Székesfehérvári Hirlap, 1910 (15. évfolyam, 14-157. szám)

1910-02-02 / 14. szám

Székesfehérvári Hírlap így a bizottságok stbi kiegészítése, az ügyintézeti új kápolna, a rétöntözési előleg ügye. A kért fize­­tési előlegek egynek kivételével mind megadattak, úgy a szabályellenes építkezések is kivételesen enge­délyeztettek. A közgyűlés kimondta, hogy csak a nagyobb építkezéseket eszközli versenyvállalat útján, míg a kisebbeket házilag végezteti el. Zsigray Sán­dor a cselédmenhely ügyében szólalt fel, melyre nézve az összes szabályzatok már készen vannak, de miután ez az ügy a szegényház, patronázs és egyéb mellékletekkel van egybekötve, a megvaló­sításra pedig pénz nincs, tehát várni kell. Még több apró ügy elintézése után a közgyű­lés esti 8 órakor ért véget és a tisztelt városatyák azzal a tudattal távozhattak, hogy a fölösleges szó­áradat révén legalább is két órát meg lehetett volna takarítani. HÍREK. FARSANG. Vörösmarty-bál. A Vörösmarty-kör által a felerészben a kápolnásnyéki Vörösmarty-szobor dap javára, felerészben pedig a Tuberkulózis ellen védekező egyesület javára ren­dezett táncvigalom január 29-én a városi színház­ban zajlott­­?, ha nek­i is uly' nagy méretben, mint az előző évek elit-báljai, de mindenesetre elég szép sikerrel. Igaz, hogy a páholyok egy része nem kelt el, aminek az oka abban rejlik, hogy többen a pá­holyokat az utosó napokban mondták vissza, az is igaz, hogy városunk hölgyközönsége ezúttal gyé­rebben volt képviselve, mint íráskor, hanem az igaz, hogy mindez nem gátolta a pezsgő jókedvet, a táncanimét, melyben különösen a Mars hadisten tisztigárdája tüntette ki magát. (Nálunk az arany­­ifjúság egy része az előkelő blazirtát játsza.) A szín­házi előcsarnok a szokott módon délszaki növény­zettel volt díszítve, a felemelt nézőtér és a színpad villamos ívlámpákkal volt tündésies fényei megvi­lágítva, de ennek hullámzó gyönyörű festői színes képét a hölgyközönség ad­a meg a toalettjeivel. A táncmulatság esti 10 órakor vette kezdetét, mikor is a bálanya, gróf Széchenyi Viktorné, főispánunk neje, a honvédzenekar indulója által üdvözölve, át­vette a rendezőség pompás virágbokrétáját és a né­zőtér földszinti bejáratánál készített lady patrones emelvényre lépett. Csakhamar rázendítene Csányi Pista cigányzeneka­ra a megnyitó csárdást, melyet azután felváltva a honvédzenekar tánczenéje köve­tett. Jóideig a zsúfolt közönség közepette csak nagy nehezen lehetett táncolni, később azonban már ritkultak a sorok. A szünóra éjfél tdán 2 óra­kor kezdődött. A közönség részére a Magyar Ki­rály szálloda földszinti nagy éttermében (ahova a szinház épfiletből rögtönzött folyosón át lehetett jutni), a Kereskedelmi csarnok és a Tisztviselők Otthon-körének a színház épületben levő helyiségei­ben volt terítve. (Ez utóbbi helyiségekben Gárdos, a Korzó-kávéház tulajdonosa látta el a konyhát.) A táncmulatság reggeli 6 óráig tartott, sőt egy kis utófolytatást is nyert a Magyar Király földszinti nagy éttermében, hol vidám társaság jött össze, élvezni a farsang örömeit. A táncvigalmon számos vármegyei, városi és katonai notabilitás jelent meg. A páholyokban és a táncteremben levő hölgyek névsorát a következőkben sikerült összeállítani. Ifj. Almássy Jánosné, dr. Á­okay Antalné, dr. Bierbauer Viktorné, Binder Béláné, Csathó Ferenc­­né, Csázy Elemérné, dr. Dalmay Gézáné, Detrich Mariska (Aba), Deutsch Gyuláné, Dseballa György­­né, Durand Félixné (Budapest), Elekes Anna(Aba), Erdős Józsefné, Frank Berta (Nagybecskerek), Gaál Sándorné (Nagyvárad), dr. Gaál Jenőné (Budapest), Gerő Jakabné és Karolin, Göllner Károlyné és An­­nuska (Bicske), dr Gresser Józsefné és Rózsika (Csákvár), Heiszler Mórné (Mór), dr. Holly Gézáné, Holczer Jánosné (Bárándpuszta), Holczer Lajosné (Bárándpuszta), Sz. Horváth Pálné és Mariska (Rác­almás), Hrabovszky Aurélné, Hübner Károlyné, Jászay Jenőné (Budapest), Ju­h Istvánné, Kalmár Lászlóné és Emmi, dr. Kaltenecker Viktorné, Kat­ruska Alma, Kálmán Lajosné, Margit, Etusz és Irénke, Kelemen Gyuláné, Réz Vámos­né és Manci (Veszp­rém), Klökner Józsefné, Kováts Alajosné és Stefiké, Körmendy Józsefné és Ilonka (Kisfaludpusza), dr. Krausz Zsigmondné, Laki Bertalanná (Budapest), dr. Lehotzky Imréné, Mariska és Viktus (Nagyláng), Lukáts Lászlóné és Sárika (Dunapentele), Mayer­­hoffer Ferencné, Molnár Elekné, Naszályi Józsefné, Németh Péterné (Aba), Pete Jánosné, Pfinn Ist­­vánné, özv. dr. Pichler Józsefné és Annuska, Prei­sach Hermin, Riffer Gyuláné és Edit (Pusztavázsony) Roditzky Gézáné, Rosteházi Jánosné, Say Feren­cné, Schlesinger Sándorné, Schnetzer Irén, (Káptalan­tóti), Schnetzer Kálmánná (Sopron), Siposs Sán­­dorné, Skul­éty Gyuláné és Margit (Budapest), özv. Sziday Bálintné és Mariska (Rizapuszta), Szaploncay Annuska, dr. Székely Nándorné, dr. Szű­ts Gedeonná, Takátsy Györgyné, Tarján Gézáné, Tóth Edéné, Ella és Valérie (Balatonfőkajár), Turján Józsefné és Mici, Vadász Izidorné, Venczel Józsefné, Vilma és Margit (Mór), Velez Ida (Ráckeve), Vető Zsig­­m­ondné és Iván (Felcsuth), Véber Józsa, Vida Ist­vánná, Vigyázó Imréné és Mici, Zaitz Gusztávné, Irén és Margit (Pákozd) stb­. Nyomdász-bál. A betűszedés munkásai, akik a szellemi kultúra megnyilvánulásának közvetítői, a nyomd­ász-szanatórium javára január 29 én igen ke­délyes és kedves emlékű táncvigalmat rendeztek a Budai-úti Latzkovits vendéglőben, mely alkalommal éjfélkor még külön lapot is adtak ki bő tartalommal és a jelenlevő hölgyek névsorával. A szerkesztést az inkognitó Ciceró Curziv úr végezte és az ő bűne legyen, ha ez a névsor nem teljes. A vigalom a késő reggeli órákig tartott. A hölgyek kiadott név­sora a következő: Özv. Albi Józsefné, Béla Lajosné, Csáder Ist­vánné, Deutsch Árminná, Ferenczy Gáborné, Fröschl Józsefné, Heckenaszt Kálmánná, Krádtz Pálné, Mu­­hay Árpádné, Pávelce Istvánná, Polgár Sándorné, Prónay Istvánná, Rigler Sándorné, Schmale Józefné, Schmidt Ferencné, Tamássy Sándorné, Weisz V--né, Winter Sándorné, Zombai Jánosné, Albi Annuska, Béla Gizuska, Csokonai Juliska és Erzsike, Fröschl Tetuska, Gulyás Cecil, Kolb Emma, Polgár Katica és Iduska, Prónay Irénke, Schultz Milike, Schmale Boriska, Sepsi Mariska és Annuska, Számmer Mariska, Weisz Valika, Winkler Rózsika, Winter Annuska, Zombai Rózsika, stb. Eljegyzés. Deáky Lajos nagybarátfalvi kör­jegyző eljegyezte Simon Jolánt, Simon Lajos hely­beli bútorkereskedő szép és kedves leányát. Felolvasás vetítelt képekkel. A helybeli felső kereskedelmi iskolában a negyedik felolvasás feb­­ruár 4 én, délután fél 6 órakor lesz. Tárgy: Hazai gyógyfürdőink. A felolvasás szövege és a hozzá tartozó képek a budapesti Uránia egyesülettől valók. Tudományos előadás: F. hó 3 án d. u. 5 órakor tartja meg dr. Pécsi Gusztáv tanár második előadását Newton alaptörvényeiről. Az előadás fő­tárgya a bolygómozgás reviziós magyarázata és a Kant Laplace-elmélet