Székely Nép, 1943. január-március (61. évfolyam, 1-72. szám)
1943-01-01 / 1. szám
LXI. évfolyam, 1. szám ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egy hónapra _ — — 3.20 pengő Negyed évre — ~ — 9.20 pengő Kél évre — — — — 18.40 pengő Egész évre — — — — 36.80 pengő H !P FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP KIABOTUUUI20N0SI UICKAI KYCMDA R£S2VENYTARSASAa Szerkesztőség és kiadóhivatal: SEPSISZENTGYÖRGY, GRÓF TELEKI PÁLX UTCAI SZÁMSzerkesztőségi távbeszélő 59. Kiadóhivatal távbeszélő 189. r szivét is mozgósítani tudták a boldogabb Magyarországért. A vassai magyar társadalom ezt az alkalmát az ujesztendő és a nemzeti Áldozok* készség legmagasatosabb ünnepivé. KÉRŐSZÓ ÚJÉV KÜSZÖBÉN Az újév küszöbén Főméltóságu Asszonyunk kérőszóval fordult az országhoz. A Kormányzó Ur hitvese augusztusban is felhívással fordult a magyar társadalomhoz s kérte, adjunk tehetségünkhöz mérten téliből- mikat az orosz tél borzalmai között harcoló honvédelnének. És Joi ne adott volna érmelegítőt, kucsmát, bundát, prémgallért, meleg alsóruhát, télikeztyűt és harisnyát idegenben harcoló honvédőinknek? Azóta napról-napra diadalmas hurcok hírét hozzák a rádiójelentések és újságok. Egyszer a mieink kiverték állásaikból a bolsevista, pokol sátáni »' ■!..?. .irituná bolsevistákat árkaikon túlra vetették. E pársoros híradások megött mennyi hősi elszánás, mennyi izomerő és idegtépődés húzódik. De mennyivel fokozta honvédeink hősi elszántságát és ellenállóképességét az a sok-sok téliholmi, amit még koraősszel a honvédarcvonalra juttattunk. A melegholmi is melegíti őket, de a tudat is, hogy mögöttük áldozatkész ország gondossága és szeretete áll. Főméltósága Asszonyunk új esztendő küszöbén ismét hozzánk fordul kérő szavával. Az áldozat és kötelesség jogán hiv minden igaz magyart újabb áldozatokra. Harcoló honvédeink itthoni hozzátartozói részére pénzadományokat kér, azokat a legmegfelelőbb helyre kívánja juttatni, hogy ne legyen honvédharcosaink hozzátartozója között szükséget szenvedő. Alkalmasabb időben kérni és szebben kérni, mint Főméltóságú Asszonyunk teszi: nem lehet, hiszen honvédharcosaink itthoni hozzátartozóinak jósorsa nemcsak a nemzeti összefogás, de a nemzeti becsület kérdése is. Az új háborús esztendő diadalmas végigharcolásához nemcsak az adakozó jószándék alkalomszerű fellángolása, de összedobbanó elszánt szív és elhatározott akarat is kell s a téli ruhán túl kell a honvéd szívébe az a bizonyosság is, hogy amíg ő Oroszországban harcol, hozzátartozói odahaza nem fáznak és nem éheznek. Katonáink fegyvereit megacélozza, bátorságát és készségét fokozza is tudat, hogy itthon egy ország szerető gondossága s az örökéletű Hungária karja öleli át övéit. Vegyük te hát a gondot azok vállairól, akiknek férfihozzátartozói biztonságunkért és életünkért harcolnak, s adjunk azért a szebb és nagyobb Magyarországért, amelynek eljöveteléért áhitatosan imádkozunk. S pillanatra se feledjük, hogy Magyarország Nagyasszonya kéri tehetségünkhöz méri áldozatunkat, az a Nagyasszony, aki a magyar hazáért a maga legeslegnagyobb áldozatát meghozta. Legyünk méltóak mi is Főméltóságú Asszonyunkhoz és a magyar nemzethez s az egyéni kötelezettség parancsán felül is adjunk, hogy az elkövetkezendő nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik nemcsak a nemzet legkiválóbb fiait, hanem a nemzet szeretetét és jól Kormányzó Urunk hitvesének felhívása a magyar társadalomhoz Az áldozat és a kötelesség jogán hívok minden igaz magyart újabb áldozatokra. Negyedik esztendejében jár a világszerte tomboló háború s hazánk immár második éve fegyveres résztvevője, szenvedője, de minden megpróbáltatás ellenére is a nemzet örökkévalóságában hivő harcosa a népek sorsát eldöntő küzdelemnek. A háború, amelyet az Úristen akaratából egy ideig polgári nyugalomban szemlélhetnünk, immár a mi életünkben isviharzik, kérlelhetetlenül szediáldozatait azok közül, akik nekünk a legdrágábbak. Sok anya, velem együtt tudja, milyen súlyos az a kereset, amelyet hordozunk; meglátogatott bennünket a Mindenható s mi jmmlnyájan egyek vagyunk a fáj'’\’orV.