Szemészet, 1975 (112. évfolyam, 1-3. szám)
1975 / 3. szám
Szemészet 112. 208—211. 1975. Fővárosi István Kórház szemészeti osztályának (főorvos: Medgyaszay Attila) közleménye Színérzés és sötétadaptáció MEDGYASZAY ATTILA A színérzés vizsgálatok sorában a színkeverő-képesség meghatározása integrate működést vizsgáló módszer. A színkeverés látóterében a retina egyes pontjainak színérzése ezen integrált működés kapcsán vetül ki. A vizsgálat alapvető iránya a retina egyes pontjai színkeverő-képességének elemzése, a centrum és paracentrum egyes pontjain a színkeverő-képesség meghatározása. Biztos képet a színérzésről akkor kapunk, ha megvizsgáljuk színkeverőképességét. Az eljárás lényege az, hogy a vizsgálatnak valamely megadott színnel azonos színt kell két megadott más színből kevernie. A felhasznált színek mennyiségét alkalmas módon megmérjük, így egyenlethez jutunk, melynek adatai a vizsgálatra jellemzőek. A keveréshez használt színek spectrális vagy pigment színek lehetnek. A spektrális eljárásoknak előnye elsősorban az, hogy jellemezhető, törekvésükben monochromatikus színekkel dolgoznak, melyek fényereje egyértelműen meghatározható. A megvilágításnak külön problémája nincs, így a spektrális módszerekkel nyert adatok könnyen összehasonlíthatók. Spektrális módszer a Nagel-anomaloscop. Minden eljárás leírásánál az összehasonlító adatok valamilyen spektrális módszerre, elsősorban a Nagel-anomaloscop adataira vonatkoznak, saját vizsgálataink adatai a Schmidt—Hensch-féle Nagel I. típusú készülékre. Az anomaloscopos vizsgálatnál a színérzést azaz a színkeverő-képességet egy számmal, a Kries-féle anomal kvócienssel jellemezzük. A normális trichromasia ideális értéke az ún. középnormál AQ—1,0. Normálisnak tekinthető az AQ értéke 0,85 és 1,3 között. 1,3 és 2,0 AQ értékek között az eddigi vizsgálatok adatai szerint, veleszületett színérzészavaroknál, AQ érték nincs. 2,0 AQ értékről felfelé beszélünk deuteranomáliáról, míg 0,85-—0,65 alatt protanomáliáról van szó. A színkeverés látóterét a Nagel 1. típusú anomaloscopra épített eszközzel vizsgáljuk. Vizsgálatainkból levont következtetéseinket is az anomaloscoppal nyert eddigi eredményekhez viszonyítottuk. Gyakorlatunkban betartottuk az anomaloscoppal való vizsgálat szabályait, hogy a vizsgálataink eredményeit egységesen tudjuk értékelni. A perifériás retina részek színkeverő képessége az inverz campimetria elve alapján határozható meg. A színkeverés látóterének meghatározását tökéletes centrális színérzés eseteiben végeztük. Rayleigh egyenletet állíttattunk 8 irányban 2°-onként 16°-ig, azaz egy irányban 8 ponton, összesen tehát 64 ponton. Mindkét végállás felől 3—3 állítást végeztettünk. Az egyes állítások között 15—20 mp pihenőt tartottunk a fényforrást kikapcsolva. Mérési eredményeink a következők voltak (1. ábra): A színkeverés látótér jellemzői — a két szemen azonos — határozott egyenlet állítás kizárólag centrális fixálás mellett van — a centrumnak és 6°-ig a nasalis felső látótér quadránsnak az anomálkváciensei azonosak — 6°-ig mindkét végállás felől az egyenlet állítása a vörös irányban tér el — 6°—16°-ig a végállások vörös és zöld színérzete határozott, azonban