Szekszárdi Vasárnap, 2020 (30. évfolyam, 1-45. szám)

2020-08-30 / 30. szám

24 „ SZEKSZÁRDI VASARNAP 2020. augusztus 30. készültek. Vidám, kellemes hangulatú kö­zös ebéddel zárult a rendezvény. Október 6. A forradalom és szabadságharc aradi vér­tanúira a Baka István Általános Iskola diákjainak műsorával és koszorúrúzással emlékezett a város, a megye és a civil szer­vezetek. Október 16. A Kenyér Világnapját a palánki Csapó Dániel Középiskola tanárai és diákjai hagyományosan a Garay téren ünnepel­te. A kenyeret Böjte Csaba ferences rendi szerzetes: - „Jusson mindenkinek elegendő és egészséges élelmiszer! Ne legyen éhező ember!” - mondatokkal áldotta meg. A programot az Agrárkamara is támogatta. Október 20. Egykori kórusának tagjai, pályatársai és tisztelői köszöntötték Czakó Sándornét 75. születésnapján a Művészetek Házában. A magyar-ének-zene szakos tanár, karnagy 1983-ban a Garay János Általános Iskola oktatójaként került Decsről Szekszárdra. Az iskola nagykórusának karnagyaként számos hazai és nemzetközi elismerést ért el. Diákjai szívesen emlékeznek humorára, emberségére. Tiszteletére az egykori ének­karosok hangversenyt adtak. Október 23. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján a kulturális központban Csillagné Szánthó Polixéna önkormány­zati képviselő idézte fel személyes hangú beszédében az eseményeket, majd a Szek­szárdi Kamarazenekar adott magas szín­vonalú hangversenyt. A Szent István téri emlékműnél a forradalom eseményeiről Ács Rezső polgármester emlékezett, majd a Garay gimnázium diákjai irodalmi mű­sorral idézték fel a hősi napokat. Egyházi áldást dr. Kaszó Gyula református lelkész mondott. Közreműködött az Alisca Brass Band és a Magyar Nemzetőrség Tolna Megyei Szervezete. Koszorúzással zárult a forradalom felidézése. Október 27. 125 éve halt meg Mikó György (1841- 1894) újvárosi plébános, akit hívei a „jószívű papként” emlegettek. 1883-ban került a szekszárdi újvárosi plébániára. A plébános a szegények papja és támogató­ja volt. Gyermekmenhelyet hozott létre a napszámosok gyermekei számára, amelyet jórész saját zsebből finanszírozott. Asszo­nyokat foglalkoztatott, akik vigyáztak, mostak, főztek a kicsikre. Megalapítot­ta a „rongyos egyletet”, amelynek tagjai élelmet, ruhát gyűjtöttek a menhelynek. Évtizedeken át elnöke volt a Ferencz köz­kórháznak. Sírja az újvárosi temetőben található.­­ 10 éve működik az Egyenlő Bánás­mód Hatóság referensi hálózata, amely független államigazgatási szervként jött létre a diszkrimináció megelőzése, a ható­sági eljárás elősegítése érdekében. Szlog­enje, az „Élj vele bátran!” lényege, hogy az emberi méltóság mindenkit megillet. November 2. A hadisírgondozó tiszt javaslatára az alsóvárosi temetőben nyugvó I. világ­­háborús hadisírok megújultak Halottak napjára. A sírhelyek megtisztításában a Szekszárdi Katonai Igazgatási és Érdek­­védelmi Iroda állományának tagjai és a 69. Horváth József Területvédelmi Zászlóalj katonái vettek részt. Vén Csaba az iroda vezetője és munkatársai a jövőben is fon­tosnak tartják, hogy a hősök emléke méltó módon megőrződjön.­­ Hagyományosan a város is megem­lékezett a világháború hősi halottairól. Höninger Balázs trombitaszóval tisztel­gett az elesettek előtt, majd Németh Judit mondott emlékező verset. Áhítatot tartott Petkó Tamás plébános, végül Dr. Almási István tartalékos orvosalezredes tolmá­csolta Bíró László tábori püspök gondo­latait. A belvárosi katolikus templomban Kárász Gábor segédplébános misézett, majd a Wosinsky közösségi házban dr. Sza­bó Géza és Nagy Janka Teodóra „Hősök voltak és áldozatok - Szekszárdiak a Nagy Háborúban” című kötetének bemutatására került sor. November 2-11. „A Bibliás Rákócziak és a reformáció” címmel láthatták az érdeklődők azt a ki­állítást a kulturális központban, amely a Rákóczi család protestáns valláshoz fűző­dő viszonyát mutatta be. A vándortárlat a reformáció 500. és a 2019. évi II. Rákóczi Ferenc emlékév tiszteletére készült. November 4. A PTE KPVK Illyés-napot tartott. A kar épületének aulájában Illyés Gyula szobrá­nál ünnepi beszédet mondott Prof. Dr. Szé­­csi Gábor dékán, aki a költő ma is mérvadó hitvallásáról szólt. November 7. 