Szemészet, 1868 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1868-01-26 / 1. szám
meg van támadva és nagy kínokat okoz. Leginkább feltűnik a szaru sűrű homályosodása, mely e hártya külső felét foglalja el s mintegy szabálytalan háromszöget képez, csúcsa a láta felé, alapja a szaruszél fele lévén irányozva. De tulajdonkép nem is szólhatni szaruszélről, mivel a homályosodott szaruszövet oly elmosódottan és észrevehetlenül megy át a tülkhártyaszövetbe, hogy a két hártya közti határt alig sejthetni. A szaru felülete sima, de fénytelen, mas küllemű, csak itt-ott lehet a mélyebben fekvő csíkokat és foltokat feltalálni; edények csupán a homályosodott rész szélein és csak kis számmal mutatkoznak. A tülkhártya, mely a megtámadott helyen — mint imént mondom — a szaruval egy szövetet látszik képezni, halvány piros szint és tetemes megdagadást mutat, körülbelől 1 '/»''-nyira eső legemelkedettebb csúcscsal, melyen több kitágult köthártyavisszér fut le, mi a daganatnak sötétebb színt kölcsönöz. Az egész kórkép oly jellemző, hogy senki azt genytüszős köthártyalobbal fel nem cserélhetné. A víznedv még meglehetősen átlátszó volt, de a szivárvány látószélének duzzadtsága már kezdődő iritist árult el. A későbbi lefolyásról nincs tudomásom. Kétséget sem szenved, hogy ilynemű (traumaticus) tülkhártyaláb még mélyebben is hathat a tülkhártya szövetébe, annak fekélyesedését, sőt átsikasztását is idézvén elő, mint ez többször észleltetett, valamint az, hogy még a szivárvány is, melynek idegei és edényei közvetlenül bevonatnak a kórfolyamatba, már a betegség kezdetétől fogva részt vesz a lábfolyamatban. A szóban levő bántalomnál azonban, hol alkalmasint még a tülkhártya felülete sincs lényegesen érdekelve, a szövetelemek bujálkodása csupán a tűrk és a köthártya közt létező kötszövetre korlátoltatván, a szaru igen kis mértékben, a szivárvány pedig épen sohasem szokott szenvedni. Az elsőnek bántalmazottsága vagy csekély felületes homály vagy ritkábban csíkszerű folt alakjában szokott fellépni, mely utóbbi némikép hasonlít az aggkörhöz (arcus senilis), de attól lényegesen különbözik azáltal, hogy közvetlenül a szaruszélen jő elő, míg az agykör és a szaruszél között mindig átlátszó tiszta szaruszövet vehető észre. Különben már terjedelme által is különbözik az ismert agyköri jelenségtől. Ezen megkülönböztetés fontos, mennyiben az úgynevezett Episcleritis főképen idősebb embereknél jön elő, kiknél azt a véletlen agykörrel hozhatja össze. Fiatal egyéneken igen ritkán észleltetik. Kórokaira nézve keveset vagy helyesebben semmit sem tudunk. Egyes szemészek a bajt köszvénynyel vagy csúzzal véltek kapcsolatba lenni, de ha igaz is, hogy gyakran azokkal együtt fordul elő, vannak más esetek, melyekben a nevezett bajnak nyoma sem található. Néhány év előtt egy 42 éves nőt gyógykezeltem, ki az egészségnek mintaképe lehetett és mégis mindkét szemén egyidejűleg szenvedett Episcleritisben majdnem egy egész éven át. Gyanítván, hogy földszinti lakása, mely ugyan nem volt nedves, de rosz elzárt levegőt mutatott, okozhatta a bajt, rábírtam, hogy üzletét másokra hagyván, nővéréhez ment lakni, tágas, jól szellőztetett emeleti lakásba, de ennek és sokféle belső gyógyszer, valamint fürdők daczára a baj igen hosszú ideig tartott, míg végre lassan és észrevehető befolyás nélkül, úgyszólván magától megszűnt. Részemről kételkednem nem lehet, hogy igen ritka esetekben bujafenyves alapja van a szóbanlevő lábnak. A „Szemészet“ 1865-diki 3-dik számában kórtörténetet írtam le, melyből ezen állítás jogosultsága mindenki előtt világos. A mit ott köthártya alatti sejtszövetdag nevével jeleztem, mindazon tulajdonokkal bírt, melyek az úgy nevezett Episcleritisé, s az említett eset, mely eddigi tapasztalásom szerint valódi unicumot képez, csak is az által különbözött a közönséges esetektől, hogy a lábtermény szokatlan fejlődési fokra emelkedett. Nem akarván itt az egész kortörténetet, melyre a t. olvasót utalom, ismételni, csupán azt említem fel, hogy az érintett esetben is „a bal szemtekén, és pedig az alsó tülkhártya felén a szaruhoz közel látható oly kóros duzzadás, melyet első pillanatra úgynevezett küteges köthártyalábnak lehetne tartani.