Székesfehérvári Hirlap, 1913 (18. évfolyam, 1-151. szám)

1913-04-16 / 45. szám

i• 7­­.......... Székesfehérvári Hírlap TÖRVÉNYSZÉK. Vétkes bukás. Weisz Henrik lovasberényi kereskedő 1911 szeptember 27-én csődbe jutott. Csekély aktívájával szemben nagy passzíva állt fenn s így a csőd ügyben megindult a vizsgálat. Ennek eredményeképen a helybeli kir. ügyészség vádat emelt Weisz Henrik ellen hamis bukás vétsége miatt, mert bebizonyítást nyert, hogy a vagyonbukott kereskedő a törvény által követett üzleti könyvvezetést hanyagul és rendetlenül vé­gezte s így vagyoni állapotáról sohasem tudhatott való képet nyerni és a csődbejutása előtt 3 hónap­pal még nagyobb megrendeléseket tett. A helybeli kir. törvényszék f. hó 15-én vonta felelőségre Weisz Henriket a több szakértő kihallgatása után 200 ko­rona pénzbüntetésre vagy 10 napi fogházra ítélte. VÁROSI SZÍNHÁZ. Színházi­­ ka­puzárás. A két utosó szinielőadás. F. hó 12-én és 13-án. Mindkét este az Aranyeső operett. A roskadásig zsúfolt ház. Uncili­smuncili. Vidám bucsuhangulat, melyet még az isten­telen hózivataros időjárás sem tudott elrontani. Az utolsó előadáson a közönség főképen a színtársulat aranyos kis szubrettprimadonnáját, Kovács Lilit ünnepelte. Alig jelent meg a második felvonás elején a színpadon, tom­boló tapsriadalom tört ki, mely vagy tíz percig tartott. A tapsolásban a páholyok, a földszint és a karzatok közönsége egyaránt részt vett. Virágokkal is elhalmozták. A ked­ves kis primadonnát annyira meghatotta a közönség osztatlan szeretetének ezen ovációja, hogy az örömtől zokogva törölgette szemeit és csak nagy nehezen volt képes szóhoz jutni. Csongori Mariska, Szalóczi Irén és Kormos Ilonkán kívül még nem ünnepeltek ily me­leg szívélyességgel szubrett primadonnát szín­házunkban. Az utoló előadás különben is a kedélyesség jegyében folyt le és a pórázra eresztett Uncili­smuncilit a második kés ,har­madik felvonás közt a közönség együtt da­lolta a zenével. Az egyes táncatrakciókat három-négyszer kellett megismételni. Eközben egy kis baleset is történt, amennyiben Ivánfi Jenő és Szepesi Sándor az Uncili­smundili alatt, mikor egybekapaszkodva gyorsütemű együttes léptekkel vonultak át a színpadon, a kissé előbbre álló Lakatos Ilonkának (aki elfeledkezve magáról nem húzódott vissza) nekimentek és szinte átgázoltak rajta. Lakatos Ilonka meglehetős térdhozásolást szenvedett ugyan, de azért részt vett az előadás további folyamatában. Szóval a közönség ismét kitű­nően mulatott ezen operett bolondságain, míg Szálkai Lajos színigazgató haját tépve bo­­szankodott azon, hogy miért nem toldotta meg a színiszezont négy-öt nappal, hogy az Uncili­smund­livel ugyanannyi zsúfolt házat csináljon. Persze a jó gondolat mindig későn ut az ember eszébe . . . A színtársulat tagjai — egy-két kivé­tellel — f. hó 14-én utaztak el Veszprémbe, ahol f. hó 15-én nyílik meg a sziniszezon a Farkas színművel, f. hó 16-án pedig az Éva operettet adják elő. — A­ Könyves-staggione f. hó 29-én kezdi meg fszinielőadásait a városi színházban. Bemutató előadásul a Faun kerül színre a budapesti nemzeti színház műsoráról. A stag­i­ione működő tagjainak névsora : Könyvesn S­­zékely Ilona, Arany Olga, Róna Rózsi, J. Széll Erzsi, Szapári Janka,­Szabó Dávidné, Bányai Etel, Kertész Melitta,­­ Könyves Jenő, Herczeg Jenő, Jeszenszky Dezső, Rónai Géza, Zoltán László, Debreczenszky Gusztáv, Lőcsei László, Jenei Ferenc, Hegedűs Andor és Szabó Dávid. — A szinijutalmak. A Székesfehérvári Színpártoló-egyesület szinijutalmai és szinise­­gélyei f. hó 13-án d. e. 11 órakor osztattak ki a Vörösmarty-kör nagytermében. A kiosz­tást megelőzőleg dr. Lauschmann Gyula, az egyesület alelnöke méltatta a színművészet hivatását és érdekes visszapillantást vetett városunk színészeti történetére, azután kiosz­totta a borítékokba helyezett szinijutalmakat és szinisegélyeket. Amint már lapunkban je­leztük, szinijutalmat és elismerő oklevelet nyertek M. Jászai Mariska, Kovács Lili, Fe­kete Irén, Erczkövi Károly, Zilahi János, Ivánfi Jenő és Jaczkó Rezső színházi karnagy. Szinisegélyben részesültek Jávor Aranka, SZERKESZTŐSÉGI ÜZENETEK. A kis cukros „válaszol“!!