Székesfehérvár és Vidéke, 1885 (13. évfolyam, 55-157. szám)

1885-07-21 / 87. szám

— „Fehérmegye sziirigyi története“ meg­írását tűzte ki czásul maga elé Borosa Mihály, veterán népkrént, a ki e végből már a megyei levéltárban adatok gyűjtésén fára­dozik. — Kirándulás Trencsén-Tepliczre. Schwim­mer Pál és Henrik, a budapesti menetjegy­irodának tulajdonosai ez év augusztus hó 1-én kirándulást rendeznek Trencsén-Teplicre. A kirándulás igen sutányos árak mellett történik s a külön vonaton való utazás, bér­­kocsizás, étkezéssel és szállással együtt nem kerül többe 17—18 forintnál. A kik a ki­rándulásban részt venni óhajtanak, jelent­kezhetnek Budapesten, a menetjegy-irodában, a Mária­ Valéria utczában levő „Hungária“ szállóban. — Búzalopás. A takarodás folyamatban lévén, napirendre kerülnek a mezei tolvaj­­lások is. — Az alsóvárosi csősz ma reggel Teiner Ferencz, Sziládi András, Szumits Imre, Szumits Lajos, Poltzer József fiatal suhan­­czokat és Sumitz Vilma hajadont tetten érte, a­mint a szomszéd földjén a buza-kepeket dézsmálták. A rendőrségnél jelentést vettek föl az esetről. — Hová építik az állami reáliskolát ? Mint városszerte beszélik az állami reáliskola az úri utczában levő Rosty-féle ház helyére akarják építeni, mely esetben a nevezett házat készpénzért fogják megvenni jelenlegi tulajdonosától. Ha a hir való, úgy ismét háttérbe szorul a vásártér beépítése, a­mi pedig kedvencz eszméje volt néhány elöljáró úrnak. Ha így változnak az idők, s benne­­ az emberek, még azt is megérhetjük, hog­y az oly nagyon disztelen s közegészség ellenes katonai sütőház helyére fogják majd az is­kolát építeni. Csak az a sajnos, hogy egyszer van pénzünk telket venni, máskor meg nincs. Kiváncsiak vagyunk, ha a kaszárnya építési mánia el fog múlni, mit fognak akkor a drága pénzen összevásárolt telkekkel csinálni? — A vaáli önkéntes tűzoltó-egylet által f. évi julius hó 5-én tartott nyári mulatság alkalmával az egyleti pénztár javára teljesített fölü­lfizetésekről. — Ács László 80 kr., Adriann­­ írt 50 kr., Bencsik József 50 kr., Blauhorn Jenő 1 frt, Boncz László id. 50 kr., Botka Vilmos 50 kr., Bruckner Péter 80 kr., Deutsch Albert 50 kr., Dömötör József 1 frt 80 kr., Freud József 1 frt 80 kr., Le Gais főhadnagy 50 kr., Gerba kapitány 2 frt, G­erőffy Gyula 50 kr., Hermann Ignácz 80 kr., Imre József 80 kr., Kosz­tolányi György 50 kr., Kovács Lajos 50 kr.,­ Kolo­­pendics őrmest. 20 kr., Kőbányai serfőződei tisztikar 5 frt, Klujber János 10 kr., Lángh Aurél 50 kr., Libics Adolf 4 frt 50 kr., Lyubinkovi­cs hadnagy 50 kr., Matusz Károly 50 kr., Meszlényi Bencze velencei főparancsnok 4 frt 50 kr., Mezei Béla 50 kr., Micheller János 50 kr., Milutics őrmester 30 kr., Pellet bicskei állomásfőnök 50 kr., Poór Gusztáv 50 kr., Petroczky Lajos 50 kr., Piger Adolf 2 frt 60 kr., Kiainprecht Antal 5 frt, Rosenzveig Vereb 50 kr., Somogyi 20 kr., Schvarcz József 50 kr., özv. Simonná 30 kr., Szűcs Jenő 1 frt 50 kr., Várady Sándor 50 kr., Végh István 50 kr., Weiner Lajos alparancsnok 2 frt 40 kr., Ulmer Mária 60 kr., Egy főhadnagy 50 kr., Egy őrmester 40 kr., összesen 49 frt 50 kr. Fogatjaikat a tűzoltóságunk