bírálata, sorra kerülnek azon­ban ismét a múlt alkalommal már megtárgyalt fizi­kai mozgás-axiómák is. Az előadás a belvárosi katholikus kör Szent Imre termében lesz. •A hővé fel­nőtt intelligens hölgy- és férfiközönséget szívesen lát a kör igazgatósága. A háziezred ju­bileuma A . I. és kir 69. ik gyalogezred város­uak háziezrede február 1 én ünne­pelte 50 évi mer­alitásának emlékét. A gyalog­ezred törzse Pécel e­­gy zászlóalj Bitekben és egy zászlóalj városunkban állomásozik, hol d. e. 9­ órakor a székesházban Krencz Ignác apátkanonok nagyimset mondott, melyen jelen volt a vármegye képviseletében Szüts Jenő alispán, városunk képviseletében dr. Saára Gyula polgármester, ezenkívül a helyőrségi tisztikar, élén Laskay Gábor altábornagy, honvéd­kerületi parancsnokkal Déli 1 órakor a gyalog­ezred budai­ úti laktanyája tiszti étkezdéjében ünnepi lakoma volt. Az előző nap estéjén a gyalogezred helyben állomásozó legénysége a színházi előadást nézte végig, az emléknapon pedig megvendégeltetett. A díszlakomán — melyen képviselve volt a vára­inkban állomásozó összes fegyvernem — a polgári elemből résztvettek dr. Prohászka Ottokár megyés­püspök, Szüts Jenő alispán, dr. Saára Gyula polgár­­mester, Tóth Aladár és Say Ferenc városi biz. tagok, egykori főhadnagyok. Segédjegyzőválasztás. A baracsi körjegyző­ségnél újonnan rendszeresített segédjegyzői állásra a január 27-én megtartott választás alkalmával Kiss Lajos vértesacsai segédjegyző választatott meg. Baleset. Vargyas Imre csákvári lakos január 29 én egy zsák lisztet vitt ki a vállán a cs­ákvári gőzmalomból. A síkos után megcsúszott és ballá­bát eltörte. Lakásán ápolják. — Farsang a vid­ken. A Sárbogárdi Iparos­kor 1910 február 6-án Sárbogárdon, a Magyar Ko­rona szálloda nagytermében zártkörű műkedvelői szinielőadást rendez. Szinrekerül: A végrehajtó. Víg­játék 1 felvonásban. Rendező Keiner József. Ezt követi: Kasza Jutka. Népszínmű 3 felvonásban. Ren­dező Keiner József. Kezdete este pont fél 8 órakor Előadás után tánc. Farsang. Február 1. M. kir. csendőraltisztek táncvigalma, Magyar Király szálloda. Február 1. A M. Sz. K vasutas szövetség szé­kesfehérvári kerületének táncestélye. Lazskovics­­vendéglő. Február 1. Székesfehérvári Köz- és magántiszt­viselők Otthon-körének teaestélye. Saját helyiség. Február 5. DV műhely dalegyesület terem­­felavatási táncestélye. DV munkás ebédlőterem. Február 5. Palotakülvárosi olvasókör táncmu­latsága. Horváth Mihály vendéglője (Tobak­uca )7tt Február 5. Székesfehérvári Kereskedelmi Al­kalmazottaknak tornac­sapatának kabarettel össze­kötött táncestélye. Feketesas szálloda. Február 5. Székesfehérvári Kerékpár-egylet teaestélye. Latzkovits-vendéglő.­­ Február 5. Székesfehérvári Felső- és vizivá­­rosi olvasókör táncestélye. Saját helyiség. Február 5. Az szr. nőegylet és Izr. krajcár­egylet teaestélye. Magyar Király szálloda. Február 6. Székesfehérvári Polgári-dalkör hangversennyel egybekötött táncestélye. Szent István terem. Február 7. Belvárosi Katolikus­ kör teaestélye, Szent István terem. Február 8. Székesfehérvári Iparoskör tánces­téke saját helyisége. (Kossuth­ utca 9.) Február 8. Székesfehérvári Önkéntes Tűzoltó­­egyesület bőgőtemetési táncestélye. Fehérbárány­­vendéglő. A Székesfehérvári Kölcsönös Segélyző­ Egylet igazgatósága értesíti az egylet azon t. tagjait, kiknek az 1904-ik év­társulatból betéteik vannak, hogy ezeknek végleszámolásafebruár 7,8 és 9-én