépés, amely soraiból történt, aránylag elenyésző a kisded ellenzéki frakciókból történt kilépésekhez képest! Itt tehát egy nagy erkölcsi sikerről van szó, és az elenyészőn kicsi kilépési hányad még csak nyilvánvalóbbá teszi az óriási többség nagy szolidaritását. * A nemzeti aggályokkal szemben azt írja a szociáldemokrata lap: „Azt mondották, hogy egy komoly és igaz jogkiterjesztés tönkre teszi a magyarságot és nem vették észre, hogy állításukkal, ha igaz volna, a magyarság halálos ítéletét mondották ki s beismerték egyúttal, hogy a magyarság mai uralma csak elnyomatással és jogfosztással tartható fenn.“ Hát ez hatásos érvnek látszik, de csak látszik. Ugyan miért mondanék ki a magyarság halálos ítéletét azzal, ha beismernék, hogy uralmát veszély fenyegeti ? S mert a magyarság századokon át vendégszerető módon hajlékot adott a hozzá menekülteknek, s megvédte őket, maga pedig számtalan harcban vérzett és pusztult, — hát azért ma már nincs joga uralmát a saját házában fentartani ? S elnyomatás és jogfosztás lenne-e az, ha a magyarság, mely ez országot vérrel szerezte meg, a demokratikus korban is meg akarná azt tartani ? S elnyomatásnak és jogfosztásnak mondható-e az, ha a nemzet liberális és demokratikus alapon, de csak a nemzeti uralom lehetőségének határáig kiterjeszti a választói jogot s a végső, legradikálisabb kiterjesztéssel vár addig, a mig az országban századokon át elvesztett pozícióit visszanyeri s a népesség sűrűbb rétegei visszamagyarosodnak ? TÁRCA Fotó felhők. — Irta: ifj. U. Zayzon Béla. — A vidéki város előkelőbb társadalmának közkedvelt és tekintélyes alakja volt annakidején Donáth Albert. Meg is érdemelte! Eltekintve előkelő származásától és soktudásu általános műveltségétől, még mindig volt benne sok olyan, a mi vonzó és érdekes. Élénk szemeiben nemes gondolatok, mély érzelmek sugarai égtek s karcsú, inkább sovány alakja finom intelligenciát árult el. Bár mostoha körülményei nem juttatták tehetségéhez és érdemeihez méltó állásba, mégis szolid, becsületes, munkás életét lelkének bohém finomsága és szellemessége jóval magasabbra emelte az átlagemberek szürke életénél . . . Felesége, a bájos kis Linka, általában a pisze-szépségek megszemélyesítője volt: finom, könnyed, vidám és hófehér . .. Tiszta, nyílt, szelíd szemeiből a boldogság, a szeretet fénye sugárzott mindig; boldog volt és boldogított... Egyetlen kis gyerekük gyönyörű ajaka vígan csengte át a csendes szobákat s csinytalan lényében az apa és anya szépsége, nemessége egygyé tökéletesedett . . . Virágos kis lakásuk szerényen húzódott meg a külváros csendes házai között és dalos kis fészekhez lehetne hasonlítani azt, melyben mindent illat és mámor fon körül . . . Négy éve éltek egymás oldala mellett és sokat suttogtak a városban ezalatt irigylésre méltó házaséletükről, azonban egy váratlan pillanat ideig-óráig mégis felhőkbe vonta a dalos kis fészek meghitt nyugalmát s az örökmosolygó asszonyt egyszer sírni látták . . . Az idő későre járt. Egykedvű, békés megadással ketyegett az öreg falióra s elütötte már az egyet is. Fölkonduló mély hangja kevés időre megzavarta az egyhangú néma csendet, melyet azonban nemsokára megint csak az előbbi egykedvű ketyegés tett unalmassá. Linka izgatottan és türelmetlenül járt fel s alá a puha szőnyegeken s töredezett gondolatai szokatlan, ismeretlen kérdések felett csapongtak . . . Még néhányszor végig rótta a csendes kis szobát és végre is megállóit... — Már egy óra is régen elmúlt! . . . sóhajtott, végigsimitva hófehér homlokát és kihajlott a nyitott ablakon. Holdfényes, csillogó volt az éjszaka! A susogó gyönge szellő hódító