dij­ nélkül rendelkezésére bocsájtották: Szabó Ignácz, Hermann Ignácz, Freud József és Schiffer Mór. Mindezen nemeslelkü jótevők­nek az egylet nevében ezennel köszönetét fejezi ki. A vaáli önkéntes tűzoltó-egylet főparancsnoksága. — Veszekedés egy kutya miatt. Halganc János háztulajdonos folytonos viszályban állt lakójával, Vendég Andrással, mert ennek kutyája mindig a házigazda konyhájában ólálkodott. A haragot a házi­gazda is, meg a lakó is magába fojtotta,­­ mígnem va­sárnap kifúrta az Vendég András oldalát, a ki egyik kezében pisztolylyal, a másikban öreg késsel ment a házigazdának s ezt ve­szélyesen fenyegette. Halgancz följelentésére Vendég Andrást a rendőrség elszállásolta a városházánál, — miután azonban a tény­állásról jegyzőkönyvet vett föl, — egyelőre szabadlábra helyezte. — Tűzoltó-egyleti hírek. A helyi önkéntes tűz­oltó-egylet által épített őrtanya építésére felügyelő szakértő bizottság vasárnap délelőtt 10 órakor a helyszínen felülvizsgálta ez építési vállalkozó által az építkezéshez szállított anyagokat s azokat teljesen kielégítőknek, jóknak találta. Ugyan e nap délelőtt 11 órakor a parancsnokság ülést tartott, melyen a folyó ügyeket tárgyalták. Ez ülésében a parancsnok­ság Naszluhácz Ödönt és Papp Sándort a működő tagok sorába fölvette. Paulovits Ferencz alparancs­nok bejelentette a parancsnokságnak, hogy a köz­ponti őrtanya és a városház közötti telefon-összeköt­tetés 40 frtba került. Reiter Sándor szertárnok be­mutatta Walser Ferencz, budapesti gépgyáros 60 forintos számláját. E két rendbeli összeg kiutalvá­nyozása iránt a parancsnokság meg fogja keresni az egylet választmányát.­­ Vasárnap este 7 órakor a működő csapat gyakorlatot tartott a városmajor­ban levő mászótoronynál, Seidel Lajos főparancsnok vezénylete alatt. A gyakorlat végeztével az őrtanyá­hoz vonult vissza a csapat, a­hol Seidel Lajos fő­­parancsnok teljes megelégedését fejezte ki a gyakor­lat jó sikerülte fölött s tudomására hozta a működő csapatnak, hogy a Felmayer-gyár szintén begyako­rolt egy gyári tűzoltó-csapatot s a legelső gyakorlat alkalmával e gyári tűzoltó-csapat is kivonul az ön­kéntesekkel. A főparancsnok e kijelentését a mű­ködő csapat tagjai élénken megéljenezték. A legkö­zelebbi gyakorlat jövő vasárnap, e hó 26-án lesz. — Hol a húszezer forint? czímmel lapunk múlt számában közölt újdonságunkra vonatkozólag, meggyőződtünk arról, hogy a város ez évben végreszámolt Lehomannal, a honvéd laktanya építőjével, így tehát az ennek ez alkalommal kifizetett 20.000 frt nem volt fölvehető a múlt 1884. évi városi zárszámadásba. — Öngyilkosságok a vidéken. Már nem­csak a városi szentimentális ficsurok, — de a mándlis „pógárok“ között is kezd ter­jedni az átkozott öngyilkossági rögeszme. A múlt héten három öngyilkosság történt megyénk területem Freisieben Ignácz, ura­sági szabó, az adonyi temetőben agyonlőtte magát. — Jankovics István földmives Nagy- Perkátán és Horváth József toki illetőségű egyén Szabadbattyánban a kútba ugrottak s ott lelték halálukat. — Több gond a gyermekekre. — Itt az aratás eredménye. A kazlak, boglyák, oszta­­gok a ház közelében vagy a gép körül fel­vannak