Székelység, 1901. január-március (4. évfolyam, 1-76. szám)

1901-09-11 / 60. szám

2-ik oldal. Székelység, Marosvásárhely, 1901. szeptember hó 11. minél gyakrabban szíveskedjenek lapunknak tudósításokat küldeni. Távirati tudósításokat is örömmel fogadunk s ezek árát köszönettel megtérítjük. Az országgyűlés felosz­latása. Tegnap d. e. 11 órakor zárta be a ki­rály Őfelsége a királyi váriakban az or­szággyűlést, hova az országgyűlés mindkét háza gyülekezett. Őfelsége a szokásos szertartás mellett a teremben megjelenvén, a trónra lépett, leült és feltette kalpagját. Ezután elmondotta a trónbeszédet, melyből csak az alábbi kivo­natot közöljük, tekintettel lapunk szűk ke­retére. „A választások tisztaságát, a képviselők függetlenségét és a képviselőház erkölcsi súlyát és tekintélyét vannak hivatva emelni ama törvények, melyek az országgyűlési képviselőválasztások fölötti bíráskodásról és az összeférhetetlenségről szólnak. Sok van még hátra, a­mit kedvelt és al­i Magyarországunk szellemi és gazdasági ere­jének emelésére, intézményeinek kiépítésére, közviszonyainak javítására alkotni kell, az állami élet minden ágában és minden ré­szében. Sok az, a­mit ez országgyűlés a másikra örökségkép hátrahagy. A jövő országgyűlés fokozott és kitartó munkásságára és haza­fias belátására lesz szükség, hogy mindeze­ket a nagy és nehéz feladatokat megoldja. Könnyítsék e munkát a béke áldásai Reményt ad erre a szövetségeseinkkel való benső, jó egyetértés és a jó barátságos vi­szony, melyben minden külhatalommal ál­lunk. Kitörülhetetlenül szivünkbe van vésve és kegyelettel emlékszünk meg a tényről, mely­­lyel kedvelt Magyarországunk, felejthetet­len hitvesünknek. Magyarország nem csak jog szerint, de szive szerint is királynéjá­nak emlékét a hála és szeretet megindító jelképen a törvénykönyvben örök időknek átadta. Siettetni óhajtván a nemzeti akarat meg­nyilvánulását, hogy az országgyűlés termé­keny, kitartó és bölcs munkával mielőbb hozzáfoghasson a jövendő nagy feladatok megoldásához, a minisztériumnak az 1848. IV. és 1867. X. t.-cz. alapján tett előter­jesztése folytán, ezen 1896. évi november 28-ára összehívott országgyűlést királyi jog­s­gunknál­ fogva feloszlatjuk és berekesztjük. . Hazafias működésükért és buzgó fárado­zásukért köszönetünket fejezve ki, fogadják királyi kegyelmünket és őszinte üdvözletünk í­ket és vigyék ezt meg küldőiknek.“ * * I A trónbeszédet a jelenvolt főrendek és , képviselők zajos éljenzéssel kisérték. „El­­­­jen a király!“ hangzott lelkesen minden­­ oldalról.­­ A beszéd után ő Felsége fölkelt a trón­ról, levette kalpagját és a szokásos rendben visszavonult belső termeibe, majd pedig jelen volt a várkápolnában tartot Te- Deumnál. Városi gőztéglagyár eladás alatt. A városi dolgok igen szépen és szorgal­masan folynak. A szorgoskodásba azonban belevegyül egy sajnálkozó hang, egy hirdet­ménybe szedett körülmény folytán, hogy el­adásra kellett kerüljön a városi téglagyár. A fővárosban a közelebbi évek lefolyása alatt az építkezések pangása, több mint ki­­lencz téglagyárt kergetett csődbe. Lehet, hogy ennek tudatában határozta volt el bölcs és előrelátó törvényhatósági bizottságunk, hogy a városi téglagyárt, a­mely úgy lát­szott megítélve, sokáig nem retitálhat — el fogja adni. Mikor a városi törvényhatósági bizottság a téglagyár felállítását elhatározta, nem zsidó könyvből számított, hanem az volt a czél, hogy a városi polgárság jó, olcsó építke­zési anyaghoz jusson. Úgy tudom, hogy a gőztéglagyár sohase mutatott ki defic­itet, de miután vannak még más magán­érdekek is, hát kiforczírozták a téglagyár eladását. A törvényhatóság teheti, mert a kezében van a polgárság hatalma. Hanem arra már igazán nem emlékszem, hogy a törvényhatóság valami olyant is ha­tározott volna, hogy a városi téglagyárt 200.000 koronáért adja el. Nem mond­hatta pedig ezt azért, mert a gőztéglagyár többet ér Az