Székelyföld, 2019 (23. évfolyam, 1-12. szám)

2019-10-01 / 10. szám

Szemle Király utcai Legenda sörözőbe (ahol a tavalyi Sziveri-díjas költő, k. kábái lóránt a csapos - igaz, ez csak akkor, ott a helyszínen derül ki). Szó szót követ, Lévay és Szörényi hosszan diskurálnak Olaszországról, illetve Szörényi kedvenc festőjéről, Lorenzo Lottóról, alaposan kiele­mezve a reneszánsz festő Angyali üdvözlet című, meglehetősen „vicces” festményét; aztán - egyáltalán nem véletlenül - szóba kerül Arany János is. Arany János kapcsán meg elhangzik a következő Szörényi­­félmondat: „Minden idők legnagyobb magyar irodalomtörténésze, Horváth János...” És itt már nem nagyon tudok figyelni, mert ha éppen egy irodalomtörténész és éppen Szörényi László fogalmaz így egy másik irodalomtörténészről, akkor érdemes ezt a félmondatot egy életre megjegyezni és elolvasni végre Horváth János Csokonai-kötetét. Ha már amúgy is ott van a restanciák között, s ha már amúgy is éppen Csokonaitól (A lélek halhatatlansága című poémából) „választottam ki” (egyelőre magánhasználatra) a magyar irodalom legszebb négy sorát: „ Csillagok közt hordnak aetheri szárnyaim, De a sír partjára húznak én­ lábaim. Az ég s a föld között függök utoljára Én, angyal meg állat, vagy csak por meg pára” Nos, hazaérkezve Csíkszentdomokosra természetesen Horváth János Csokonaiba az első kötelező penzum - bár tényleg jobban szeretek „csak úgy”, összevissza olvasgatni. Most meg ceruzával és piros golyóstollal a kezemben... mintha arra készülnék, hogy - alkalomadtán - írni is fogok minden idők legnagyobb magyar irodalomtörténészének „klasszi­kus” Csokonai-kismonográfiájáról. Hát... nem fogok. Választhatnám a könnyebb utat is, mondván, hogy teljesen egyetértek Sinkó Ervinnel, aki szerint „mindmáig senki se foglalta össze és ábrázolta olyan meggyőzően (...) Csokonai életművét...” stb. (lásd fent) - bár elég furcsa lenne tőlem egy ilyen kategorikus kijelentés, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy alig ismerem a Csokonai-szakirodalmat. Hogy mást ne mondjak, még mindig nem olvastam el Vargha Balázs Csokonai Vitéz Mihály című kötetét, pedig évek óta ott van a polcomon. Igen, arról a Vargha Balázsról van szó, akinek szintén klasszikussá lett két félmon­datát („Ez is tanít? Az istenit!”) úton-útfélen idézgetik. Aki ilyen gyönyörű bon mot-t „talál”, az bizonyára Csokonairól is érdekesen tud írni! Én meg csak olvasgatok összevissza, ahelyett, hogy tanulnék...

Next