állítva. A nap heve gyúlékonynyáj tette a szárakat, egy szikra bárhonnan és­ kész a pusztulás. Ily körülmények közt nem­­ ajánlhatjuk eléggé a kétszeres őrködést a­ felnőtteknél különösen a kisgyermekek fölött, kik merő gyermeki könnyelműségből játsza­nak gyufával, szivarvéggel stb. — Lólopások. A lókötési évad is meg­kezdődött. A múlt héten Sárkeresztúron egy­ éjjel három lovat kötöttek el a lókötők még pedig Majsai Jánosnak 1 db. sötét-­ sárga kanczáját, Fabányi László Mihálynak 1 db. szürke kanczáját és Győrfi Józsefnek 1 db. sötét pej kanczáját. A csendőrség ül­dözi a lókötőket. — A veszettség ellen. A nagy hőség, mint tudjuk, igen elősegíti a kutyának ve­szedelmes betegségét a veszettséget, miért igen tanácsos, ha az udvarokra, sőt alkalmas helyeken, még az utczákra is állítunk edé­nyeket vízzel, hogy azokból a kutyák ihas­sanak, mert a veszettségnek egyik oka a kutyák nem oltott szomja. — A varrónők figyelmébe. A nőknek ál­talános az a szokásuk, hogy varrás után a czérnát fogukkal tépik el. E rossz szokásnak nemrég áldozatául esett egy bolognai paraszt asszony, a­kinek bátyját egy veszett kutya támadta meg, de csak nadrágjába harapott egy jókora lyukat. Az ember ezt nővérével varratta be, ki a czérnát fogával eltépvén, az által­a veszett kutya mérgéből a szájába jutott egy kevés, mitől aztán ő maga is megveszett, s iszonyú kínok közt halt meg. — RÖVID HÍREK. Foltok a nap fölületén. Néhány nap óta ismét óriási foltcsoportoza­­tok mutatkoznak a nap fölületén. A legna­­gyobbik felületes mérés szerint 20,000 föld­rajzi mérdföld hosszú és 6 — 7000 mérdföld széles — oly terület, melyen körülbelül 50 földgolyót helyezhetnének egymás mellé. .E csoport legsötétebb részét, mely a napkorong­nak jobb oldalán van, kormos üveg segélyé­vel szabad szemmel is megláthatjuk. — Nagy tűz Amerikában. New­ Yorkból távírják, hogy Washingtonban e hó 17-én roppant tűzvész dühöngött s elhamvasztott egy óriási épüle­tet, melyben négy újságnak volt a szerkesz­tőségi helyisége és a villamos világítási tár­saság hivatala. Az összes kár 150 ezer dol­lárra rúg. — Földrengés volt Szerajevóban szombaton este, mely az épületeket meg­rongálta. — Koporsó a tengeren. Triesztből Chioggiába menő halászok a nyílt tengeren egy úszó koporsóra találtak, melyben egy asszony megcsonkított holttestére akadtak. — Agyonsujtott a villám Újhegyen, Vasme­gyében, egy 17 éves földmives leányt. — Emberfaló. Tirol déli határához közel, több hónap folyamán egészen megfoghatlan módon tűntek el a falubeli gyermekek. Tegnap végre elfogták a gyermekrablót. A vizsgálóbíró előtt azt vallotta, hogy egyéb táplálék híjá­ban megette a gyermekeket. A gyilkos tiroli illetőségű és a börtönben őrjöngési rohamai voltak. — Felfüggesztett megyei tisztikar, Bars megye főpénztárosa ezelőtt néhány hét­tel Bécsben agyonlőtte magát. Mint utólag kitűnt, közel 40.000 forintot sikkasztott el. A legutóbbi megyegyűlés­e miatt mindama tisztviselőket, kiknek az ellenőrzés köteles­­ségök lett volna, az alispánt, főszámvevőt, tiszti ügyészt, alpénztárnokot fölfüggesztette állásaiktól s vagyonaikra biztosítási végre­hajtást vezetett. — Akik sokat szoktak