Széphalom 25. (2015)
KAZINCZY ÉS KORA - Kovács Ida: Csokonai regmeci látogatásának narratívái
SZÉPHALOM 25., a Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve, 2015 51 mvelét). Üzen ugyan a költőnek, s végül „köszönti” is, mégsem invitálja őt is, s talán nem azért, mert tudja, hogy Csokonai ezekben a hetekben úgysem tartózkodik Debrecenben. Kétségtelen az is, hogy Kazinczy családja soha nem látta szívesen Csokonait, valamint, hogy a Nagy Gábornak szóló invitálást egybevetve Kazinczy fennmaradt, Csokonaihoz írott leveleivel, egyben sem olvasható olyan sor, amelyben az író kevélykedni kívánna Csokonai szeretetével. A regmeci Csokonai-Puky vizit tehát nem különösképpen emlékezetes Kazinczy számára, hiszen visszaemlékezéseiben ezekre vonatkozó leírás nem található. A szöveg azonban a Pályám emlékezete II. variánsában a látogatás említése után még nem ér véget, a narrátor Kazinczy mintegy asszociatív módon továbbfűzi azt és ráépít egy szubjektív Csokonai-személyiségrajzot, amelyre rárakódni látszik az 1820-as évek végéig elhúzódó teljes Csokonai-recepció és a hozzá kötődő tollcsaták hozadéka. A Pályám emlékezeténél, az alábbiakban bemutatandó, a regmeci látogatást továbbító két variánsa — egy-egy rövid Csokonai-pályakép —, alkalmat kínál arra, hogy megkíséreljük tetten érni a narratívában Kazinczy önképét valamint véglegessé formált Csokonai-portréját. A regmeci látogatás mint a Csokonai-portré megformálásának apropója a Pályám emlékezete II. variánsában Az 1828 decembere és 1829 januárja között keletkezett II. szövegváltozatban a Regmecen lezajlott látogatás leírását követő, Csokonaira vonatkozó szövegrész így alakul: „Az Iliász'fordítását el nem végezheti tökéletesen; a’ végső énekek hézagokkal maradtak kézírásában. Mi lehetett volna az, ha tíz esztendeig élhetett volna még, s dolgozásán simíthatott volna. [...] Csokonay Mihály Debreczenben született, Debreczenben lakott, Debreczenben halt meg, de a ’Nagyokkal ott mindég idegenségben, ellenkezésben élt, külömben a ’nagy városnak heves barátja, hív tisztelője, és ha szükség volt volna rá, mérges párfogója, védelmezője. A ’legkülönösebb teremtés a ’kit képzelni lehet, némellyik órájában épen ellenkezője annak, a ’mi eggy másikban volt. Az úczda, és a ’melly társaságokban nagynak látá magát tekintetni, nagy gravitása, mint eggy Profissor, ki magánál tudósabbat senkit és soha nem lele még, mert nem lelhet; olly társaságokban hol magát nem kelle, nem lehete nagynak tekinteni, szelíd és szerény, hogy szeretetre méltóbbat kívánni nem lehet. Igen sok adományé ifjú, kinek kezei alatt mingy árt terme virág, bár néha illat nélkül, ollykor nehéz szaggal is; de nagy része ezen vétkének csak annyiban övé, hogy mindent adott a’ mit tőle kívántak, és mingy árt add, mihelyt kívánok. ízlése nem tiszta példája kártékony inkább mint hasznos. — Termete középszerű; az testessége is; szemei haja feketék, arczvonásai nem kedvetlenek, de távoly attól hogy szépeknek mondathattak volna. Színe sárgába csapó. ”26 Kazinczy e kései szövegben nyelvújítói alapvetéseinek egyik kulcskérdését feszegeti, amikor hangoztatja, hogy Csokonai még „simíthatott volna” munkáin, ha tovább élhetett volna. Mestere igénye a folyamatos nyelvi tisztogatásra, sőt az olykor elkerülhetetlenül szükséges kéziratégetésre, nem volt ismeretlen Csokonai előtt sem. 26 Kazinczy 2009, 544.