Székely Nép, 1941. július-szeptember (59. évfolyam, 147-219. szám)
1941-07-31 / 170. szám
Idézünk, szellem!I fja Jakab Antal E tévelygő, támolygó korban, rád emlékezünk Költő, te irodalmi szegénylegény, akit ez az évszázadok óta megifjodást váró nemzet lobogó lángcsóvaként dobott ki magából. Rád emlékezünk ma, mert úgy érezzük, sohasem volt talán időszerűbb eszméidnek, lelkednek felidézése, mint most. Hiszen szinte ugyanazok a szorongások, kétségek és remegések töltik el a lelkünket, mint a te lelkedet, mielőtt bátran szállottál síkra eszméidért. Te átélted a magyar szenvedéseket, lelked kristály szűrője megszűrte a mértéktelenül áradó magyar könnyeket, a jajszót, amely egyik sarkától a másikig végighullámzott a nádfedeles kicsiny pórkunyhók felett. Ha nem lettél volna olyan gyermeki és bizakodó, talán megtébolyodtál volna attól az irtózatos fájdalomtól, amely a magyarság egyeteme felől árad. De hittél a megfiatalító magyar készségben. Hittél abban, hogy akinek sok van, lemond javainak egy részéről azok javára, akiknek puszta életüknél alig van valamivel több, de, akik mindörökké vállukon hordozták fajtánk fentmaradásának terheit. Hittél az osztálykülönbségek megszűnésében, hittél a nép és a politikai nemzet szabadságában. Amikor beteljesedni láttad hitedet, boldogom indultál a harcba azzal a biztos tudattal, hogy a pokol kapui sem vehetnek már diadalmat ezen a magára talált és ősi erényeihez visszatérő nemzeten. Nem érted meg azt az időt, amikor lábbal tiporták a magyar szabadságot és nem azt sem, amikor a pár nagy felemlése után, gyenge jellemű siserahad megilkotta a reakciót és igyekezett megnyirbálni azokat a népi jogokat, amelyeket te olyan örökkévaló értékekként biztosítottaknak véltél. Nem érted meg a mát sem, amikor egyeenérthetetlen feltűnési viszketegből nagy versenyfutást rendeznek egy-egy nemesi családfa után, hogy előnevekkel hangsúlyozzák ki legalább, ha már jogilag egyenlő lett a nép, azt a különbséget, amely közöttük és a törzsökös magyarság között van. Most tébolygunk a világban és utat keresünk szellemeden át önmagunkhoz és közéletünkhöz. Vagyunk jó néhányan széles e hazában, akik sok szempontból még mindig időszerűnek tartják elveidet és azok szerint szeretnék boldognak látni a nemzetet. De hiányzol te közülünk. Olyan magával sodró erőre és lendületre lenne szükségünk, mint amilyen benned volt. A te bizakodó látásod és hited kellene nekünk, hogy biztos léptekkel induljunk el megvalósítani azt az országot, amelynek képe mindig szemed előtt lebegett. Mert az a mi hibánk, hogy mindig kétségeskedünk, megoldásaink csak félmegoldások, szándékaink csak félszándékok; látjuk az egyedül lehetséges utat, mégis csak a mesgyéjén járunk és bár szellemed előttünk világit, összehunyorítjuk szemünket, nem vagyunk képesek befogadni ennyi fényességet. Vajha ott látnánk most is kivont karddal rohamot vezényelve az orosz mezőkön. Vajha, amikor ez a háború végetért, itt tudnánk magunk között, harcosan, bátran és diadalmasan. • Az örök legenda... Hol halt meg A legújabb feltevésekez érint a lánglelkű költő hamvai Székelykeresztúron porladoznak Egy keresztúri vendéglő nagy titka, amelyre csak halála után derülhetett fény írta LÁSZLÓ ZOLTÁN A nagy költő halhatatlan szelleme újból és újból testet ölt a nép lelkében. Mi magyarázná meg különben, hogy Petőfi alakját is annyi legenda veszi körül. Nagyapáink és apáink éppen úgy kutatták, mint mi: hol halt meg Petőfi Sándor és hol alussza ma is örök álmát? Nemcsak nekünk fáj, hanem az egész kulturvilágnak, hogy ismeretlen helyen porlad a lánglelkü költő megfáradt teste. Milyen különös akarata a sorsnak! Egy azonban bizonyos: Petőfi kitörölhetetlenül él népünk lelkivilágában s mig élete utolsó napjainak rejtélye nem oldódik meg, legendája mindig visszatér. Most, Petőfi halálának kilencvenkettedik évfordulója alkalmával, igyekszünk megörökíteni néhány legendát, amely Petőfi hősi halálának körülményeit próbálja tisztázni. Az utóbbi időben egyre inkább hallani, hogy Petőfi teteme nem a segesvári csatatéren pihen, hanem közöttünk, székelyek között, Székelykeresztúron. Ha ez így volna, maradéktalanul ünnepelhetnénk ma. Magasztosabbá tenné ünnepünket az a tudat, hogy közöttünk van a hamuvá lett test, nem pedig olyan földön, amely ma csak lélekben a miénk. . .