Székelyhon, 2019. május (1. évfolyam, 81-101. szám)

2019-05-08 / 85. szám

> > 8 C SZÓRAKOZÁS 2019. máj­u­s 8 ., s­zer­d­a tínaptár tt ezen a napon PORTRÉ Enrique Iglesias 51 A Grammy-díjas spanyol énekes Madridban szü­letett 1975. május 8- án Julio Iglesias vi­lághírű énekes és Isabel Preysler televíziós sze­mélyiség fia­ként. A szülei 1978-ban elvál­tak, egy évvel később pedig az apja az Egye­sült Államokba költözött. 1982-ben egy terrorszervezet elrabolta a nagyapját, így a biztonság érdekében a test­véreivel együtt az apjához költözött Miamiba. Tanulmányait is itt végezte, majd a zenei karrier felé irányult. Kezdet­ben nem akarta, hogy az apja híres vezetékneve által váljon ismertté, ezért első zenei felvételeit a családja tudta nélkül vette fel Enrique Martinez előadónéven. Ezután Torontóba utazott, és kiadta első albumát immár Enrique Iglesias néven, amely Grammy-díjat nyert. Az eddig megjelent 10 nagylemeze közel 40 millió pél­dányban kelt el világszerte, és számos zenei díjban részesült. Később a színészke­dés iránt is érdeklődött, így 2003-ban Johnny Depp és Antonio Banderas oldalán játszott a Volt egyszer egy Mexikó című ak­ciófilmben, emellett szerepet vállalt a Két pasi meg egy kicsi és az Így jártam anyá­tokkal című sorozatok néhány epizódjá­ban. Az 1990-es években több híres nőhöz fűzték őt mély érzelmek, többek között Ali­cia Machado szépségkirálynőhöz, Christi­na Aguilera énekesnőhöz és Jennifer Love Hewitt színésznőhöz. 2001 óta (kisebb-na­­gyobb szünetekkel) Anna Kurnyikova volt orosz teniszcsillaggal él együtt, 2017-ben ikreik (Nicholas és Lucy) születtek. Legelső, 1995-ben ki­adott Enrique Iglesi­as című nagylemeze Grammy-díjat nyert a legjobb latin pop al­bum kategóriájában. J NAPTÁR Május 8., szerda Az évből 128 nap telt el, hátravan még 237. Névnap: Mihály Egyéb névnapok: Décse, Gécsa, Géza, Gizella, Győző, Ottokár, Péter, Pető, Stella, Ulla Katolikus naptár: Szent Mihály, Szent Győző Református naptár: Mihály Unitárius naptár: Gizella Evangélikus naptár: Mihály, Stella Zsidó naptár: Ijjár hónap 3. napja A Mihály héber eredetű férfinév, je­lentése: Istenhez hasonló. Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) a magyar irodalom egyik jelentős költője volt, akit tanárai gyakran a jövő tudósa­ként emlegettek. A 18. és 19. század fordulójának magyarországi viszo­nyai közepette lenyűgöző tájékozott­sággal rendelkezett a kor irodalmát, gondolkodását, politikáját illetően. Bár jelentőségét éppen ezen körül­mények miatt Európa nem ismerte fel, a magyar irodalomban rövidesen elfoglalta méltó helyét. Fontosabb művei: A tihanyi Ekhóhoz, A remény­hez, Dorottya és A méla Tempefői. TUDÁSTÁR A kekszek története A legelső kekszféléket a 7. századi Perzsiában (mai Irán területén) készí­tették, Európába csak a 10. században jutott el spanyol és itáliai tengeré­szek révén. Akkoriban ezen aprósüteményeket bis coctumnak (magyarul kétszersült) hívták, később a világ különböző szegletében más-más nevet kapott. A középkorban az angol pékek úgy sütöttek kekszet, hogy a kenyér alapanyagát megédesítették, majd visszarakták a kemencébe, hogy meg­keményedjen. A kereskedelem bővülésével, külföldről behozott magvak­kal, szárított gyümölcsökkel és fűszerekkel ízesítették a kekszeket. Kez­detben csak a gazdagok férhettek hozzá ezekhez a cikkekhez, de az árak csökkenésével később egyre több ember élvezhette ízüket. Mára a kekszfé­lék már számtalan formában és ízesítésben készülnek különféle lisztekből. Ezen aprósütemények nagyon elterjedtek a Dél-Amerikai konyhaművészet­ben is. Az Amerikai Egyesült Államokban a kekszek fontos összetevőjük a gyorséttermekben felszolgált reggeliknek kekszszendvics formájában. Nagy-Britanniában a sós