Petőfi Sándor összes költeményei 2. (Budapest, 1953)
1847 - Arany Jánoshoz
Mestere voltam már gyerekkoromban, Lesbe álltam amott a kis ajtóba, Ha jöttek az iskolából a lyányok, Kiugrottam, csókkal estem utánok. Add ide hát azt a piros kis szádat, Most láttam az ólba menni anyádat, Tudod, soká szedi össze a tojást, Addig akár agyoncsókoljuk egymást! Pest, 1847. január ARANY JÁNOSHOZ TOLDI írójához elküldöm lelkemet Meleg kézfogásra, forró ölelésre ! . . . Olvastam, költőtárs, olvastam művedet, S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége. Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni: Nem tehetek róla ... te gyújtottad úgy fel! Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel? Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki. Más csak levelenként kapja a borostyánt, S neked rögtön egész koszorút kell adni. Ki volt tanítód? hol jártál iskolába? Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted. Az iskolákban nem tanulni, hiába. Ilyet... a természet tanított tégedet. 25