Székelyföld, 1938 (8. évfolyam, 1-13. szám)
1938-01-01 / 1. szám
7. oldal. Kifizeti a táppénzt a betegség első hét napjára ? A semmitőszék 1937. október 1-én kelt, 1811. számú döntése szerint, a munkaadó egy évben csak egyszer tartozik ugyanazon munkás betegségének első hét napjára a táppénzt fizetni. A munkásbiztó központi pénztára 1937. november 6 án kelt 60011. számú rendeletével meghagyta a kerületi pénztáraknak, hogy ők is ezt az első hét napi fizetést a munkaadók terhére csak egyszer előlegezzék, természetesen azzal a joggal, hogy a táppénzt utólag a munkaadóktól behajtják. Minthogy a törvény nem kötelezi a pénztárakat arra, hogy az alkalmazottak betegsége esetén az első hét napra táppénzt adjanak, most az a helyzet áll elő, hogy ha a pénztári tag alkalmazott ugyanazon az évben többször is beteg lesz csak első betegség első hét napjaira kaphat egyáltalában táppénzt, a későbbi betegség első hét napján pedig mindenféle táppénz nélkül marad. Olvasóinknak, barátainknak boldog Újévet kívánunk. Karácsonyfa ünnep. A zabolai ujraalakult Református Nőszövetség, Fikker Ferenc lelkész vezetésével, szép karácsonyfa ünnepélyt rendezett. A^Nőszövetség gyűjtése, a választmány áldozatos hozzájárulásé, tették lehetővé, hogy a ^templomban felállított karácsonyfa alól háromszáznál több szeretetcsomagot osztottak szét, gyermekeknek és szegényeknek. A Nőszövetség, elnöknője, gróf Mikes Árminné a szegények részére finom posztón a kulturházunk ablakaira értékes függönyöket, a Ref. Nőszövetségnek egy „vándorkosarat“ adományozott, karácsonyi ajándékul. A „vándorkosár" tele gyönyörű babakesergyével. Célja, szegényebb sorsú szülőanyákat 6—8 hétig kisegíteni. Karácsony első napján műsoros vallásos estét rendezett a Nőszövetség az Urasztalára helyezett, fehérhavas gyönyörű karácsonyfa mellet. Kiemelkedett Száva Ernőné művészi szavalata. Most készül a Nőszövetség nagy farsangi báljára, mely színdarabbal lesz egybekötve. Jólesik szemünknek, lelkünknek kulturházunk ragyogóan tiszta, fehérfüggönyös ablakaira nézni. Fiatal, pedáns, nagy szépérzékkel megáldott papunk érdeme templomunk szépen beszőnyegezett öreg padlója is. Cz. B. Pályázat! A futásfalvi Fogyasztási Új Szövetkezet boltkezelői állásra pályázatot hirdet. Belépés 1918 január 2- án. Érdeklődőknek közelebbi felvilágosítást ad 82 IGAZGATÓSÁG. Nyílttéri Az érdekeltek szives tudomására hozom, hogy a „Tesvári Segélyző Egylet“ címen működő , — Biztositó Társasággal — semminemű összeköttetésben nem állok. Tg.Săcuesc21937 XII. 28. Fekete Árpád *E rovatban] foglaltakért sem alszerkesztőség, sem kiadóhivatal felelősséget nem vállal. SZÉKELYFÖLD 1938. Január 1. fiLMEK. — ELJEGYZÉS. Molnár Mancika és Csíkszentsimoni Endes Kálmán dec. 25 én tartották eljegyzésüket Kézdivásárhelyen. — Nem vonják ki forgalomból az 5 lejes pénzeket. Pár héttel előbb olyan hirek kerültek nyilvánosságra, hogy az 5 lejes pénzeket 1938 januárével kivonják forgalomból. Ezek a hírek úgy látszik nem bizonyultak hitelesnek, mert fővárosi lapjelentések arról számolnak be, hogy az 5 lejes pénzek tovább is rendes forgalomban maradnak. A Sportbál Zabolán. A zabolai Sport Club nagyszabású műsoros bálja, úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben várakozáson felül sikerült. Az érdem, a minden szép és nemes célért áldozni tudó, közkedvelt elnök „Károly bácsi“ és a fiatal titkár, György Győzőé. A műsor rövid bohózatain, Mikes Éva grófnő is együtt kacngott a közönséggel. Hiszen olyan jól esik ma ebben a könybe borult világban egy pillanatnyi kacaj. A kitűnő büffé Péter Rózsika, Tóth Lajosné és Bodó Pityikének köszönhető. A székelytamásfalvi székely cigányfiúk, ropogós muzsikájára reggel 7 óráig táncoltak. Megjelent a román inteligencia, élén a közszeretetben és liszteletben élő Fortuna igazgató családbal, ő fi tavaszi vetőmagvak értékesítése és beszerzése. Alig végezte be a gazdaközönség az őszi betakarítási munkálatokat, az Erdélyi Gazdasági Egylet, máris hozzáfogott az évenként megrendezni szokott februári vetőmag kiállításának és vásárjának előkészítéséhez. A kiállítást ezúttal február hó 20—22 napjain rendezi meg az egyesület Kolozsvárt. Bemutathatók : vetőmagvak és gumók, kisebb gazdasági gépek, eszközök és anyagok, műtrágyák, növényvédelmi szerek és egyéb vegyszerek. A kiálitáson az EGE kisgazda tagjai helydíjat nem fizetnek és a kiállítandó tárgyak csinos elrendezéséről, a feliratok két nyelven való elkészítéséről a kiállítás rendezősége gondoskodik. A kiállításon való részvételi szándék február 1-ig bejelenendő az EGE-hez Ouj, Str. Andrei Mureşanu 10. (*) Dr. Dávid György orvosi rendelőjét ifj. Dávid István divatáru kereskedő házának emeletén megnyitotta. Belgyógyászati laboratórium. — Rövidhullám kezelések. Rövid hírek. Franciaországban súlyos sztrájkok és zavargások vannak. A sztrájkmozgalmat állítólag Moszkva szidja és pénzeli. A spanyol nemzeti csapatok heves harcokkal megközelítették Teruelt, ahová a vörösök beszorították volt a nemzetiek csapatait. A városban rekedt nemzeti csapatok hősiesen küzdenek s most az uj nemzeti előnyomulás folytán remélhetőleg hamarosan felszabdalnak. A vörös spanyol csapatok eddig 20 ezer embert vesztettek. Az uj kormány első intézkedéseivel beszüntette a fővárosban megjelenő Dimineaţa, Adevărul és Lupta c. napilapok megjelenését. Ezek a lapok tudvalevőleg zsidó érdekeltségűek. Curentul szerint a kormány visszavonja a zsidók kezében levő italmérési és trafik engedélyeket. A Nemzeti Paraszt Párt több vezető tagja kilépett a pártból és a kormánynak felajánlotta szolgálatát. Megnyílt a Józsiás kerti jégpálya. A sétatéri jégpálya megnyílt és naponta este fél 10 .óráig a közönség rendelkezésére áll kivéve napos és olvadásos időben. Melegedő a kioszkban. Egész idényre felnőttek részére 200 lei, diákok és gyermekek részére 140 lej, 10 napi tartamra 80 lej, ill. 50 lejért jegyezhetők Neumann Ernő ny. szds. lg. tagnál, kit Tréger Rezső titkárral együtt az igazgatóság a jégpálya ellenőrzésével megbízott. Józsiás és Emilia alap. igazgatósága Neuman Ernő. MOZI HÍREK. Szilvester éjszaka 9 órai kezdettel be lesz mutatva Az árulás című izgalmas, zenés-énekes Cowboy film — Főszereplő : Dick Farral. A szerencsés mozilátogató jutalmazására ki lesz sorsolva egy malac.— Reendes jeggyel — ráfizetés nélkül mehet mindenki. Új év 1 és 2-án, szombaton és vasárnap d. u. 6 és 9 órakor Szerelmes éjszaka Lilian Harvey és Tulia Corm. pazar kiállítású táncos operett slágere. Magyar felírással. Jan. 5 és 7-én, szerdán és pénteken este 9 órakor a Hamiskártyás dráma. Claries Bayer és Marcel L. Herbirrel. Szilveszterkor a mében Zene-Jó bor-J K-S.E. nagyterteritve! ó étel - Jó kedv.