Szekszárdi Vasárnap, 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-04-21 / 15. szám

2002. ÁPRILIS 21. • , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP KÖNYV, CD: „Dallamos zene, amit hallgatni jó.. Dr. Jakab Ferenccel az ismert ál­latorvossal legutóbb egy könyv megjelenése kapcsán találkozhat­tunk. A „Kutyapszichológia" című könyve országos siker lett, nem­csak a kutya­tartók között, hanem a szakma is elismeréssel nyilatko­zott róla. A szerző éppen most fon­tolgatja a könyv második, bővített kiadását, amelyben az olvasók, a kutyatartók kérdéseire, a legtöbb­ször felmerülő problémákra vála­szol az állatorvos szerző. A hivatásától, valamint a könyv­től merőben más műfajban adott hírt magáról nemrégiben dr. Jakab Ferenc. Megjelent első CD-je, mely „A tenger hangjai" kicsit sztikus címet viseli. - Mióta foglalkozik zeneszerzés­sel? - Először hegedülni, majd zon­gorázni tanultam a Liszt Ferenc zeneiskolában Hűsek Rezsőtől, ze­neelméletet és összhangzattant pe­dig Fűzi Jánostól. Éveken keresztül foglalkoztatott a gondolat, hogy az általam szer­zett művekből, amelyeknek azo­nos a dallamviláguk jó lenne össze­állítani egy CD-t. A szintetizátor -amellyel dolgozom - szinte min­den hangszer ismeretét feltételezi, hiszem a hangszerek tulajdonsága, hangterjedelme stb. nélkül nem le­het jó zenét összeállítani. - A téma megválasztása men­­nyire volt tudatos? A tenger hangjai. - Valahogy úgy éreztem mindig, hogy azok a hangok, amelyek „fel­jöttek" bennem, „előjöttek" belő­lem, azok valahol mind kapcsolód­tak a vízhez, a morajláshoz. Ez a zene elsősorban dallam, nem tánc­zene. Aki hallgatta, már annak az a véleménye, hogy hallgatni jó. Egyébként a helyi rádiók jóvoltából szerencsére már nem teljesen is­meretlen a zeneszerető közönség előtt. - Hol készültek a stúdiófelvéte­lek, s kiknek a segítségével? - Egy része Fűzi János stúdiójá­ban, másik része Tinta Tibor mis­kolci TOP Record stúdiójában, Tin­ta Tiborban, nemcsak egy jó ze­nészre, hanem egy igaz barátra is leltem, csakúgy ahogy Fűzi János­ban egy igazi tanárra. - Nagyon szép a CD borítója, ne­mesen egyszerű, s mégis látványos. - Ezt Triber Gézának köszönhe­tem, aki annak idején a „Kutyapszi­chológia" című könyvemnek is megtervezte a borítóját. - Aktív állatorvos, könyvet írt, készül a második kiadásra, most egy CD. Egymástól különböző mű­fajok, s mind magas színvonalon... - A munka és a család mellett természetesen ez nem egyszerű, mégis úgy gondolom, hogy a könyvvel és a CD-vel is nagy vá­gyam valósult meg. Minden ember­nek van valami hobbija, valami, ami plusz élményt hoz az életébe. Számomra a zeneszerzés az, a könyvírás pedig az eredeti hivatá­som továbbgondolása, és kísérletek sorozatának írásban való megjelen­tetése. - Újabb tervek? - A könyvnél már említettem, a zeneszerzésnél pedig már dolgo­zom egy újabb CD-n, ahol klasszi­kus művekből kiemelt részleteket szeretnék szintetizátorra átdolgoz­ni. Wagnert, Beethovent és más óriásokat. Ehhez persze kell egy kis idő, hogy 10-12 szám összejöj­jön. Egyelőre pedig, nagy kíváncsi­sággal nézek a CD elfogadása elé, csakúgy mind annak idején a köny­vem megjelenésekor. Ha ennek is akkora sikere lesz, mint a „Kutya­pszichológiának", akkor nem dol­goztam hiába. Sas Erzsébet gy Hur n Szekszárd 1 TV műsora •.:frín­í:";:?? " IWZMM. Sí? 1 ;:?l???ii??? ?•?:: ???: • Április 22. hétfő 18.00 Kimba - rajzfilm. 18.45 Hit, re­mény, szeretet. 19.00 Híradó. 19.30 Kerekasztal. 20.00 Híradó. 20.30 Sportmagazin. 21.00 Híradó. 21.30 Csoda a farkasokkal - amerikai film. 23.15 Híradó. 23.30 Képújság. Április 23. kedd 17.30 Kimba - rajzfilm. 18.00 Fekete gyöngy - argentin telenovella. 19.00 Híradó. 19.20 Hit, remény, szeretet. 19.30 Sportmagazin. 20.00 Híradó. 20.30 Diéta-gyógytorna-egészség: Rostok az étkezésben, a „nehéz széke­lés" Vendég: Kertai Istvánné dietetikus. 21.00 Híradó. 