kekszeket főleg sajttal fogyasztják nagyobb étke­zések után. A keksz szó az angol cakes (sütemények) kifejezésből jött létre. SUDOKU A négyzetrács üres négyzeteibe úgy kell beírnunk a hiányzó számokat, hogy mind a 9 sorban és 9 oszlopban megtalálható legyen 1-től 9-ig minden egyes szám, illetve a 9 kis négyzetben (blokkban) is szerepeljen az összes szám 1-től 9-ig. Székelyhon Székelyföld napilapja, az Erdélyi Médiatér Egyesület médiaportfóliójának tagja. A Székelyhon a Csíki Hírlap, a Gyergyói Hírlap, az Udvarhelyi Híradó és a Vásárhelyi Hírlap című újságok eggyé válásával létrejött napilap. Főszerkesztő Kozán István Főszerkesztő-helyettes Kovács Eszter Fiókszerkesztőség­vezetők Fotórovat-vezető Tartalomigazgató Ügyvezető igazgató Gergely Imre (Gyergyó­szentmiklós), Iszlai Katalin (Csíkszereda), Kovács Eszter (Székelyudvarhely), Simon Virág (Marosvásárhely), Beliczay László Szászer Róbert Nemes László Az (X) szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Hirdetésfelvétel és terjesztés a szerkesztőség címén hétköznap 8-16 óra között. Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Príma Press Kft. ISSN: 2067-5887 Szerkesztőségi tagok Fotó Olvasószerkesztő Tördelőszerkesztők Reklámgrafika Korrektorok Tévéműsor, Szórakozás Reklám Lapterv Antal Erika, Barabás Hajnal, Dobos László, Fülöp-Székely Botond, Horváth Bálint Ottó, Józsa Csongor, Kovács Attila, Molnár Melinda, Szász Cs. Emese, Székhely István, Zályi Tibor Barabás Ákos, Gábos Albin, Haáz Vince Sólyom Erika Bajkó Zsuzsa, Csáki Ferenc, Smid Kitti Tóth Szilárd Ravasz Réka, Tamás Zsanett Gráf Botond Csíkszék, Gyergyószék - Kelemen Tímea (0726- 720308, kelemen.timea@transversum.ro); Maros­szék - Nagy László (0799-946850, nagy.laszlo@ transversum.ro); Udvarhelyszék - Gagyi Erika (0726-720341, gagyi.erika@transversum.ro) Mihály László, Tőkos Attila Ügyfélszolgálataink: 530211 Csíkszereda, Márton Áron u. 18. szám •Telefon: 0266-371100 535500 Gyergyószentmiklós, Szabadság tér 15. szám •Telefon: 0266-361201 540065 Marosvásárhely, Borsos Tamás u. 11. szám • Telefon: 0265-260170 535600 Székelyudvarhely, Bethlen Gábor u. 55. szám •Telefon: 0266-218361 E-mail: szekelyhon@szekelyhon.ro (szerkesztőség), apro@szekelyhon.ro (ügyfélszolgálat), elofizetes@szekelyhon.ro (előfizetés online) 8­7­2­4­7­4­9­1­6­3­7­4­3­9­2­4­5­5­9­7­3­2­6­4­7­6­2­5­8­8­5­4­1­3­5­6­8­7­6­5­8­9­1­9­7­8­1­2 6­5 7­2­3­9 7 5 4 5 EZEN A NAPON fél éve Técsőn meghalt Hollósy Simon festőművész, a nagybányai mű­vésztelep vezető mestere. 184 éve Kolozsváron világra jött Székely Bertalan festőművész, a magyar történelmi festészet egyik legna­gyobb képviselője. 191 éve Genfben megszületett Jean Hen­ri Dunant Nobel-békedíjas svájci író, a Vöröskereszt megalapítója. 116 éve Atuonában elhunyt Paul Gauguin francia posztimpresszionista fes­tőművész. 118 éve Jászberényben megszületett Szé­kely Mihály Kossuth-díjas opera­énekes. 67 éve Jacksonban világra jött Beth Hen­ley Pulitzer-díjas amerikai írónő. 590 éve A százéves háborúban Jeanne d’Arc vezetésével a franciák vis­­­szaverték Orleans ostromlóit. 225 éve Párizsban meghalt Antoine Lau­rent de Lavoisier francia kémikus, a modern kémiai tudomány egyik megalapozója. 116 éve Marseille-ben világra jött Fernan­­del (Fernand Joseph Desire Con­­tandin) francia színész, komikus, énekes, producer. 93 éve Londonban megszületett David Attenborough Emmy-díjas brit ter­ mészettudós, az Oscar-díjas Ri­­ chard Attenborough testvére. 31 éve A kaliforniai Carmelben elhunyt Robert Anson Heinlein amerikai sci-fi író. 365 éve Otto von Guericke bebizonyította a légüres tér létezését. 74 éve Megszületett Keith Jarrett ameri­kai jazz-zongorista, szopránsza­xofonos és zeneszerző. FORRÁS: EZENANAPON.HU

Next