Székely Újság, 1922 (19. évfolyam, 2-102. szám)

1922-01-19 / 5. szám

Ára I len. XIX. évfolyam. Targul-Sacuitor (Kézdivásárhely), 1922. Január 19. Csütörtök. 5. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Fél évre . . 40 L — b. Ne­gyed évre 20 L — b. Egy hóra . . 7 L — b. Nyilltér sora 6 L — b. Pirii, petitsora 3 L — b. EKELY ÚJSÁG Kézdivásárhely és Vidéke Gazdasági Egyesületének hivatalos lapja. Kisdjas Kézdivásárhelyi Könyvnyomda Részvénytársaság­i Felelős szerkesztő: Dr. I. Dienes Ödön, Megjelenik bétánként kétszer csütörtökön és vasárnap reggel. SZERKESZTŐSÉG: DR. I. DIÉNES ÖDÖN fől­­­rkesztő irodájában Bérhori­s­t 14. szám. Telefon­szám, Kiadóhivatal ás papirkereskedés telefon­szán; Ünnepnapi szünetek. Egész heti fárasztó munka után jól esik a vasárnapi pihenés. Nyugvás. Csend. De nem minden harmadik napon. Nehány százféle vallásfelekezet hívői­nek, — az ő hitük szerint, — rá kell szentelni pár imádságos, ceremóniás napot az ő hitük szerinti Istenségek tiszteletére. És a vallásfelekezetek épitenek nagy templomokat s nagy zsongás, zsolozsmás hódító áhitattal zúgják, hogy hisznek! . . . de cserébe ezért segítséget kérnek! . . . Minden népnek meg van még a kü­lönféle nemzeti ünnepe: I­lonalapitás. Ki­rály-születés. Szabadság-ünnep. Minden családban megesik egy név­nap, születésnap, esküvő, hogy a fiú most lett önálló iparos, kereskedő, gazda, vagy doktor. Ezeket a napokat mind megün­nepelik. Megünnepelik még a tavaszt is május elsején. Szóval, ha ez a mellékes tény nem volna, hogy közbe a világ legvéresebb háborúja dúlt, — ünnepelhetnénk, míg a világ vége lesz, mindig! . . . De a háború elpusztított mindent. Nincs tisztességes ruhánk, kalapunk, ci­pőnk, mert nincs munkáskéz, amely an­­­nyit tudjon produkálni, hogy bőség legyen mindenben . . . Ceremónia-mestert, vezetőt, szószólót, hangadót, rikkancsot, kijárót, baksis-evőt, azt sokat látunk, de eredményes munkát, munkáskezeket, melyek megszüntessék a tömegruhátlanságot, a tömegerkölcstelen­séget, — azt — nem látunk! . . . Erkölcsjavitásra találták fel a külön­féle ünnepeket. Mert az ünnepnapokon mindenki ma­gába szállhat s minden pap elmondhatja az ő híveinek, hogy miért jó erkölcsösnek lenni, más embernek a becsületébe nem gázolni ... Ez mind szép. A német munkások azonban a ha­zájukért egy órával naponként többet dol­gozni elhatározták ... Ők nem szónokolnak, nem szemé­lyeskednek, nem kijárnak, nem verik a mellüket nagy hanggal kisérve, nem bak­­sisolnak, — hanem: dolgoznak! ... S mi idehaza mit látunk? Egy esztendőből egy harmad esztendőt ünnepelnünk kell. Családi ünnepek, saját vallási ünnep­­jeink, a ránk rendelt görög keleti vallásos ünnepek betartása, boltok, üzemek be­csukása­ . . . .Ha nem dolgoztat az állam, hanem folyton ünnepeltet, örökre rongyosok ma­radunk. Intézkedést kérünk, hogy az állami ünnepeken kívüli más ünnepeket ne kell­jen betartani, mert így nemcsak egyesek­nek, hanem az egész államgazdaságnak tönkre kell menni. Molnár Kálmán. A külpolitikai horizont. A magyar belpolitika. — Közép-Európa területi sérthetetlensége. — Az antant védekezése esetleges támadás ellen. — A magyar királyválasztás előharcai. — Jugoszlávok bojkottja Olaszország ellen. A magyarországi események közül a bel­politikai életre legf­ntosabban kiható a keresz­ténypárt kettészakadása. A helyzet ezzel vég­legesen tisztázódni fog. A legitimisták ellen­­zékbe vonulnak és megmaradnak a kormány mögött a Horthyt támogató szabad király­vá­lasztó frakciók Ezekből immár nem lesz nehéz megalakítania Bethlennek az egységes kormány­zópártot, de az ellenzéke, Apponyi és András­­syval sokkal erősebb lesz, mint remélte. Az