Székesfejérvár, 1872 (2. évfolyam, 2-52. szám)

1872-03-31 / 13. szám

A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve: Egy évre.................................................................4 frt. Fél évre . . .....................................................2 frt. Negyed évre............................................................1 frt. Hirdetmény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 — nem megrendelőinktől 8 kvért igtattatik be. 1872. márczius 31-én. 13. szám. III. félévi folyam. A lap szellemi részét illető közlemények „Székesfejérvár“ szerkesz­tőségéhez , — belváros, Láng­szitás féle ház — küldendők. A lap ára, hirdetmények és a hirdetményekért­ díjak a „kiadó­hivatal“ Klökner Péter könyvkereskedésében vétetnek fel. Nyílttérbeni közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Kéziratok nem küldetnek vissza. TÁRSADALMI HETILAP. A fejérmegyei gazdasági­ egylet, községi jegyzők, iskolatanács és a tanítók egyletének közlönye. Megjelen minden vasárnap. Vorési etiletek, és a székesjémbi itsvéri etflet. I. Azon fontos codificationalis müvek, melyek alkot­mányos életünk újjászületése óta napvilágot láttak, hazánkban a szellemi associatio terén egy új, eddig ismeretlen tüneményt alkottak: az ügyvédi egyleteket Váljon a polgári társadalomban fenforgó szükség­nek, vagy a véletlennek köszönik-e az ügyvédi egy­letek tételüket, és ha a társadalomban valamely hézag pótlás gyanánt jelentkeznek, minő czélok valósítására törekednek? Ezen kérdések lebegtek szemem előtt, midőn ezen sorok írásához fogtam, és ha ezen fontos kérdésekre, melyeknek megoldása inkább egy szaklap, mint hetilapunk keretébe illenék, csak rövideden, úgyszólván dióhéjban felelek, ezt azon reményben te­szem, hogy még alkalmam leend ez ügyet más helyen bővebben tárgyalhatni. A jog, mely mint a művészet és költészet a nép­élet szüleménye, folyvást újabb és újabb fejlesztést igényel; ezen fejlesztés előserélésének factoraként pe­dig első helyen csakis a gyakorló jogász jelentkezhe­­tik. — A gyakorló jogász, ki a néppel folytonos érintkezésben van, annak ügyét, baját legjobban is­meri, úgyszólván a népakarat letéteményese, mint olyannak pedig szent kötelessége ezen akaratnak szó­val és tettel kifejezést adni, legyen az a barreau, vagy a törvényhozás előtt; a gyakorló jogászokat azonban ezen szent kötelességükre ébreszteni és nevelni, a jo­gász és ügyvédi egyletek egyik feladata. Igaz, hogy a törvényhozással szemben gyakran a jogászok nézeteinek más, mint elvi jelentőséget tulaj­donítani nem lehet; de igaz az is, hogy ezen elvek a jövő mérföldköveiként jelentkeznek, s az utat egyen­getik, melyen a törvényhozásnak haladnia kell, hogy máskép az idő szelleme által el ne söpörtessék. A német jogászgyűlés csak 10 év óta áll fenn és mégis magával ragadta a csigaléptű német törvényho­zásokat, ezen 10 év óta egy évszázad jogtörténetet készítvén. És a magyar jogászgyűlés 2 évi működése siker­telen volt-e? Korántsem. Elveket és eszméket hirdetett, me­lyeknek törvényhozásunk — ha magát a közvélemény­nyel ellentétbe hozni nem akarja, — hódolni fog; elveket és eszméket, melyeknek gyakorlati keresztül­vitele — kimondhatom bátran — az emberi nemre és oly jótékony befolyással leendőek, mint az emberi ész legnagyobb találmányai: a sajtó, lőpor és gőzerő. — Értem a nyilvánosság és szóbeliséget. Mert a jog, mely minden államnak eleme és lát­­alkata, csak a szabadság földjén verhet gyökeret, míg a zárt ajtajú törvényszék ketreczébe zárva, vagy a poros aktákba bilincselve, — elsatnyul! Hiába! virág­cserépbe tölgyfát ültetni nem lehet. És maga az ügyvéd is csak akkor töltheti be legjobban hivatását, ha a nyilvánosság és szóbeliség intézményei meghonosíttatnak , mert a tárgyalások nyil­vánossága legjobb iskolája az ügyvédeknek, és csakis ezek által nyerhetnek állást a közvéleményben; csakis ezek által válik az ügyvédi kar a bírák természetes ellenőrzőjévé, a jövő bírák növendékhazájává és a nép nyilvános oktatójává. A nyilvánosság tétele mellett a nép úgy tódul a törvényszéki termekbe, mint a színházba, mert ott ép oly szellemi élvezet vár reá, mint itt. Webster, Erskine, Brongham és Mühlfeld törvényszéki beszédei az újabbkori irodalom ép oly díszei, mint az attikai és római classicusok mester­művei. De a jog tudományos fejlesztésén kívül az ügy­védi egyletnek még egy másik, nem kevésbbé szent feladata van : a jogászkar erkölcsi méltóságának meg­őrzése. Nincs egy rend is a polgári társadalomban, mely a politikai viszonyokkal annyira egybeforrva volna, mint az ügyvédi kar. Ezen állítás olyannyira igaz, miszerint axiómaként lehetne felállítani azon tételt, hogy a tisztelet azon mértéke, melyet az ügyvéd élvez, legjobb hévmérője egy nép politikai művelt­ségének. Chinában az ügyvéd a mandarin által Bambus­­sal pálczáztatik meg, ha valamely ügyet nem tetszése szerint védelmez. — Kik tehát az ottani ügyvédek? jellemtelen emberek, naplopók és csavargók. Ellenben Francziaországban fedett fővel lép a törvényszék sorom­pói elé, és Angolhonban „my brother“ testvérem czím­­mel illeti a bíró az ügyvédet, és innen van, hogy Fran­cziaországban ügyvédekkel töltik be a törvényhozó testületet, Angolországban a parlamentben és miniszté­riumokban végzik pályafutásukat, és az egyesült ame­rikai államokban a köztársaság elnökei 3—4-nek ki­vételével mind ügyvédek voltak. Egyáltalában nagy mérvben jellemző és tanulsá­gos, hogy a despoták dühödt ellenségei voltak az ügy­védeknek. Nagy Frigyes a corpus juris fridericianum­­ban azoknak eltörlését megkisérte, persze hasztalan. I­sé Napoleon az ügyvédek tárgyában egy levelet in­tézett Cambacéréshez , mely mérges kifakadásaival inkább egy Tunisi Bey, mint a nagy férfiú tollába illett volna, ott egyebek közt a franczia Caesar ezen szavakra vetemedik : „je veux qu’on puisse couper la langue , un avocat“ stb. Ezen jelenségek közelebbről szemügyre véve igen természeteseknek tűnnek fel. Despoticus országban a személyes szabadság puszta agyrém, minden ember született rabszolga; mi termé­szetesebb tehát, minthogy ott, hol az ember maga megvetés tárgya, annak, ki a rabszolga védelmére kikel, más mint megvetés jusson osztályrészül. Világos példa erre Németország is. Németország­ban, mely ma a felvilágosodottság és intelligencia hona, azon korban, melyben az előítéletek uralkodtak a jó­zan ész fölött, szintén azon jelenség mutatkozott, hogy az ügyvédek tekintélye épen azon arányban növeke­dett vagy csökkent, a­mely arányban az intelligentia a nép rétegeiben gyökeret vert. Legjobban illustrálja / T A R 0 Z /As Már az egész elmúlt héten azon édes hitben he­gyeztem Aczéltollságomat, hogy majd mekkorát ütök a cylinder kalapokon, — kibékítendő azon szépeket, kiknek uszályában vagy chignonjában be nem fejezett böjti praedicatióim közepette megakadtam. Most a nagyhétben akartam egész keserűséggel e kürtös vas­kalapos pipaszárlábú népség ellen legkeményebb aczél­­ból készült fegyveremmel síkra szállni, hogy porrá törjem őket,­ apróbbra mint Calderoni a rizst, mert az elephántok ez ujabbkori gyenge idegzetű faja ezt csak finomra törve szereti nyalni azon élőképekről, melyeket nem a festészek festenek; de e gyönyörű tö­rekvésemben megakadályoztak a megyei községi jegyzők kiknek egyszerre az a bolondjuk jött, hogy ők most menten pensionálják egymást, s kijelentik, hogy ők invalidusok, a kik elvégezték magukban, hogy ők meghalnak, hagyván maguk után nagymennyiségű özvegyet