Székelyhon, 2022. október (4. évfolyam, 187-207. szám)

2022-10-20 / 200. szám

is 2022. október 2­0 . fókusz ÉRMELLÉKI NÉPHAGYOMÁNYOK, ADOMÁK A HEGY LEVÉRŐL Szüret Szent Mihály napjától Simon Júdásig A Kárpát-medencében a szüretet szeptember utolsó napjaitól október végéig ejtet­ték meg. Mivel a keresztény világban a bor Krisztus Urunk vére által nemes italnak számít, nagy körültekintéssel és tisztelettel fogtak hozzá a szőlőhegyek vallatásának. ► SÜTŐ ÉVA A Partiumban nem volt pa­rasztember, de még iparos sem, akinek ne lett volna egy-két darab szőlőskertje. Ahogy beköszöntött az ősz, úgy szapo­rodtak a gazdák látogatásai is a szőlődombokon, ugyanis kezde­tét vette a szüreti felkészülés. Ez elsősorban szőlőkóstolgatásból, pincetakarításából, apró-csep­rő javításokból, hordómosásból, dongacseréből, kénezésből állt. Elővették a prést, a darálót, a ká­dakat, puttonyokat, megolajoz­ták, leporolták, hogy kéznél le­gyen minden, mire a szőlő eléri a kellő cukortartalmat. Az idősebb emberek még ma is megadják a módját e szertartásnak. A szüret a disznótor után a második legnép­szerűbb hagyomány a vidéken. Az Érmelléken is népünne­pélynek számított, amióta a szőlőt meghonosították a lápos területek hagyta domboldalakon. És mivel a szőlő több mint ezer éve megbe­csült növénye a Kárpát-medencei magyar embernek, nagy szeretet­tel bánik vele. Mert mi lett volna atyánkfiaival az örökös nagy ma­gyar búbánatban Istennek eme nemes nedűje nélkül. A magyar­nak mindig borba kellett fojtania a bánatát, de egy-egy örömteli nagy esemény alkalmával is ah­hoz nyúlt legelébb. Akadt bőven ok, ami leküldte a pincébe vagy a borházba. Hadviselő nemzet lévén mindig volt egy-egy vesztett vagy nyert csatája, amire inni lehetett. A virtus azonban nemcsak a kard­forgatásban nyilvánult meg, de szerelmetes dolgokban is, amelyek miatt aztán megint csak innia kel­lett a magyarnak. Szent Mihály-napi szüretkezdés Szent Mihály főangyalt a mennyei seregek fejedelmeként tisztelték, aki az egyház oltalmazója, párt­fogója is egyben. Ám nem csak a szüret kezdetét jelezte ez a nap. A magyar gazdák szeptember 29-ét a gazdasági év fordulópontjaként tartották számon, ugyanis az ál­lattartók a Szent György-napkor kiterelt jószágaikat ilyenkor haj­tották vissza a legelőkről. A pász­torok elszámoltatásának, szegőd­­tetésének időpontja is ez volt. A Hortobágy környéki juhászokat Mihály-naptól Mihály-napig fo­gadták fel, így ez a nap volt szá­mukra a legnagyobb ünnep. Mu­latságokat, bálokat is rendeztek ilyenkor. A cselédfogadás ideje is Szent Mihály napján történt. A szüretet Simon Júdás nap­jáig, azaz október 28-ig illett befe­jezni. Igen ám, de nem eshetett az meg óbor nélkül, így amelyik gaz­dának nem volt újtól újig e bacchu­­si áldásból, nem is volt szőlősgaz­dának való. Igyekezett is minden bortermelő félretenni a hegy levé­ből annyit, hogy szüretkor ne ér­hesse szó a ház elejét. Reggel, amikor a szekerekre felkerültek a kádak és egyéb szüre­ti kellékek, valamint az elemózsiás batyuban a kisüsti szüvórium és az óboros demizson, már megnyu­godhatott az ember. Estére hazake­rült a jó téli „gazdamelegítő”. De mielőtt még beálltak volna a szüre­­telők a sorba, meg kellett a termést szemlélni, fel kellett azt becsülni. És mire kiürült az üveg, a gazdának már kétszer annyi termést