35 év után találkoztak újra a szekszárdi kerékpáros sikerek megalapozói. Patton Csaba és Mácsik Ferenc ötlete alapján Halász László, Liska Pál és Szabó Kovács János csatlakozott a kezdeményezéshez, amelyen 50-en jelentek meg. Ez alkalom­mal Schneider Konrád, a bringás sikerek atyja a Magyar Kerékpáros Szövetség élet­mű díját kapta meg. November 22. Egy koncert keretében ünnepelte tízéves születésnapját a szekszárdi Don Gatto, a nemzetközi sikerű hardcore punk zenekar, amely a Wacken Open Air fesztiválon be­került a top 10-be. November 25-27. Az AM­DASZK, Csapó Dániel Mezőgaz­dasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium fennállása 90. évfordulóját ünnepelte. Az iskola sportcsarnokában tartott jubileumi rendezvényen Simonné Szerdai Zsuzsanna főigazgató emlékező megnyitóját követően Bogdán Boglárka államtitkár, Ács Rezső polgármester kö­szöntötte a hallgatóságot és méltatta az isko­la eredményeit. Vendégh Edit, NAK Tolna megyei elnöke az intézmény vezetőjének el­ismerő oklevelet adott át, amely nyugtázza, hogy a Magyarok Kenyere - 15 millió búza­szem program legnagyobb adományozója a megyében a palánki iskola volt. Délután az udvaron fát ültettek, egykori és a jelenlegi diákok közösen sportoltak, iskolatörténeti kiállítást nyitottak. Az Agrárium téged vár címmel pályaorientációs délutánt tartottak a könyvtárban. Bognár Cecil egykori diák iskolai emlékeit elevenítette fel. December 3. 25 éves az Antritt Rádió. Első adását 1994. február 28-án közvetítették a város lakói­nak. A Szekszárd vételkörzetében hallgat­ható rádióadó népszerűsége a helyi témák közvetítésében keresendő, és a kitűnő zenei válogatásnak köszönhető. A jubiláló rádió frekvencia-engedélyét idén 5 évvel meghosszabbították. December 10. 75 éves Törő György fafaragó Népi Ipar­művész. Mesterének tartja a pécsi Szatyor Győzőt, a dunaföldvári Csepelin Istvánt és a tatai Cs. Kis Ernőt. A Magyar Kultúra Lo­vagja kitüntetésben részesült fafaragó ma is a Dunai Nemzetközi Alkotókör elnökeként tevékenykedik. XIII. Neves halottaink Mözsi Szabó István (Mözs, 1927-2019) A megye egyik legismertebb, 92 évet élt fes­tőművésze gazdag életművet hagyott hátra. Az elemi iskolát szülőfalujában, a polgárit Tolnán végezte. A bajai tanítóképző után művészeti tanulmányait Rudnay Gyula bajai képzőművészeti szabad akadémiáján kezdte, majd 1948-tól a budapesti Kép­zőművészeti Főiskolán folytatta. 1951-től rajztanárként tanított Tolna megyében. Bogyiszlón képzőművészeti szakkört, szín­játszó kört vezetett, néptáncegyüttest szer­vezett. Decsen a képzőművészeti és a szö­vőszakkör vezetőjeként ismerkedett meg a népi szőttes kultúrával. 1963-tól 1975-ig a Fóti Gyermekváros képzőművészeti nevelő­­jeként dolgozott. 1975-től nyugdíjazásáig a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ tudományos főmunkatársaként kísérleti szövőműhelyt vezetett. 1981-től Bogyiszlón élt első feleségével, akinek halála után Tolnára költözött 2002- ben. Lakóháza melletti épületben második feleségével galériát alakított ki, amelyben a „Testamentum” című életmű keresztmet­szete látható. Az állandó tárlat a művész legfontosabb festményei mellett grafikáiból, metszeteiből, székely szőtteseiből, faliszőnye­geiből is bemutat néhányat. Alkotásaival itt­hon és külföldön több mint nyolcvan egyéni, és számos csoportos tárlaton találkozhatott a közönség. Képei egyaránt megtalálhatók középületekben, magán- és közgyűjtemé­nyekben. Munkássága elismeréséül 1987-ben Babits-plakettban, 1989-ben a Tolna Me­gyei Tanács Alkotói Díjában, 1997-ben Babits-díjban, 2000-ben „A Tolna megyei művészetért” plakettban, 2003-ban „Tolna Városért” díjban részesült. Megkapta 2004- ben a Csokonai Vitéz Mihály-alkotói díjat, 2009-ben a Magyar Kultúra Lovagja címet, 2015-ben pedig a Tolna megyei Prima-díjat. Szabó György (Békés, 1952 - Szekszárd, 2019) Az általános és középiskolát Szekszárdon végezte. Édesapjától, Szabó Ödön testne­velő tanártól, hétszeres magyar bajnok, Magyar Kupa- és Ronchetti Kupa-győztes mesteredzőtől sajátította el a kosárlabdázás alapelemeit. 