Székely Nép, 1935 (53. évfolyam, 1-51. szám)
1935-04-07 / 14. szám
s ságig csalinden r teszirjuk, dvelőlöadás i szinlinden ■ renki kell aki a ette égette le i elö- I, mint e, hogy 'traitor, lésként i ezt a is tette. lőadás ági és h a mér is 780- eadást. 5 rssul— Havas. Făgăra I, a biró u. T. E. mellett nyújtott 1 mindnen és járásiak Site.brașovi E. venízdlódik. égi előtárt ) láz fizletel és tettel fásadtt.Nz anott. k. Gheitianu [--deg ladó .pince, l. 6 .8 lád égős rban:a) 39. le ház. Hangya* HÍREK. — A Magyar Párt elnöke a levélelmiés centrálása ellen. Ismeretes, hogy a posta — megfeledkezve saját üzleti érdekeiről — a közönségnek előírta, hogy a leveleken a helynév és a'oi csakis államnyelven írható és a román mellett magyarul is helységnevezett küldeményeket nem kézbesítette, hanem visszaküldte, illetve megsemmisítette. E képtelen rendelkezés ellen Bethlen György gróf felszólalt a posta vezérigazgatóságnál, hol ez eljárást megnem engedett visszaélésnek minősítették, mert a vezérigazgatóság rendelete szerint a magyar helységnév csak kihúzandó, de a küldeményt a posta kézbesíteni köteles, lévén a levélküldés kétoldalú jogügylet, mely elől a bélyegdíj leróvása után a posta egyoldalulag nem térhet ki. — Ne feledje el, hogy ma, szombaton este lesz a Kiinger Sport Club érdekes műsoros estélye. Ha élvezni és jól mulatni akar, okvetlen legyen ott. — múzeumi gyűlések. A Székely Nemzeti Múzeum ügyvezető bizottsága és igazgató választmánya folyó év március 29—30. napjain tartotta meg szokásos közgyűlését, melyen a teljes számban megjelent tagok élénk érdeklődése mellett Csutak Vilmos 63 munkatársai gondos és mindenre kiterjedő jelentésben adtak számot e székely intézmény múlt évi eredményes tevékenységéről. A részletes tudósítást anyaghalmaz miatt lapunk következő számában hozzuk. — Tűzoltó-bál. Háromszékvármegye érdemes Önkéntes Tűzoltó Szövetsége a múlt szombaton rendezte meg a városi nagyteremben első műsoros táncmulatságát, melyen elég nagyszámú közönség kivétel nélkül tiszta gyönyörűséggel és lelkes tapsok között élvezte a moncsai műkedvelők társulatának pompás előadását, kik Szigligeti Cigányát páratlan élethűséggel és ritka művészettel elevenítették meg. A kitűnően játszó együttesből is kiemelkedett Antal László tanító, ki Zuga cigány, Antal Erzsi, ki Rózsi, valamint Volloncs Margit, ki Évi szerepében, nem mindennapi tehetségről tett tanúbizonyságot így az erkölcsi siker felülhaladta az anyagit, mert városunk közönsége még most sem méltányolja megérdemelt mértékben a tűzoltók áldozatos, önzetlen tevékenységét és nagyon mostohán bánik velük, midőn alkalma volna irántuk háláját megbizonyítani. — Közgyűlés. A Sft. gheorghei Magyar Dalárda évi rendes közgyűlését folyó hó 14 én (vasárnap) délelőtt 10 órakor tartja meg a Mikó kollégium rajztermében, melyre a dalárda alapító, pártoló és működő tagjait ez után is tisztelettel meghívja az elnökség. — Az Erdélyi Gazdasági Egylet közgyűlése — mint rendesen — ez évben is virágvasárnapján, folyó április hó 14-én lesz. Az egylet, hogy a kisgazdák mentői nagyobb számban léphessenek a tagok közé, az évi díjat 60 lejre szállította le és ennek ellenében azErdélyi Gazdá-t, az egyesület folyóiratát is ingyenesen küldi tagilletményképpen. Ezenkívül Népnevelés címen sorozatos füzeteket adott és ad ki, melyekben a falusi gazdálkodás legfontosabb kérdéseit népies modorban tárgyalják. — Vadászok ügyelmébe. A helybeli Vadász Felügyelőség közli, hogy az 1934—35. évre kiadott vadászjegyek érvényessége 1935 május 1-éig meghoszszabbittatott. — Óriási meteorhullás a Bánságban. A bánsági főváros közelében fekvő Sannicolau Mare község felett hétfőn este hatalmas nagyságú meteor hasította át az eget, melynek ragyogó fénye 30—40 kilométeres körben pár percig nappali világosságot árasztott. A környék lakói másnap reggel kutatni kezdték a meteor hullásának helyét, de nem akadtak nyomára. Aranycsempészt füleltek le a székely fővárosban. Târgu Mureşen Dumitrescu csendőrparancsnok az ottani ékszerészek följelentésére letartóztatta Katz Gyula cernaui magántisztviselőt, kinek lakásán egy fali üregben a házkutatás során 200 