jósoltak, mint amennyi valójában a tőkében termett. Ettől és a jó pálinkától a gazda szeme is fényesedni kezdett, s nem sajnálta a „becsüsöktől” a kalap alá valót. Szüreti adomák Születtek derűvel teli történetek is az érmelléki szőlősdombokon, amelyek évtizedekig fennmarad­tak az emlékezetben. Amíg téli estéken fogyott a sűrű, szinte tin­taszerű étellóbor, elő-elő kerültek e vidám, férfiembereket nevettető, asszonynépet csiklandozó adomák is. Történt a múlt század derekán, hogy a Deríki-kertben, amely az Ér­­semjén felé vezető úton ontotta a jó bornak valót, Szabó Kálmán bácsi éppen a komájának segített a szü­retben. A piros fürtöket gyűjtötte a puttonyba a sorok között szüretelő asszonyoktól, ahol kicsit kiélhet­te kései férfias csintalankodásait is, bár már túl volt a hetvenedik évén. Eme ártatlan, fehérnép elle­ni „merénylet” kimerült annyiban, hogy néha meg-meglegyintette az asszonyok farát, amitől azok ne­vetve és viccelődve adtak egy-egy jobb tanácsot Kálmán bácsinak a legyeskedésre vonatkozóan. Igen ám, de eddigre a jó szilvórium meg az ókor többször is körbejárt a kel­leténél. A szomszéd szőlőskertben szüretelők hatalmas kádja szintén a sorok végén állt egy ugyanolyan lapos szekér tetején, így Kálmán bácsi terültében-fordultában, egyéb foglalatosságában és buz­galmában, hol az egyik, hol a másik gazda kádjába borogatta a puttonyt, mivelhogy minden kád egyforma a maga nemében. A két gazda pedig utólag ver­hette a kalapját a földhöz bos­­­szúságában, mire kiválogatta ki-ki a maga szőlőjét. Szerencsére az egyik piros delavárit, a másik elvi­­rát és otellót szüretelt, így nem lett komolyabb affér a dologból. Kálmán bácsiról azonban az eső sem mosta le ezt az infámiát. A nyelves asszonyféle meg nem is a „szíverősítőnek” tudta be a dolgot, hanem a „formás faruk ál­lásának”­­ nagy közderültségre. Még élete párja is porolt vele egész álló nap. Estére aztán a jó gulyás­levesnél meg a tekert fánknál na­pirendre tértek a dolog felett, an­nál is inkább, mivel elkezdődött a szőlődarálás és a préselés, amire megint csak körbejárt az óboros kancsó. Addig-addig tette ezt a míves üvegű alkalmatosság, míg az atyafiakat ott nem érte az éjfél. Erre az eshetőségre pedig ott volt a jó langyos pince, amely lassacskán megtelt jószomszédokkal, cimbo­rákkal, nótával. A hegy leve pedig csak csordogált a présből szép las­san, letisztult aranyló színében, dionüszoszi nedűt eresztő tőkéhez, amikor maga a früstök is csak ott esik jól, ahol évtizedekig szalonná­­zott - mesélték nemrégiben a mi­­hályfalvi Kerepesiék a szüreti idő teljében, emlékezve a család néhai nagy öregjére, aki szinte szimbió­zisban élte életét a szőlősdombbal. A borok becsületéről Borbély Gábor, a 2009-ben el­hunyt érmelléki születésű hely­­történész írja egyik munkájában, hogy a vallási tilalom ellenére a törökök is boldogan éltek a bihar­­diószegi hegy levével. Tény, hogy az érmelléki szőlőkultúra kezde­tei jóval a török világ előtti idők­re nyúlnak vissza. Nagybágyáról­­: Születtek derűvel teli történetek is az érmel­léki szőlősdombokon, amelyek évtizedekig fennmaradtak az emléke­zetben. Amíg téli estéken fogyott a sűrű otellóbor, elő-elő kerültek e csik­landozó adomák is, si borokat pedig mind felvásárol­ták a debreceni piacok, olyan jó hírük volt. Hogyne lettek volna híres szü­retek e