Széphalom 15. (2005)
MESTEREK ÉS MŰVEK - Martinák János: A Bodrogköz megjelenítésének szerepe Vörösmarty eposzában, a Zalán futásában
SZÉPHALOM 15. • A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve 2005. 117 MARTINAK JÁNOS A Bodrogköz megjelenítésének szerepe Vörösmarty eposzában, a Zalán futásában 1825 szeptemberében egy sajátos mű jelent meg a magyar irodalmi életben, amely tulajdonképpen a reformkori irodalom kibontakozásának lett a kiindulópontja. Ez volt Vörösmarty Mihály műve, a Zalán futása. A korabeli irodalmi közvéleményt ugyan nem érte váratlanul, mert maga a költő tudósítja barátait keletkezéséről, s a Kovacsóczy Mihály által szerkesztett Aspasia első és utolsó számában megjelent mutatványként néhány sora. A fogadtatás ellentmondásos volt: lelkesedés és fanyalgás egyaránt kísérte, és ennek megvolt az oka. A mű eltért a klasszikus eposzi mintától, s nem jellemezte Kisfaludy Károly, Dugonics András vagy Czuczor Gergely kissé fellengzős hazafisága sem. Az eposzi műfajhoz képest meglepő líraiság, személyesség és a megszokott, túlzó pátosszal szemben elégikus hangvétel jellemezte. A korabeli kritikák ezt mindjárt észrevették, s míg a mesét kissé tartózkodva fogadták, a megjelenő újszerű költőiséget a mű erényeként értékelték. Megérezték a cselekmény bonyolításában azt a kettősséget, hogy a közösség sorsát eldöntő alpári csata köré szerveződött cselekménysor mellett van egy másik, a harcoktól földrajzilag is elkülönülő területen, a Bodrogközben folyó cselekménysor. Ehhez egy szerelmi szál is kapcsolódik: az egyik hős, Und vezér fia, Ete és Huba vezér lánya, Hanna között. Ha magát a művet még alaposabb elemzés alá vesszük, akkor kiderül, hogy sokkal mélyebb és összetettebb ez az alkotás, mint azt első olvasásra vélnénk. Ha témáját tekintjük, akkor úgy tűnik, hogy tárgya a honfoglalás döntő harca: Zalánnak, a meghódítandó terület vezérének a megfutamítása - egyetlen hatalmas katonai hőstett. Ha a költői célt kutatjuk, akkor azt már az előszóban megtaláljuk. Vörösmarty a magyarság - s ne felejtsük el: ez 1825- ben csak a nemességet jelenti! - „régi dicsőségét”, hősiességét akarja feleleveníteni, hogy ezzel vállalja költői feladatát, ébressze és felemelje nemzetét. Ez az a korszak a magyar történelemben, amikor a magyarság válaszút elé került: vagy folyatja régi életmódját és elpusztul, vagy vállalja a történelmi kihívást és cselekszik. Vörösmarty szeretné, ha nemzete a cselekvést választaná. Eposza grandiózus költői tanúságtétel a magyar fegyverforgatás művészetéről, bátorságáról, dicsőségéről; a nagy elődök harci készültségének, katonai erejének monumentális felmutatása. Nem véletlenül került a mű középpontjába a katonai erények dicsőítése és a honfoglalás, mivel a magyar nemesség számára ez a történelmi tett jelentett hivatkozási alapot az előjogokra és az itt élő népek feletti uralomra. Ezzel a felfogással Vörösmarty is azonosul, s - némi fenntartással - megszólaltatja a magyar nemességben élő hangulatot, a régi dicsőség siratását, továbbá bizonyos szkepticizmust a jövőt illetően. S ezzel a honfoglalási téma beleágyazódik a megírás idejének gondolkodásába.