■ Visszaemlékezik a szabadságharc sepsiszentgyörgyi hőse Jó néhány évvel ezelőtt itt élt még közöttünk, Sepsiszentgyörgyön, Fadgyas Bálint, a 48-as szabadságharc egyik hőse. Ki ne emlékeznék magas, szikár alakjára? A matuzsálemi kort megért öreg úr mindig szívesen beszélt azokról az időkről, amelyről mi csak a történelemből hallhattunk. Idézte a nagy magyar történelmet, ,szavai nyomán felelevenedett a fehéregyházi csata, amelyben halálos sebet kapott a lánglelkű Petőfi. Gyakran beszélt a költőről, akinek személyes ismerőse és jó barátja volt. Fadgyas bácsi elbeszéléseire gondolunk most vissza. Azokra az elbeszélésekre, amelyeknek hitelességében önkéntelenül sem tudtunk hinni egykor. Fadgyas Kásoi ugyanis szentül hitte, hogy Petőfit, minden más tanítással szemben, a fehéregyházi csatában kapott sebével Székelykeresztúrra szállították és ott is halt meg. Most azonban, hogy egyre több bizonyíték szól amellett, hogy a föltő valóban Székelykeresztúron alussza örök álmát, nem érdektelen nyilvánosságra hozni Fadgyas bácsi egykori elbeszéléseit. — Nagyon sokszor voltam Petőfivel, gyakran vacsoráztunk együtt. Akkor, amikor Kossuth Bem tábornokot küldte Erdélybe katonai kormányzónak, Petőfit rendelték Bem apó mellé, mint századost. Petőfit ettől kezdve mindig Bem tábornok társaságában láttuk. A segesvári csata után, amelyben Petőfi is megsebesült, a költő egy kukoricásba ván-Fadgyas bácsi nem emlékezett pontosan, hogy hová temették Petőfit. Azt tudta, hogy sokat tanácskoztak erről. Arra emlékezett, hogy koporsóba tették s a koporsó fedelére szegekkel kiverték. Petőfi. A koporsót egy fa alá hántolták el. Arra is emlékezett, hogy a koporsóban helyezték el Petőfi okmányait, amelyek között volt őrnagyi kinevezésre is, valamint több dicsérő okirat. Később valaki a saját sírboltjába vitette a költő hamvait. Ezt szóvá is tette egy Petőfi-emlékünnepélyen s kérte a bizottságot, szálljanak szorgott. DaczóGergely őrnagy, aki később szintén elesett, néhány huszárt küldött Petőfihez, hogy őt összetákolt szekerén Székelykereszturra vigyék. Az oroszok ekkor már visszavonulóban voltak s igy sikerült is a sebesült költőt beszállítani Székelykereszturra, ahol Lázár Márton vendéglős istállójában rögtönzött szénaágyon helyezték el. Reggelre aztán Petőfi meghalt, ki Székelykeresztúron. Fadgyas Bálint tudomása szerint azóta is abban a családi sírboltban nyugszik Petőfi. Fadgyas bácsitól hallottuk azt is, hogy Bem tábornok a csaták előtt a sereg elé állította a zenekart és Petőfit. Ilyenkor a költő beszélt a katonákhoz. — Én is többször hallottam. Mondhatom, úgy csak még Kossuth tudott gyújtani ... — emlékezett vissza Fadgyas bá Csak Kossuth tudott úgy „gyújtani...“ Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger Föltámadott a tenger, A népek tengere, Ijesztve éget földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje. Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok, Most megtanulhatjátok, Hogyan mulat a nép. Reng és üvölt a tenger, Hánykódnak a hajók. Süllyednek a pokolra, Az árboc és vitorla Megtörve, tépve lóg. Tombold ki, te Özönvíz, Tombold ki magadat. Mutasd mélységes medred, S dobáld a fellegekre Bőszült tajtékodat; Jegyezd vele az égre Örök tanulságul: Habár fölül a gálya, S alul a víznek árja, Azért a viz az úr! (1848) I PETŐFI MELLÉKLET . Kifosztották a haldokló Petőfit ? Fadgyas Bálint elbeszélésével szinte teljesen megegyezik Bálinth Dániel székelykeresztúri temetkezési vállalkozó nyilatkozata. Bálinth Dániel ma is élő tanukkal igazolja, éppen ők voltak azok, akik Petőfit Székelykeresztúron eltemették. Lássuk azonban az ő visszaemlékezését: 1902. július 12. Ezen a napon halt meg Székelykeresztúron Lázár Márton vendéglős, a Haller grófok „kuktája“. Halála után 14 nappal Bálinth Dániel keresztúri temetkezési vállalkozó kezébe került a „Szegedi Hiradó“ július 27-iki száma, amelyben Gömöri Ferenc Szegedre került székelykereszturi volt postás nagy feltűnést keltett nyilatkozata jelent meg. Gömöri kijelentette, hogy Petőfi Sándor a fejéregyházi síkról hozott sebével Székelykereszturon halt meg.