Széphalom 3. (1990)
KAZINCZY ÉS TÁRSAI ÖRÖKSÉGÉBŐL - Váczy János: Széphalom 2.
62 nyét s előbb-utóbb reá lép. Ő pedig a jók szeretetében találja jutalmát. Ez az ő becsvágya. Ebben keresi büszkeségét s hírnevét. A jók szeretetét -t- mondja — halhatatlanság gyanánt veszi. Márpedig azt látni, hogy küzdelmeink által olyanok is megszeretnek, akik eddig nevünket sem ismerték s irodalmi munkáink által "kedvesekké tesszük magunkat a" Nemzet legjobbjai előtt", minden eszes embert boldoggá tehet s munkára hevíthet. Ha pedig lelkünk nemesi ösztöneit követve halhatatlanságra törekszünk, egyszersmind a jók szeretetét állandóan biztosítjuk, "jaj annak, — szól Kazinczy — akiben a dicsőség' szeretete nem lángol! Csak hogy azt a' jó ember nem ott keresi és nem azon az úton, a' hol és a' mellyen a' gonosz. jó előre megérzi Kazinczy, hogy az ő és nemzete felfogása közt nem csekély különbségek mutatkoznak; meglátja, hogy az összeütközés előbb-utóbb kikerülhetetlen, de azt aligha sejti, hogy a harc mindjárt kezdetben ott fog kitörni, ahol a haladás és maradiság legközelebbről érintkeznek, s neki csakhamar körvonalaznia kell saját felfogását. Mindjárt kezdetben tisztában van, hogy sok balhiedelmet kell megostromolnia; de ha nemzete figyelmére tovább is méltó akar lenni, nem szabad a küzdelem elől kitérnie. Meggyőződvén írótársainak üdvözletéből, hogy az irodalom őt tekinti vezérének:400 mintegy erkölcsi kényszert lát a harcra kínálkozó alkalom megragadásában. Mielőtt a könyvvizsgálaton átesett fordítások vagy a munkába vett írók kiadását megkezdhetné, előleges csatározással próbálja a figyelmet magára irányozni, ha már a körülmények a küzdőtérre szólítják. Nemcsak vezéri tekintélye, hanem a kívánt hatás biztosítása még inkább ösztökéli, hogy az ifjabb írókat magához csatolja s törekvéseiket irányítsa. Már fogsága előtt megkezdi izgató munkáját, maga köré gyűjti az ifjú tisztviselőket, akikben írói hajlamot sejt, vagy a nagyobb deákokat, akik zsengéikkel fölkeresik. Ez a pártfogó és vezérlő lélek kiszabadulása után még inkább erősödik. Fogságában huzamosan elmélkedvén a haladás tényezőiről, arra a meggyőződésre jut, hogy csak azon az úton remélhető nemzeti műveltségünk kifejtése, amelyet a nyugati népek már megtettek, s amely az irodalom által elterjesztett eszmék után igazodik és a nemzet haladását egyedül biztosítja. Nem azon tehát, amely a külföldi 47 47) U.o. II.köt. 473, 494, 515, 530.1. III. köt. 327, 372.1. IV. köt. 535.1. L. g mű I.köt. 597-600.1.