Székesfehérvár és Vidéke, 1893. január-június (21. évfolyam, 1-79. szám)

1893-03-16 / 32. szám

XXI-ik évfolyam. 32. szám. Csütörtök, 1893. márczius 16. Megjelelt hetenkint háromszor: Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Selváros, Sas-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért Wassas Nádor utczai dohánytőzsdéében, hotter Kossuth-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI-, KÖZMIVELŐDÉSI- ÉS SZÉPIRIKOAI KÖZLÖNY. v. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében. ■Vidélcen. minden posta±LÍTra.taln.áil- Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívül 70 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. ZElfifiastési ár®.is: Egész évr. .... 8 frt. — kr. Fél évre....................4 frt. — kr. Negyedévre .... 2 frt. — kr. A „Nyílttériben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak Budapesten: Hausenstein és Vogler (Jaulus Gyula,) hirdetési irodájában : Dorottya-ntera 12. sz. — Goldberger A. hirdetési irodájában : Váczi-utcza 9. sz. — Bécsben: Hausenstein és Vogler (Otto Maas) hirdetési irodájában: I. Wallfischgasse Nr. 10. — Schulek Henrik hirdetési irodájában: Wollzeile Nr. 11. Hirdetések jutányosan számíttatnak minden kedden,csütörtökön és szombaton. Emlékbeszéd 1843. március 15-éről. (Tartotta Hahn Adolf főreáliskolai tanár a Vörösmarty kör tegnapi ünnepélyén.) Hölgyeim és Uraim ! Ezelőtt néhány hónappal volt szerencsém e körben a francziák nemzeti humninának, a Marseillaisenek születését, viszontagságait és diadalát elbeszélni. Ma, midőn váratlanul ismét az a szerencse ért, hogy erről a helyről szólhatok, választhatnék-e a mai nap jelentőségéhez méltóbb, választhatnék-e alkalomszerűbb és megragadóbb themát, mint a magyar Tyrtaeusnak, a lánglelkű Petőfinek művét, a Nemzeti dalt, mely először került ki a szabaddá lett sajtó alól, s mely, a költő szerint, „a magyar szabadság első lélekzete?“ Hogyan lehet az, kérdik a fontoskodó politikusok, hogy egy röpke dalnak, egy futó accordnak nagyobb jelentősége, mélyebb hatása van, mint parlamenti harsány phrasisok rohanó áradatának? hogyan lehet, hogy a tömeg, melyet annyi körmönfont okoskodás hidegen hagy, a költő mesterkéletlen szavára föllelkesül, tettre ébred és elszaggatja bilincseit ? Felületes gondolkozók valóban azt hiszik, hogy a költészet csupán kellemes játék, mely a felső körök szórakoztatására való, s mely az állami és társadalmi élet tényezői közt nem foglal helyet. Előttük egyedül a tett bir fontossággal, a többi üres álomkép csupán, a többi nem számít. Pedig hol találjuk a cselekvés rugóit, ha nem érzületünk, gondolkozásunk és világnézetünkben ? s mi tesz lelki világunkra mélyebb hatást, mint saját hit képe, melyen a költői lélek fényes sugarai szövődnek át ? Aki legmélyebben meghatja szívünket, aki a cselekvés forrásáig tud lehatolni, azé lesz a legnagyobb befolyás politikai, társadalmi és erkölcsi téren, az lesz az emberek vezére, az emberi cselekvések irányítója, az lesz a vates, a jós, kinek szavára városok épülnek, hadsorok indulnak csatára s trónjukon remegnek a tyrannusok. A márcziusi költemény, 1. Közönség, több mint egy dal, ez egy gyakorlati tett, ez valóságos integráns része a forradalmi korszak történetének, mely nélküle alig volna megérthető. E költemény, a censura nyűge alól felszabadult magyar sajtó első terméke, mintegy középpontjában áll a