állam háztartását súlyosan érinti az újabb jóvátételi teher, melyet Jugoszlávia újabb követelése jelent. Kállay Tibor pénzügyminiszter nyilvános­ságra hozta a Budapesten székelő jóvátételi bizottság legújabb átiratát Jugoszlávia követe­lését illetőleg. A bizottság két kiküldöttje meg­jelent a magyar kormánynál és élőszóval is ismertette Jugoszlávia követeléseit, amely arra irányul, hogy a trianoni szerződés értelmében a pécsi szénbányák termeléséből Jugoszláviának kiszolgáltatandó szén árát a magyar állam meg­fizetni köteles. Azon összeget pedig, amit ezen a címen Magyarország kifizet, annak idején a jóvátételi összegbe fogják betudni. Jugoszlávia ezen követelése a magyar költségvetést ötszázmillió újabbi költségtöbb­lettel terheli meg és az elkeseredést még job­ban fokozza az az általánosan kolportált hír, hogy a jóvátételi bizottság Jugoszlávia követe­lését már­is elismerte. A magyar pénzügyi és gazdasági köröknek az a feltétlen meggyőző­dése, hogy ha az antant Magyarország helyzetét nap-nap mellett újabb és újabb megterhelések­kel súlyosbítja, később pedig az országot állat­­állományától így meg akarja fosztani, a teljes gazdasági összeomlás el nem kerülhető. A nemzetgyűlés ülésén Kovács J. István képviselő hosszabb beszédben foglalkozott az indemnitással. — Elkerülhetetlennek tartom, mondotta, hogy a nemzetgyűlést a mandátum lejártakor feloszlassák. Ebben az atmoszférában, amely a nemzetgyűlésen uralkodik, alkotmányos mun­káról beszélni sem lehet. Örülök annak, hogy a miniszterelnök végre arra a lépésre szánta el magát, amelyet az ország érdeke egyenesen megkövetel és azon kijelentése, hogy a forra­dalmi szellem ellen az összes rendelkezésére Mese. — A Székely Újság eredeti tárcája. — írta: Száva Nusi. I. Az első napsugarak kicsaltak mindenkit a Vérke-menti korzóra. Lágy, zöldes színben höm­pölygött az öreg Vérke s a hullámok az apró, ezüstösen csillogó habokkal játszadoztak, mint a kis unoka a nagyapó fehér szakállával. — Nézze Arthur, milyen nagy gondola­tokra tanítanak ezek a lágyan omló hullámok. Jöjjön közelebb, nézze . . . Egyik hab a másik után szálad s mikor elérik egymást, összeölel­keznek, egybeolvadnak és semmivé lesznek. Nem látszanak többet, eltűnnek ... és nem térnek vissza többé . . . soha ... Soha ?! . . . és Lonci nézte a habokat és elmerengett. Olyan néma h­angulat ömlött el rajta. Ilyenek ők is, mint ez a folyó. Elmúlik ő is, a­mint egy hullám utoléri. Ez az egész élet egy versenyfutás. Elöl a nők, utána az a sok férfi . . . Vájjon őt ki fogja utolérni? Melyik férfi ölelése lesz a halált­­hozó boldog megsemmisülés. Arthur zavarta meg gondolataiban : — Menjünk Loncika ebédelni. . . . Lonci szó nélkül elfordult és haladt abba az irányba, amely a vendéglő felé veze­tett, ahol együtt szoktak ebédelni. Ilonka árvaleány volt. Tanítónő. Édes­anyja egy tanácsot adott neki: óvakodjék az emberektől s ő nem feledte ezt soha. Csak a fiatal dr. Zoltán Arthur ügyvéd, gyermekkori ismerőse járt vele mindig. Amint a két abonans megérkezett, azon­nal szervíroztak és Ilonka szótlan fogyasztotta el az ebédjét . . . Eltávoztak. — Mi baja Loncika? Miért olyan levert? És Ilonka barna szempilláján egy könny­csepp rezgeti s a torkát úgy reszelte valami, alig bírt szólani. — Nem tudom, úgy fáj valami belül, úgy tátong egy szédítő üresség a lelkemben. Olyan keserűen nyitotta fel bennem a folyóparti el­mélkedés az életemet. Ezt a búval bélelt nyo­­moru életemet. Arthur nem tudta, hogy mit szóljon. Meg­állt s egy ibolyacsokrot vett a kis kertészle­­­­ánytól — ki félénken kínálta meg vele és — átmujtotta Loncinak: — Tűzze fel és űzze el a gondolatokat

Next