Székely Nép, 1941. január-március (59. évfolyam, 1-73. szám)

1941-01-01 / 1. szám

4. oldal ELADÓ teljesen újvmodern francia hálószoba, 1 ebédlő és 1 kom­binált szobabútor. Esetleg külön is. Érdeklődni: Január 3-án és 4-én, délelőtt Gróf Mikó Imre utca 24. sz. a. (Gecse ház.) mának­ hívták. Nagy golyóféle volt, öthat lyukkal. Ennek a közepét nagyobb mennyiségű lőporral töltötték meg, a lyukakban pedig apróbb golyók voltak. Ezeket a golyókat szétröpíteni volt hivatása a lőpornak, begyulás esetén. A nyugdíjas császári hadnagy ott volt Guyon vezérlete alatt a Duna—Tisza közötti harcokban is. Ez alkalommal oldalvédül kiküldötték csa­patával, mikor az ütközet már-már megkezdődött. Nem sokat teketóriázott. Az ellenségnek szétosztott csapatával oldalrohamot adott és ennek az lett az eredménye, hogy a támadó ellenség meghátrált s igy a csatát a magyarok megnyerték. Ezen tettéért Guyon arany éremmel tüntette ki. A titeli ütközetben is résztvett Dem­binszky vezénylete alatt. Innen gyors menetben kellett Szeged felé vonulniok. Dembinszky — a fővezér — őt jelölte ki hátvédnek csapatával. Ez valami ok miatt nem tetszett Inczének és panaszt is emelt a fővezérnél. Ez főbelövéssel fenyegette meg. — De engem a lengyel medve nem lövet főbe.! — mondta. Utánam fiuk! Azzal a körülöttük portyázó ellenséges lovasságot megrohanta és meg is futa­­mította. Amint a futó lovasságot üldöz­ték — jó lova lévén — két ifjú tisztet el is ért. Sajnálta levágni, tehát a kardja hegyét fogva meg, a markolattal reá is ütött az ellenséges tiszt lovára . . . Egy ilyen roham alkalmával — ekkor ők voltak menekülőben — lova egy bokron ugrott keresztül, a heveder el­szakadt és ő a bokor tetején maradt a nyereggel. Kardját lecsatolva szembe ment az üldözőkkel. Elfogták és az aradi vár örtön 8l­ ik cellájába csukták be. Az előtte levő 80 cellából a honvé­deket a bresciai hiéna mind főbelövette. Inczét, mint ifjút, ugyszólva gyermeket, nem lőtték főbe, hanem besorozták a galiciai hadseregbe gyalogos közle­génynek. A forradalom elfojtása után ismét fölvitte hadnagyságig A galiciai had­osztálynál az előléptetés során egy ifjú osztrák tisztecskét előléptettek fölébe kapitánynak Ez annyira sértette az ön­érzetét, hogy minden búcsú nélkül ott­hagyta Galíciát és hazajött Száraz­­ajtára. Mint cs. és kir. hadnagy havi 22 forint nyugdijat kapott. 1896. április 15-én bevégezte hányatott életét. Sepsi­szentgyörgyön piheni jeltelen sírban örök álmát. Még egy korhadó kopjafa sem jelzi pihenő helyét. Gábor áron halála Gábor Áronnak sem jutott sok hely a történelemben, keveset tudunk róla s lassan-lassan ködbevész alakja. Gábor Áron halálánál jelen volt Nagy Sándor hídvégi lelkész. Mint gyermek ő beszélte el utódainak a nagy mester végső pil­lanatait. Az 1848/49-i események során az osztrák bérenchadat éppen Gábor Áron „varas bika“ ágyúival szorította ki a SZÉKELY NÉP ,1941. január 1. tömösi szoroson, mikor azok a muszka segítséget megkapták, vissza­szorították a gyermek honvédcsapatot. A honvédek a Szépmező felé vonultak vissza. Mikor Kökös végénél a Feketeügy hídját el­érték, közvetlen a víz partján Gábor Áron hat mozsarát felsorakoztatta és onnan fogadta a felvonuló kozákhadat. Az ellenséges tüzérség felelgetett reá és pedig helyes irányban. A legtöbb löve­dék előbb lehullott, de volt olyan is, amely túlfutott Kökös irányában. Egy azonban a tüzet keménye­n