Szép Szó 5. kötet (Budapest, 1937)
20. szám - Bóka László: Justh Zsigmond
423 Justh Zsigmond Tegyék ki vicclapba Agenort és Taszilót, ott a helyük ostoba fecsegésükkel. Álljon a hordóra Domokos és álljon törvény elé Tivi, — kiki ízlése szerint. Adják ki százhuszadszor Gyurkovics Milán kalandjait, akár zsidóbőrbe kötve, azt sem bánom. Utálom őket, nyegleségüket, szélhámosságukat, előjogaikat az ízlés és józan ész megsértésére. Törjön pálcát a historikus a léha gentry feje felett, alighanem igaza lesz. Átkozza dilettantizmusukat a politikus, kinek lépten-nyomon igazítani kell girbe-gurba barázdájukat. Hívja tetemre őket a paraszt, nézze le őket a polgár s ne hajlongjon előttük az író. Történelmi fényű nevük nekem nem imponál, lenézem őket s egy kis tetemrehívást magam sem sajnálok tőlük. Nem Marlitt kisasszony ravasz polgári regénykéi nyitották ki a szememet, s igazán nem polgári öntudatom magasáról nézem le őket. Polgárnak nagyon is új vagyok (egyik-másik atyámfia még névjegyére nyomatja előnevét is) s pénzem sincs a polgári jóléthez: cím az, jelleg nélkül. Nem a (szükségszerűen) ahistorikus forradalmi szemlélet utáltatja velem a léhaságot és a nyegleséget: én tisztelem a hagyományt, mert a hagyomány valóság s a valóság a megismerés tárgya. Én tudom azt, mit jelent, ha valakinek olyan földje van (ha csak sovány nyolc holdas alföldi szikes!), amit nem maga művel, — még akkor is, ha csak annyit hoz, hogy árva tulajdonosa nem kap miatta vagyontalansági bizonyítványt, mikor szükséges volna .. ., én még ettem abból a disznóból, amit nagyanyám bérlője ölt disznótor-hónapban. Agenort és Milánt én azért nézem le, mert ismertem olyan fényes, „nagy" nevet, mely mögött nem adósságokat, galád politikai akciókat, léhaságokat és nyúlfalesipuskás férfiasságot rejtegettek, hanem valóban nemes emberséget. Agenort nem Veres Péter okosságához mérten találom ostobának, hanem a korán sírba szállt Széchenyi Lajos ragyogó jogász eszéhez keveslem az övét, Milánt nem az ó-Lipótváros nemes pesti polgártípusának kivesző puritánjaihoz hasonlítom, hanem neczpáli Justh Zsigmondhoz, neczpáli Justh István és Pákozdy Mathilde fiához, Justh Gyula öccséhez, ki is . . . Született 1863-ban, a békésmegyei Szenttornyán, szülei kastélyában. Mi sem állt tőle messzebb, mint a polgári osztály s mégis, negyven esztendővel halála után, közelebb áll a polgári ideálhoz, mint a gyurkovicsizmushoz vagy a vicclapba való Agenorsághoz. A polgárság, eredetét tekintve, „az írástudók osztága", mai ideálja a „szellemőrzők osztálya" nevet érdemli. A szenttornyai kastély kisebbik ura a nemesi kiváltságokból a szabad művelődés és a szabad szolgálat kiváltságait választotta magának s ezeket a társas ösztön és a felelősség melegágyában nevelgette. Pozicióne minden út szabad volt előtte, ő nem mondott le pozicionális előnyeiről, hanem arra használta őket, hogy vezető szerepét a