márczius 15-iki nap eseményeinek. És e nap hőse Petőfi Sándor, s ez a nap, mely történetünk örök táblájára van felvésve, az ő legszebb művei közé tartozik. Minő elragadtatással, mily kitörő örömmel és lelkesedéssel üdvözli reményeinek és vágyainak teljesülését! Mert ő várta a forradalmat, várta régtől fogva, mint az emberiség második megváltóját, és bizton hitte, hogy el fog jönni mentül előbb. Világosan látta, hogy Európa naponként közeledik egy nagyszerű, erőszakos megrázkódáshoz, és ezt ki is fejezte költeményeiben és többször elmondotta barátainak. Önök nem hiszik, — mondá Csengerynek 1847-ben, — de én érzem előre, mint kutya a földindulást!" A forradalom bekövetkeztének biztos előérzete az egykoriak közül csak Széchenyi és Petőf műveiből mutatható ki határozottan. Még Kossuth is, a forradalom vezéralakja, 47-ben iszonyodva emlegeti a forradalmat, s mint a buzgó hivő a hacresis tanait, elutasítja magától a vabanqne-politikát. „Én — úgymond — borzadnék koczkát játszani a nemzet jövendőjével, mert megtanultam a históriából, hogy a forradalmak napjára gyakran a szolgaság hosszú éjjele következik : oly fegyver az, melyhez csak a kétségbeesés folyamodhatik; kétségbeesni pedig csak annak szabad, kinek már nincsen mit veszíteni." Petőfi vallásos áhítattal olvasta a franczia forradalmak történetét, s próféta-ihlettől áthatva, az égre függesztő szemeit, s várva a jeleket, melyek az új Megváltó születését hirdetik. S ime eljött a várva-várt tavasz, népek tavasza, mely a mezők tarka virágai közé vérvirágokat szórt s a madarak vidám énekét tárogatók zajával fojtotta el. Íme, az élet hatalmas körforgása megindul, az árnyak szétfoszlanak és a fagy kienged. A mező feltölti himes köntösét, aszzu ágból kipattan a rügy s a bilincseit leoldott patak újra kezdi csörgedszését. De csodák csodája! a derült tavaszi égen egy új üstökös jelenik meg; tüzes csóvája egyre tovább terjed és lángba borítja egész Európát. A palermó nép vitéz utczai harczát a Bomba-király katonái ellen gyors egymásutánban követi a nápolyi, római, toscanai és piemonti forradalom. A párisi nép elkergeti Lajos Fülöpöt és kikiáltja a republicát. Berlin utczáin barrikádok emelkednek, s Bécsből a gyűlölt Metternich titokban menekülni kénytelen. A forradalom megindult európai körútján, s hozzánk is el kelle jutnia. Mint az őrködő matróz az árboczkosárban, ki a távolba szegzi tekintetét, hogy az óhajtva várt szárazföldet először láthassa, úgy figyelt a költő az események folyamára. Egy Pesttől távol eső megyében utazott márczius elején s ott egy fogadóban lepte meg a februári forradalom híre. Mintha villanyos ütés rázta volna meg, felkiáltott: Vive la républiques aztán némán, merően állt, de égve, mint egy lángoszlop. Amint eszméletét visszanyerte, egy aggodalom kezdte bántani: ki tudja, mi történt vagy történik távolléte alatt! Nyakrafőre sietett a fővárosba, reszketve, lélekzet nélkül ért haza. Otthon általános volt a lelkesedés, de még semmi sem történt. Az országgyűlés szépeket beszélt, de csak ő beszélt. Midőn a párisi események híre a fővárosba jutott, az ifjúság, az Ellenzéki körrel egyesülve, a franczia ellenzék példájára, egy monstrenépgyűlésnek s egy nagy reform lakomának rendezését határozta el. Az összejövetel helyéül a Rákos mezejét tűzték ki, s a közrebocsátott íveken ezrenként gyűltek az aláírók. A bécsi forradalom hírére azonban úgy