Székesfejérvár, 1872 (2. évfolyam, 2-52. szám)

1872-05-05 / 18. szám

Hirdetmény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 — nem megrendelőinktől 8 kvórt igtattatik be. TÁRSADALMI HETILAP. A fejérmegyei gazdasági­ egylet, községi jegyzők, iskolatanács és a tanítók egyletének közlönye. Megjelen minden vasárnap. 0.“ Kéziratok nem küldetnek vissza. A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve: Egy évre................................................................4 frt. Fél évre.................................................................2 frt. Negyed évre..................................................1 frt. 1872. május 5-én. 18. szám. A lap szellemi részét illető közlemények, úgy a lap ára, hir­detmények és a hirdetményekért­ díjak a „kiadó-hivatal“ Klökner Péter könyvkereskedésében vétetnek fel. Nyilttérbeni közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. III. félévi folyam. A múzeumokról. Múlt számunkban figyelmeztettük a közönséget a kiállítások és különösen a jövő év tavaszán Bécsben létesítendő világkiállításra, mint a nemzetközi forga­lom egy kiváló tényezőjére." Ugyanott megemlékeztünk a kiállítások állandó neméről, a múzeumokról. Sza­badjon erről tüzetesen szólni. Múzeumnak nevezzük művészeti, ipari, természet­­tudományi, természetrajzi és egyéb valamely tudomá­nyos vagy ipari szakba vágó eszközök és tárgyak állandó gyűjteményét A múzeumok lehetnek általáno­sak , ha eme különféle szakok tárgyaira terjednek, vagy részszerűek, melyek csak egyes szakra szorít­koznak. Azt tartják általában, hogy korunk iránya a tu­dományokban is kiválóan realistikus, vagyis oly dol­gokkal foglalkozó, melyek anyagi czélok elérésére szolgálnak. Ezen vélemény azonban nem egészen he­lyes , mert a czéloknak az eszközökkeli összetévesz­­tése foglaltatik benne. Igaz, hogy a tudomány fejtege­téseit ma már reális alapokra építeni igyekezik; a bölcsészet, a természettudomány, a boncztan karjaiba fűződve bizonyítja tételeit; a gazda nem csak a nap­tárt, hanem a vegyész-lombikot is nézegeti, a törté­nelem nem csupán csatákról s egyes kiváló, vagy kiváló helyen álló egyének viselt dolgairól regél,­­ hanem kezd főgondot fordítani a nemzetek műveltségi állapotainak kikutatására. Szóval a tudomány oda tö­rekszik, hogy tanait és fejtegetéseit oly tételekre ala­pítsa, melyeket valósul, positive lehet bizonyítani. Világtörténeti szereplésünkben nekünk igen mos­toha rész jutott, és ha ennek daczára a művelt népek színvonalán állunk, talán nem szerénytelen azon állj- Egy rendez-vonz. Egy barátja naplójából — közli Füredy. — Gy. városában még jogász koromban egy szép tavaszi nap alkonyán a város gyönyörű sétaterén fel­­alá járkálva — nézegetem a mellettem sétálgató városi szép nemet, — midőn egyszerre valaki gyengéden vál­lamra üt Visszafordulok, s az én egyik kedves barátomat G. Károlyt látom magam előtt örömtől sugárzó arczczal, kiről bemutatás képen legyen elég annyi, hogy földim és gyógyszerész segéd volt, s ki minden szó nélkül karon ragadva, vonszol a sétány egyik félre eső he­lyére, hol zsebéből egy levelet vesz elő, — s remegő kézzel tartja elém. Olvasd barátom! szólt végre, tehát a miután hetek óta epedek végre is teljesül, holnap 5 órakor — az én szép szőke angyalom karjaim közt lesz. Ismerve barátom gyengéit, s különösen azt, hogy a város majd minden szőke leánya tetszik neki,— de egybe különösen fülig szerelmes — magam is kezdem hinni, — hogy talán ettől jött e kis levél, mely csak e pár sorból állott: „Rég óhajtottam megismerni önt, de eddig a sors terveim ellen esküdött, azonban holnap délután 5 órakor szívesen látom — a F........vári utczában *7. számú házban földszint jobbra 2. ajtó. P. R. Ki írhatná le az én Károlyom boldogságát, ki a levelet hússzor is elolvasta s csak annyit tudott mondani: Ez ö ! De hát ki ? Az a szép szőke angyal, a kivel naponkint talál­kozunk a sétatéren anyja vagy nevelőnője karján, más, hogy ez bizonyítéka a magyar nemzet kiváló életképességének. Ha a velünk rokon eredetű török szomszéd műveltségi állapotát tekintjük, meg kell val­lani, hogy ez tőlünk tetemesen hátramaradt. Pedig ő hosszú időn keresztül azon előnyben volt, melyet a győztes hatalma nyújt, és ez nem csekély, mert míg nekünk megélhetésről kell­ gondoskodni, addig ő pa­lotákat építhetett; míg ő ruhájának és fegyverének díszítésére pazarolhatott, addig mi pánczélra és kardra vasat kerestünk. Az ily múlt, mint a mienk megérdemli, hogy minden egyes mozzanatát alaposan megismerni tanul­juk. A történelem búvár képzeletével megtestesíti ön­maga előtt a régi idők képét. De csak kevés ember rendelkezik annyi idővel és tudományos eszközzel, hogy képzeletében ily tökéletes képet teremtsen; a közönség legnagyobb része tehát csak hiányos, sőt téves nézettel bír azon időkről, melyekből jelen álla­potaink fejlődtek. E hiányosság pótlására, e tévedés helyreigazítására szolgálhat az elmúlt időkből még fenmaradt művészeti és ipari tárgyak gyűjteményeinek megszemlélése. Ily gyűjtemények pedig a történelmi múzeumok. Városunkban és megyénkben gyakran eszmecsere tárgyául szolgál egy szervezendő múzeum kérdése. Hirlett, hogy Pauer czímzetes püspök nagybecsű könyv­tárát a közönségnek ajándékozni, nyilvánossá tenni szándékozik. Fekete János megyei levéltárnok és fő­jegyző pedig már régóta buzgolkodik történelmi be­csű régiségek gyűjtése körül, melyeket történelmi mú­zeummá egyesíteni óhajt. A város közönsége beleegyezett, hogy a tulajdo­nát képező történelmi becsű régiségek az alakítandó kinek első pillantása is már oly elfogulttá tett, hogy eddig bátorságom sem volt utánna menni s lakását kitudakolni. Már e levélből, s különösen a kaszimbált voná­sokból ugyan ki nem okoskodta volna senki, hogy azt valami szőke angyal irta, — hanem, — a ki egy­szer szerelmes, — az elveszti a fejét, s igy az én Károlyom is oda volt egészen. Másnap már hajnalban kopogtatnak ajtómon, — s az én szerelmes barátom be is nyit azon. Nem tudtam aludni sem az éjjel, — hanem azt csak megígéred, hogy ma engem elkísérsz 5 órakor, — bemutatlak téged is. E szavakkal keltett fel ágyamból s bármennyire is szabadkoztam ez ajánlat elfogadásától, hiába az én Károlyomra senki se beszélhette, — hogy midőn első látogatásra hivják az embert, — nem szokott vendéget is vinni magával. Felöltözködtem, s egyenesen a nevezett utczába indultunk, honnét az én Károlyomat el nem tudtam volna csalni semmiért sem, — s miután megígértem, hogy délután 5 órakor elkisérem elváltunk, — én a sétatéri kioszkba reggelizni mentem, hol egyik is­merősömtől annyit tudtam meg, — hogy e kérdéses házban földszint egy fésűs, meg egy kefés lakik. A Benczék templomának torony órája végre el­­üté a várva-várt 5 órát, s az én Károlyom dobogó szívvel vonszol engem a találkozási házba. Minden úgy volt, a­mint a levél szólt, és mi a földszinti jobbra eső 2. ajtó előtt megálltunk. Károly kopogtat, — de semmi nesz,—végre félve benyit, s én őt követve, — zavaromban az ajtót be­csaptam magam után mire egyszerre korom sötét