Szilágyság, 2022. január-június (32. évfolyam, 1-25. szám)

2022-04-08 / 14. szám

Szilágyság Nagy megvalósításokra készül idén Szilágyperecsen község Az önkormányzati vezetők feladata a holnapot formál­ni, okosan gazdálkodni, időt szánni az emberekre, tanáccsal ellátni őket, pályázatokat írni, mert könnyebb általa anya­gi támogatást elérni, mint önerőből megteremteni - vallja Boncidai Csaba, Szilágyperecsen polgármestere, aki nagy reményt fűz az idei évhez. Nagyon jó költségvetési évnek néznek elébe - mondta a szilágysági elöljáró -, mert a tavaly megkezdett, de befejezet­len munkálatokat az idén a kormánytól kapott kiegészítő összegekből folytathatják. Ugyanakkor erre az évre 50 beru­házási tételük van. Helyi fejlesztésre közel egymillió eurót különítettek el, a működés egész évre biztosított, a beru­házásra 4 384 970 lejt fordítanak. „A tavalyinál jobb évre számítunk, de ez függ az inflációtól, a közbeszerzési eljárástól, a jelenlegi helyzettől, pályázati le­hetőségektől, amire már most készülni kell, mert ahhoz, hogy egy pályázatot sikeresen lehessen lebonyolítani, legalább egy meg­valósítási tervvel kell rendelkeznünk. Nekünk, polgármestereknek tudnunk kell, mit akar a közösség, mi hiányzik, milyen téren akarunk beruházni”- mondta Boncidai Csaba. Szabályoznák a patakot, hogy elkerüljék az áradásokat Az Anghel Saligny-programban három pályázatot nyúj­tottak be: egy híd építésére a Kraszna folyón, egy községi út korszerűsítésére Varsolc és Szilágyperecsen között, továbbá bővítenék a belterületet, hogy lehetőséget biztosítsanak épít­kezésre, lakásépítésre és beruházásokra, ezért a határrészen, az új belterületen is kiépítenék a víz-, csatorna- és gázhálóza­tot. Az Országos Beruházási Társaságon (ONI) keresztül felú­jítanák a polgármesteri hivatal épületét, és vízgyűjtő sza­bályozógátat építenének. A település pataka nagy esőzéskor kiárad az iskola környékén, ezért pályázati támogatásból a falu felett lezárnák egy egyméteres átmérőjű zárt rendszerbe, 350-400 méter hosszan, így a falu megmenekülne a kiáram­ló víztől. A két völgyön vízgyűjtő gátakkal szabályoznák a vizet, ami egyrészt a turizmusnak is kedvezne, víztükröt alakítanának ki a vízinövényzet és -állatok számára, horgász­tavat, piknikező helyet létesítenének, a gáttal vizet tudnának tartalékolni öntözésre, így ennek nemcsak vízszabályozó, hanem víztározó szerepe is lenne. A helyi önkormányzat érdeke a mezőgazdaság költséghatékonnyá tétele, hogy a ter­mőterület minél nagyobb hozamot hozzon a helyi lakosok­nak. Utcákat, határutakat aszfaltoznak A mezőgazdasági utakat már leaszfaltozták Krasznáig, és a községhez tartozó településekig is felújított utakon lehet el­jutni. A jövőben Somlyószécs falut fejlesztenék, kiépítenék a szennyvízcsatornát, mert nem az a cél, hogy falvakat számol­janak fel, hanem, hogy benépesítsék azokat - mondta a pol­gármester, aki hozzátette, ha meglesz a víz-, csatorna- és úthálózat, akkor a közel 4 kilométerre lévő település minden infrastrukturális lehetőséget biztosít az oda költöző fiatalok számára. A múlt hónapban jóváhagyták a szilágyperecseni és ba­dacsonyi, több mint 8 kilométer hosszú határútszakasz aszfaltozását, ennek köszönhetően el tudják majd terelni a szekereket és a mezőgazdasági gépeket a forgalmas útról, biz­tonságosabban lehet majd közlekedni, és a gazdák könnyeb­ben közelíthetik meg földjeiket. Két háziorvosa lesz a községnek, ugyanis az orvosi rendelő háziorvosi részlegének a felújítását befejezték, gyermekorvo­si képesítéssel rendelkező orvos is érkezik a közeljövőben a faluba, aki, amíg kialakítja a páciensei körét, iskolaorvosként dolgozik - tudatta a polgármester­ a Maszol.ro portálról Közel 100 babacsomagot adtak át Zilahon A Kolozsvári Magyar Főkonzulátus munkatársai közel 100 csomaggal ér­keztek múlt csütörtök délután a zilahi Kálvineumba, ahol a szilágysági ma­gyar állampolgárok gyermekei számá­ra babacsomagot adtak át. A Nemzetpolitikai Államtitkárság által összeállított