Székelyhon, 2021. január (3. évfolyam, 1-20. szám)

2021-01-28 / 19. szám

tínaptár #ezen a napon 2021. j­a­n­u­á­r 28., c­s­ü­t­ö­r­t­ö­k S­Z­Ó­R­A­K­O­Z­Á­S ^ 1­1 PORTRÉ Kállay-Saunders András A közismert amerikai-magyar énekes, előadó, zeneszerző és producer New York­ban jött világra 1985. január 28-án Kállay Katalin modell és Fernando Saun­ders amerikai ze­n9 női producer, il­­­­letve énekes fia­ként. Anyai ágról­­ a történelmi Kál­lay család leszár­mazottja. 2010-ben Magyarországra uta­zott meglátogatni nagy­anyját és részt venni a Me­gasztár nevű tehetségkutatón. A versenyen a negyedik helyen vég­zett, és ugyanitt ismerkedett meg akkori barátnőjével, a verseny győztesével, a nagyváradi Tolvai Renátával. Ezután Budapesten telepedett le, 2011 nyarán pe­dig kiadta legelső, Csak veled című kislemezét. Egy évvel később az I Love You dalával részt vett az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójában, azonban nem sikerült bejutnia a döntőbe. Ugyanezen esztendő nyarán megjelent Tonight című, harmadik kislemezét. A következő két évben ismét benevezett az Eurovízió előválogató műsorába (A Dal) a My Baby (2013), illetve Running (2014) szerzeményeivel, utóbbival megnyerte a versenyt, így ő képviselte Magyarországot Koppenhágában a fesztiválon, ahol ötödik lett (ez Magyarország második legjobb eredménye a verseny történetében). Ed­dig három albumot adott ki: Delivery Boy (2015), #Grind (2017), January 5th 5:50 Am (2019), valamint tizenegy kislemezt. 2018- ban a Sztárban sztár című zenés show-mű­­sorának versenyzője lett, amelyben ha­todik helyezést ért el. Teljesítményéért öt alkalommal jelölték Fonogram díjra. Eddigi karrierje során három albumot adott ki, illetve tizenegy kis­lemezt. Teljesítményé­ért öt alkalommal jelöl­ték Fonogram díjra. NAPTÁR Január 28., csütörtök Az évből 28 nap telt el, hátravan még 337. Névnapok: Károly, Karola Egyéb névnapok: Ágnes, Amá­lia, Apollónia, Gréta, Gyula, Inez, Margit, Manfréd, Péter, Tamás Katolikus naptár: Aquinói Szent Tamás, Szent Károly, Karola Református naptár: Károly Unitárius naptár: Károly Evangélikus naptár: Károly, Karola Zsidó naptár: Svát hónap 15. napja A Károly régi magyar férfinév, mely a török eredetű karul madárnévből jött létre. Gyakran a germán Kari névvel is azonosítják. Női párja: Ka­rola, Kari May (1842-1912) minden idők legtöbb könyvet eladó német írója volt, aki főleg a vadnyugati és kalandregényei (pl. Winnetou-triló­­gia) által vált népszerűvé. Számos könyvében egyes szám, első sze­mélyben írt a főszereplőről, olykor tapasztalataira alapozva. Életpályá­ja alatt több mint 15 írói álnevet használt. Műveit közel 30 nyelvre lefordították, több alkotását pedig megfilmesítették. TUDÁSTÁR A márvány eredete A márványbányászat több ezer éves múlttal rendelkezik, a legrégebbi le­letek az újkőkorszakból (neolitikum) származnak. A kalcitból és/vagy do­lomitból álló metamorf kőzet igen sokféle (fehér, szürke, sárga, vörös, kék és fekete) színben fordul elő világszerte. Kivételes színárnyalatuk, vala­mint a különösen egyenletesen sűrű, szemcsés szerkezetük miatt a már­ványt már az ókori idők óta művészeti célokra is alkalmazták, így az idők folyamán számos híres szobor és dekoratív elem készült ebből. A legré­gebbi márványlelőhelyek Olaszországban (Pisa és Genova környékén), Görögországban (Athéntől északra) és az Alpokban (St. Moritz vidékén) találhatók. Szintén jelentős kitermelőpontnak számít a Toszkána környé­ki vagy a Felső-Egyiptomban lévő, vörös márványáról nevezetes bánya­vidék. A római úthálózat kiépüléséig a kibányászott tömböket főleg vízi úton szállították, ezért főként a tengerhez közeli lelőhelyeket igyekeztek kihasználni. Jelenleg a márványkitermelés többnyire négy országban zajlik. A globális márványbányászat 30 százalékát Törökország uralja, őt követi Olaszország (18%), Görögország (10%) és Spanyolország (8%). • SUDOKU A négyzetrács üres négyzeteibe úgy kell beírnunk a hiányzó számokat, hogy mind a 9 sorban és 9 oszlopban megtalálható legyen 1-től 9-ig minden egyes szám, illetve a 9 kis négyzetben (blokkban) is szerepeljen az összes szám 1-től 9-ig. 6 8 6 7 2­9 3 1­7 2 4 5 2­6 4 1 5 2­9 u * 8 ?