lett. Füst és elégett rántásszag üté meg orromat, s kezdem sejteni, hogy valami konyha­félébe jutottunk. Merre menjünk, susogó Károly, — én mit sem látok, — nyisd ki az ajtót legalább lássuk, hogy hova jutottunk. Visszafordulok s a fal mellett kotorászva keres­tem a kilincset, — mig nem kezembe valami lelógó főzőkanál csomag akadt, s ezt tapogatva, — hogy múzeumban elhelyeztessenek; a megye pedig e czélra külön választmányt bízott meg. Örömmel kell constatálni, hogy városunk és me­gyénk közönsége nem érez válaszfalat törvényhatósá­gaik különbözésében, és hogy közérdekű intézetek létesítésénél soha visszavonást, hanem mindig nemes vetélkedést tanúsított az összes közönség. Óhajtjuk, hogy a minden oldalról élénk részvéttel felkarolt mú­zeum alapításának ügye osztatlan pártolásra találjon. Mint minden czél elérésénél, úgy ezen közérdekű ügyben is az egyesülés vezet legbiztosabban ered­ményre. Úgy véljük, hogy eme múzeum általános le­gyen, és ne csak történelmi becsű tárgyakat és ok­mányokat, hanem könyvtárt is magában foglalva, ezeken kívül állandósított ipar- és termény­kiállítással kapcsoltassék össze. Óhajtandó volna pedig ez nézetünk szerint két szempontból: költségek kisebbítése és részvét terjesz­tése szempontjából. Mert az egyesítés által elkerülte­­tik több külön felügyelet költsége; az egyes részszerű kiállítás látogatói pedig — ha már ott vannak — bi­zonyára végig tekinteni fogják a múzeum minden tárgyait, mit talán nem teendettek, ha külön-külön helyen kell felkeresniük, s ekkép a részvét terjedel­mében nyer. Ajánljuk e nézpontok figyelembe vételét a gaz­dasági egyesületnek, mely kiállításának állandósítása által a nagy közönséggel folytonosan és láthatóan éreztetheti működésének praktikus hasznát. Ajánljuk a termelő közönségnek, mely ez által termelvényeit mindenkor megismertetheti és ajánljuk iparosainknak, kik szakmájukbani haladásukat, czikkeik tökélyesbíté­­sét kitüntethetik, mi lehet, valami cserépedényt találtam lerántani, — a­mi elég kíméletlenül fejemre is pottyanván, — oly zavarba hozott, hogy azt sem tudtam, mit keresek. A zörejre megrémült Károly is. Mit csinálsz ? susogá lassan, — jöjj utánam, már én találtam egy ajtót. Én igyekeztem a hang után menni, s meg is ta­láltam a sötétségben Károlyt, kinek kabátjába kapasz­kodtam. Károly félve kopogtat a felfedezett ajtón, a­mit ismét csak néma csend követett. Kopogtass még egyszer! biztatom őt, talán nem hallották ? Újra hozzáfogott Károly s már majdnem zörge­tett is — de mind hiába — semmi lesz. Nyisd ki hát, szólok türelmetlenül, s már izzadni kezdek a sok zavarban. Egy nagyot sóhajt Károly s benyitni akar, — az ajtó nyikorog s recseg — de nem nyílik. Talán kifelé nyílik, — szólok hozzá — kisértsd meg. Csakugyan az ajtó nyikorogva tárul fel, de ismét csak korom sötétség. A türelem már fogyni kezdett. Károly mellé húzódtam, s biztatom, hogy csak kopogtasson, talán kettős ajtó van? Ez csakugyan meglehet, szólt Károly, — s kezd újra kopogni, — a­minek eredménye egy zuhanás volt, mely után valami folyadék kotyogása hallatszott, s csakhamar folyása érezhetővé is lett mindkettőnk arczán, s ijedten fejemhez kapva, a sűrü hideg nedv­vel kezem is tele lett. Nem tudtam elgondolni, hogy mi érhetett ismét? Károly a hűsítő hatása folytán félre ugorni akarva, hanyatt vágta magát jajgatva, — esését újra nagy csörömpölés követé. Én meredten állva maradtam, s a folyadék gyors kotyogásából gyanítom, hogy Károly kopogásával va­lamit feldöntött. (Vége következik).

Next