Székelyföld, 2004 (8. évfolyam, 1-12. szám)

2004-02-01 / 2. szám

Szemle kövér csöppek indultak homlokomról s végigcsurogtak gyűrött arcomon. A vers tárgyi világának kettős síkja van: a hétköznapian kopár székelykocsárdi váróterem, ahol a költő számot vet magányával, és a keresztény hagyomány által megszentelt Olajfák hegye, ahol a krisztusi szenvedéstörténet első eseménye végbemegy. A szigorúan tárgyias képek lassanként a természetfeletti értelmet hordozó bibliai történet­nek adják át helyüket, a költő mindinkább a krisztusi áldozattal azonosul, ugyanazt a magányt és gyötrelmet éli át, amelyet Krisztus az Olajfák hegyén. A vers szerkezeti felépítését ezért egy kettős „síkváltás” szabja meg: egyrészt a tárgyilagos képek mindinkább személyes vallo­másoknak adják át helyüket, másrészt a személyes élmény mindinkább a keresztény antropológia egyik fontos tanításának költői kifejezését készíti elő. Arra a tanításra gondolok, amely szerint az embernek személyes részt kell vállalnia a megváltás művében, és ez a részvétel áldozatot, esetleg önfeláldozást követel. Az első „síkváltás” tehát a tárgyilagos ábrázolás és a személyes vallomás között megy végbe. A költemény szinte antipoétikus helyzet­megjelöléssel indul. Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek és a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróterembe, nagycsütörtökön. Ezt a szűkszavúan objektív beszámolót éles váltásként követik azok a személyes fájdalommal átszőtt sorok, amelyek az éjszakai magányba kényszerült költő szorongásos lelkiállapotáról adnak képet. Testem törött volt és nehéz a lelkem, mint ki sötétben titkos útnak indult, végzetes földön csillagok szavára, sors elől szökve, mégis szembe sorssal s finom ideggel érzi messziről nyomon lopódzó ellenségeit. Ezután ismét tárgyilagos helyzetbeszámoló következik, a költő a vasúti váróterem sivár környezetét idézi elénk. Az ablakon túl mozdonyok zörögtek, a sűrű füst, mint roppant denevérszárny, legyintett arcul.

Next