Székelyföld, 2002 (6. évfolyam, 1-12. szám)

2002-08-01 / 8. szám

Ujjlenyomat az álomfejtés kapcsán említ (és aki - mellesleg szólva - nem is bizonyul rossz álomfejtőnek: a nagybeteg édesapa, többezer kilométerre a fronttól, az álomlátás hetében meghal). A naplóírót testvérei, falustársai könyvszerető, olvasó, sőt, olvasott embernek ismerték. Otthonmaradt, békebeli katonaládájából egy XVIII. századi, tűzvészt is megélt, pörkölt szélű biblia, a népszerű kiadásban megjelentetett Petőfi összes versek, a Filléres Könyvtár tucatnyi kiadványa (két címre emlékszem: A tóparti gyilkosság, Pompeji utolsó napjai) kerültek elő, és egy noteszba saját kezűleg feljegyzett népdalgyűjtemény. Feltételezésem, hogy az írás maga is a túlélést szolgálta. Valahogyan az írás segítségével próbált a naplóíró rendet teremteni az őt körülvevő káoszban, zűrzavarban, a helyére zökkenteni vissza a kibillent értékrendet. Kiírta magából a félelmet, a borzalmakat. (Bár más műfaj és más művészi szint, Bartha Miklós háborús naplójának forgatása közben nem tehetem, hogy ne gondoljak Radnóti utolsó verseit tartalmazó noteszére.) Feltétele­zésemet látszik igazolni, hogy a naplóíró maga is tudatában van a napló értékének, halálos betegen is gondoskodik arról, hogy az írása ne vesszen el, hazakerüljön. A napló utóéletéhez tartozik, hogy a testvér kézírással másolatot készített, és a faluban az emberek kézről kézre adták. (Kéziratos irodalom a XX. században!) A helyesírást ne rójuk fel a naplóíró hibájául! Úgy éreztem, ha „okosabb akarok lenni", és kijavítom a helyesírási hibákat, ezzel magát a naplót hamisítom meg. (Hogy a központozás elmaradása ne legyen értelemzavaró, a pont és a tagmondatok közti vesszők helyét nagyobb szóközzel jelöltem.) Szolgáljon mentségül a naplóírónak - ha valaki mégsem tudna neki megbocsátani a szöveg helyesírási állapota miatt -, hogy jórészt román tannyelven végezte az elemi iskolát. A román hatás a katonai szakszavak használatában, több helyütt a szófűzésben is tetten érhető. Mindezekért kárpótoljon az a (gondolom, nem mondok ezzel blaszfémiát) szinte Pilinsz­­kys tömörségű fogalmazás, ahogyan a tényeket konstatálja. Ahogyan nincsen semmilyen ballaszt, redundáns elem abban a három és félsoros imában, amellyel a beköszöntő 1943-as évet várja, és amely végül is nem nyer meghallgatást. Leírtam a mondatot, de mindjárt meg is kérdőjelezem: valóban nem nyer meghallgatást? Hiszen a testvér csodával határos módon szabadul majd meg a Don-kanyar poklából.

Next