az intézkedése a törvényhatósági bi­zottságnak, hogy a gőztéglagyárt a város vagyon leltárában 200,000 koronával kívánta szerepeltetni, nem azt teszi, hogy an­nak valódi értéke is 200,000 korona. A városi gőztéglagyár építése és beren­dezése belekerült 210,000 koronába. De miután maga a telep ebben nincs benne és ezenkívül a bányához vásárolt föld­területek, melyet a város körülbelül 14 ezer koronával váltott meg, olyan gyönge számításról tesz tanúságot a városi tanács eladási hirdetménye, hogy aggodalmunk kell támadjon az iránt: váljon a városi tanács felelőssége tudatában van-e? Az 1127—901. polgármesteri hirdetmény tehát hibás és igy jó volna egy gyönge visszaszívást a polgárság érdekében idejekorán megreszkírozni. íny.) - ban ma az Erzsébet királyné halálának­­ harmadik évfordulóján requiem volt. Meg i­s jelentek azon az összes hivatalok képvise­lői a 48-as öreg honvédek s mindkét kato­nai helyőrség itt levő tisztikara. A misét Karácsony Márton apát-plébános szolgáltatta fényes segédlettel. — Kossuth Ferenc állapota. Kossuth Ferencnek a függetlenségi és 48-as párt beteg elnökének állapotában tartós ja­vulás állott be. Izületi csusz okozta fájdal­mai csökkentek s egyre jobban érzi magát. Igázi orvosa Müller Kálmán egyetemi tanár mindazonáltal napjában többször megláto­gatja a beteget, s igy reméljük, hogy a székelyföldön tervezett körútjában nem áll be változás. — Kolozsvári éretségi biztos Marosvásárhelyen. A marosvásár­helyi ev. ref. fő tanodába szombaton kez­dődtek meg a pótéretségi vizsgák. Ezekre miniszteri biztosként Dr. Erdélyi Pál, a kolozsvári egyetem könyvtár tudós igazga­tója lett kiküldve, ki szombaton reggel ér­kezett városunkba. — Az erdélyi körjegyzők moz­galmáról túlhalmozott közlendőink mi­att, csak jövő számunkban adhatunk kime­rítő tudósítást. — Megtámadott úri nő. A teg­nap ilyen czímen megjelent hírünkre vonat­kozólag értesítjük olvasóinkat, hogy ma szerkesztőségünkben megjelent Büchler Art­hur úr, s a következő nyilatkozatot tette: Eötvös József­ utcza 10 számú házban lakik Blázi Teréz kártyavetőnő, Büchler Arthur anyósával egy udvaron. A kártyavetőnő la­kásán egész néptömeg gyűl össze, hogy ott a jövő titkát a bölcs asszonytól megtud­hassa. A tömeg nagyon zajongott egy alka­lommal, a­mikor Büchler Arthur anyósa haza jött. Kérte a háziakat legyenek csen­desen s ne tornázzanak. Erre a kártya­­vetőnő kirohant, s nagy jelenetet rögtön­zött, a minek folytatása a rendőrségnél lesz. — Deákjaink magyar ruhában. A helyi rom. kat. gymnásium egyes növen­dékei magyar ruhát viselnek. Ajánljuk ez utánzásra méltó példát a többi intézetek fi­gyelmébe is. Szép volna, ha a közigazgatási tanfolyam hallgatói s a református kollégium növendékei is magyar ruhát öltenének. Csokonai Lillájának arcz­­­ képe. Csokonai Vitéz Mihály annyiszor megénekelt Lillájának hiteles, kitűnően si­kerül arczképét találták most meg Komá­romban. Az arczkép Kalicza Géza törvény­széki irodaigazgató tulajdonában van, a­ki azt a háza padlásán találta meg gondosan becsomagolva. Kalizza apja 1856-ban vette meg ezt a házat a még akkor életben levő Lillától, a­ki a költözködés alkalmával fe­lejtette ott az arczképét. A kép 45 c­enti­­méter magas olajfestmény, Lillát 18 éves korából ábrázolja, ép abból az időből, mi­kor Csokonai a szerelmi dalokat zengette hozzá. A kép másolaát a debreczeni Coko­ fl 1 H K K. Marosvásárhely, 1901. szeptember 11 — Requiem Erzsébet király­néért. A helyi róm­. kath. nagytemplom­■i®­ újdonság: újdonság: újdonság: Házi friss virsli, naponta kétszeri készítés! Füstölt, perzselt malacz szalonna! Hideg felvágott. Valódi hájzsir. Sós gyalult káposzta. Tömlő túró. Legfinomabb csem­­ege szőlő. Rohonczi-féle Ananász sárga dinnyék. Vérbeli, hevesi görögdinnyék HOFfMANN1 K Á 11 O Krl’ Ismételadók rendkívüli árkedvezmény­­legolcsóbban kaphatók csemegekereskedésében, 64- ben részesülnek.

Next