Székesfehérvári Hirlap, 1913 (18. évfolyam, 1-151. szám)
1913-04-16 / 45. szám
i• 7.......... Székesfehérvári Hírlap TÖRVÉNYSZÉK. Vétkes bukás. Weisz Henrik lovasberényi kereskedő 1911 szeptember 27-én csődbe jutott. Csekély aktívájával szemben nagy passzíva állt fenn s így a csőd ügyben megindult a vizsgálat. Ennek eredményeképen a helybeli kir. ügyészség vádat emelt Weisz Henrik ellen hamis bukás vétsége miatt, mert bebizonyítást nyert, hogy a vagyonbukott kereskedő a törvény által követett üzleti könyvvezetést hanyagul és rendetlenül végezte s így vagyoni állapotáról sohasem tudhatott való képet nyerni és a csődbejutása előtt 3 hónappal még nagyobb megrendeléseket tett. A helybeli kir. törvényszék f. hó 15-én vonta felelőségre Weisz Henriket a több szakértő kihallgatása után 200 korona pénzbüntetésre vagy 10 napi fogházra ítélte. VÁROSI SZÍNHÁZ. Színházi kapuzárás. A két utosó szinielőadás. F. hó 12-én és 13-án. Mindkét este az Aranyeső operett. A roskadásig zsúfolt ház. Uncilismuncili. Vidám bucsuhangulat, melyet még az istentelen hózivataros időjárás sem tudott elrontani. Az utolsó előadáson a közönség főképen a színtársulat aranyos kis szubrettprimadonnáját, Kovács Lilit ünnepelte. Alig jelent meg a második felvonás elején a színpadon, tomboló tapsriadalom tört ki, mely vagy tíz percig tartott. A tapsolásban a páholyok, a földszint és a karzatok közönsége egyaránt részt vett. Virágokkal is elhalmozták. A kedves kis primadonnát annyira meghatotta a közönség osztatlan szeretetének ezen ovációja, hogy az örömtől zokogva törölgette szemeit és csak nagy nehezen volt képes szóhoz jutni. Csongori Mariska, Szalóczi Irén és Kormos Ilonkán kívül még nem ünnepeltek ily meleg szívélyességgel szubrett primadonnát színházunkban. Az utoló előadás különben is a kedélyesség jegyében folyt le és a pórázra eresztett Uncilismuncilit a második kés ,harmadik felvonás közt a közönség együtt dalolta a zenével. Az egyes táncatrakciókat három-négyszer kellett megismételni. Eközben egy kis baleset is történt, amennyiben Ivánfi Jenő és Szepesi Sándor az Uncilismundili alatt, mikor egybekapaszkodva gyorsütemű együttes léptekkel vonultak át a színpadon, a kissé előbbre álló Lakatos Ilonkának (aki elfeledkezve magáról nem húzódott vissza) nekimentek és szinte átgázoltak rajta. Lakatos Ilonka meglehetős térdhozásolást szenvedett ugyan, de azért részt vett az előadás további folyamatában. Szóval a közönség ismét kitűnően mulatott ezen operett bolondságain, míg Szálkai Lajos színigazgató haját tépve boszankodott azon, hogy miért nem toldotta meg a színiszezont négy-öt nappal, hogy az Uncilismundlivel ugyanannyi zsúfolt házat csináljon. Persze a jó gondolat mindig későn ut az ember eszébe . . . A színtársulat tagjai — egy-két kivétellel — f. hó 14-én utaztak el Veszprémbe, ahol f. hó 15-én nyílik meg a sziniszezon a Farkas színművel, f. hó 16-án pedig az Éva operettet adják elő. — A Könyves-staggione f. hó 29-én kezdi meg fszinielőadásait a városi színházban. Bemutató előadásul a Faun kerül színre a budapesti nemzeti színház műsoráról. A stagiione működő tagjainak névsora : Könyvesn Székely Ilona, Arany Olga, Róna Rózsi, J. Széll Erzsi, Szapári Janka,Szabó Dávidné, Bányai Etel, Kertész Melitta, Könyves Jenő, Herczeg Jenő, Jeszenszky Dezső, Rónai Géza, Zoltán László, Debreczenszky Gusztáv, Lőcsei László, Jenei Ferenc, Hegedűs Andor és Szabó Dávid. — A szinijutalmak. A Székesfehérvári Színpártoló-egyesület szinijutalmai és szinisegélyei f. hó 13-án d. e. 11 órakor osztattak ki a Vörösmarty-kör nagytermében. A kiosztást megelőzőleg dr. Lauschmann Gyula, az egyesület alelnöke méltatta a színművészet hivatását és érdekes visszapillantást vetett városunk színészeti történetére, azután kiosztotta a borítékokba helyezett szinijutalmakat és szinisegélyeket. Amint már lapunkban jeleztük, szinijutalmat és elismerő oklevelet nyertek M. Jászai Mariska, Kovács Lili, Fekete Irén, Erczkövi Károly, Zilahi János, Ivánfi Jenő és Jaczkó Rezső színházi karnagy. Szinisegélyben részesültek Jávor Aranka, SZERKESZTŐSÉGI ÜZENETEK. A kis cukros „válaszol“!!