a tervezett népgyülés, mint a reformlakoma abban maradt. Petőfi tulajdonképp lakomára írta Nemzeti dalát, mely a forradalmi költészet előhangja volt, ■ melynek a pesti mozgalomban oly jelentős szerep jutott osztályrészül. „A Nemzeti dalt — irja naplójában — márczius 13-án írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság márczius 19-én akart adni, mely azonban, az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt irtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkőtőt varrt magának.“ Márczius 14-án délután az Ellenzéki kör közgyűlése elhatározta, hogy az Irinyi által szerkesztett tizenkét pontnak petitió alakjában a királyhoz való fölterjesztése akkorra halasztassék, midőn majd, az országban közöstetvén, százezrek nevével az egész nemzet kívánságát kellő nyomatékkal juttatja kifejezésre. Petőfi sem az Ellenzéki kör közgyűlésén, sem az ugyanaznap este, az ifjúság rendes gyűlőhelyén, a Fillinger kávéházban tartott ifjúsági gyűlésen nem volt jelen, csak Jókaitól, ki akkor vele együtt lakó, értesült a történtekről. Az ifjúság rendkívül izgatott volt. Vasváry és Vidacs még szították a tüsét, ■ a halasztási indítványt a gyűlés nagy többséggel elvetette. Kilenc-tíz óra tájban egy idegen lépett a kávéházba. Általános felzúdulás, riadal, látás-futás és dühös felkiáltások, ,El vagyunk árulva! kém !* A gyanú, mint forró nyárközépen a lángok a nádtetőt, egy pillanat alatt elbobta a kedélyeket. A szenvedélyesebbek már fegyverhez nyúltak, midőn az idegen néhány szóval eloszlatja a gyanút, s az ifjak szemében a dühös haragot öröm és lelkesedés váltja fel. Az idegen hozta a legelső hírt a bécsi eseményekről. A forradalom lángja már Bécset is felgyújtotta, lakói vérüket ontották a szabadságért, Metternich elűzetett, a censura el van törülve, a nemzetőrség megalakult — és mi folyvást beszélünk, de nem mozdulunk ! Szégyen, gyalázat, hogy a bécsiek megelőztek. Most már tennünk kell, haladéktalanul: a tizenkét pontot nem petitionálni, hanem követelni fogják. És Vasváry gyújtó beszédére kimondták a határzatot: ezt és ennyit kíván a magyar nemzet, és ettől nem tágít, még ha a poklok hatalmasságaival kell is szembeszállnia. Vasváry, kivont tőrrel kezében, mintegy fölesketé az ifjúságot, mondván: „Esküszöm a szabadság istenére, hogy mindaddig nem fogok nyugodni, míg a zsarnokság fenéjét gyökerestül ki nem irtottam.“ És az esküt az egész ifjúság ismételte. Elhagyva az utczák zaját s a kávéház fojtó levegőjét, pillantsunk be most egy dohány-atceai ház első emeleti szobájába, hol a költő lakik, összekulcsolt kezekkel áll ott, villogó szemében egy nagyelhatározás olvasható; érzi, hogy a cselekvés órája elérkezett. Az éj nagy részét ébren tölti feleségével együtt, ki bár nem volt Cato leánya, hasonló vala Portiához; férfi lelkű, erős a neménél, ki el tud tűrni mindent, kivéve a gyalázatot. Tanácskoztak, mit kell tenni és abban állapodtak meg, hogy a forradalom legelső lépése, mindjárt holnap, a sajtó felszabadítása legyen. „Holnap ki kell vínunk a sajtószabadságot ! — írja a költő naplójában — és ha lelövöldöznek ? Isten neki, ki várhat ennél szebb halált ?" Valóban méltó gondolat egy költőhöz ! Először a sajtót kell felszabadítani, a többi magától követekezik. Aki a gondolatok közlésének szabadságát biztosítja, az biztosítja az ész függetlenségét s az alkotmányosságot. A tömeg nem renyhe szám többé: a gondolat hatalmánál fogva szabad. Az író, a gondolat esszere egy elmés mechanismusnál fogva sokszorosíthatja szavát, emberek millióihoz, esztendők ezrein át szólhat, anélkül, hogy szava erőben és teljességben megfogyatkoznék. A könyvsajtó betűi, e parányi ólomkatonák alkotják a felvilágosult századok igazi hadseregét, mely erősebb, mint Xerxes és Napoleon hada, s melynek csapásai Bujtóbbak, mint a pápák villámai. Ily gondolatokkal aludt el a költő. Másnap 6 órakor már az ifjak kávéházába siet. Útjában találkozik Vasváryval s felszólítja, menjen Jókaihoz s ott várjon reá. A kávéházba érve, Bulyovszky Gyulát magával hívja, a többieket pedig arra kéri, maradjanak együtt s az érkezőket tartsák ott, mig ő társaival vissza nem jön. Haza menvén, előadta szándékát a sajtó rögtöni felszabadításáról. Társai egyértelműig elfogadták. Bulyovszky s Jókai egy proclamatiót szerkesztettek, mely nem volt egyéb, mint a tizenkét pontnak, a forradalom „Hiszekegy“-jének népszerű fogalmazása: „Mit kivan a magyar nemzet ? Legyen béke, szabadság és egyetértés. 1. Kívánja a sajtó szabadságát, a censura eltörlését. 2. Felelős ministeriumot Budapesten. 8. Évenkénti országgyűlést Pesten. 4. Törvény előtti egyenlőséget, polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti őrsereget. 6. Közös teherviselést. 7. Az úrbéri terhek megszüntetését. 8. Esküttszékeket, képviselet s egyenlőség alapján. 9. Nemzeti bankot. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre; a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai státusfoglyok bocsáttassanak szabadon. * 12. Kívánjuk az uniót Erdélyivel. Egyenlőség, szabadság, testvériség." Amint a proclamatio elkészült, a négy ifjú sietett vissza a kávéházba, mely már tele volt ifjakkal. Mintegy nyolcz óra tájban értek oda, hol társaik feszült érdeklődéssel várták az eseményeket. Először Jókai olvasta fel a nemzet kívánságait, a tizenkét pontot. „Testvéreim! mondá, a pillanat, melyben élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk, boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés. Követeljük jogainkat, melyeket tőlünk elvontak, mert e jogokat tartozik követelni a nemzet, bízni önerejében s az igaz ügy Istenében. Egyenlőség, szabadság, testvériség!" Általános lelkesedés, riadó éljen és taps. „Utána — írja egy szemtanú — Petőfi lépett elő, s elragadó lelkesüléssel szavalá el Nemzeti dalát. Az elhatározó pillanatban, e lelkesülés teremté azt elő. Minden kebel egyszerre tüzokádó hegygyé vált, s a szolgaság-érzet nyomasztotta öntudat méltó kitörésének tetnájává, s nem volt egyén, ki e vers utósorait minden szakaszban fennhangon után ne mondta volna, miből százak mennydörgő, lelkesült esküvé ie származott.“ Erre megindult a forradalmi menet. Petőfi lelkes gárdája sorra járta az egyetem hallgatóit, hogy velük a nagy munkára egyesüljön. Szakadó esőben először is az orvosokhoz mentek; innen a mérnökökhöz, ezektől a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt parczenként növekedő sereg. Petőfi mindenütt elszavalta Nemzeti dalát, s Jókai felolvasta a proclamatiót. Mindkettőt fanatikus lelkesedéssel fogadták, a a reframbeli Esküszünköt mindannyiszor ezer meg ezer ember harsogta vissza, ujjait ég felé emelve. Ha a nép nemcsak lelkesülni és esküdni tudott , el volt szánva a cselekvésre is. Amint a seminarium terén a Nemzeti dal utolsó refrainje is