vidéken, amikor ilyen jól meg lett alapozva a borok hitele. A három híres szőlészettel foglal­kozó település - Diószeg, Székely­­hid, Mihályfalva - reneszánszát élő borversenyei a határokon túl is elhíresültek. Régi, csaknem 250-300 éves pajta- és pincesorai, borházai csaknem egyedülállóvá teszik a vidéket a Kárpát-meden­cében. Gazdag bortermelői és szü­reti hagyománya arra enged kö­vetkeztetni, hogy mindig is nagy volt a becsülete Isten eme csodá­latos, hamvas fürtű növényének az Érmelléken. A bor története tehát az embe­riség története - tartja a mondás. S valóban, a „palackba zárt nap­fényt” költők százai dicsőítették évszázadokon át. A magyar ember számára pedig különösen fontos volt, hiszen: „életében e világra fordulásától a koporsója rovásáig a bor mindenütt szerepelt. Hadas időkben és békességben, viadal előtt és után, győzelemkor és­ve­FOTÓ: MAKKAY JÓZSEF Az idős emberek életében a szőlősdomb maga volt a kegyhely. Minden héten ki kellett oda menni, még akkor is, ha nem volt tenniva­ló a szőlősorok között. Amikor a család legöregebbjének már nem futotta erejéből a munkára, kibal­lagott a szőlőskertbe, és leült a sorok végébe egy kis „früstökre”. Mikszáth Kálmán szerint - aho­gyan azt A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényében is hűen ábrázolja - Tóth Mihályt még Amerikából is hazahozta egy da­rab megörökölt szőlő. Hogyne ra­gaszkodna hát a magyar ember a 1414-ből, Kiskerekiből 1461-ből már vannak adatok a szőlőterm­esztésre vonatkozóan. 1570-ben Asszonyvására, Érolaszi, Kiskere­­ki határában 45 szőlősgazdának 24 hold szőlőjét tartották számon. 1599-ben Kiskágyán 16, Nagy­­kágyán 11, Székelyhídon 34 gazda fizetett bordézsmát. Bihardió­­szegen az 1800-as években állami királyi vincellériskola működött. A Zichy-uradalom boraiból még a kínai császár asztalára is jutott - bár ezt a székelyhídiak is bizton állítják a maguk bakator levéről. Az érmihályfalvi és az érkörtvél ve­reség után, böjtben és mátkázó hétben, menyegzői lakodalmakon és torokon, borszűréskor és taka­ráskor, a sokadalmakon és vásá­rokon, az unszolás és a szerződés előtt és után bort ittak, és egymást borral becsülték” - írta a jeles tör­ténész, Takáts Sándor (1860-1932). Nem egyszer énekelték meg a magyar költők is Balassi Bálint­tal és Csokonai Vitéz Mihállyal kezdődően, mint vitézi tettekre sarkalló, virtust serkentő, férfiúi búbánatot feledtető isteni ado­mányt. A bor becsületén még soha nem esett csorba. A partiumi falvakban ma is megadják a módját az ő­sz legjelentő­sebb mezőgazdasági betakarításának Erdélyi Napló Megjelenik minden csütörtökön Kiadó: Príma Press Kft. 535600 Székelyudvarhely Bethlen Gábor u. 55. tel.: 0266-218361 ISSN: 1223-1223 Felelős szerkesztő: Makkay József Ügyvezető: Nemes László Lapszerkesztők: Nánó Csaba, Somogyi Botond Főmunkatársak: Borbély Zsolt Attila, Csermák Zoltán, Sütő Éva Hetilapunk a Krónika és a Székelyhon napilapok csütörtöki lapszámában jelenik meg. Az (X)-szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem kül­dünk vissza! Szerkesztőség és kiadóhivatal: 400027 Kolozsvár, Regele Ferdinand (volt Wesselényi) utca 37. szám, 14. lakrész tel.: 0264-705205, 0264-705215 e-mail cím: office@erdelyinaplo.ro Honlap: www.erdelyinaplo.ro Hirdetésfelvétel és terjesztés a fenti címen hétköznap 8-16 óra között.

Next