“ A kis cukros , tudniillik a mi. laptársunk a Székesfehérvár és Vidéke, mely nemcsak a munkópolitikára, de a színházi ügyekre is kiterjeszti szakavatott becses figyelmét és újabb kérdőjeles interpellációkkal ugyancsak hegyibénfe nyargal.Bevezetésül az első két sorban zárjelek között odabiggyezti, hogy nem nevez minket „kis elmésnek” és mindjárt utána „feltételezi, rólunk, hogy a színházi bizottsághoz intézett — meglepően sikerült — interpellációjára ,jogunk“ volt válaszolni, sőt újabb kérdőjelekkel ostromolja meg szerkesztőségi üzenetek című rovatunkat, saját sorai szerint, úgy remélvén a választ — a színügyi (talán — színházi?!) bizottságtól. (így la! A — kis cukros! Mert mi őt a ,kis elmész jelzővel szintén nem mérnök — megsérteni.) Nos az első szusszanásra elég illojálisok vagyunk a mi kis cukrosunkat (mely oly nagyszerű emlékező tehetséggel citálja a lapszámot, oldalt, hasábot és alul-felül a sorokat, ahol ez vagy az vagyon megírva) — rövidesen utalni arra, hogy aki olvasni tud és amit elolvas, azt mégis érti, az lapunk 43-ik száma, 4-ik oldala, a középhasáb, felülről számított 8-ik sorban megtalálhatja e kitételt, tehát mi, mint újság foglalkozunk a Székesfehérvár és a Vidéke (még most se nevezzük — kis cukrosnak) felszólalásával... Vagyis ezen kitétel tisztán jelzi azt, hogy mi nem a színházi bizottság vagy másoktól nyert megbízás ,jogán —hanem azon a „jogon“ válaszoltunk a kis cukrosnak, melyhez minden újságnak van ,joga“ válaszolni, ha egy nyilvánosságra hozott ügyről van szó. Épen úgy, valamint mi nemtételeztük fel, avagy vitattuk, vájjon a derék kis cukrosnak van-e ,joga“ a színházi bizottságot holmi kisdedhez illő interpellációkkal molesztálni, illetve orrocskáját oly dolgokba beleütögetni, amikhez nem ért. De hát azért, mint újságnak „joga” van hozzá, csak legalább ebben is épen úgy, mint a mungópolitikai tippelésekben ne biamálná magát. Ezután következnek a többi kérdőjeles interpelláció-szusszanások arról, várjon mire való a színügyi (színházi?!) bizottság, ha nem képes rendelkezéseinek, utasításainak hatályt szerezni; vájjon a színigazgatóval az agyonverésen kívül máskép hatályosan nem lehet-e beszélni; vájjon mi köze a színügyi (színházi ?!) bizottságnak a lapok kritikájához; miért „fél“ a szinügyi (színházi ?!) bizottság a kis cukros kigyó-béka kiáltásaitól és mi a Székesfehérvári Hírlap véleménye színházi rovatáról, melyben az iratik meg, hogy a szinügyi (színházi!?) bizottság szerint az előadásokra vonatkozólag „nagyobb mérvű kifogások nem merültek fel“ — holott a bizottság kifejezte azon véleményét, hogy az idei idény a „színészet züllését“ jelenti városunkban, azután meg a kibeszélések, mentegetőzések és különböző nézetek mit jelentenek, stbi, stbi. Szóval olyan fogas kérdések, melyekre elájulás nélkül alig lehet válaszolni. Nem hiába, a mi derék kis cukrosunk mindezt oly energikus logikává öködi egymásután elénk, hogy szinte kiérzik belőle a „negyven évi fennállás alatt szerzettekintély súlya“ — ami igazán nem lárifári vicc a mai tekintélytelen világban ! Miután a „jogunkat“ már bátrak voltunk megmagyarázni, a többire nézve a következőket vettük oda tájékozásul: a színházi (és nemszínügyi) bizottság azért létezik, mert ezt szükségesnek tartották megcsinálni és rendelkezéseinek, utasításainak úgy szerez hatályt, amint ezt jónak véli, e részben nem kér tanácsot az újságoktól; — a sziniigazgatóval lehet az agyonverésen kívül másképen is beszélni és mi —*• nehogy a kis cukros megint félreértse — mint újság írtuk meg azt, hogy elvégre is a felmerült kifogásokért „agyonverni nem lehetett*; — a színházi (és nem szinügyi) bizottságnak tényleg semmi köze sincs a lapok kritikájához, hisz épen ezért írtuk meg, hogy nem valószínű, hogy a színházi bizottság a kis cukros által hozzáintézett interpellációra lóhalálában összeüljön és egyáltalán az ily kis cukros-féle interpellációkkal foglalkozzék, dacára a „negyvenévi fennálás tekintélye súlyának” ; — a színházi (és nem színügyi) bizottság abszolúte ,nem fél“ az igen tisztelt kis cukros kigyó-béka kiáltásaitól és az a „miért fél ?