írni, sokszor kénytelenek tapasztalni, hogy toll­tartó ujjaik megfájdulnak. Ezeknek ajánljuk hogy gumi­csövecskét húzzanak a tolszárra addig, ameddig ujjaik azt tartják, bizonyosak lehetnek, hogy sem ujjfájdalmat, sem ujj­­görcsöt nem fognak kapni. — Feloszlatott dalárda. A m. kir. belügyminiszter a csákovai szerb dalárdát feloszlatta, mert hazaellenes politikát űzött. * — A­ki nem szégyenli hosszú leányko­­­dását. Beatricze herczegnő, az angol királynő , leánya, legközelebb férjhez megy, egy idő óta naponként felügyel kelengyéjének előál­lítására, mely kívánságához képest, a lehető legegyszerűbb lesz. A hímzések és csipke­betétek csupa gondos kézi munkák és azo­kat csaknem mind a herczegnő maga készí­tette. Mikor azt kérdezték tőle, hogyan tu­dott ennyi munkát elvégezni, mosolyogva ezt felelte: „Elég sokáig voltam leány, hogy a kelengyét elkészítsem.“ A fehérneműre is a monogrammokat ő és társalkodónője hí­mezték, s ha azt mondták erre, hogy gya­korlottabb kéz a hímzést gyorsabban vé­gezte volna el, mindig ezt mondta: „Mégis jobb így, mert minden darab édesen emlé­keztet egy ifjúkori barátnőmre. — Mibe kerülnek a verseny­lovak? Magyaror­szág és Ausztria területén ,egy évben körülbelül 00.000 forintnyi díjat tűznek ki a versenyekre és e díjakra ez év elején 3000 ló volt traininban, a­melyek 100 sportsman birtokában vannak. A 300 lő vételára, ha átlag csak 300 forintot veszünk fel 9­00.000 forintot tesz ki. Ehhez az összeghez bátran lehet 100.000 forintot számítani oly lovak költ­sége fejében, — melyek még mielőtt versenyez­hetnének, — használhatatlanokká válnak. A befektetési tőke tehát kerek egy millió forintra tehető.­­• Ennek a tőkének évi kamata 50,000 frt; ehhez számíthatunk még 150,000 forint veszteséget, melyet a lóanyag elhasználása okoz. Ez egymagában véve 200,000 forint. Egy-egy ló trainingban éven­­kint 3000 forintba kerül, vagyis a verseny­tulajdo­nosok összes kiadásai egy évben 1.110,000 írtra rúgnak. — Hiányos szakácskönyv. Feleség: „Nem tudom, mit főzzek ma ebédre ?“ Férj: „Hát kérj tanácsot a szakácskönyvtől.“ Feleség: „Ah, hagy vele békét! A szakácskönyv min­dig csak azt mondja: „végy ebből ennyit, amabból ennyit; de hogy honnét vegyem, azt nem mondja meg.“ — Hat kivégzés egy napon. A Propresso Italo Americano a következőket írja június 30-áról: A múlt pénteken nem kevesebb, mint hat embert akasz­tottak fel az Egyesült­ Államokban. A Smith erődben (Arkanzas) ugyanis két indust, Parchmeal William­ot és Arcine Jamest kötették fel, a­kik egy svédet gyilkoltak meg s egyúttal kirabolták.Hopkins Villében (Kentucky) egy Taylor Jordan nevű négert végeztek ki, aki hason­lóképen gyilkolt; ennek a boldogtalannak a kivégzését körülbelül 5000 néger nézte végig. Memfisben (Ten­­nesee) egy Makayer Janov nevű négert akasztottak fel, a­ki egy társát gyilkolta meg; a kivégzésnél a m­egggyilkolt özvegye is jelen volt. Végül Marianná­ban (Lee grófság) és Savannah-ban (Georgia) egy­­egy négert végeztek ki, mind a ketten raboltak és gyilkoltak. Sáskajárás Oroszországban. Taskendből érkezett tudósítás szerint a kuramini kerületben egy 15 verst hosszú és 7 verst széles sáska had kiirtására 20,000 embert rendeltek ki, kiknek sike­rült a kiirtás. A szamarkandi kerületben pedig a hatóság 58,000 emberrel foganatosíttatta az irtást. A LEGÚJABB BIBÉK. — Tisza miniszterelnök augusztus 4-én Budapestre érkezik, hogy részt vegyen az előzetes budgettárgyalásokon, melyeknek vé­geztével három hétre Ostendébe utazik. A közmunkatörvényjavaslat, mely legelőbb ke­rül az országgyűlés elé, már elkészült, s egészen a pénzváltság elvére van alapítva.