virágillattal fonta át a langyos nyári levegőt s a nehéz, bujafürtü orgonabokrokon gyémántként csillogott az éji harmat . . . Távolról lágy dal melódiája szállt át a néma, csendes, álmodó föld felett s e pillanatban elfojthatatlan vágyakat érzett átvonulni lelkén az ideális, ábrándos szőke asszony. Mámoros, forró vágyakat, melyek most teljes mértékben éreztették vele viruló ifjúságát . . . Elbódulva fonta karcsú, bársonyos kezeit lázas homlokára és oly egyedül érezte magát ... Ma először oly árván, egyedül ! . . . Visszafordult hallgatózva és felsóhajtott. Pár pillanat múlva gyorsan fölnyitotta az ajtót és férje dolgozószobájába lépett! . . . Donáth asztala felé görnyedve ült írásai között s beláthatatlan szürke füst lepte el a kis szobát. Már a huszadik cigarettnél is tarthatott . . . Kezei idegesen kapkodtak a szerteszórt papírlapok után és halvány arcát a zöld lámpafény még sápadtabbá tette. Általában unott, fáradt volt minden mozdulata, csak szemeiben égett egy eleven, meleg sugár, míg elbámult a nehéz füsttenger közé. Nemsoká azonban asztala felé hajlott újra és az előbbi egyhangú sercegéssel futott át tolla a sima, hófehér papír felett. Munkájába volt merülve s a nő beléptét sem vette észre mindaddig, mig csak gyöngéden vállait meg nem érintette . .. — Az Istenért ! hát maga még most sem alszik ? — kiáltott föl Donáth csodálkozva, izgatottan, de szelíd hangon és fejét fölemelte. — Nem 1 . . . Magára vártam 1 . . . — Felelt az asszony fátyolozott gyönge hangon és alig halhatóan felsóhajtott. — Már egy óra is régen elmúlt 1 . . . — tette hozzá halkan s lassú, kiszámított mozdulattal leült férje mellé. — Nos ? 1 . . . — szólt a férfi a nőre meresztve kérdő szemeit. —Hiszen eddig sem kellett énreám várnia és ezután sem kívánom ezt magától! . . . Ha már kénytelen vagyok én ellopni magamtól a nyugalom perceit, miért kellene magának is ezt cselekednie ? 1... Nem értem, édesem, és nem is akarom megérteni ! . . . — Miért ? ! . . . Nem érti ? ! .. . Mert nem tudom nézni tovább szándékos testsanyargatását , mert nem tudom nézni tovább, hogy hogyan teszi tönkre végkép gyengülő idegeit... hogy hogyan lesz napról-napra gyengébb, halványabb és betegebb!... Egy hete így foly ez már és nem folyhat igy tovább ! . . . Hiszen, látja, már végletekig fáradt, ideges és kimerült!... Nappal robotolni, éjjel meg virrasztani ! ? . . . Ez nem egy embernek való ! .. . És emlékezzék orvosa multkori szavára ! . . . Emlékeznie kell, hogy pár nap ledönti így végkép a lábairól, ha fel nem hagy észnélküli cselekedetével !. . . És nem sajnál, nem szán minket, nem gondol ilyenkor mi reánk is ? !... Albert, hiszen maga nem oly lelketlen ember!. . . Lágyan, meleg szeretettel csendültek el az asszony kérő szavai s a férfit kissé megzavarták. Felesége iránt érzett szeretete képes volt máskor bármire rábírni, hanem most mégis, midőn újból írásaira nézett, megint csak előbbi gondolatainak rabja lett ! Tennie kell, bármi történjék igy kell ! . . . — Hja ! édesem ! . . . folytatta most fenhangon a férfi gondolatait — Ítélete nagyon is egyoldalú és vádoló szavai sem épp egészen igazak ! . . . Hiszen kell tudnia és tudja is nagyon jól, hogy egyetlen gondolataim maguk és hogy nem szívesen, nem kedvtelésből kínzom itt magamat nap-nap után ! . . . Fáj, bár minden perc fáj és halott lelkem előtt, melyet maguk nélkül kell eltöltenem, de a társadalom, no meg az anyagi érdekek kívánják, követelik, hogy igy cselekedjek ! . . . — — Igen! . . . A társadalom ... az érdekek ! . . . vágott közbe gyorsan a nő, mig arcán szomorú mosoly vonult át. Tehát elsőbbekis szentebbek mindezek minálunk ? Szívesen és minden utógondolat nélkül áldozza értük az együttlét tőlünk elrabolt perceit s ha talán majd végkép kiszakítja igy magát közülünk, önvádat sem érez majd cselekedetéért!? .. . Donáth a tollát most letette. Kezdte megunni felesége vádoló szemrehányásait, minőket ma volt alkalma tőle először hallani. Bár tudta, hogy szeretet, jó szándék kényszeríti csupán a nőt ily szokatlan viselkedésre , mégis egy kissé mérgelődött. De azért nem mutatta ezt, hanem nyugodtan, csendben folytatta tovább beszédét: — Látja, bár jól tudom, hogy a gondos szeretet teszi elfogulttá e kérdés felett és önkéntjövő, hogy félti egészségemet, mégis, higgye, helytelenül itél felettem ! . . . Eme elraboltnak nevezett percek munkája emeli tovább jóhírnek örvendő nevemet, no meg föl is old az anyagiak felett való töprengés alól!... És nekem, nemde, nekem a kötelességem erkölcsi és anyagi jólétüket emelni és gondoskodni arról, hogy boldogságuk mindenképpen a legtökéletesebbé lehessen ! ? . .. így, igy van ez, édesem és végre ezt magának is csak meg kell értenie! . . . — Nem értem, nem! ... És nem is akarom megérteni, hogy ismételjem én is előbb elhangzott szavait és különösen nem vagyok képes megérteni mostani szokatlan viselkedését! . . . Igen ! — úgy beszél, mintha egyedül csak én prédálnám el kínos robotjának szerzeményét. — Folytatta a nő most már kissé epésen, karjait durcásan összefonva.— Én, én, ki magammal szemben minden nélkülözésre képes voltam idáig! . . . Nagyon is könnyen ki tudom bontani különös szavaiból az elrejtett célzásokat s látom, hogy ma felette éreztetni akarja velem, hogy hozomány nélkül vett el feleségül! . . . Hogy szeretetemnél, gondosságomnál és munkás két kezemnél nem adhattam és nem adhatok többet s hogy martyrként sanyargatni kénytelen magát mimiattunk ! Ez igazán nem szép és hasonlót nem tudtam volna feltételezni magáról, Albert! . . . (Vége következik.) A választói reform. A törvényjavaslat ismertetése. A magyar választói jogrendszer mélyreható reformálását általánosan ismert okok teszik elkerülhetetlenné. Választói jogunk egészben véve ma is az 1848. évben lefektetett alapokon nyugszik, mert 1874. évi választói törvényünk lényegileg megtartotta azt a vagyoni és értelmi cenzust, amelyet az 1848. évi törvényhozás megállapított. A parlamenti reform szükségét ennek a nagyon is elavult választói jognak szűkkörű és igazságtalan rendszere érlelte meg, különösen pedig az a két visszásság, hogy egyfelől a ma uralkodó választói jogcím, a földbirtok-, illetőleg a földadóminimum egyes országrészek, vármegyék, sőt egyes választókerületek területei szerint is kirívó aránytalanságokat mutat, s hogy másfelől az ipari munkásság a választói jogból jóformán ki van zárva. A választójogi visszásságokat fokozza a választókerületek aránytalansága és a választókerületek székhelyén végbemenő centralizált választási eljárás tarthatatlan volta. Mindezeknek a visszásságoknak orvoslására törekszik a kormány választójogi reformjavaslata és az azzal kapcsolatos további törvényhozási intézkedés. A törvényjavaslat az értelmi cenzus alapján épül fel. A politikai jogok gyakorlásához az értelmiségnek vagy iskolavégzés útján közvetlenül, vagy ennek hiányában más módon közvetve igazolt bizonyos mértékét követeli meg. Az értelmiség különböző fokához képest különbözőképp álllapítja meg a javaslat a választói jog feltételeit. A javaslat négy értelmiségi fokozatot különböztet meg és e fokozatok szerint a a választóknak négy csoportját. Az első csoportba tartoznak a középiskola nyolc osztályát végzettek , ezek huszonnégy éves kor elérése után minden különös