Babits Mihály összegyűjtött versei (Budapest, 1977)
HÁTRAHAGYOTT VERSEK - Jókai
JÓKAI Úgy emlegetünk, mint a nagyapát: fehér szakáll, jóságos szem. .. s amint kivetted a pipát fogad közül sarkcsucsorítva s arcod trombitások tréfás módján dagasztva - óh öreg gyermek! - fújtál a könnyű levegőbe egy pelyhet. .. Árkon, bokron, vizen át, a fák fölött, a ház fölött, magassan, simán a kék szép sima levegőben szállt a pehely. ..se pehely volt a lelkünk! Lenn apró hangyák másztak lassan, unt rögök fölött, és minden rög nekik hegy volt, és minden kavics szikla volt. Óh jaj, egy esőcseppbe belefultak! Óh jaj, mennyi vesződség és veszély rágta és nyelte egyre terhes útjuk kanyargó vonalát, míg megszegett egymás után... De könnyű diadallal szállt fönn, simán a sima levegőben az elröpített pehely... a mi lelkünk! .. .Nézd, nézd, mivé lett a szegény pehely! Nézd, földre hulltunk, ajkad messze már! S jött a viharok vízömlése, jött a sár, jöttek a tipró talpak - óh nézd! mászni se tudunk, mint a hangya! Jaj! Magyarország! Hol van II. Árpád, jövő század regényes álmaink? - Te oly helyütt élsz, mely örökre védett minden vihartól - és kinek az ajka röpít el még?. .. Tiprott pehely a lelkünk! 597