Székesfehérvár és Vidéke, 1892. január-június (20. évfolyam, 1-78. szám)

1892-06-25 / 76. szám

XX-ik évfolyam. 76. szám Szombat, 1892. Junius 25. Megjelen hetenkint háromszor: Minden kedden,csütörtököd ás szombatéi. Szerkesztőtte át kiidó-hivitel: 0 Bdlvárot, Sktuter*. Jjimden » lap szellemi rétjére vonatkozó k#s* amely, további előfizetőtök, feltiálamlitok, hirdetőtök stb. ide intézendők. Összet példányok 10 kiajotárért Walt» 4M«rndai dohiny-tőndéjében, X«ttelkaiparaya-itotai kwarksdénébes, a lap ks kwrddtáb&l ét a»«rk«utótégb*s TÁRSADALMI-, KÖZMIAELŐDÉSI- ÉS SZEPIRÍLMI köziöttfrsz. KW fizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében. Vidéken m.Uad.€m p©@t8val^at«,l2s,é.llordotnakva B«m a lap egy oldala (eolamaa) 40 helyre tm beosztva; egy hely bélyogttjsa hlvftl & htj Többször hirdetők SO százalék klesagedésben résieeilaekt S16As«té«l Ara.bc: Égész évre...................8 frt. — kr. Fél évre . . . . . 4 frt. — kr. Negyedén« . . . . 2 frt. — kr. A „Nyílttér‘M«B egy sár 88 kr. Előfizetének ét hirdetések még elfogadtatnak Budapartem: Haateaatein et Vogler (Jaulua Gyula) hirdetési irodájában: Dorottya-uto*» IS. ti. — Goldberger A. hirdetési irodájába?. s /áeiintoia 9. n. — Biotben i Huieaitois: et t*«1« (Otto Másé*) hirdetési irodá)&fea&: i ffgllfisshgana Mr. 10, ««halak Iialik fel?, datén irvd&jibaa ? Welheili 8«, 11., BteMtat SBtflBfsa»BisaafttoHtoa. Vigyázzunk a szeszes italok élvezésénél. (Vármegyénk hatóságának figyelmébe.) Rég hallottam, hogy volt egy kitűnő színész, kinek elég volt egy szava, hogy az egész közönség hangos hahotába törjön ki. Most is van egy szó, melyet ha kimondunk, minden magyar ember szeme könybe lábbad, s ez a »Phylloxera“. Ez a parányi féreg óriási pusztításával nem csak anyagilag ront, bont, de öldöklő hatalmát egészségügyünkben is szemmel láthatólag gyakorolja. Mióta ez a gyalázatos féreg a szőlőtőke gyökereit elrontotta s a vidámitó ital forrását a természet kebelében elfojtotta, iszonyú zagyvalékot, az egészségre a legveszedelmesebb befolyású fottyadékot itatnak meg némely korcsmárosok a szegény néppel. És itt azt látom, hogy a hatóság nagyon közönyösen viseli magát. Gyors időszakokban kellene a korcsmákban mért italokat vizsgálni, vegyelemezni, hogy a lelketlen kufárkodásnak, egészségpusztításnak elejét vehessék. De ezt nem tapasztaljuk. Gy. községben a korcsmáros kidoboltatta, hogy egy hordó sört (25 litert) ad 2 forint 30 krajczárért. És ezt a sört hozatjuk Bécsből. Számítsuk a hozatalt Bicskéig, onnan Gy. községig a kocsifuvart és a falusi korcsmárosok nyereségét, a fogyasztási és italmérési adót, akkor azt mondhatjuk, az a sör a gyárból 5 lirért vetetett literenként. Képzeld el kedves olvasóm, milyen sör lehet az az 5 krajcráros. Ennek a nyomorult italnak mily romboló hatása lehet az egészségre, aminthogy tudomásom szerint sokan, kik vettek, nagy gyomorfájást kaptak és jó ideg gyötörte őket, s a sör utolja megposhadt, megbüdösödött. Képzeljük most ehhez a szegény ember keserűségét, ki véres verejtékes keresményét ily hiába dobta ki. Most majd jön az aratás, a jó friss vizen kívül a munkás ember akar inni egy kis pálinkát, sört, bort. Nem kötelessége-e a hatóságnak a legszigoruabban fellépni, hogy a nagy munkaidőben az egészségtelen italok miatt valami nagyobb betegség el ne harapódzék a munkásnép között. A pálinka is olyan, mint a pokolnak tüze, a bor, meg az ármányos ész tudja csak, micsoda összetételekből léptettetett elő