és árvát, s miután a múlt évben sem a termés, sem a tarokk, sem a ferbli nem jövedelmezett annyit, a­mennyi szükséges volna őket falamlástól kétszáz esztendeig eltartani, olyan pénzügyi machinatióra fek­tetik sorsukat, hogy ők csak a jövendő boldogság után kamatot fizetnek, a tőkét pedig betábláztatják Szent Péternél másvilági járandóságukra. Ez mind igen szép volna, hanem én Tamás va­gyok a dologban, mert hát miért akarják ők az asz­­szonyt özvegyen hagyni árváival? — Ugye? — Azt hiszem, hogy ennek az elkeseredett meghalási viszke­­tegnek alig­ha az nem lesz a kutforrása, hogy nótá­rius uramék a múlt héten itt ben ketelvén, erkölcsük iránt a leendő özvegyek némi kételyeket támasztottak, s miután a cassa domestica sem találtatott kellő rend­ben, az úgy keletkezett nézetkülönbségek eredményez­ték azon kétségbeejtő állapotot, melynek a gyűlés alatt a nótárusok a legfehérebb szakállú vajdája azzal kívánt elhazigálni, hogy ő még másfél évtizedig nem válik meg eddig fennálló egészségétől. — De én azt mondom, ne higgyenek sem ennek, sem a többinek kedves jegyzőné asszonyaim, mert ha az igazat meg kell vallani, ezeknek a mi nótáriusaink szavainak egy csepp hitelt sem lehet adni. — Amint érzik, hogy a házi fegyelem alól kiszabadultak, azonnal kiadják ma­gukat a leányok előtt nőtlen embereknek s egészen aszerint is viselik magukat. — Özvegy asszonyok előtt ők is özvegyek, — itt is aszerint viselik magukat, sőt még annyira viszik, hogy velem is el akarják hitetni, miszerint ők valami csendes szelíd természetű embe­rek, s még meg is bíznak, hogy én ezt hivatalból hirdessem, pedig látom mit művelnek a nebulók,­­­­az egyik iszik, a másik oszt, a harmadik szivarra gyújt, a negyedik tartja vakon; de mit, azt nem bír­tam felfedezni, az ötödik biztatja, hogy „besser“, s az egész mesterséget azzal akarják elütni, hogy megosz­toznak egymás pénzén, azután a fiatalabb foghatóbb része azt mondja „gyertek menjünk oda, az irénéhez“, pedig ezt az asszonyságot, hogy voltaképpen ki legyen, eddig nem tudhattam meg. Meghívják az embert a „Magyar királyhoz“ ebédre, az ember azon hitben, hogy ott előkelő udvarhölgyekkel találkozhatik, kicsípi magát, s csak mikor már egyenru­hás inas helyett frakkos pinczérek hordják szét a levest, akkor látja, hogy az ott levő nép mind ugyan­azon nemhez tartozik, melyhez önmaga, s melynek kedvéért nem jár el ábrándos jómaga holdvilágos éj­jeleken az ablak alá gitározni. E feletti mérgében mit tehet mást a szerencsét­len halandó hosszú keserű-édes toasztokat mond, hogy a másik szóhoz ne juthasson, még hosszabbakat iszik, s végre hogy szomszédját tökéletesen megrabolja, nem csak tüzét kéri el, hanem szivarét is, miszerint azt ádáz dühében felperzselhesse. Ilyen szomorú következményei vannak a kétség­­beesésnek, sőt többen lemondván a világi örömökről, elzárkóznak a Kálozi, vagy Szilágyinál egy gyéren világított cellába, s ott oly keserű könnyeket hullat­nak az elfogyasztott keserű ürmöstül, hogy a szegény bérkocsis, ki a sötét és palástja alatt kiszállítandó őket e siralom völgyéből személyek után leselkedik vala, annyira elérzékenyül, hogy könnyei záporával öntözi azon tengelyeket, melyek e szomorú éjen át nem, csak a mosolygó hajnal derűjében szállítja a Josaphát völ­gyéről többé mit sem tudó, búnak hajtott fejű halan­dókat a már előre sokat megsiratott leendő özvegyek és árvák karjainak biztos révébe. Én pedig midőn mind a tisztelt olvasóknak, de különösen magamnak boldog húsvéti ünnepeket kí­vánnék Megkérem a viczeispán uramat, Egyhamar ne hívja be ez urakat; Mert ha ezek mostanában megkapnak Gyors futása lészen az Aczéltollnak. Hogyan nyugdíjazzák a községi jegyzők egymást, egy­másnak az özvegyeit és az árváit ?

Next