tartó tarac­kok közé akkor vágott be, mikor Gá­bor Áron őrnagy az irányt javította az elővágtató kozákok felé, így találta fő­ben az ellenség golyója az örök em­lékű ágyúhőst. Az alig pár száz honvéd látva ezt, megrettent ugyan, de nem hagyta ott halott parancsnokát, hanem megindult vele Uzon felé. Míg a holt vezért vit­ték, a honvédség tartotta a tüzet, az után ő is utána vonult. Nem az ország­úton, hanem jobbra a legelőn mentek. Ezt látva a kozákság elővédet küldött nyomukba, amely annyira megközelí­tette, hogy az akkori golyó is beérhette jól. Hátul éppen három angyalosi hon­véd volt a hátvéd : Gödri Miklós, Im­rék Zágmond és Lovász Sámuel. Ezek megunva a kozákok szemtelenkedéseit, biztos lőképességbe hozván fegyverei­ket, összebeszéltek és mikor jó közel volt a három kozák, térdre vetették magukat, lőttek és a közbülső kozák nyomban lebukott lováról. A más kettő fordult s vissza vágtatott csapatához, így hozták fel Gábor Áront az ereszte­­vényi temetőbe, ahol elhantolták. Hagy Dánie Nagy Dánielről is meg kell emlé­keznünk Nagy Dániel kézdivásárhelyi születésű honvédőrnagy volt. Brassó tér parancsnoka, amikor Gábor Áron kis mozsaraival az osztrákokat a tömösi szoroson kiszorította. A gyalogságot Nagy Dániel vezette. Ez a manőver 12 osztrák tarack elvételét eredményezte. Amikor a szászsebesi ütközetet vív­ták a honvvédek az osztrák ármádiá­val, Nagy Dániel egy erdőszélen tar­totta a tüzet Egyszercsak oda érkezett Bem a legerősebb tüzelés alatt. Bem egy honvédet — leszállva a lóról, — magához intett Látcsövét a vállára őrnagy tette, hogy így figyelje az ellenség ál­lását. Alig végzik el a műveletet, egy 6 fontos ágyúgolyó a honvéd fejét el­ütötte. A vezérnek semmi bántódása sem lett. Lovára ült és bevonult az erdőbe. „Észre vettek“! — mondta németül. ... Nagy Dániel a beszterczei üt­közetnél is jelen volt, ahol a benyo­muló oroszokkal szemben a csatát a honvédek elvesztették. Menekült a hon­védség. Nagy is honvédeivel egy ro­mán községen keresztül menekült, ahol a fellázadt románok sok honvédet le­gyilkoltak , a román paphoz ugrott be, aki egy oldalszobába tuszkolta. A vérszemet kapott románok a papnál is keresték „Kossuthot“, de ez letagadta, hogy lenne nála valaki. Nagynak szép nagy fekete szakálla volt A pap egy rossz borotvát adott neki s azzal szép szakállát valahogy lenyúzta. Román öl­tözéket is kapott, amellyel az őrnagyi öltönyt felváltotta s az éj leple alatt Szebenbe ment. Itt mint magyar hon­véd jelentkezett. Elfogták. Nem lőtték főbe, de Kufsteinban öt évig rabos­kodott Kiált a nyomor szilveszter éjszakáján Másfél hónap óta áll kereset nélkül egy sepsiszentgyörgyi 12 tagú család Az asszony a 11-ik gyermeket várja Sepsiszentgyörgy, december vége. Csíki utca 56 . .. Távol a város fényétől, az illatos, meleg otthonoktól. Roskadozó zsinde­­lyes ház. Három ajtó nyílik a keskeny udvarra. Három ajtó, három szoba, há­rom család. Lakói ? Kik lehetnek má­sok, mint szegények. Szegények a legszegényebbek közük A három család egyikének szobá­jában állunk. A ház feje : Tybák János 48 éves munkanélküli. Érti az ácsmes­terségét is, de mezei munkák idején gazdasági napszámos. Ül az asztal mel­lett és szemét apró csemetéin legelteti. Van is min. Feleségét 10 gyermekkel áldotta meg az Isten, most jön a tizenegyedik ! Állunk a szobában és szeretnénk emlékünkbe vésni a képet. Szinte álom­nak tűnik, hogy