Széphalom 19. (2009)
MESTEREK ÉS MŰVEK - Barsi Ernő: Csokonai és a néphagyomány
BARSI ERNŐ: Csokonai és a néphagyomány hős koromig való felnevelkedésem, öt esztendeig tartott utazásaimés tapasztalásaim az egész magyar hazába (kivévén azon részeit, ahol nem magyarok laknak), nyomtatott és még kézírásban lévő munkáim, literatúrai szünteten való olvasásom, levelezésem és gyakorlásaim meglehetősen emelték. 6. A stilisztika, história, utazások, politika és geográfia, a természethistóriával együtt négy esztendőktől fogva egyedül való foglalatosságom.” Végül egy Rousseau-idézettel mutatja be jellemét, amelynek fő vonásai, ahogy írja: „csendesen élni való vágyásom, közönséges lelkűségem, hazámhoz való tiszteletem és a nemzet s a szelíd tudományok iránt való tüzes buzgóságom...” Rendkívüli módon érdeklődik távoli népek dalai iránt. Ugyancsak az Andkreoni dalok előszavában írja: „Az érzékeny római olasz, a fagyos lappon, a gőgös asiata, az indolens chinai lakos, a Tuilleriának kipallérozott lelkei, s az emberevő kannibálok, mind, mint énekelnek, danolnak és dalokat csinálnak.” A kannibálokhoz ezt a jegyzetet fűzte: „Lásd a kannibálok egy jeles dalját Kleistnál (Sämtlichen Werke, Wien, 1789)”. Ez a Csokonai által is ismert kannibál dal a Montaigne által közölt brazíliai kígyódal fordítása. Ez a 16. századi nagy francia gondolkodó Essai c. könyvében a természeti népek költészetét dicséri, és tagadja, hogy azok barbárok és nyersek. Ilyen széleskörű folklór ismeretekkel rendelkezik Csokonai. Ahogyan Német László írja róla: ,még van magyar költő, akinek a műveibe annyi ismeret, adat, kultúrelem szívódott volna bele, mint az övébe.” Egyetemes érdeklődése nem véletlenül kapcsolódik a folklór iránti általános európai érdeklődéshez. Természetesen nem rezonált volna ennyire a folklór iránti európai érdeklődésre, ha ezt a hajlamot nem hozta volna már otthonról ez a „debreceni nádasházba szorult világpolgár”. Hiszen még itthon, valószínűleg 1791-ben, a török békekötés előtt kellett megírnia a Szegény Zsuzsi a táborozáskor című versének egészen népdalszerű ősszövegét. Ugyancsak Debrecenben írott színművébe, a Tempepibe szinte magnetofonhűséggel illeszt be egy népmesét. Még mindez „máig sem győzte meg az irodalomtörténeti közvéleményt arról, hogy mennyire élvezhette ő ezt a Debrecen életét át meg átszövő folklórt, mennyire otthon is lehetett benne, hogy egyetlen hangját el nem tévesztette a Tempefőiben, amelyből az eddigi értékelők csupán Rozália grófkisasszonyi fintorgását vélték fontosnak”, írja Juhász Géza. Majd harcol az ellen a Toldyék óta meggyökeresedett tévhit ellen, mely szerint főleg Pálóczi Horváth Ádám bátorította volna Csokonait a népköltéssel való foglalkozásra. „Még a Cultura Rákóczi-nóta betétjét is Pálóczi ösztönzésének tulajdonították, nyilván soha nem nézvén utána, mennyivel bővebb a Csokonai szövege, annak meg éppen nem tulajdonítottak semmi jelentőséget, honnan kerülhetett a dunántúli környezetbe szíp, nip, tip tájszólással ez az ének, hacsak nem abból a rebellis városból, ahol költőnk apja is Rákóczi Kiáltványát foglalta bele Kéziratos Könyvébe.” Azt is figyelmen kívül hagyják, hogy még a Pálóczival való találkozás előtt Patakon is kellett hallania a Rákóczi-nótát, hiszen innen ismerjük az első írásos feljegyzését s egyben harmóniás letétjét a Melodáriumokból. ,Annak igazolásául, hogy nem véletlen ráhibázás Csokonai kibontakozásának éveiben sem a Szegény Zsuzsi... sem a Szuszmir mese, hanem tudatos előnyomulás olyan területen, amelyet akkoriban nagyrészt megvetettek a hozzá hasonlóan tudós becsvágyó költőpalánták, többszöri hivatkozás után hadd igazoljam végre: a két mű közötti időt áthidalja . Az első magyar műnépdal. Tanulmányok.