\ mi érezzük leírt«Mvj»p. £ •. mag'. ;vi*s»;s terna. I i '»f.rri' tan ske, hogy meggyógwtsuk a háború sebei közül azokat, amelyeket emberi erővel meg lehet gyógyítani, jogunk van kérni, sőt kérnünk kell! Meg szeretnénk érinteni a szíveket, egyenként szembe szeretnénk nézni mindenkivel s hozzáintézni a kérdést: „Felelj! Megtetted-e te is kötelességedet a hazáért, enyhítetted-e azoknak a bánatát és gondját, akik hozzátartozójukat, atyjukat, fiaikat, testvéreiket, családjuk támaszát és reménységét, vagy pedig egyetlen kenyérkeresőjüket veszítették el a becsület mezején? Levetted-e a gondot azoknak a válláról, akiknek családfői most is odakünn harcolnak a mi biztonságunkért és életünkért?“ Válaszoljon erre a kérdésre mindenki becsülete és lelkiismerete szerint. Ne szavakkal, ne az együttérzés hangoztatásával, hanem némán, cselekedetekkel. Amikor ez év augusztusában azzal a kéréssel fordultam a társadalomhoz, hogy adjon mindenki tehetsége szerint téli holmit messze orosz földön harcoló véreink részére, kérő szavam meghallgatásra talált. Most még többet, még bensőségesebben kérek: a hadbavonultak családjaiknak, az emberfeletti áldozattal harcolók itthonmaradottainak. Január 17-től február 7-ig országszerte, minden eddiginél nagyobb arányú gyűjtést rendezünk a harctéren levők itthonmaradottainak támogatására. Ezúttal pénzt kérünk: a tehetősektől ezreket és százakat, a szegényebbektől filléreket, de mindenkitől kérünk. Sok könnyet akarunk letörölni, a gondok áradatát feltartóztatni, tehát anyagi erőink határáig kérjük a társadalom támogatását. Gondoljunk arra, hogy a magyar haza ezer és ezer családja némán és zokszó nélkül soványabb kenyérrel, aggodalommal és önmegtagadással áldoz naponkint a magyar igazságnak, mert hozzátartozója mindnyájunk fennmaradásáért harcol vagy szolgál. Gondoljunk katonáinkra, akiknek fegyvereit megacélozza, bátorságát és hősiességét fokozza az a tudat, hogy itthon mindenki részt vállal családjának gondjaiból. A létünkért és népünk igazságáért folyó harctól függ minden. Az állam ezért minden fillért a háborúra áldoz és a lehetőség határain belül gondoskodik a harctéren lévők itthonmaradottairól. De ez még nem elég! Szükséges, hogy maga a társadalom vegyen részt az áldozatban, kell, hogy az áldozatot egyenlően osszuk meg s ennek az emberi harcnak egyetlen eredményes fegyvere van: a jó szívvel adott fillérek és pengők tömege. Ez a gyűjtés több mint jótékonykodás, több mint emberi együttérzés megmutatása. Most látjuk, majd, mennyire szereti népünk minden rétege, lakosságunk minden egyes része családját és azt a nagy közösséget, amelynek tagjai vagyunk s amellyel együtt élünk vagy pusztulunk ebben az országban. Adjatok! Avassa a magyar társadalom ezt az alkalmat nemzeti áldozatkészségünk legszebb ünnepévé! Adjatok, hogy a legtöbbet áldozók hozzátartozóit, gyermekeit minél erősebben és melegebben ölelje át az örök Hungária istápoló karja! Adjatok, hogy az elkövetkező nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik a szeretet és a jóság erőit is mozgósítani tudták! Adjatok azért a Magyarországért, amelynek eljöveteléért imádkozunk! Budapest, 1942. december hó 31. napján. HORTHY MIKLÓSNÉ Ara 12 .Hét