ilyen is lehet. A szé­kely ember sorsát messzi idegenben is figyelemmel kísértük, de a brassói és bukaresti nyomortanyákon ilyen kép nem tárult elénk, tudjuk, zöldkeresztes nővérek járják a várost, enyhítik a nyomort. Hol va­gyunk azonban attól, hogy többé ne lássunk ilyen családokat ? itt közöttünk, a nagy tömbben élő magyarok között ? Valahol hiba van. S hiba is lesz itt addig, amíg irtózunk a nyomaitól, ir­tózunk szembe nézni a rideg valóság­gal, amíg az igazi magyar szociális gondolat nem fiatja át közösségünk vezetőit. Örömmámorunk határtalan volt, a­mikor ránk virradt a felszabadulás. Ez a felszabadulás azonban kötelességeket ró vállunkra. És mi lenne más ez a kötelesség, mint először is egyekké válni jóban, roszban. Aki pedig ezt nem vállalja, álljon félre, még akkor is, ha az élen áll. Addig nem lesz, nem lehet boldog az újév, amíg azt tudjuk, hogy Tybák Jánosok élnek köröttünk. (~6) Két ágy - tizenkét ember... Lássuk hát a képet: Két ágy a szobában. Tizenkét ember részére! Ha az ágyban nem férnek, jó a kopasz föld is. Az egyik ágy végében konyhakályha. A kályha körül meztelen lábú gyerekek. Másfél évestől fél 21-ig. A legnagyobbat most sorozták be, állás nélküli ő is. A 12 ember közül egy keres, az is másnak a cselédje. Az asztalon lapító, hideg puliszka rajta. Ez a mai ebéd. Ez volt talán a reggeli is, ez volt a tegnap és tegnap előtt is a vacsora. A gyerekraj éhes szemekkel tekin az asztal felé. Éhesek. A szoba egyetlen dísze egy nem­­zetiszinű keretes plakát A magyar hon­védek bevonulásának örömét hirdeti. A család fejét kérdezzük : — Mikor volt utoljára munkában ? — November közepén. Azóta egyetlen fülért sem kerestem. — Mégis miből élnek? — ILliből . Volt még egy kis krumplink, meg pufiszkafisztünk. Ebből élünk. Fát még adott az Is­ten az erdőn, igy legalább nem fázunk. — Őszintén mondja el, két nap óta mi volt az eledelük? *— Tegnap reggel üres tea, dél­ben pityókaleves, este sült krumpli, ma reggel puliszka, délben is az lesz. Iste­n Azt csak az Isten tudja . . . — Igen, ma szilveszter este napja és Tyhákék 12 tagú családja nem tudja, mi lesz a vacsora. Nem tudja, mert már kifogyóban van az a kis krumpli is, meg puliszkaliszt is ... Szilveszter-est. A vendéglők regge­lig tarthatnak nyitva. A vendéglők, ká­véházak, egyesületek nagy szilveszteri meglepetéseket hirdetnek. Készülünk a nagy befeledésre. De várjon Sepsi­szentgyörgy 13 ezer lakosa közül hány ember gondol a 12 tagú Tyhák család szilveszteri meglepetésére. Nem akarjuk egy pillanatig sem le­értékelni jótékony egyesületeink áldo­zatkész munkáját. Közelről ismerjük az egyik nő szövetség munkáját, láttuk a menekültek felkarolására, segélyezésére kifejtett áldásos ténykedését. Ha jó! A SRO Golyóscsap­ágy gyárak Rt. vezérképviselete Sepsiszent­­györgyön bizományi lerakatot lé­tesített, ahol minden méretű golyóscsapágy kapható! Gépei csak úgy üzembiztosak, ha svájci SRO golyóscsapágyat használ A DAMUSZMIHALYS műszaki üzletében autó- és gépalkatrészek legnagyobb választékban kaphatók. Sepsiszentgyörgy, Iskola­ utca 6. sz. KERÉKPÁROK 'W márkás külföldi, belföldi és saját készítmények —------­Kerékpár és varrógépalkatrészek óriási választékban OLCSÓ árban. — DIADAL BUDAPEST, VII. Thököly­ út 26. Erdély kerékpárosainak, kerékpárkereskedői­nek és műszerészeinek képes árjegyzéket ingyen küldünk. Viszonteladóknak árengedmény. -

Next