Székesfejérvár, 1872 (2. évfolyam, 2-52. szám)
1872-03-31 / 13. szám
A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve: Egy évre.................................................................4 frt. Fél évre . . .....................................................2 frt. Negyed évre............................................................1 frt. Hirdetmény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 — nem megrendelőinktől 8 kvért igtattatik be. 1872. márczius 31-én. 13. szám. III. félévi folyam. A lap szellemi részét illető közlemények „Székesfejérvár“ szerkesztőségéhez , — belváros, Lángszitás féle ház — küldendők. A lap ára, hirdetmények és a hirdetményekért díjak a „kiadóhivatal“ Klökner Péter könyvkereskedésében vétetnek fel. Nyílttérbeni közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Kéziratok nem küldetnek vissza. TÁRSADALMI HETILAP. A fejérmegyei gazdasági egylet, községi jegyzők, iskolatanács és a tanítók egyletének közlönye. Megjelen minden vasárnap. Vorési etiletek, és a székesjémbi itsvéri etflet. I. Azon fontos codificationalis müvek, melyek alkotmányos életünk újjászületése óta napvilágot láttak, hazánkban a szellemi associatio terén egy új, eddig ismeretlen tüneményt alkottak: az ügyvédi egyleteket Váljon a polgári társadalomban fenforgó szükségnek, vagy a véletlennek köszönik-e az ügyvédi egyletek tételüket, és ha a társadalomban valamely hézag pótlás gyanánt jelentkeznek, minő czélok valósítására törekednek? Ezen kérdések lebegtek szemem előtt, midőn ezen sorok írásához fogtam, és ha ezen fontos kérdésekre, melyeknek megoldása inkább egy szaklap, mint hetilapunk keretébe illenék, csak rövideden, úgyszólván dióhéjban felelek, ezt azon reményben teszem, hogy még alkalmam leend ez ügyet más helyen bővebben tárgyalhatni. A jog, mely mint a művészet és költészet a népélet szüleménye, folyvást újabb és újabb fejlesztést igényel; ezen fejlesztés előserélésének factoraként pedig első helyen csakis a gyakorló jogász jelentkezhetik. — A gyakorló jogász, ki a néppel folytonos érintkezésben van, annak ügyét, baját legjobban ismeri, úgyszólván a népakarat letéteményese, mint olyannak pedig szent kötelessége ezen akaratnak szóval és tettel kifejezést adni, legyen az a barreau, vagy a törvényhozás előtt; a gyakorló jogászokat azonban ezen szent kötelességükre ébreszteni és nevelni, a jogász és ügyvédi egyletek egyik feladata. Igaz, hogy a törvényhozással szemben gyakran a jogászok nézeteinek más, mint elvi jelentőséget tulajdonítani nem lehet; de igaz az is, hogy ezen elvek a jövő mérföldköveiként jelentkeznek, s az utat egyengetik, melyen a törvényhozásnak haladnia kell, hogy máskép az idő szelleme által el ne söpörtessék. A német jogászgyűlés csak 10 év óta áll fenn és mégis magával ragadta a csigaléptű német törvényhozásokat, ezen 10 év óta egy évszázad jogtörténetet készítvén. És a magyar jogászgyűlés 2 évi működése sikertelen volt-e? Korántsem. Elveket és eszméket hirdetett, melyeknek törvényhozásunk — ha magát a közvéleménynyel ellentétbe hozni nem akarja, — hódolni fog; elveket és eszméket, melyeknek gyakorlati keresztülvitele — kimondhatom bátran — az emberi nemre és oly jótékony befolyással leendőek, mint az emberi ész legnagyobb találmányai: a sajtó, lőpor és gőzerő. — Értem a nyilvánosság és szóbeliséget. Mert a jog, mely minden államnak eleme és látalkata, csak a szabadság földjén verhet gyökeret, míg a zárt ajtajú törvényszék ketreczébe zárva, vagy a poros aktákba bilincselve, — elsatnyul! Hiába! virágcserépbe tölgyfát ültetni nem lehet. És maga az ügyvéd is csak akkor töltheti be legjobban hivatását, ha a nyilvánosság és szóbeliség intézményei