Székelyföld, 2017 (21. évfolyam, 1-12. szám)

2017-03-01 / 3. szám

Kemény István: 50+1 irodalmi pillér 39 elvitette magát a tüdőbajjal. A magyar irodalom pedig visszameg­­késettedett. PETŐFI SÁNDOR: JÁNOS VITÉZ Petőfi inkább a testemhez tartozik, mint a lelkemhez. Különösebben nem is szeretem. Olyan, mint egy testrész. Amikor éppen porosnak és lejártnak érzem (sokszor), úgy bosszankodom rajta, mint a szemem miatt, hogy mért vagyok rövidlátó. De nélküle vak lennék. Petőfi olyan szem, amivel mindig fiatalon látunk. Persze csak óvatosan: a tekintete is kell? Akarjuk egy fiatalon meghalónak a tekintetét? Egy olyannak, aki nem éri meg azt a bizonyos huszonhetedik évét, aki a halála pillanatáig korszerű, a halálával pedig megszűnik a kora? És Petőfi még ebből a típusból is kilóg: egyszerre, egyazon időben nacionalistá­nak és világszabadság-hősnek, romantikusnak és realistának, termé­szetesnek és csináltnak, és ráadásul még következetesnek is lenni talán csak egyetlen költőnek sikerült, neki. Előtte is, utána is ezek a tulajdonságok szétverték volna egymást. A nemzeteszme még egyben volt: a sovinizmus (a nemzeteszme giccse) még csak készült. A Hármaseszméről is épp csak kezdett kiderülni, hogy a szabadság és az egyenlőség feszengenek egymás társaságában. Szóval Petőfinek még éppen megadatott, hogy ne kelljen felvennie az őrjítő ellentmondásokat, amikkel egy időben élt. Ennek az ára a korai halál volt, meg is adta. Úgy vagyok vele, mint a többi hérosszal: túlságosan magasan van a léc, mert Petőfihez képest csak soviniszta, giccses, kirekesztő, szkep­tikus, megalkuvó, hamis realista lehetek, vagy választhatok egyet-kettőt a tulajdonságai közül, és - egészséges életmód mellett - élhetek velük akár száz évig is, na de hol van akkor a Teljesség? (Hát­­ a János Vitézben például hiánytalanul.) ARANY JÁNOS BALLADÁI Arany János - Petőfivel ellentétben - majdnem teljesen korszerűtlen volt. Ez nem feltétlenül lenne baj, de őt, azt hiszem, zavarta. Eposzt akart írni, de valószínűleg egész életében érezte, hogy nem érdemes. Az eposz műfaja talán soha nem volt annyira korszerűtlen, mint éppen az ő idején. Se addig, se azóta. A tizenkilencedik század közepén, amikor már éppen készen áll a realista regény, Balzac és Flaubert, Stendhal és Dickens, Tolsztoj és Dosztojevszkij dolgozik, és dübörögve

Next