“ A kis cuk­ros , tudniillik a mi­­. laptársunk a Székes­­fehérvár és Vidéke, mely nemcsak a munkó­­politikára, de a színházi ügyekre is kiterjeszti szakavatott becses figyelmét és újabb kérdő­jeles interpellációkkal ugyancsak hegyibénfe nyargal.B­evezetésül az első két sorban zárjelek között oda­biggyezti, hogy nem nevez minket „kis elmésnek” és mindjárt utána „feltételezi, rólunk, hogy a színházi bizottsághoz intézett — meglepően sikerült — interpellációjára ,jo­gunk“ volt válaszolni, sőt újabb kérdőjelekkel ostromolja meg szerkesztőségi üzenetek című rovatunkat, saját sorai szerint, úgy remélvén a választ — a színügyi (talán — színházi?!) bizottságtól. (így la! A — kis cukros! Mert mi őt a ,kis elmész jelzővel szintén nem mérnök — megsérteni.) Nos az első szusszanásra elég illojálisok vagyunk a mi kis cukrosunkat (mely oly nagyszerű emlékező tehetséggel citálja a lap­számot, oldalt, hasábot és alul-felül a sorokat, ahol ez vagy az vagyon megírva) — rövide­sen utalni arra, hogy aki olvasni tud és amit elolvas, azt mégis érti, az lapunk 43-ik szá­ma, 4-ik oldala, a közép­hasáb, felülről szá­mított 8-ik sorban megtalálhatja e kitételt, tehát mi, mint újság foglalkozunk a Székes­­fehérvár és a Vidéke (még most se nevezzük — kis cukrosnak) felszólalásával... Vagyis ezen kitétel tisztán jelzi azt, hogy mi nem a szín­házi bizottság vagy másoktól nyert megbízás ,jogán­ —­hanem azon a „jogon“ válaszoltunk a kis cukrosnak, melyhez minden újságnak van ,joga“ válaszolni, ha egy nyilvánosságra ho­zott ügyről van szó. Épen úgy, valamint mi nem­­tételeztük fel, avagy vitattuk, vájjon a derék kis cukrosnak van-e ,joga“ a színházi bizottságot holmi kisdedhez illő interpellációk­kal molesztálni, illetve orrocskáját oly dol­gokba beleütögetni, amikhez nem ért. De hát azért, mint újságnak „joga” van hozzá, csak legalább ebben is épen úgy, mint a mungó­­politikai tippelésekben ne biamálná magát. Ezután következnek a többi kérdőjeles interpelláció-szusszanások arról, várjon mire való a színügyi (színházi?!) bizottság, ha nem képes rendelkezéseinek, utasításainak hatályt szerezni; vájjon a színigazgatóval az agyon­­verésen kívül máskép hatályosan nem lehet-e beszélni; vájjon mi köze a színügyi (színházi ?!) bizottságnak a lapok kritikájához; miért „fél“ a szinügyi (színházi ?!) bizottság a kis cukros kigyó-béka kiáltásaitól és mi a Székesfehérvári Hírlap véleménye színházi rovatáról, melyben az iratik meg, hogy a szinügyi (színházi!?) bizottság szerint az előadásokra vonatkozólag „nagyobb mérvű kifogások nem merültek fel“ — holott a bizottság kifejezte azon vélemé­nyét, hogy az idei idény a „színészet zül­lését“ jelenti városunkban, azután meg a kibe­­szélések, mentegetőzések és különböző néze­tek mit jelentenek, stbi, stbi. Szóval olyan fogas kérdések, melyekre elájulás nélkül alig lehet válaszolni. Nem hiába, a mi derék kis cukrosunk mindezt oly energikus logikává öködi egymásután elénk, hogy szinte kiérzik belőle a „negyven évi fennállás alatt szerzett­ekintély súlya“ — ami igazán nem lárifári vicc a mai tekintélytelen világban ! Miután a „jogunkat“ már bátrak vol­tunk megmagyarázni, a többire nézve a követ­kezőket vettük oda tájékozásul: a színházi (és nem­­színügyi) bizottság azért létezik, mert ezt szükségesnek tartották megcsinálni és rendelkezéseinek, utasításainak úgy szerez hatályt, amint ezt jónak véli, e részben nem kér tanácsot az újságoktól; — a sziniigazga­­tóval lehet az agyonverésen kívül másképen is beszélni és mi —*•­ nehogy a kis cukros megint félreértse — mint újság írtuk meg azt, hogy elvégre is a felmerült kifogásokért „agyonverni nem lehetett*; — a színházi (és nem szinügyi) bizottságnak tényleg semmi köze sincs a lapok kritikájához, hisz épen ezért írtuk meg, hogy nem valószínű, hogy a színházi bizottság a kis cukros által hozzá­intézett interpellációra lóhalálában összeüljön és egyáltalán az ily kis cukros-féle interpel­láció­kkal foglalkozzék, dacára a „negyvenévi fennálás tekintélye súlyának” ; — a színházi (és nem színügyi) bizottság abszolúte ,nem fél“ az igen tisztelt kis cukros kigyó-béka kiáltásaitól és az a „miért fél ?