Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei (Budapest, 1964)
KENYÉR ÉS BOR - Óda. Székfoglaló a Petőfi Társaságban
A katona tanyák körül bolyong most, hol rózsaszín láng ég, az arca sápadt, csak nézi az égboltot, a borongóst, szíve üres, tarisznyájába bánat. Hideglelős szemét feszíti tágra, és óriás fantasztikus alakja, amint reámered e bús világra, s lelkét, szegény lelkét a semmi lakja. Az ablakon lesi, amint a polgár dunyhák között vetkőződik az ódon hálószobában, puffadt vánkosoknál, s liheg-lobog gyertyája furcsa módon. Hol az ő ágya? Hollók, éji varjak kárognak útján, gyengelábú, részeg, és átkozódva búsan tovaballag, mint a középkori lándzsás vitézek. ÓDA Székfoglaló a Petőfi Társaságban E dobogón roppant neved köszöntöm Petőfi Sándor, én, az új poéta szegényes kincseim lábadhoz öntöm, s hívom emléked, mely ma újra néma. Szóljon neked, ki biztos erő vagy, e tétova és új ideges ének, s halld meg szavát a szomszédból jövőnek, az alföld árva, koldus gyermekének.