borrá. Azt hallottam, hogy minden italban a vitriol viszi a főszerepet. Hogy még csak nem is tisztességes műbor, amit mérnek, bizonyíték, hogy 20—24 lirért mérik literjét, ami a fogyasztási adó, bérlet és a bor drágasága mellett lehetetlen. Szomorú bizony a szegény ember ügye. Én ismerem, én látom, segítenék rajta, de itt egy ember szava, csepp a bűn nagy tengerében, mely azt meg nem javítja. Itt a hatóságnak kell nagy erővel fellépni, mivel arról a szegény nép érdekeiről van szó, mely a forró nap heve alatt szorgalmasan takarítja be a mindennapi kenyeret. Semmi sem keseríti el a szegény embert oly nagyon, mint ha azt látja, hogy az ő állapotával senki sem törődik. Kész prédái a gonosz üzéreknek, zsákmányai a boszorkánykonyhának, s talán a Phylloxera is azért jött pusztítani, hogy a szegény ember sorsa még mostohább, még nyomorultabb legyen. De van egy másik ital is, mely igen pusztító hatással lehet az egészségügyre. És ez a szikvíz gyártása. E térre boldog , boldogtalan , ráléphet. Megveszi a gépet és készíti, s kihordja kocsin szét a vidékre, községekre, pusztákra. Nagyon csodálatos, hogy a szikvizgyártás jogát, bizonyos képességhez nem köti az iparhatóság. Ha másként nem, törvényhozásilag kellene itt intézkedni; az én véleményem szerint szikvizgyártásra csak a gyógyszerész urak vannak képesítve, kik a feldolgozandó vizet vegyelemezhetik, biztos felelősséget vállalhatnak, hogy a víz, melyből a szikvizet készítik — nem ártalmas. Ezekkel a dolgokkal én a hatóság becses figyelmét óhajtottam felkelteni ama nagy és káros szédelgésre, mely ma az italok elárusításánál történik, s rámutattam arra a veszedelemre, melyet a rossz, a pancsolt ital okoz egészségügyünkben. Hiszem, hogy gyorsan közbe lép a hatóság s a bekövetkező aratási időben, a rekkenő hőségben, a mi jó és becsületes munkásaink egészséges italt fognak inni pénzükért, s amaz eljárásnak, mely pénzt és egészséget rabol, eléje vétetik. AliiCUS. TARCZA. Az én szivem. Az ember folyton telhetetlen, Csak sírni, s zúgolódni tud. Mindig talál minden jelenben Valami rosszat s szomorút. Jajdulva visszaszáll a múltra, Sorsának csak panaszt fizet; Lecsillapitni mégse tudja Az egyre éhező szivet. Odaadja neki szép reményit, Az élet drága melegét, S aztán csak fázva járja végig A jövő paszta mezejét. Mily boldog az, ki a jelennel Ki tud békülni zajtalan; Kiben a szív rajongva nem ver, Letölti éltét boldogan ! Kevés ily szív van e világon, Méltán dicsekszem hát vele ! Jövője biztat, múltját áldom, S meg tud nyugtatni jelene! ___ B n j t á r, Kelepczáben. Egy napon épen a házam előtt találkozom Béla barátommal, kivel garszon koromban nem egy kalandon mentem keresztül, és kire az egész klaszszikus irodalomból csak ez a pár szó ragadt: „minden órának leszakaszd virágát . . .* Nagyon vidámnak látszott, szemében a jövendő öröm biztos előérzete hajnalodott. — Da most az egyszer már aztán nem fogsz ám menekülni — szólt tréfás fenyegetőzéssel, feneket kerítvén beszédének. — Ha nem ütközik feleségem czirkolásaiba, akkor szívesen állok rendelkezésedre. — Dehogy ütközik, miért is ütköznék; isten csak ártatlan, hogy ne mondjam, művészi élvezetről van szó . . . — Ah ! — A „mezítlábas oroszlánhoz“ czímzett dalcsarnokban ma este lesz legelső fellépése a híres miss Toni Pattoni kisasszonynak, a ki 8 tigris és körülbelül egy tucat hiénát annyira megtudott szelídíteni, hogy a bestiák, mint az ölebek, úgy hallgatnak úrnőjük parancsszavára. — És fiatal-e