“-féle kérdés annyira beképzelt naivitás a kis cukros részé­ről, hogy saját maga is kacagó görcsöket kaphat tőle; — a Székesfehérvári Hírlap a kis cukros által jelzett XVII. évf. 37. sz. 3. old. 3 hasáb 10 és 11 sorban arról referált, ami a színházi bizottság Olásén határoztatott, t. i. hogy miután „nagyobb mérvű kifogások nem merültek fel“,, tehát a szinisegély kiadása javasoltatik, de a színházi bizottság ülésén arról, amit a kis cukros oly szépen lefirkant, hogy ti. „az idei idény a színészet züllését jelenti Székesfehérvárt“ — sem írásban, sem képben, sem szóban,senki sem állította, tehát e részben a kis cukros — nagyon enyhén szólva — „tévedésben“ leledzik, mert a felhozott kifo­gások még nem jelentenek „züllést“; — végre ami a kibeszélések, mentegetődzések és a nézetek különbözőségét illeti, ez arra vonat­kozik, hogy például, mikor a színházi ellen­őrző bizottság a színigazgatót megsürgeti, hogy a férfikar létszámát egészítse ki, a szín­igazgató azzal beszéli ki magát, hogy már intézkedett, már szerződtetett kardalosokat, de azok nem jöttek meg vagy azzal mentegetőzik, hogy ezidő szerint nem lehet jóravaló kardalo­sokat kapni; a különböző nézetek pedig­ arra vonatkoznak, hogy a szinielőadásokat min­denki a saját ízlése és tudása szerint bírálja meg. Így például az egyik újság agyondi­cséri azt az előadást, amelyiket — hogy ne mondjuk — a kis cukros a sárgaföldig lepocs­­kondiáz és vicaverza. Vagyis mindegyik „csal­hatatlannak“ tukmálja fel a kritikáját és gyak­ran „személyi“ okokból ítélkezik a szinielő­­adások fölött, sőt úgy tesz, mint például a kis cukros, mely a legtöbb szinikritikájában dicsérő ömlengéseket zengett a szinielőadá­­sokról azután ráadásul azt a tréfát követte el, hogy előzőleg a színházi ellenőrző bizottság megrovó jelentését túl szigorúnak találva, most újabban ama bizonyos bősz interpellációjában — kontra-rekontra — bizonyára a legtárgyi­­lagossabb szempontoktól vezérelve — le­­becsmérelte a színtársulat működését és aféle „meddig tűri” tónusban követelte a megrend­­szabályozását! Hát most már tetszik érteni, hogy visszafelé sültek el a „negyvenévi fennál­lás tekintélyének súlyával“ elpuffogtatott frázis­gombócok? Csak semmi harag, semmi apre­­henzió, semmi „szellemeskedés“ — ami igaz, az igaz. Mi azért egy csöppet sem nehezte­lünk a kis cukrosra. Végezetül újra megjegyezzük, hogy mind­ezt megint nem a színházi vagy színházi el­lenőrző bizottság nevében írtuk meg, mert erre feljogosítva sem mi, sem a kis cukros nincs, hanem tisztán, mint újság, épen oly „jogosan“, mint aminő „jogon“ a kis cukros neki berzenkedett a lekváros fazéknak és ne­künk kellemes alkalmat nyújtott részben mu­lattató, részben maliciózus „tévedéseit" hely­reigazítani. Szerencsére a sziniszezon már véget ért és igy a a további polémiára az ördög se kiváncsi! Isten velünk kis cukros ! Legközelebb találkozunk majd a mungó-politika mezején, ahol a rezolúciós, Lukács-Tisza kompáni ma­gasztaló blamázs-vezércikkek talán jobban el­sülnek­­ Benes Ilona, Déri Béla, Szántó Jenő, Szepesi Sándor, Kőhalmi Andor, Kovács Imre és Békefi Róbert. A női karszemélyzet minden tagja szintén kapott szinisegélyt, sőt az Ál­­dor-nővérek (táncosnők) elismerésül még kü­lön összeget is, ezenkívül Szabolcsi Náci, mint ügyelő és a súgónő. Négy színésznő és a férfi­ karszemélyzet ezúttal nem részesült szinisegélyben, egy színész pedig nem je­lentkezett a szinisegélyért, ami nem baj, legalább megmaradt a jövő évre. Eredeti az, hogy a férfi­ karszemélyzet nevében két kar­dalos iratot intézett az egyesület elnökségé­hez melyben az illető színész benmaradt színi­­segélyét a maguk részére kérik, amiről ter­mészetesen szó sem lehet. Nyomatott Gsitári K és társa könyvnyomdájában Székesehérvárott, Április 16

Next