21.30 Káosz Tv - ameri­kai film. 23.15 Híradó. 23.30 Képújság: Április 24. szerda 17.30 Sportmagazin. 18.05 Fekete gyöngy - argentin telenovella. 19.00 Híradó. 19.30 Diéta-gyógytorna­egészség: Rostok az étkezésben, a „ne­héz székelés" Vendég: Kertai Istvánné dietetikus. 20.00 Híradó. 20.30 Terefe­re. 21.00 Híradó. 21.30 Tengerparti akadémia - amerikai film. 23.15 Hír­adó. 23.30 Képújság. Április 25. csütörtök 8.00 Szekszárd Megyei Jogú Város Ön­kormányzata ülésének közvetítése. 19.00 Híradó. 19.30 Kerekasztal. 20.00 Híradó. 20.30 Terefere. 21.00 Híradó. 21.30 Szerelmes lányok - amerikai film. 23.15 Híradó. 23.45 Képújság. Április 26. péntek 17.30 Kimba - rajzfilm. 18.05 Fekete gyöngy - argentin telenovella. 19.00 Híradó. 19.30 Közgyűlés után. 20.00 Híradó. 20.30 Kerekasztal. 21.00 Hír­adó. 21.30 Holnap hajnalban - amerikai film. 23.15 Híradó. 23.45 Képújság. Április 27. szombat 13.30 Megyei híradó. 14.00 Heti hír­összefoglaló. 14.30 Fekete gyöngy -argentin telenovella. 16.15 Megyei ma­gazin. 16.45 A bűvös árkánum - ameri­kai film. 18.20 Megyei híradó. 18.50 Heti hírösszefoglaló. 19.20 Megyei ma­gazin. 20.50 Képújság. Április 28. vasárnap Sebestyén János és Lantos István négykezes orgonaavató estje ntM Ma a BBUHKrEra Szekszárd zenei életében nagy esemény volt az 1989-es év, amikor a Művészetek Házában felavatták a drezdai Jemnich cég orgonáját. Az­óta számtalan, felejthetetlen szép orgonaestet hallottunk. Sok külföl­di és hazai orgonista Szekszárdra jött hanglemezt készíteni. Sajnos egy ideje a hangszer elektronikus szerkezete elromlott és alkatrészhi­ány miatt javíthatatlanná vált. A Művészetek Házának gondos veze­tői ezért vállalták a teljes felújítást. Egy dunakeszi orgonaépítő és -javító cég alapos munkával az or­gona kétezer sípját teljesen szét­szerelte, tisztította és újra intonál­ta. Új elektronikus szerkezetet épí­tettek bele, a számítástechnikából kölcsönvett legmodernebb elvekre 8.00 Szekszárd Megyei Jogú Város Ön­kormányzata ülése. 13.30 Megyei hír­adó. 14.00 Heti hírösszefoglaló. 14.30 Fekete gyöngy - argentin telenovella. 16.15 Megyei magazin. 16.45 Atom­erőmű KSC Szekszárd-Diósgyőr NB I-es női kosárlabda-mérkőzés. 18.20 Megyei híradó. 18.50 Heti hírösszefog­laló. 19.20 Megyei magazin. 19.50 Szekszárd Megyei Jogú Város Önkor­mányzata ülése. A reptér Tolna Megyei Képviselete az alábbi napokon és időpontokban várja személyre szabott tanáccsal a Bioptron-lámpa tulajdonosokat, a klubtagokat, valamint minden kedves érdeklődőt Szekszárdon, a Szak­szervezeti Székház IV emeletének 107-es helyiségében (Augusz I. u. 11-13.) Kedden 18-20 óra, vasárnap 16-18 óra. Bemutató • Kéthetente csütörtökön 17-19 óra: Bioptron felüb építve. Egy jellemző adat: eddig 64 kombinációs lehetőséget tudott a hangszer, a mostani kétezret. A teljesen megújult hangszerek királynőjét zenei életünk két kivá­lósága avatta fel: Sebestyén János orgona- és csembalóművész, a Liszt Ferenc zenei egyetem csem­baló tanszak vezetője és Lantos Ist­ván zongora- és orgonaművész, a zongora tanszak vezetője. Műsoru­kat igen sokoldalúan állították ös­­sze. Vivaldi, Bach, Mozart négyke­zes orgonaátiratai mellett sok 20. századi szerzőtől is játszottak és nagy szerepet kapott az improvizá­ció, a barokk szerzők gyakorlatá­nak megfelelően, amit a mai fiatal művészek már nem művelnek. Az orgona mellett a másik két billen­tyűs hangszer is szerepet kapott a legkülönbözőbb párosítással, így hallhattunk orgona-csembaló, zongora-csembaló és zongora-or­gona duettet is. A két kitűnő művész érezhető kedvvel muzsikált és úgy tűnt, hogy maguk is élvezték a sok rit­kán hallható művet. A két kiváló művész rangjuknak megfelelően igen hálás tapsokat vívtak ki, amit egy ráadásszámmal köszöntek meg. A gyönyörű és most már tökéle­tes hangszer városunk kulturális, zenei életének egyik szimbóluma. Kívánom, hogy még sokáig zengje felemelő hangjait.

Next