“ Ezen duzzadás több hét alatt igen nagy mértékben növekedett, míg a nagy mogyoró mekkoraságát mutatta, csúcsa tökéletesen gömbölyű, felülete sima, sötét rózsaszínű, a köthártya fölötte mozgékony, sima, kitágult visszerekkel. A dag szilárd összeállású, nyomásra alig érzékeny, a belső és külső zug felé lassanként apadva elsimul, az átmeneti redőtől mély barázda által van elkülönítve, a szaruhártya szélét nemcsak eléri, de azon túl is emelkedve, ezen mintegy áthajlik. A szaruhártya mindamellett egész a legtávolabb széléig tökéletesen tiszta, a mellső csarnok, úgy mint a szivárvány minden tekintetben épek.“ Higanykenőcs bedörzsölése által gyógyittatott. Épen ezen esetben tett tapasztalás nyomán meg vagyok győződve, hogy a közönséges Episcleritisnél, mely ezen czikk tulajdonképeni tárgya, csupán a tülkhártya felett fekvő kötszövet a túltengés székhelye, nem pedig maga a tülkhártya szövete, melynek megtámadása — ha egyátalában — csupán azon kivételes esetekben valószínű, hol a szaru másodlagos termbeli homályt mutat, mi pl. traumaticus tülkhártyalobnál soha sem hiányzik. Az épen említett esetben a bujasenyv mind a kórelőzmény, mind a kisérő garatbaj által, nemkülönben a higanybekenések feltűnő gyors hatása által be volt bizonyítva. Egy másik egyénnél, hol a tünetek a szokott korlátokon túl nem emelkedtek, a bujasenyves eredetre nézve gyanú keletkezett ugyan bennem, de épen nem merném azt egészen megállapítottnak mondani. Ezen kereset annál inkább megérdemli a részletes fölemlítést, mivel egyrészről tünetei, valamint lefolyása által valódi mintaképét állította elő a szóban levő bajnak, másrészről pedig későbbi szövődése szivárványlábbal a két kórnem közti viszony értelmezése által kiváló érdeket nyer. Ch. J., 63 éves, magánzó, 1863. oct. 23-án jelent meg nálam, huzamos szembaja végett tanácsomat kikérendő. Ugyanis több három hónapjánál, hogy mindkét szeme gyuladt, mely baj ellen többféle szemvizet használt siker nélkül. A betegség ismert ok nélkül támadt s kezdettől fogva majdnem változás nélkül maradt. Az olvasás, különösen mesterséges világítás mellett, nehézséggel jár, miután olyankor könyerés és tompa fájdalom szokott beállani. Azonkívül rosszabbulást főképen borivás után vesz észre. Külsőleg semmi rendellenességet sem találni, de ha a szemhéjakat egymástól eltávolítjuk, mindkét szemben piros folt mutatkozik a tülkhártyán, mely a szaruszéltől pár vonalnyira terjed. A jobb szemben a tülkhártya belső-felső táján, a balban két helyen, t. i. a belső és a külső tájon találtatik e vörösség. A fölötte fekvő köthártya átlátszó, csupán egyes kitágult visszereket mutat, de a köthártya alatti kötszövet sűrű belövelést, sötét piros színt és némi duzzadtságot külö. A nevezett három vörös folt közül a balszeme, mely befelé találkozik, a legterjedtebb, s majdnem a félholdképű hártyáig ér. A beteg előbbi betegségeit illetőleg csak azt hozza fel, hogy pár évvel előbb köszvényben szenvedett. Figyelmeztettem a szembaj ártatlanságára, valamint hosszú tartamára is, továbbá arra, hogy szemvizek a baj lefolyására jótékonyan nem hatnak, de hogy a gyógyulás rendezett életmód s belső orvoslás mellett néhány hónap alatt alkalmasint be fog állani. Rendeltem neki hamislagot belsőleg és ugyanazon gyógyszert kenőcs alakjában. A beteg több hónapig szedte a hamissagot eredmény nélkül. Hol jobban volt, hol rosszabbul, de a tulajdonképeni kórkép ezen idő alatt alig változott. Testileg legfeltűnőbb volt a nagy éjjeli izzadás, mely a beteget néha igen kínozta. Sok héten át tartott ezen izzadás, mely a beteget arra kényszerítette, hogy éjfél után inget változtasson. Kínait több ízben eredmény nélkül vette kellemetlen tünet ellen. Ismételve kísérleteket tettem mákonyfestvénynyel, a bántalmazott szemrészeket érintvén azzal, de mindig fel kellett hagynom e kezeléssel, az izgatottság növekedése miatt.