ezer lej értékű szénaranyat és 1407 darab ezüst pénzt találtak. A leleményt a Banca Naţionala vásárhelyi fiókjába, a letartóztatott fiatalembert a fogházba szállították. — Rádiógyár Turdán. A Philips holland rádióművek Turdán földgázüzemre berendezett rádió , villanykörte- és lámpagyárat készül felállítani és a megfelelő telekre már meg is indította az alkudozást. — Két diáklány halálos balesete. A napokban a bajai pályaudvar közelében két 15 éves diáklány sétált a sínek között és a kanyarodó miatt nem vették észre a hátuk mögött közeledő gyorsvonatot, midőn pedig a végső pillanatban visszafordultak, a félelemtől megdermedve bámultak reá. A mozdonyvezető is hasztalan fékezett, mert a gép elkapta és perc alatt halálra gázolta a szerencsétleneket. — F e d á k-p ö r Amerikában. Tudvalévően Fedik Sárit a Vajda Ernő és Aknai Vilma között Los Angelesben házasságigéret megszegése ügyében folyó per során hamis tanúzás vádjával letartóztatták. Az amerikai bíróság hétfőre, folyó hót ára tűzte ki a per tárgyalását, midőn e dől, hogy a viharvert művésznő kiszabadul-e, vagy 5 évig terjedhető fogházat kap-e ? — Harminc holttest a szalmakazalok perméje alatt. Ungvár közelében egy kigyuladt szalmakazaltól lángba borult a szomszédos másik kettő és hamvai alatt harminc munkanélküli szénné égett hulláját találták, kik az éjszaka hidege elől a kazlakban húzódtak meg s álmukban fojtotta halálra az égő szalma füstje. — Idők jele. A német gazdasági statisztikai hivatal jelentése szerint a folyó év három első hónapja alatt adalékkal emelkedett, mig az életszükségleti cikkek gyártása 4 százalékkal esett. — Az olasz—abessini háború küszöbén. Angol lapok adják hírül, hogy az olasz—abesszin határon a hangulat túlfűtött, mert az etiópiai törzsek csapatai megkezdték felvonulásukat a határ mentén és lázas harci kedvüknek az addis-abebai kormány nem ura többé, miért is az összeütközés már aligha hárítható el. — Újabb bankbotrány Franciaországban. A France Mutalité nevű szövetkezet 700 millió frank hiánnyal megbukott. A Jemén- télén pénzből mintegy 600 milliót a frontharcosok helyeztek el a bankban, melynek vezetői évek óta hamisan vezették a könyveket és a befektetett tőkéket elsikkasztva, saját céljaikra használták fel A bűnös bukás alighanem a Staviszkyéhez hasonló pénzügyi botrányt idéz fel Franciaországban — Schweitz az elrabolt német újságíró érdekében. A német nemzeti szocialisták Jakob Bert hold emigráns újságírót schweitzi területről erőszakkal Németországba hurcolták át és börtönre vetve megindították ellene a hazaárulási pert. A helvét szövetségtanács területi jogainak ily súlyos megsértése ellen követe útján felszólalt és követelte a jogtalanul elrabolt német újságíró kiadatását. Azonban Németország a kiadatást megtagadta és szövetségtanács most a szerződésileg biztosított döntőbírósághoz fordul panaszával. — Búzabehozatal az Egyesült Államokba. Ismeretes, hogy az amerikai Egyesült Államokban, hogy a búza áresését megakadályozzák, a múlt években töméntelen gabonafelesleget használtak fel mozdonyok fűtésére, sőt a búzatermelés korlátozására is törvényt hoztak. Most aztán a központi államokban uralkodó szárazság az őszi búzavetéseket úgy tönkretette, hogy ez évben az Unió nagymérvű külföldi búzabehozatalra szorul. A kormány máris óriási összegeket fordított az ínséges farmerek fölsegélésére és a búzatermelés csökkentésére kiadott intézkedéseket hatályon kívül helyezte. P. 14 szám. SZÉKELY NÉP 1935. április 7. Rheumát biztosatz gym* Csináljon egy teljes Togal-kurát! A Togal-tabletta azúgy savak oldása által mérgeket távolít el a testből! Hasonló biztos hatású a Togal-tabletta Csúz * Idegzsába * Spanyolnátha és mindennemű főfájás esetén. A Togal biztos gyógyulást jelent Minden gyógyszertárban és drogériában. Lei 52. és 130.A Togal-tabletta svájci készítmény, világ hadiiparában a termelés 12 szá A városi filmszínházban április hó 7-én, vasárnap fél 6 és fél 9 órai kezdettel útdíjára Ordonanc Maupassant regénye után készült pazar kiállítású film. A főszerepekben: Marcelle Chantal, Jean Worms, Alexandre Rignault, Georges Rigand. Pótmüsor: Paramount Hiradó.