> 3 1 3­­ 4 8 o. 2­5 5 2­9 V 5 1 7­9 c-Q * "2, u 3 c 2 3 9 7 6 % 77 O 7­5­­ & 9­6 1 s 3 c 4­5 <1 > a­­ % 2­1­7 8­8 £ % : 7­1 % 7­0 X 8­4­6­3 ’ Q 3­4­5 4­2 EZEN A NAPON 216 éve Debrecenben meghalt Csokonai Vitéz Mihály, a magyar irodalom egyik legjelentősebb költője. 134 éve Gustave Eiffel építőmérnök irá­nyítása alatt elkezdődött a pári­zsi Eiffel-torony építése, ami 2 év, 2 hónap és 2 nap alatt készült el. 145 éve Budapesten elhunyt Deák Ferenc politikus, jogász, államférfi, a re­formkor meghatározó alakja. 180 éve Debrecenben megszületett Újházi Ede színész jellemkomikus, a rea­lista színjátszás egyik úttörője. 86 éve Izlandon legalizálták a terhesség­megszakítást (abortuszt), a vilá­gon elsőként. 176 éve Nyíregyházán világra jött Benczúr Gyula festőművész, a magyar tör­­téneti festészet nagy alakja. 191 éve Megjelent Széchenyi István gróf Hitel című műve, amely később a magyar reformmozgalom prog­ramjává vált. 109 éve A wyomingi Codyban megszüle­tett Jackson Pollock amerikai fes­tőművész, az absztrakt expres­­­szionizmus kiemelkedő alakja. 82 éve Ladymountban meghalt William Butler Yeats Nobel-díjas ír költő. 83 éve Stockholmban megszületett To­mas Robert Lindahl Nobel-díjas svéd kémikus, rákkutató. 25 éve New Yorkban elhunyt Joszif Alek­­szandrovics Brodszkij Nobel-dí­jas orosz költő, esszéíró. 85 éve New Yorkban világra jött Alan Ai­da Oscar-díjra jelölt és Aranygló­busz díjas amerikai színész. 77 éve Marshallban megszületett Susan Howard Aranyglóbusz díjra jelölt amerikai színésznő. FORRÁS: EZENANAPON.HU Székelyhon Székelyföld napilapja, az Erdélyi Médiatér Egyesület médiaportfóliójának tagja. A Székelyhon a Csíki Hírlap, a Gyergyói Hírlap, az Udvarhelyi Híradó és a Vásárhelyi Hírlap című újságok eggyé válásával létrejött napilap tanuiVAL­OGULT A M­ CIYAR. KORMÁNY Főszerkesztő: Közén István Főszerkesztő-helyettes: Kovács Eszter Fiókszerkesztőség-vezetők: Gergely Imre (Gyergyószentmik Iszlai Katalin (Csíkszereda), Kovács Eszter (Székelyudvarhely), Simon Virág (Marosvásárhely) Vezető tördelőszerkesztő: Csáki Ferencz Fotórovat-vezető: Beliczay László Reklám- és marketingigazgató: Fleisz Emőke Tartalomigazgató: Szüszer Róbert Ügyvezető igazgató: Nemes László CAZ ÁLLAA­TITKÁRSÁG Szerkesztőségi tagok: Antal Erika, Dobos László, Fülöp-Székely Botond, Hajnal Csilla, Horváth Bálint Ottó, Józsa Csongor, Korpos Attila, Kovács Attila, Molnár Melinda, Orbán Zsolt, Székhely István, Zályi Tibor Fotó: Erdély Bálint Előd, Haáz Vince, Veres Nándor Olvasószerkesztő: Sólyom Erika Tördelőszerkesztők: Bajkó Zsuzsa, Haáz Vince Reklámgrafika: Tóth Szilárd Korrektor: László Gyopár Tévéműsor, Szórakozás: Gráf Botond Lapterv: Mihály László, Tókos Attila Nyomás: Garamond Kft., Kolozsvár Ügyfélszolgálataink: 530211 Csíkszereda, Márton Áron u. 18. szám Telefon: 0266-371100,0726-719955 • E-mail: hirdetes:csik@szekelyhon.ro 535500 Gyergyószentmiklós, Virág lakónegyed 41/B. Telefon: 0266-361201,0726-720330 • E-mail: hirdetes.gyergyo@sz 540065 Marosvásárhely, Borsos Tamás u. 11. szám Telefon: 0265-260170,0726-720358 • E-mail: hirdetes:maros@szekelyhon.ro 535600 Székelyudvarhely, Bethlen Gábor u. 55. szám Telefon: 0266-218361,0726-719962 • E-mail: elofizetes@szekelyhon.ro @ekelyhon.ro E-mail: szekelyhon@szekelyhon.ro (szerkesztőség), apro@szekelyhon.ro (ügyfélszolgálat), elofizetes@szekelyhon.ro (előfizetés online) Az (X) szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Hirdetésfelvétel és terjesztés a szerkesztőség címén hétköznap 8-16 óra között Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Príma Press Kft. ISSN: 2067-5887 A Székelyhon reklámfelületeit a Transversum Media Trade ügynökség értékesíti. Elérhetőségek: 0726-720286 reklam@tra www.transversum.ro

Next