feltétel nélkül választók. A második csoportba tartoznak az elemi iskola hat osztályát vagy az ennek megfelelő kereskedelmi, vagy ipari tanfolyamot végzettek ; ezek a harminc éves kor elérése után bírnak választójoggal, ha a gazdasági önállóság vagy egyéni megbízhatóság minimális mértékét megütik, aminek ismertető jele vágysz, hogy az illető adót fizet, és pedig bármilyen csekély összegűt, vagy bármilyen foglalkozás, vagy alkalmazás a kereskedelem, vagy ipar körében, vagy jobbfajta munkakör (munkavezető, kertész, vincellér, stb.) az őstermelés körében, vagy a katonaságnál elért altiszti fokozat, stb. A harmadik csoportba a csak írni-olvasni tudók tartoznak szintén harmincéves korhatárral. Ezeknél az előző csoportnál felállított feltételek némelyikét hosszabb (2—5 évi) szolgálat megkövetelése csekély mértékben szigorítja, aki pedig ebben a csoportban minimális vagyon alapján választó, annál 20 korona adóminimumot vagy nyolc holdnyi ingatlant követel meg a javaslat. Végül a negyedik csoportba analfabéták tartoznak, szintén harmincéves korhatárral. Ez az egyetlen csoport, amely csak vagyoni cenzus 40 korona adóminimum, vagy 16 holdnyi ingatlan alapján szerzi a választójogot. A jelenlegi törvény alapján választójoggal bíró egyének e jogukat a személyükre vonatkozólag megtartják. A javaslat rendszerében tehát minden feltétel nem korlátozás, hanem ellenkezőleg a választók egy-egy kategóriáját a közéleti megbízhatóság valamely ismertető jele alapján meghatározó kellék, tehát a jogkiterjesztés egy-egy mértföldjelzője. A jelen javaslat nem elvileg, hanem csak annyiban tér el az előző tervezetektől, amenynyiben a többi ismeretes javaslat egy csapásra majdnem 150% al szaporítaná, vagyis közel 3 millióra emelné a választók számát, amivel egyszerre felidézné a radikális választói jog minden veszélyét; míg a mostani javaslat egyelőre a mi viszonyainknak megfelelő olyan arányú jogkiterjesztést tervez, amely már most választói joghoz juttatja minden társadalmi rétegnek — ezek közt a politikai nemzet köréből jelenleg jóformán teljesen kizárt munkásosztálynak is — minden arra érdemes tagját, és e mellett törvénymódosítás nélkül évről-évre közelebb visz bennünket az általános választói jog felé. Céltalan korlátozások. A megbízhatóság biztosítékául a jelen javaslat kidolgozását megelőző tárgyalások során az egy évnél hosszabb domiciliumot — egy helyben lakást — a lakás bizonyos minőségét és a betegpénztári tagságot emlegették, de ezek egyike sem alkalmas fokmérője annak, hogy valaki megérett-e a választójogra. Ezért a javaslat e kellékek felvételét mellőzte. A lakáscenzus mellett felhozott érvekkel szemben az indokolás kimutatja, hogy a lakáscenzusnak falán nincs gyakorlati jelentősége, a városokban és Budapesten pedig a lakásnyomor következtében a legszegényebb lakáscenzus is a választójogra megérett elemek nagy tömegét zárná ki. Az ipari munkásság a reformban. A törvényjavaslat egyik fő törekvése az, hogy minél több jogcím felállításával, minél több kapu feltárásával nyisson utat az ipari munkásoknak a választói joghoz, hogy ez osztálynak minden értékesebb tagja egy vagy más módon érvényesüléshez juthasson. Amíg másoktól, tehát az összes mezőgazdasági elemektől is, általában véve az elemi iskola teljes elvégzését kívánja meg: az ipari munkásoknál vagylagosan megelégszik az ipari tanonciskolával is, amelynek elvégzését az iparostanoncokra nézve már az 1884. évi ipartörvény kötelezővé tette. Ugyancsak minősíteni fog a választói jogra az államilag szervezett különböző iparszaktanfolyamok elvégzése, minden előzetes iskolai képzettség kimutatása nélkül is.