még az a híres dáma ? kérdem hitvesi aggodalommal. — Már miért ne lenne fiatal, hiszen az kölcsönöz az egész dolognak akkora hűbájt . . . — Akkor már megbocsátsz, de feleségem . . . . — Eh, én tisztelem, becsülöm a feleségedet, de elvégre is férfi vagy, aki nem zárkózhatok el a lakásod négy falu közé. Titokban bizony tökéletesen igazat adtam barátomnak, de szégyeltem bevallani, hogy a feleségem beleegyezése nélkül már csak azért sem lehet részem ez isteni élvezetben, mert a kassza nála van, melyet úgy őriz, mint szent Péter a menyország főkapuját. — Nem ígérhetem, hogy elkísérlek, — mondom rövid gondolkozás után, mert tudod, egy családapának komoly kötelességei vannak, mikről ti, boldog legényemberek, nem is álmodtok. Béla nem faggatott tovább, csak intett a kezével, mint mikor valakire keresztet csinálunk. Nem volt ínyemre a dolog és aztán egy kissé kiváncsi is voltam a híres missre, aki a 8 tigris és majdnem kétszer annyi hiénát megtudott szelídíteni, és aki e mellett fiatal is . . . Hátha csinos is ? Ejh, mégis jó volna megtekinteni. Nem muszáj mindenről tudni a feleségemnek és ha valamikor ő jutna ilyen művészi élvezethez, bizonyára. Bekötné mindjárt az orromra. Az őskoronázó város mint világváros. — Karcolat. — Mióta Budapest egy szép reggelen arra ébredt, hogy ő „fő és szék*-város, megmozdult az egész ország — Kárpátoktól Adriáig. A nagyobb városok most túl akarják szárnyalni Budapestet és úgy gondolkodnak, ha Budapest fő és szék város, mi meg világvárosok akarónk lenni. Igen ám, csakhogy egy országban csak egy világváros a sík, tehát felvették a városok a kertyfit és kitűzték a küzdelem lobogóját. És mi nem hiába vagyunk legközelebb a fő és szék városhoz, mienk lett a győzelem. Rövid idő alatt annyit haladt ez az őskoronázó város, hogy Eltökéltem tehát, hogy meglepem barátomat és elmegyek a „mezítlábas ororoszlán“ czímű dalcsarnokba, ha meg tudom kaparintani a hozzávaló költségeket. Hogy a feleségemtől előleget kérjek, arról természetesen szó sem lehetett. Itt más pénzügyi operáczióról kell gondoskodnom és azonnal támadt is egy pompás ötletem. Feleségemnek épen nagymosása volt, ami annyira igénybe vette, hogy kimenőről nem is álmodhatott. Ha pedig ki nem megy, akkor a karsperfőzre nincs szüksége, és ha arra szüksége nincs, nem érezheti annak hiányát és ha a hiányt nem érzi, bátran elzálogosíthatom, majd mire használni akarja, akár tízszer is lesz alkalmam kiváltani. Az ebéd alatt folyton erre a zseniális operációra gondoltam, és alig hogy a villát letettem, s azonnal belopóztam a feleségem öltözékébe és szerencsésen zsebre vágtam az arany karpereczet, melyet, mihelyt esteledni kezd, az alkony védő szárnyai alatt a zálogházba viszem. Így megőrültem a szerencsés ötletnek, hogy távozásomkor a szokásos kézcsókon kívül gyengéden meg is öleltem feleségemet, aki a maga részéről ezt a kitüntetést szerelmem megújhodásának felvillanó jeléül vette. És hogy érdemesnek mutassa magát erre a gyöngédségre, ünneppé akarta avatni ezt a napot és olyan vacsorával fogadni, amit csak sátoros ünnepeken szoktak rendezni bankigazgatók házánál. Előszedte atezai toalettjét, mert bevásárlásokat kellett tennie a boltban, a piaczon stb. és miután a karperecz a női toalett koronája, hát bizony azt is fel akarta venni. Mikor azonban asztalfiókjában annak hűlt helyét látta, majdnem hátradőlt ijedtében. Azonnal lopásra gondolt és rögtön a rendőrséghez sietett, hogy a drága kincs minél előbb megkerülhessen, és