Állami Ybl gimnázium, Székesfehérvár, 1879

a mult szászul végén és a jelen század elején, különös tekintettel Vörösmarty­ra. (Olvastatott a Vörösmarty-körben 1879. november 30.) Tisztelt közönség! A czím szerint ítélve talán többet fognak várni felolvasásomtól, mint a mennyit valóban nyújthatok. Pedig nekem más czélom nincsen, mint azon okokat és viszonyokat kimutatni, melyek a jelen század huszas éveiben Vörös­­martyra és egy pár költőtársára befolytak, hogy hőskölteményeiket megalkossák és ezen viszonyok meglepő hasonlatosságát feltüntetni a múlt századéival, melyek az akkor élt költőket szintén a nemzet régi múltját tárgyaló epikus költemények megírására hangolták. Mint egy rövid felolvasástól máskép nem is várható, a részletekbe nem fogok bocsátkozni és ez érdekes irodalomtörténeti tüneményt csak nagy vonásokban igyekszem majd feltüntetni. Legyen szabad, miután czélomat kitűztem, az igen­­. közönség becses figyelmét kérnem. * * * Alig találunk önmagából természetesen fejlődő kis nemzetet. Már a szomszéd nagyobb népeknél kifejlett majdnem minden politikai, irodalmi eszme, a kisebb nép csak akkor veszi észre. Az öntudatra ébredés első jelensége az idegen eszmék átvétele. Utánzásba fullad az egész korszak. De az utánzással átjött eszmék szélesítik a szemkört, emelkedettebb irányt adnak a gondolatnak, a képzeletnek, lassankint föl kezdik ismerni a természetes fejlődés útját és az átvett eszméket már nem utánzáskép, hanem a nemzet vérévé válva, nemzetivé idomítva használja és fejleszti tovább a politika és az irodalom. Van az öntudatra ébredésnek egy más neme is: midőn a nemzet a múltból keres vigasztalást a jelenre; mikor elmerül a múlt nagyságában és feledi vele a jelent. Irodalmunkban az újraébredés mind e két nemét világosan megtaláljuk. Egymásután támadnak a múlt század végén a különféle nemzetek versidomait, eszméit utánzó franczia, német, klasszikus iskolák; de ugyanekkor látjuk fel­ébredni a nemzet múltja iránti szeretetet, látunk keletkezni történeti munkákat és a nemzet régibb múltját, régi dicsőségét tárgyaló epikus költeményeket. Nálunk az irodalom mindig hű kísérője volt a politikának. Egyiket a másik nélkül jóformán meg sem érthetjük. Vessünk tehát egy futó pillantást e kor politikai életére, hogy annál jobban megérthessük az irodalmit.­ ­*

Next