elhangzott, rögtön megfogant az elhatározás, hogy a nép a proclamatio első pontját önhatalmúlag végrehajtja. A közeleső hatvani utczai Landerer-féle nyomdára ment a tömeg, s Petőfi, Vasváry, Jókai és Vidacs küldettek be, felszólítani a nyomdatulajdonost, kivánja-e az el nem kerülhető kényszerítés be nem vártával a tizenkét pontot és Petőfi költeményét censura nélkül kinyomatni. A nyomdatulajdonos engedett s a szedést rögtön megkezdték. Mig a szedés folyt, az ifjúság vezérei lelkesítő szónoklatokat tartottak a tömeghez: Irinyi, Vasvári, Bulyovszky, Egressy Gábor, Irányi, Vidacs, Jókai, és többen németül is. Petőfi a nyomda előtt újra elszavalá a Nemzeti dalt, melynek hatása, mint egykoruak bizonyítják, nem hogy csökkent volna ez által, sőt mindinkább növekedni látszék. Az egész Hatvani utcza tele volt emberekkel, kik az eskü-refraint egekig ható robajjal visszhangozták. Végre fél tizenkét óra tájt kilépett a nyomda ajtaján Irinyi, fennlobogtatva a tizenkét pontnak és a Nemzeti dalnak első példányát, e fényes ikerszülötteket, melyek a „magyar sajtónak törvényes, tiszta, censura által meg nem fertőzött ágyából kerültek ki, s melyekre a szakadó esőben égből látszott szállani a keresztelés vize“. (P. Hírlap.) „Íme, igy szólt Irinyi, itt van a sajtószabadságnak első példája, a nép hatalmának első műve. Akármi szabadsága fog is egykor lenni a magyarnak, — és kell, hogy most mindent megnyerjünk, mit az alkotmányosság kíván, akárminő jogokat fog is a nemzet nyerni, az a dicsőség mindig megmarad, hogy a legnevezetesebbet, a sajtószabadságot magunk vívtuk ki, magunk szereztük meg." Íme, t. közönség, ez volt a magyar forradalom első tette: a gondolatnak, e lelánczolt Titánnak felszabadítása, vér nélkül, inkább az eszme erejébe, mint a tömeg számába vetett bizalommal. A magyar szabadság tisztán, szeplőtlenül kelt ki e nap mozgalmaiból, mint Aphrodite a hullámokból. Hasonlított e nap egy fényes, mozgalmas ünnephez, melyen költők, gondolkodók, nép és ifjúság a sajtó apotheosisát ünnepelték. És ez a magyar forradalom örök dicsősége. Mi a gondolatot emeltük minden hatalom fölé, mi először is a szellemnek adtuk vissza örök jogait. Nem romboltunk le Bastille-okat, nem szaggattuk fel az atozák kövét, hogy barrikádokat rakjunk belőle, nem döftük le Caesart, nem forgattunk fel trónokat és oltárokat, hanem nyugodtan, egy szabad nép méltóságának és erejének érzetében, magas piedestálra emeltünk egy elbűvölő szépségű istenképet, a gondolatszabadságot, mely imádatra készt minden elmét és meghódít minden szivet. Ez a mi alkotmányosságunk, a mi állami és nemzeti létünk palládiuma. Boruljunk le előtte, s hangoztassuk e nagy napon az ő feiemeltetésének hymnusát, a „halottfeltámasztó" márezinsi dalt: Talpra magyar, ki a hazai Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés válaszszatok! — A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt ö-től 3 óráig. Színészet. 47-ik czikk. Szombaton este a társulat derék és tehetséges tagjának Medgyasszay Evelmnek jutalomjátékául ment a „47-ik czikk." A közönség egészen megtölte a színházat. Medgyasszayt első megjelenésekor zajos tapssal üdvözölte a közönség és a szó szoros értelmében virágözönnel árasztották el. Az ozseszterből 9 remek csokrot nyújtottak fel a padlásról pedig egy gyönyörű babérkoszorút bocsájtottak le. Az előadás az előjátékot kivéve teljesen kielégítő volt.