meghonosíttatnak , mert a tárgyalások nyilvánossága legjobb iskolája az ügyvédeknek, és csakis ezek által nyerhetnek állást a közvéleményben; csakis ezek által válik az ügyvédi kar a bírák természetes ellenőrzőjévé, a jövő bírák növendékhazájává és a nép nyilvános oktatójává. A nyilvánosság tétele mellett a nép úgy tódul a törvényszéki termekbe, mint a színházba, mert ott ép oly szellemi élvezet vár reá, mint itt. Webster, Erskine, Brongham és Mühlfeld törvényszéki beszédei az újabbkori irodalom ép oly díszei, mint az attikai és római classicusok mesterművei. De a jog tudományos fejlesztésén kívül az ügyvédi egyletnek még egy másik, nem kevésbbé szent feladata van : a jogászkar erkölcsi méltóságának megőrzése. Nincs egy rend is a polgári társadalomban, mely a politikai viszonyokkal annyira egybeforrva volna, mint az ügyvédi kar. Ezen állítás olyannyira igaz, miszerint axiómaként lehetne felállítani azon tételt, hogy a tisztelet azon mértéke, melyet az ügyvéd élvez, legjobb hévmérője egy nép politikai műveltségének. Chinában az ügyvéd a mandarin által Bambussal pálczáztatik meg, ha valamely ügyet nem tetszése szerint védelmez. — Kik tehát az ottani ügyvédek? jellemtelen emberek, naplopók és csavargók. Ellenben Francziaországban fedett fővel lép a törvényszék sorompói elé, és Angolhonban „my brother“ testvérem czímmel illeti a bíró az ügyvédet, és innen van, hogy Francziaországban ügyvédekkel töltik be a törvényhozó testületet, Angolországban a parlamentben és minisztériumokban végzik pályafutásukat, és az egyesült amerikai államokban a köztársaság elnökei 3—4-nek kivételével mind ügyvédek voltak. Egyáltalában nagy mérvben jellemző és tanulságos, hogy a despoták dühödt ellenségei voltak az ügyvédeknek. Nagy Frigyes a corpus juris fridericianumban azoknak eltörlését megkisérte, persze hasztalan. Isé Napoleon az ügyvédek tárgyában egy levelet intézett Cambacéréshez , mely mérges kifakadásaival inkább egy Tunisi Bey, mint a nagy férfiú tollába illett volna, ott egyebek közt a franczia Caesar ezen szavakra vetemedik : „je veux qu’on puisse couper la langue , un avocat“ stb. Ezen jelenségek közelebbről szemügyre véve igen természeteseknek tűnnek fel. Despoticus országban a személyes szabadság puszta agyrém, minden ember született rabszolga; mi természetesebb tehát, minthogy ott, hol az ember maga megvetés tárgya, annak, ki a rabszolga védelmére kikel, más mint megvetés jusson osztályrészül. Világos példa erre Németország is. Németországban, mely ma a felvilágosodottság és intelligencia hona, azon korban, melyben az előítéletek uralkodtak a józan ész fölött, szintén azon jelenség mutatkozott, hogy az ügyvédek tekintélye épen azon arányban növekedett vagy csökkent, amely arányban az intelligentia a nép rétegeiben gyökeret vert. Legjobban illustrálja / T A R 0 Z /As Már az egész elmúlt héten azon édes hitben hegyeztem Aczéltollságomat, hogy majd mekkorát ütök a cylinder kalapokon, — kibékítendő azon szépeket, kiknek uszályában vagy chignonjában be nem fejezett böjti praedicatióim közepette megakadtam. Most a nagyhétben akartam egész keserűséggel e kürtös vaskalapos pipaszárlábú népség ellen legkeményebb aczélból készült fegyveremmel síkra szállni, hogy porrá törjem őket, apróbbra mint Calderoni a rizst, mert az elephántok ez ujabbkori gyenge idegzetű faja ezt csak finomra törve szereti nyalni azon élőképekről, melyeket nem a festészek festenek; de e gyönyörű törekvésemben megakadályoztak a megyei községi jegyzők kiknek egyszerre az a bolondjuk jött, hogy ők most menten pensionálják egymást, s kijelentik, hogy ők invalidusok, a kik elvégezték magukban, hogy ők meghalnak, hagyván maguk után nagymennyiségű özvegyet