Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-01-08 / 1. szám
2012. január 8. HÉTRŐL HÉTRE Kávézó, új kiállítótermek, fedett színpad Újjászületett a régi Vármegyeháza Befejeződött a Béla király téri régi Vármegyeháza korszerűsítése. Az épület nemcsak kívül, hanem belül is megújult, és új tartalmat is kapott: új kiállítóterek nyíltak, amelyek - többek között - Tolna megye életét mutatják be. A felújított épület ünnepélyes megnyitóját december 22-én, csütörtökön tartották. Szekszárd belvárosában 1828 és 1833 között Pollack Mihály tervei alapján készült el a klasszicista stílusú épület, amelyre már nagyon ráfért a felújítás. A projekt teljes költségvetése meghaladja a 830 millió forintot, amelyhez pályázati forrásból 615 millió forintot használhatott fel a szekszárdi és a Tolna Megyei Önkormányzat. A fejlesztési program a „Szekszárd Megyei Jogú Város Kulturális életének javítása a Vármegyeháza és környéke felújításával” című projekt keretében valósult meg, az Európai Unió támogatásával alig több mint egy év alatt. Felújították a teljes tetőszerkezetet és a homlokzatot is. A nyílászárók cseréjével, a komplett gépészeti korszerűsítéssel a 21. századnak megfelelő infrastruktúrát kapott a régi épület, amely nemcsak külsőleg nyerte vissza eredeti szépségét, hanem új funkciókkal is gazdagodott. Új múzeumi tereket hoztak létre, így az ódon falak között a Wosinsky Mór Megyei Múzeum több kiállítása is helyet kapott. A projekt keretében elkészült a műemléki vármegyeháza belső udvarának rekonstrukciója, fedett színpadot alakítottak ki, ahol koncertek, szabadtéri rendezvények tarthatók a jövőben. Az építészeti munkákon kívül infokommunikációs akadálymentesítésre, és nagy értékű eszközbeszerzésre is sor került, továbbá egy, az épület stílusában kialakított kávéházzal is bővült a szolgáltatatások köre. A pályázatnak köszönhetően a jövőben megszépül a Béla király tér, a belvárosi római katolikus templom környezete is, a jövő év elején környezetbe illeszkedő kényelmes, esztétikus utcabútorok kerülnek a térre - mondta el az épület avatóünnepségén Horváth István, Szekszárd polgármestere. Az ünnepélyes átadáson dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke hangsúlyozta: habár az épület állami tulajdonba kerül a Tolna Megyei Önkormányzat használati joga a jövőben is megmarad. Az épületben berendezett új kiállítótereket L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke nyitotta meg. urj A pincétől a padlásig megújult a szép középület 19. századi tudástár és történelmi játszóház mutatja be Tolna megyét Meleget adnak a kidobott fenyők Az önkormányzati tulajdonú Alisca Terra Kft. az elmúlt évekhez hasonlóan elszállítja a kidobott karácsonyfákat. A hulladékgazdálkodási cég azonban idén egy új akciót indított, melynek részleteiről szerdán Horváth István polgármester tájékoztatta a sajtót. A megyeszékhely első embere elmondta: az új kezdeményezés az ünnep után feleslegessé vált fenyőknek a korábbinál hatékonyabb begyűjtéséről, illetve rászorulók számára történő felajánlásáról szól. A városban 30 helyen jelöltek ki úgynevezett „karácsonyfagyűjtő pontot”, ahol a lakosság elhelyezheti a kiszolgált tűlevelűeket. A gyűjtőhelyekről a hónap végéig az Alisca Terra Kft. folyamatosan szállítja el a fákat, amiket azután rászorulóknak ajánlanak fel akik ezzel csökkenthetik fűtési költségeiket. Az akció célja kettős - hangsúlyozta Horváth István polgármester. - Tisztább, rendezettebb marad a város, a kidobott fenyők meleget adnak a rászorulók otthonaiban. „Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és -fejlesztési Igazgatóság Városigazgatási és -rendészeti Osztályán KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. A részletes pályázati felhívás a www.szekszard.hu honlapon, a Közügyek/Állás menüpontban tekinthető meg.” SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Hatályba lépett Magyarország új Alaptörvénye A január 1-jén hatályba lépett új alkotmány Nemzeti hitvallás elnevezéssel tartalmaz preambulumot, amely a Himnusz „Isten, áldd meg a magyart!” sorával kezdődik. „Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre. Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira. Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével szorgalmával gyarapította közös értékeit” - olvasható a hitvallásban, amelyben az áll: „nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét”. Az új Alaptörvényben önálló fejezet tartalmazza az alapvető jogokat és kötelességeket. Újdonság, hogy az Alaptörvény a magzat életét a fogantatástól kezdve védi, és tiltja az emberi egyedmásolást. Rögzíti azt is: házasság csak férfi és nő között jöhet létre. Alaptörvényi rangra emelkedett a - csak szándékos, erőszakos bűncselekmény miatt kiszabható - tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés, és mostantól mindenkinek joga van - törvényben meghatározottak szerint - a személye, illetve a tulajdona elleni vagy ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához. Míg a korábbi alkotmány a határon túli magyarok iránti felelősségérzésről szólt, az új alaptörvény azt tartalmazza: Magyarország felelősséget visel sorsukért, elősegíti közösségeik fennmaradását, fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását és a szülőföldön való boldogulásukat. Az Alaptörvény teljes szövege elolvasható az országgyűlés honlapján: www.mkogy.hu. de sok panaszt (fejfájás, szédülés, gerinc és ízületi bántalmak) és megbetegedést okozhat, ha nincs a megfelelő helyén Ingyenes tájékoztató dr. Pfeffenróth Anna előadása 2012. január 17. kedd 18 óra Spirit Egészségcentrum, Szekszárd, Ybl M. u. 3. 70/866-9765