“-féle kérdés annyira beképzelt naivitás a kis cukros részéről, hogy saját maga is kacagó görcsöket kaphat tőle; — a Székesfehérvári Hírlap a kis cukros által jelzett XVII. évf. 37. sz. 3. old. 3 hasáb 10 és 11 sorban arról referált, ami a színházi bizottság Olásén határoztatott, t. i. hogy miután „nagyobb mérvű kifogások nem merültek fel“,, tehát a szinisegély kiadása javasoltatik, de a színházi bizottság ülésén arról, amit a kis cukros oly szépen lefirkant, hogy ti. „az idei idény a színészet züllését jelenti Székesfehérvárt“ — sem írásban, sem képben, sem szóban,senki sem állította, tehát e részben a kis cukros — nagyon enyhén szólva — „tévedésben“ leledzik, mert a felhozott kifogások még nem jelentenek „züllést“; — végre ami a kibeszélések, mentegetődzések és a nézetek különbözőségét illeti, ez arra vonatkozik, hogy például, mikor a színházi ellenőrző bizottság a színigazgatót megsürgeti, hogy a férfikar létszámát egészítse ki, a színigazgató azzal beszéli ki magát, hogy már intézkedett, már szerződtetett kardalosokat, de azok nem jöttek meg vagy azzal mentegetőzik, hogy ezidő szerint nem lehet jóravaló kardalosokat kapni; a különböző nézetek pedig arra vonatkoznak, hogy a szinielőadásokat mindenki a saját ízlése és tudása szerint bírálja meg. Így például az egyik újság agyondicséri azt az előadást, amelyiket — hogy ne mondjuk — a kis cukros a sárgaföldig lepocskondiáz és vicaverza. Vagyis mindegyik „csalhatatlannak“ tukmálja fel a kritikáját és gyakran „személyi“ okokból ítélkezik a szinielőadások fölött, sőt úgy tesz, mint például a kis cukros, mely a legtöbb szinikritikájában dicsérő ömlengéseket zengett a szinielőadásokról azután ráadásul azt a tréfát követte el, hogy előzőleg a színházi ellenőrző bizottság megrovó jelentését túl szigorúnak találva, most újabban ama bizonyos bősz interpellációjában — kontra-rekontra — bizonyára a legtárgyilagossabb szempontoktól vezérelve — lebecsmérelte a színtársulat működését és aféle „meddig tűri” tónusban követelte a megrendszabályozását! Hát most már tetszik érteni, hogy visszafelé sültek el a „negyvenévi fennállás tekintélyének súlyával“ elpuffogtatott frázisgombócok? Csak semmi harag, semmi aprehenzió, semmi „szellemeskedés“ — ami igaz, az igaz. Mi azért egy csöppet sem neheztelünk a kis cukrosra. Végezetül újra megjegyezzük, hogy mindezt megint nem a színházi vagy színházi ellenőrző bizottság nevében írtuk meg, mert erre feljogosítva sem mi, sem a kis cukros nincs, hanem tisztán, mint újság, épen oly „jogosan“, mint aminő „jogon“ a kis cukros neki berzenkedett a lekváros fazéknak és nekünk kellemes alkalmat nyújtott részben mulattató, részben maliciózus „tévedéseit" helyreigazítani. Szerencsére a sziniszezon már véget ért és igy a a további polémiára az ördög se kiváncsi! Isten velünk kis cukros ! Legközelebb találkozunk majd a mungó-politika mezején, ahol a rezolúciós, Lukács-Tisza kompáni magasztaló blamázs-vezércikkek talán jobban elsülnek Benes Ilona, Déri Béla, Szántó Jenő, Szepesi Sándor, Kőhalmi Andor, Kovács Imre és Békefi Róbert. A női karszemélyzet minden tagja szintén kapott szinisegélyt, sőt az Áldor-nővérek (táncosnők) elismerésül még külön összeget is, ezenkívül Szabolcsi Náci, mint ügyelő és a súgónő. Négy színésznő és a férfi karszemélyzet ezúttal nem részesült szinisegélyben, egy színész pedig nem jelentkezett a szinisegélyért, ami nem baj, legalább megmaradt a jövő évre. Eredeti az, hogy a férfi karszemélyzet nevében két kardalos iratot intézett az egyesület elnökségéhez melyben az illető színész benmaradt színisegélyét a maguk részére kérik, amiről természetesen szó sem lehet. Nyomatott Gsitári K és társa könyvnyomdájában Székesehérvárott, Április 16