­­ A Daily Telegraph értesülése szerint az angol kormány folyton nagy aggálylyal tekinti az orosz csapatok szaporítását a Hernrud két partján és adatokkal bír, hogy ott az orosz csapatok létszáma nagyobb, mint a­mennyi békében szükséges. A kor­mány tudatában van annak, hogy e csapatszaporítás világosabb magyarázatot kíván az eddigieknél.­­ A Standard azt írja, hogy jogos a föltevés, hogy Oroszország, noha ragaszkodik Zulfikár leírásához, voltaképen Merucsakot kívánja. — Valószínű, hogy Merucsak átengedtetik Oroszországnak, a­miért vi­szont Oroszország elismeri az afghán emír jogait Zulfikárt illetőleg. — „Gaceta“ szerint a tegnapi nap folyamán Spanyolországban összesen 2005 ember betegedett meg és 851 halt el kolerában. Ebből Madridra 8, az alicantei kerületre 51, Aranjuezra 287, Murciára 84, Soriára 60 és Jaenra 32 halálozás esik. Sego­­viában, Salamancában és Valladoidban is fordult elő néhány betegedési eset. — Vilmos német császár ma estére érkezik Bad­ Gasteinba s három hétig lesz vendége a gasteini fürdőnek. K­i nyert? Húzás julius 18-án. Budapest 90 42 65 60 38 Liucz 28 45 59 78 83 Trieszt 84 29 10 34 39 SZERKESZTŐI ÜZENETEK. G. A. Ajánlatát elfogadjuk. Legyen szives le­hető gyorsan tudósítani a történtekről. Sz. N. Megkaptuk. Alkalmilag egy-kettő nap­világot fog látni. H . K. Soraid hosszú vándorlás után megérkez­tek. A lapra nézve intézkedtünk. Szívesen vesszük. B. J. Bpest. Soraira levélben fogunk válaszolni. 6­­­005/tk. Árverési hirdetményi kivonat. A szfejérvári kir. tvszék mint telekkönyvi ha­tóság közhírré teszi, hogy a lovasberényi árvatár mint végrehajtatnak özvegy Homály Jánosné és kiskorú gyemekei végrehajtást szenvedők elleni 130 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyé­ben a szfejérvári kir. törvényszék a szfehérvári kir. j biróság területén levő és a lovasberényi 520. sz. tekvben A. I. 1—4 sorsz. a. zsellérségre az árverést 614 frt ezennel megállapított kikiáltási árban elren­delte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1885. évi szeptember hó 15-ik napján délelőtt 10 órakor Lovasberény községházánál megtartandó nyil­vános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Á­rverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át, vagyis 61 frt 40 krt készpénz­ben, vagy az 1881. LX. tcz. 42. §-ában jelzett ár­folyammal számított és az 1881. évi november hó -én 3333. sz. a. kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a ki­küldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. tcz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elis­mervényt átszolgáltatni. K­elt Sz.