Petőfi Sándor összes prózai művei és levelezése (Budapest, 1960)

LEVELEK PETŐFI SÁNDORHOZ - 1847 - Bernát Gáspár levele Petőfihez (IV) - Arany János levele Petőfihez (X)

megvolnék, olyan amilyen, csupán egy pár reumatikus hidegláz, fluxus, nátha, katartus, köhögés-köhögés, fő és szemfájás, arckiütések, s kínzó gyomorbajok által emlé­keztetve halálomra : de a múzsa, barátom, a múzsa nin­csen többé ! Ha látni akarsz döglött pegazust, siess hoz­zám. Elmeneted óta nemhogy a költés, de még a verscsi­­nálás sem megy. Tudod-e miféle mesteremberség ez a verscsinálás? Ez, pajtás, a kővágásnál csak százszorta nehezebb valami, ezelőtt én sem ismertem, de a napok­ban megpróbáltam. Az ember leül, kitalál sok tollvágás után egy rímet, mely legyen, például tapló, ha ez meg­van, feláll, gondolkozik hol lehetne megegyező rímet lelni, végre egyben megállapodik ; tegyük fel ebben: vak ló ; már most előveszi az eszmék omniáziumát, és keresget eszmét, mely mind a taplónak, mind a vak lónak megfeleljen, s ha ezt fellelte, kész a vers, mint a csizmatalp. S íme, barátom, eltávoztoddal ezen fol­tozó mesterségre szorult a te imádott költő barátod, ki, jóllehet azelőtt is »csak János« volt, mindazáltal néha vetődtek egy vagy két tenyeres-talpas eszméi. Mióta itt hagytál, Murányon tíz strófát csináltam, csi­náltam bizony, nagyobb kínnal, mintha fala újraépí­tésén dolgoztam volna, s már végkép kifáradtam. Innen mondom én, hogy keblem istennője megdöglött. Szánakozzál rajtam és felejts el. Nem is azért írok most, mintha jóakaratodat kap­­tázni akarnám (ad captandam benevolentiam) és barát­ságunk művészi továbbnyújtásán mesterkedném. Ó, nem ! Én érzem, én tudom, én hiszem, én meggyőződve vagyok, hogy barátságunknak meg kell szűnnie. Úgyis azt mondja a példabeszéd: meghalt a gyermek, oda a komaság . . . vagy ami mindegyre megy, krepi­­rozott a múzsa, vége a barátságnak ! I am ruined ! Eljő, tudom hogy eljő az uzsorkörm, és amit eddig

Next