és árvát, s miután a múlt évben sem a termés, sem a tarokk, sem a ferbli nem jövedelmezett annyit, amennyi szükséges volna őket falamlástól kétszáz esztendeig eltartani, olyan pénzügyi machinatióra fektetik sorsukat, hogy ők csak a jövendő boldogság után kamatot fizetnek, a tőkét pedig betábláztatják Szent Péternél másvilági járandóságukra. Ez mind igen szép volna, hanem én Tamás vagyok a dologban, mert hát miért akarják ők az aszszonyt özvegyen hagyni árváival? — Ugye? — Azt hiszem, hogy ennek az elkeseredett meghalási viszketegnek aligha az nem lesz a kutforrása, hogy nótárius uramék a múlt héten itt ben ketelvén, erkölcsük iránt a leendő özvegyek némi kételyeket támasztottak, s miután a cassa domestica sem találtatott kellő rendben, az úgy keletkezett nézetkülönbségek eredményezték azon kétségbeejtő állapotot, melynek a gyűlés alatt a nótárusok a legfehérebb szakállú vajdája azzal kívánt elhazigálni, hogy ő még másfél évtizedig nem válik meg eddig fennálló egészségétől. — De én azt mondom, ne higgyenek sem ennek, sem a többinek kedves jegyzőné asszonyaim, mert ha az igazat meg kell vallani, ezeknek a mi nótáriusaink szavainak egy csepp hitelt sem lehet adni. — Amint érzik, hogy a házi fegyelem alól kiszabadultak, azonnal kiadják magukat a leányok előtt nőtlen embereknek s egészen aszerint is viselik magukat. — Özvegy asszonyok előtt ők is özvegyek, — itt is aszerint viselik magukat, sőt még annyira viszik, hogy velem is el akarják hitetni, miszerint ők valami csendes szelíd természetű emberek, s még meg is bíznak, hogy én ezt hivatalból hirdessem, pedig látom mit művelnek a nebulók,az egyik iszik, a másik oszt, a harmadik szivarra gyújt, a negyedik tartja vakon; de mit, azt nem bírtam felfedezni, az ötödik biztatja, hogy „besser“, s az egész mesterséget azzal akarják elütni, hogy megosztoznak egymás pénzén, azután a fiatalabb foghatóbb része azt mondja „gyertek menjünk oda, az irénéhez“, pedig ezt az asszonyságot, hogy voltaképpen ki legyen, eddig nem tudhattam meg. Meghívják az embert a „Magyar királyhoz“ ebédre, az ember azon hitben, hogy ott előkelő udvarhölgyekkel találkozhatik, kicsípi magát, s csak mikor már egyenruhás inas helyett frakkos pinczérek hordják szét a levest, akkor látja, hogy az ott levő nép mind ugyanazon nemhez tartozik, melyhez önmaga, s melynek kedvéért nem jár el ábrándos jómaga holdvilágos éjjeleken az ablak alá gitározni. E feletti mérgében mit tehet mást a szerencsétlen halandó hosszú keserű-édes toasztokat mond, hogy a másik szóhoz ne juthasson, még hosszabbakat iszik, s végre hogy szomszédját tökéletesen megrabolja, nem csak tüzét kéri el, hanem szivarét is, miszerint azt ádáz dühében felperzselhesse. Ilyen szomorú következményei vannak a kétségbeesésnek, sőt többen lemondván a világi örömökről, elzárkóznak a Kálozi, vagy Szilágyinál egy gyéren világított cellába, s ott oly keserű könnyeket hullatnak az elfogyasztott keserű ürmöstül, hogy a szegény bérkocsis, ki a sötét és palástja alatt kiszállítandó őket e siralom völgyéből személyek után leselkedik vala, annyira elérzékenyül, hogy könnyei záporával öntözi azon tengelyeket, melyek e szomorú éjen át nem, csak a mosolygó hajnal derűjében szállítja a Josaphát völgyéről többé mit sem tudó, búnak hajtott fejű halandókat a már előre sokat megsiratott leendő özvegyek és árvák karjainak biztos révébe. Én pedig midőn mind a tisztelt olvasóknak, de különösen magamnak boldog húsvéti ünnepeket kívánnék Megkérem a viczeispán uramat, Egyhamar ne hívja be ez urakat; Mert ha ezek mostanában megkapnak Gyors futása lészen az Aczéltollnak. Hogyan nyugdíjazzák a községi jegyzők egymást, egymásnak az özvegyeit és az árváit ?