Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1866
birodalmát, nemesítsék a sziv beléletét, hogy előkészítsék magukat a magasb életpályára, melyet nyilvánosságnak nevezünk, hogy már itt szokják meg a szent kötelezettséget, melyet minden nemesnek teljesitnie kell Isten, haza s az emberiség irányában. — Örömmel szemléltük a nemes buzgalmat, melyet az önképzőkör tagjai ez év folytán is kifejtettek mind a szavalati, mind a szépirodalmi téren. — A jelen évi munkásság kedves jelenségéül s bizonyítványául felhozhatjuk azon szerény művet, melyet az önképzőkör bizottmánya: „Szemelvények“ czím alatt a n. é. közönség elé bocsátott, s mely ha a mííitész szigorú itélőszéke előtt lesütött arczczal áll is meg, becses zálogát birjuk benne a tiszteletreméltó vagy legalább dicsérendő törekvésnek. Azonban az önképzőkör ezen fejlődésére nagyszerű befolyást gyakorol azon körülmény, hogy több tudomány kedvelő s az ifjúi törekvést méltányló férfiú becses adományaikkal és pénzsegélylyel gyámolítják az önképzőkör anyagi s ezáltal szellemi felvirágzását. A tisztelet kegyeletes adóját véljük leróni azon mélyen tisztelt pártfogók iránt, ha ezen alkalommal szives figyelmüket hálás szivvel megköszönjük. A jelen évi pályázatok eredménye a következő: 1) Nagys. s főt. Venosz Imre kanonok úr az 1866-ik évi Vörösmarty-ünnepély alkalmából Vörösmarty Mihály minden munkáját adta az elnöknek oly meghagyással, hogy ezt pályadíjul tűzze ki. A négy pályamű közöl ez a „Csokonai Vitéz Mihály élet- s irói jelleme“ czimünek itélé oda. Szerzője Schmidt József VIII. oszt. tanuló. 2) Tekintetes Lőrincz Káról urodalmi tiszttartó ur egy db. cs. aranyt adott a legjobb verseidnek; megnyerte Kupritz Sándor VII. oszt. tanuló. 3) Ugyanazon t. pártfogó egy db. cs. aranyt a legjobb szavaidnak ajánlott. A kör többsége szavazat utján Purger József VII. oszt. tanulónak ítélte a díjat. 4) Nt. Mészáros Amand tanár ur egy db. cs. aranyt tűzött ki alegjobb erkölcsi beszély írójának. Bíráló a díjt „Az őrült“ czimü műnek ítélte. Szerzője Schmidt József VIII. oszt. tanuló. 5) Az imént nevezett tanár ur az: „Összeütközések“ czimü művet Arany János ,Buda halála* díszkötésü művel díjazá. 6) Az önképzőkör díját, 5 srtot, mely történelmi műre volt ez évben kitűzve, Schmidt József VIII. oszt. tanuló nyerte el: „A zsidók a keresztes háborúk alatt“ történelmi vázlatával. 7) Az önképzőkör kitűzte pályadíjtesrtot, Kupritz Sándor VII. oszt. tanuló nyerte el „Kedvesem mosolya“ czimű költeményével. Úgy hiszi az önképzőkör, hogy csak édes kötelezettségét teszi akkor, midőn azon nagyrabecsült pártfogók neveit is feljegyzi, kik a kör pénztárát kegyes adományaikkal gyarapítani szíveskedtek. Ugyanis: Nagyságos s főtisztelendő Nyirák Ignácz kanonok ur adományozott 3 db. cs. aranyt s 5 frtot; tekintetes Detrich Zsigmond országgyűlési székesfehérvári követ 10 frtot; tekintetes Rozgonyi György ügyvéd ur 1 db. cs. aranyt; t. Guttmann Ottilia urhölgy 1 db. cs. aranyt; a helybeli tiszt, növendékpapság 1 db. cs. aranyt oly czélból, hogy ez jövő évben valamely történeti mű díjazására fordítassék; Vajda Ödön tanár ur 10 frtot; Gerlach Benjamin igazgató 5 frtot. Az Isten áldásával termett szellemi haladás és ifjú buzgalom gyümölcseiben találják e magas pártfogók jótéteményök szerény jutalmát! A kör gyűlései hetenkint egyszer nt. Mészáros Amand a magyar irodalom VIII. osztályi buzgó tanárának elnöklete alatt, a tanoda egyik termében példás rend mellett tartattak. VI. A tanuló ifjúság könyvtára. Az ifjúság könyvtára az 186617-iki tanévben a következő kimutatás szerint növekedett : Méltóságos Pauer János czimz. püspök ur................................... 1 munkakötet. Tekintetes Detrich Zsigmond országos képviselő ur.............................................................. 1 „ 1 „ Nagytiszteletes Horváth Zsigmond egri tanár ur . . . . .......................................... 1 „ 1 „ Tekintetes Eltér-Uffer Eliza úrnő............................................................................................. 3 „ 25 „ 5* %