1971-ben családjával együtt a fővárosba költözött. Már ebben az évben ve­zetett mérkőzéseket a Budapesti Kosárlabda Szövetség bajnokságaiban. Hivatalos játék­vezetői minősítést 1976-ban szerzett. 1977 szeptemberében szekszárdi játékvezetőként vezette első NB II-es meccsét. A következő év októberében már az NB 1-ben is debü­tált. Ettől kezdve sorra jöttek a felkérések, az 1987-es, Athénban megszerzett nemzet­közi minősítés után külföldre is. Összesen 1251 élvonalbeli mérkőzésen bíráskodott, ezek közül 1200 Magyarországon, 50 Li­banonban és egy Szíriában zajlott le. Nem kevesebb, mint 273 nemzetközi találkozón fújta a sípot. Ragyogó sportpályafutása mellett mély­építő mérnökként szakmájának is mestere volt. Részt vett az M 6-os sztráda hídjainak építésében. A szekszárdi Szent László­, a du­naújvárosi és a komáromi Duna-híd főépí­tésvezetője volt. Az 1990-es években Tolna megye egyik vezető biztosítótársaságának kiemelt ügynöke lett. Elismert filatelistaként gyűjtötte a bélye­geket. Kosárlabdával kapcsolatos, több ezres kollekciójából időnként kiállítás is nyílt, de ugyanígy összeállított egy népszerű tárlatot Kossuth Lajos életéről is. Szívinfarktus következtében vesztette életét szekszárdi otthonában. A család, a barátok, a volt kollégák mellett sok százan kísérték utolsó útjára a szekszárdi alsóvárosi temetőben. A fehér szurkolói pólóban felso­rakozó KSC-drukkerek kék-fehér füsttel, a játékvezetők egy búcsú sípszóval köszöntek el tőle. A sírra rengeteg kék és fehér virág került. Gottvald Károly (Tolna, 1949-2019) Tolna megye legismertebb fotóriportere, aki munkáival több mint 40 éven át volt jelen Magyarország sajtójában. A Tolna Megyei Népújsághoz 1970-ben került és 2012-es nyugdíjba vonulásáig főállásban ott alko­tott. Később is rendszeresen küldött képeket lapjának. Sokat fotózott a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Ifjúság, az Új Tükör, a Szekszárdi Vasárnap, a Tolnai Extra és a Tolnai Hírlap számára. Felvételei színesítik Csányi Lász­ló, dr. Vadas Ferenc, Hazafi József és Ékes László könyveit. A paksi Atomenergetikai Múzeum homlokzatát szintén az ő meg­aképei díszítik. Az első kapavágásról folyamatosan tu­dósított a paksi atomerőmű építéséről. A tizenkét áldozatot követelő pörbölyi autó­busz-baleset humánus bemutatásáért az „Év sajtófotója” pályázaton II. díjat nyert. A rácvölgyi cigánytelepről készített sorozata a hetvenes évek végén aratott sikert. Fotózott uránbányászokat 1200 méterrel a föld alatt, és lencsevégre kapta a Gemenci erdőt helikopterről. Híres kortársait, politi­kusokat, művészeket, tudósokat, sportolókat örökített meg, így II. János Pál pápát 1990- es pécsi miséjén. Fotózta Teller Edét 1991- es paksi látogatásakor és Fülöp Edinburgh-i herceget, amikor visszatelepítette a hódokat a Gemencbe. Képei számos hazai csoportos és egyéni tárlaton szerepeltek. Munkáit több díjjal is elismerték. 1996-ban Urántollat, 2001-ben Csányi-díjat, 2002-ben Tolna Város Sajtódí­jat, 2006-ban Németségért Nívódíjat kapott. Váratlanul, életműtárlatára készülve távozott. Kiállítása a tolnai Mag-házban augusztus 18-án nyílt meg. Dr. Ferincz János (Becsehely, 1946 - Szekszárd, 2019) A jogi végzettségű szakember Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivata­lának nyugalmazott aljegyzője. A kiváló közigazgatási szakember az ifjúsági mozga­lomban kezdte, a városi tanácsnál folytatta pályafutását, majd évtizedeken át a város polgármesteri hivatalában dolgozott 2006- ban történt nyugdíjba vonulásáig. Szakmai pályafutása során az önkor­mányzati­ és közigazgatási rendszer jelentős változásokon ment keresztül. E változások komoly szakmai kihívások elé állították az önkormányzat és a hivatal működését. Ve­zetői és szakmai munkájának köszönhetően e változásokra jól reagált a helyi közigaz­gatás. Dr. Ferincz Jánost Szekszárd MJV Önkormányzata saját halottjának tekintet­te. November 18-án az újvárosi temetőben helyezték örök nyugalomba. Az Aranykönyv szerkesztő bizottságának tagjai: Cserna Anna, Dr. Dobos Gyula István, Németh Judit. Záradék: Megtárgyalták a közgyűlés bizottságai, majd jóváhagyta Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 379/2020. (VI. 17.) határozatával. Szekszárd, 2020. április 22.

Next