-Fejérvárott, 1885. évi junius hó 30-ik napján tartott tkvi üléséből. Námesy, Tamásy, tanács jegyző, elnök. VASUTIUJ MENETREND É­rvényes junius 1-től. A 206. számú postavonat érkezik reggel 4 óra 32 percz, indul Budára 4 óra 42 perez. A 203. számú postavonat érkezik reggel 9 óra 31 perez, indul 9 óra 41 perez, Kanizsa felé. A 202. szám­i gyorsvonat érkezik reggel 9 óra 40 perez, indul 9 óra 48 perez, Budára. A 21. számú ny. vegyesvonat érkezik 9 óra 29 perez. A 4. sz. nyűgöt vasúti személyvonat indul Szombathely felé 9 óra 55 perc­. A 712. sz. vegyesvonat indul Új-Szőny felé 11 óra 30 perc d­­e. A 212. számú vegyes­vonat érkezik 2 óra 6 perczkor délután, indul Budára 2 óra 59 perczkor. A 211. számú vegyesvonat érkezik 2 óra 22 perczkor délután, indul Kanizsa felé 2 óra 43 perczkor. A 711. számú személyvonat érkezik Fehérvárra (Szőnyről) 2 óra 33 perczkor délután. A 3. szá­­ú személyvonat érkezik Szombathely felől délután 6 óra 10 perczkor. A 204. sz. személyv. érkezik Kanizsa felől 6 óra 17 p. este, indul Buda felé 6 óra 27 perczkor. A 201. sz. gyorsvonat érkezik Buda felől 7 óra 36 percz este, indul Kanizsára 7 óra 45 perc­. A 22. sz. nyugoti II. rendű­ vonat indul 7 óra 55 perc­kor. A 714. számú vegyesvonat indul Szőny felé 8 óra 25 perc este. A 205. számú személyvonat érkezik Buda felől 12 óra 26 p., indul Kanizsa felé 12 óra 36 percz éjjel. F­elelős szerkesztő és laptulajdonos: C­SITilEI GK EMIL. NYILTTER.*) Több kiállításon jutalmat nyert. Upkiti ilihi gyígysxertir ti áth­ajzli keresleteikit. MATTONI és WILLE BUDAPESTEN. Az igazság érdekében. A polgár legelső és legszentebb kötelessége meghajolni a törvény parancsa előtt. Hanem elkerül­­hetlen az is, hogy a törvény szigorát egykép alkal­mazzák mindenkire. A rendőrség záros határidő alatt utasított, hogy üzletemet a búzapiaczon levő házamból a kül­városba tegyem át. Én haladéktalanul engedelmes­kedtem, daczára, hogy ez nekem érzékeny vesztesé­get okozott. M­ily nagy volt azonban bámulatom midőn ugyancsak a búzatéren levő hasonló üzlet még hónapok múlva sőt a mai napig is régi helyén van, daczára, hogy a végzés reá is kimondta a távozási parancsot. V­ajjon mi az oka ennek? Én úgy hiszem a törvény kell, hogy egy mértékkel mérjen minden­kinek. Több ízben kértem már a tek. kapitány urat, biztatott is, hogy intézkedni fog, azonban mindez ideig nem tette. M­ár már hajlandó vagyok hinni, hogy a másik kereskedővel szemben nem tud érvényt szerezni a rendeletnek. É­n ki régi adózó polgára vagyok e városnak joggal követelhetem, hogy érdekeim mások érdekei­vel egykép legyenek védelmezve, mert, hogy egyik polgárnak több szabadalma legyen mint a másiknak ez homlokegyenest ellenkezik az osztó igazsággal. Grosz Salamon, *) E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a Szert. Nincs többé fogfájás! Az Úgynevezett Hellgolandi-fogcseppek egy másod­percz alatt megszüntetnek minden fájdalmat. Egy üveg ára 100 kr. Ezen szájvíz a legjobb fenntartási szernek bizonyult minden szájbajok ellen, és­ az egyedüli fogtisztító szer a barnássárga fogaknál, úgy, hogy azok rövid idő alatt hófehérekké lesznek. Egy üveg ára 1 frt 50 kr. és 70 kr. Ezen szerek kaphatók Ciabálla György gyógyszerésznél Székesfehérváron.

Next