Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)

1969-02-01 / 1. szám

Szemészet 1969. 106: 37—42. Bp. IX. ker. Tanács VB. Gyáli úti Kórház (igazgató: Borza László) Szemészeti Osztályának közleménye Szituációs fusió MEDGYASZAY ATTILA Phorométeres vizsgálatok csaknem száz éve ismeretesek. A phorométeres mé­rések eredményei számos szempont szerint értékelhetők. A jelenleg ismer­tetésre kerülő szituációs fúzió is egy eddig nem használt photometriás vizs­gálati mód mérési eredményeinek értékelése. Gyakorlatilag fontos néhány, bár közismert fogalom meghatározása, tekintettel arra, hogy ezeket az irodalomban sem használják egységesen, ennek következtében adataink esetleg félreértésekre adhatnának módot. Az orthophoria, vagyis az ún. normális szem­­izomegyensúly fogalmát Stevens 1887-ben így fogalmazta meg: orthophoria az, mikor a külső szemizmok jó működése alapján, a fusio felfüggesztése esetén is paralel a két szem állása. A különböző szerzők által végzett nagyszámú vizsgálatok eredménye azt mutatta, hogy ez az állapot rendkívül ritka. Innen ered Duke-Eldernek az a megállapí­tása, hogy az orthophoria inkább ideális, mint normális állapotnak tekinthető. Normá­lisnak — véleménye szerint — a kisfokú divergentia minősíthető. Vita tárgyát képezi az irodalomban az is, hogy a szemizomegyensúly állapotának vizsgálata alapulhat-e egyszerű Maddox- vagy más, ehhez hasonló vizsgálaton, vagy pedig szükséges a két szem előzetes teljes disszociálása az egyik szem tartós (óráktól na­pokig terjedő) eltakarásával. Duke­ Elder az utóbbi eljárást helyteleníti és azt aphysi­­ologiásnak minősíti. Vizsgálataink kapcsán orthophoriásnak tekintettük azt az egyént, akinél egyszerű, öt méter távolságban végzett Maddox-vizsgálattal paralel szemállást találunk. Másik vitatott kérdés a fusiós szélesség, illetve a prizmával mérhető convergentia és divergentia fogalmával kapcsolatos. Ebben a kérdésben vagy használhatjuk a motoros fusio fogalmát, mint ahogy azt például Burián használja, vagy beszélhetünk conver­gentia és divergentia méréséről. Ebben a használatban a két fogalom azonos. Ugyan­akkor azonban ductio méréséről nem lehet szó — márpedig ezzel is sűrűn találkozunk az irodalomban —, mivel, mint Duke-Elder is meghatározta, a ductio a félszem bizonyos irányú mozgását (abductio, adductio stb.) jelöli, míg a fent említett convergentia, di­vergentia, valamint supra- és infravergentia közös néven a vergentiák csoportjába tar­tozik és a kétszemes, nem conjugált mozgásokat jelöli. Ugyanakkor a vergentián­on belül felvetődik az a kérdés, hogy a convergentia a többi vergentiákkal szemben bizonyos fokig különálló helyet foglal el, amennyiben az a mozgás akaratlagosan is keresztül­vihető, funkciójának központi idegrendszeri alapja igen sokat tanulmányozott és vi­szonylag eléggé ismert, ugyanakkor a többi vergentiák akaratlagosan nem vihetők ke­resztül, mérésük tulajdonképpen csak mesterséges úton történhet és mechanizmusuk meglehetősen tisztázatlan. Fentiek alapján kérdéses, vajon jogosult-e a convergentiát egyszerűen, mint a vergentiák egyikét felfogni, ugyanis a convergentia és akkomodáció közötti szoros kapcsolatra már Porterfield (1759) utal először. Utána számos kutató (Müller, Volkmann, Donders, Landolt, Hering, Maddox, Imre, Hőnig, Fugulyán stb.) foglalkozott a kérdéssel. Donders és Landolt véleményével szemben Pistor feltételezi, hogy a convergentia és az akkomodáció különválasztható egymástól. Maddox a convergentiának négy formáját különböztette meg: 1. tónusos convergen­tia, amely megszünteti a nézővonalak nyugalmi helyzetét, 2. akkomodativ convergen­tia, amely a nézővonalat a megszemlélt pontra irányítja, 3. psychés convergentia, vagyis a közelség tudatossá válása, 4. fusionáló convergentia, amely kiegészíti az akko­modativ convergentiát. Ez utóbbi vezérli a képet a korrespondáló retinarészre, meg­szünteti a zavaró diplopiát. A fusionáló convergentia játszik szerepet a Donders, illetve Landolt által leírt relatív akkomodációnál, illetve relatív convergentiánál. Különböző tekintési irányokban vizsgálva a convergentia-divergentia arány a fusiós szélesség, vagy más néven a fusiós arány viszonyát, azt találtuk, hogy a fusiós szélesség le- és feltekintéskor csökken, míg a fusiós arány változatlan. A convergentia és akkomodáció kapcsolatának ismeretében (Donders, Duane, Duke- Elder, Graefe, Nagel A., Nagel W., Imre, Maddox) azt vártuk, hogy lefelé tekintéskor az akkomodáció növekedésével együtt a fusiós szélesség (Soring, Raab, Worth) is növe­kedjen, illetve a fusiós arány (Aczél, Burian) eltolódjon a convergentia irányában. Ezzel szemben a fusiós szélesség jellemzően fele értékre csökkent, a fusiós arány változatlan maradt.

Next