annak eltűnése kedves férjét ne szomorítsa, nemcsak a „fő és szék“, hanem a „birodalmi fő és szék“ várost is túlszányalta. Óriási épület emelkedett egy éj alatt, melyhez hasonló e földtekén még nincs. Eddig mindig azt tanították az iskolában, hogy a világ legnagyobb épülete a vatikán, melyben 1000 egymásba nyíló szoba van. Ezután ki kell korigálni a könyveket, mert az őskirályi városban egy sokkal nagyobb palota van. Aki nem akarja hinni, sétáljon el a Gyümölcsutczába és meg fog róla győződni. A Gyümölcs utczában van egy ház, kívülről csak földszintes és úgy néz ki, mint a többi házak, hanem belülről! Igaz, hogy belülről még én sem láttam, hanem elképzeltem, hogy mekkora lehet az, mikor a ház kapujára kiszegezett czédulát olvastam. A czédulán, német nyelven — már egy lépés a világváros felé — a következő írás olvasható: „In diesem Hause sind am 1-ten August 1892 Wohnungen za vermiethen.“ A mi, a mi nyelvünkön szóról-szóra azt teszi, hogy Ezen házban augusztus hó 1-ejéra egyezer nyolczszázkilenczvenkét lakás kiadó. Nos mi ehhez képest a Vatikán. Most már elgondolhatják önök is, hogy milyen lehet az a ház belülről. Az pedig nagyon természetes dolog, hogy ahol ilyen nagy ház van, az világváros és ott minden drága. És a drágaságot illetőleg is arányban van városunk a világvárossal. Nem is olyan régen történt, hogy az ős királyi város díszterén (vásártér) egy balha cirkusz ütött tanyát. Megütötték a nagydobot és a közönség tódult a bódéba bámulni a „művész balhékat.* Egy falusi atyafi is bevetődött a bódéba, hogy megbámulja a legújabb csodát. A cirkusz királya, egy valóságos telivér baba, megérezte a falusi szagot és ezt szörnyen lealázónak tartotta az ő méltóságára. Gondolt tehát egyet és elhatározta, hogy megbünteti a vakmerő embert. Persze nekem erről a dologról sejtelmem se volt, és türelmetlenül vártam az irodai órák lepergését, hogy a nagy, pénzügyi operációt végrehajthassam. Végre alkonyodni kezdett, és nagy megelégedéssel láttam az esteli félhomály fátylát leborulni az emberiségre. Itt az idő, gondolom — és abbahagyva a megkezdett munkát, jókedvűen odavágtam a még nedves tollat és becsapva magam után hivatalos szobám ajtaját, a zálogházba siettem. A kalapomat erősen a szemembe nyomva léptem Kohn úr elé, hogy inkognitómat el ne áruljam. A zálogház tulajdonos azonban a helyett, hogy a karperecz értékéről nyilatkozott volna, gyanús szemhunyorítással kérdi: — Honnan vette az ur ezt a karpereczet? — Nem az itt a kérdés — válaszolom, — hanem, hogy akar-e 20 forintot adni rá, vagy sem. — Adni adnék, de csak az a baj, hogy nem adhatok. — Nem érek rá tréfálni Kohn úr, — jegyzem meg boszosan: tessék nyilatkozni, ad-e vagy nem ? — Pedig akár ráér, akár nem, én innen ki nem eresztem, míg a konstabler itt nem lesz. — Hah, — kiáltom, ez szemtelenség !!! — Jól van, nagyon jól van, azt minden tolvaj szokta mondani, ha nyakon csipik, csak tessék várni. Alig, hogy beszédét befejezte, a konstábler már ott termett az üzlethelyiségben és a letartóztatott. Mit volt tennem, el kellett kisérni a rendőrt a kapitánysághoz, hol végre megtudtam letartóztatásom okát. Könyörgésre fogtam a dolgot, hogy legalább a feleségem előtt titok maradjon a karperecz eltűnésének históriája, mit mikor a jóindulatú kapitány megígért, emelt fővel tértem vissza lakásomba, hol feleségem három tüzes csókkal köszönte meg nekem a karperecz gyors megkeritését. SzérkanniTSl értekén!l@h*Csapéiklit délelőtt 9-tól 8 óráig.