Petőfi Sándor összes prózai művei és levelezése (Budapest, 1960)
LEVELEK PETŐFI SÁNDORHOZ - 1847 - Bernát Gáspár levele Petőfihez (IV) - Arany János levele Petőfihez (X)
megvolnék, olyan amilyen, csupán egy pár reumatikus hidegláz, fluxus, nátha, katartus, köhögés-köhögés, fő és szemfájás, arckiütések, s kínzó gyomorbajok által emlékeztetve halálomra : de a múzsa, barátom, a múzsa nincsen többé ! Ha látni akarsz döglött pegazust, siess hozzám. Elmeneted óta nemhogy a költés, de még a verscsinálás sem megy. Tudod-e miféle mesteremberség ez a verscsinálás? Ez, pajtás, a kővágásnál csak százszorta nehezebb valami, ezelőtt én sem ismertem, de a napokban megpróbáltam. Az ember leül, kitalál sok tollvágás után egy rímet, mely legyen, például tapló, ha ez megvan, feláll, gondolkozik hol lehetne megegyező rímet lelni, végre egyben megállapodik ; tegyük fel ebben: vak ló ; már most előveszi az eszmék omniáziumát, és keresget eszmét, mely mind a taplónak, mind a vak lónak megfeleljen, s ha ezt fellelte, kész a vers, mint a csizmatalp. S íme, barátom, eltávoztoddal ezen foltozó mesterségre szorult a te imádott költő barátod, ki, jóllehet azelőtt is »csak János« volt, mindazáltal néha vetődtek egy vagy két tenyeres-talpas eszméi. Mióta itt hagytál, Murányon tíz strófát csináltam, csináltam bizony, nagyobb kínnal, mintha fala újraépítésén dolgoztam volna, s már végkép kifáradtam. Innen mondom én, hogy keblem istennője megdöglött. Szánakozzál rajtam és felejts el. Nem is azért írok most, mintha jóakaratodat kaptázni akarnám (ad captandam benevolentiam) és barátságunk művészi továbbnyújtásán mesterkedném. Ó, nem ! Én érzem, én tudom, én hiszem, én meggyőződve vagyok, hogy barátságunknak meg kell szűnnie. Úgyis azt mondja a példabeszéd: meghalt a gyermek, oda a komaság . . . vagy ami mindegyre megy, krepirozott a múzsa, vége a barátságnak ! I am ruined ! Eljő, tudom hogy eljő az uzsorkörm, és amit eddig