d. u. 2­ 5 óráig fog eszközöltetni. Nem sikerült. A Singer Co. varrógép rész­vénytársaság üzletvezetője január 29-én délben­­ eredeti Singer sülyesztő és egy gyorsfutó gépet tett ki a Bognár­ utca 2 sz. a. ház folyosójára elszállítás végett Ezeket a gépeket Steiner Vilmos üveg-utca 2 sz. a. lakos úgy d. u. 1 óra tájban minden szó nélkül elvitette a folyosóról egy napszámos ember­rel, még pedig az egyiket az Iskola-utcai, a másikat pedig a Rózsa utcai zálogház elé. De Stern­er na­gyon szerencsétlen volt! Ugyanis az Iskola-utcában nem mással, mint a Singer Co. varrógép társaság ügynökével találkozott, aki melegen érdeklődött, hogy a neki nagyon ismerős gépet hova viteti Stern úr ? Természetes, hogy az ügynök kitérő választ kapott, ami némi gyanút is keltett benne s éppen azért távolról figyelte a varrógép sorsát. De milyen pechje volt Stern úrnak! Az iskola­ utcai zálogház egysze­rűen be volt zárva. Elvitte tehát a gépet a sarkon áruló gyümölcsöshöz, s hogy az idő ne múljon hiába, addig a másik gépet elvitte a rózsa utcai zálogház­hoz. Időközben azonban a varrógépes ügynök érte­sítette a rendőrséget, amelynek emberei éppen akkor értek a Rózsa utcába, amikor Stern úr a zálogház előtt a gépet kicsomagoltatta. Stern Vilmos a lopást nem?­ tagadta és nyomorával mentegette magát. A rendőrség megállapította, hogy Stern már volt lo­pásért büntetve. Megindították az eljárást. Elgázolás. Mészáros András csákvári lakos­­. hó 28-án éjjel gyalog tartott hazafelé a bicskei vásárról. A koromsötét éjszakában az országúton egy"k­ocsi hátulról elgázolta" és a fejét betörte. Sé­rülése súlyos. A kocsi elmenekült, de elfogatása iránt megindították a nyomozást. Etyekről. Január 29 én E­lek község képvi­selőtestülete rendkívüli közgyűlést tartott, mely al­kalommal megválasztották a köz­égi iskolaszéket. Megválasztották rendes tagokká: Coimbál Ferenc, Kreisz Mihály, Fischer Antal, Kn­tzer Márton, Leirich József, Rick András, Weisz József, Schwab Mátyás és Vum­­ili György; S póttagokká : Kleofás Ferenc, ifj. König József, Sommer Ferenc és Teller Ferenc. Farsang. A Székesfehérvári DV műhely dal­egyesülete által február 5-én DV munkás étterem­ben tartandó kabaré műsora a következő: 1. Nyitány. Eőadja a DV zenekar. 2. Hajós­dal. Énekli a dalegyesület dr. Kneifel Ferenc kar­nagy vezetésével. 3. A fülemüle. Szavalja ifj. Vock István. 4. A szórakozott kisasszony. Előadja Kovács Terike. 5. Rákóczi dal. Énekli a dalegyesület. 6. Fiam lakodalma. Előadja Polgár Ka­ica. 7. A tök­­fejü. Előadja Engelmann Károly. 8. Zúg az erdő. Népdal-egyveleg. Előadja a dalegyesület. A kabaré kezdete esti fél 9 órakor. A táncszünetek alatt mo­nológok és kuplék. Anyakönyvi kimutatás 1910 január 22 től január 29 ig. 1. Elhaltak. Vogel Alajos, rk., nyug. városi kántor, 68 éves, Jókai-u. 6. Pemmer Jánosné, Pajor Horváth Anna, rk., 66 éves, Deák Ferenc-u. 18. Lintner István, rk., napsz­, 57 éves, Szent György-közkórház. Özv. Árvai Istvánné, Kristóf Anna, rk., 87 éves, Halász-u. 11. Özv. Láng Mihályné, Schai­pf Anna, rk., 90 éves, Palotai-u. 36. Lichtnecker Ferencné, Radovits Ilona, rk., 30 éves, Selyem-u. 26. Király László, rk., 3 hónapos, Zámoly u. 9. Gruber Vencel, rk., kéregető, 79 éves, Szé­­­chenyi-u. 70. Budai János, ref., 40 éves, Szent György­­közkórház. Gebhardt Béla, rk. 56 éves, kórházi dijnok, Basa u. 1. Godó Jánosné, Császár Anna, vk., 28 éves, Szent G­yörgy-közkórház, Február 2

Next