Babacsomagra jogo­sultak mindazok, akik a tavaly vagy az idén anyakönyveztették gyerme­küket, és benyújtották kérelmüket az anyasági támogatásra. A szilágysági családok dicséretére legyen mondva, a Főkonzulátus konzuli körzetéhez tartozó megyékkel (Arad, Bihar, Ko­­lozs, Fehér, Szatmár, Temes, Hunyad) összehasonlítva Szilágy megye azon megyék közzé tartozik, ahol a szülők bátran vállalnak gyermeket. K.M. Idén is kedvezményesen vásárolhatnak lakást a fiatal házasok az Új Otthon állami hitelprogram által A képviselőház döntéshozó fórumként szavazta meg az Új Otthon programot szabályozó sürgősségi kormányrende­letet. Ennek célja megkönnyíteni a lakásvásárlást az állam által garantált hiteleken keresztül fiatalok, fiatal házasok és családok részére egyaránt. RMDSZ javaslatra sikerült megakadályozni a fiatal csa­ládoknak lakhatást biztosító Új Otthon program kedvezőt­len átalakítását, miszerint kizárták volna a programból azokat, akiknek jövedelme egy bizonyos szint fölött van: havi 4500 lej/gyerek nélküli család vagy havi 7000 lejes jö­vedelem gyerekes családok esetén. Ha ezt a jövedelemkorlá­tot elfogadják, jelentősen szűkült volna a kedvezményezet­tek köre és fennállt volna a kockázata annak, hogy leálljon az egész program. Az idei évben az Új Otthon program össz­költségvetése 1,5 milliárd lej, a kedvezményezettek új laká­sokat, konszolidált lakásokat, valamint más kategóriájú la­kásokat vásárolhatnak a programon keresztül. A hitelt lejben folyósítják, amely egyetlen lakás megvá­sárlását teszi lehetővé azoknak, akik nem rendelkeznek ingatlannal, vagy amennyiben igen, akkor az 50 négyzet­­méternél kisebb és azt nem a korábbi Első Otthon állami hitelprogram keretében vásárolták. Az igényelhető hitel maximális értéke:­­ 66.500 euró olyan lakások esetében, amelyek ára ma­ximum 70.000 euró, ebben az esetben a szükséges önrész 5 százalék; -119.000 euró, ha a lakás ára maximum 140.000 euró, így a szükséges önrész 15 százalék; - abban az esetben, ha az ingatlan értéke meghaladja a 70.000, illetve 140.000 eurót, a különbséget saját forrásból kell biztosítania a vásárlónak. A program szabályzata szerint nincs életkori korlátozás, a lakásvásárlási hitelt egyedülálló személyek, házaspárok és gyerekes családok egyaránt igényelhetik. Házaspárok esetében mindketten meg kell feleljenek a jogosultsági feltételeknek. A lakásvásárlási hitel változó kamatozású, amely egy maximum 2 százalékos fix kamatlábból és a fo­gyasztóknak nyújtott hitelek referencia-mutatójából (IRCC) tevődik össze. Az Új Otthon program az egyik legnépszerűbb kormány­zati program, amelyet 2009-ben indítottak, 2021 decembe­réig a kedvezményezettek száma 321.073 főre tehető. Közélet­­ 3. Támogatásban részesülhet négy szilágysági történelmi egyház A történelemi egyházainkat minden szinten segítenünk kell: az RMDSZ azon dolgozik, hogy biz­tosítsa a kellő támogatást ezeknek az egyházaknak a helyi és megyei önkormányzatok részéről, valamint a kormány részéről is. Az idei év első felében 112, a történelmi magyar fele­kezetek valamelyikéhez tartozó egy­házat támogat az állam közel 13 millió lej értékben. Törvényi és közpoliti­kai szinten is gondoskodunk arról, hogy a magyar történelmi egyházak méltó elismerésben és támogatás­ban részesüljenek, hiszen több álla­mi feladatot is ellátnak a tömb- és szórványvidékeken egyaránt. Finanszírozást kapnak a kémeri református templom belső részének felújítására, a völcsöki multikulturá­lis központ létrehozására, valamint támogatást kaphatnak a szilágycsehi római katolikus templom tetőszer­kezetének felújítására és a magyar­keceli ravatalozó körüli járda kiépítésére. A fejlesztési minisz­­térium jól előkészí­tette a helyreállítási alapból finanszíro­zott épületfelújítási pályázást .Az önkormányzatok felkészülten várták a pályázat megnyitását, csak ez­zel magyarázható, hogy egy nap alatt elfogyott a költségkeret közel fele. Ez azt jelenti, hogy a fejlesztési minisztérium által kidolgozott szabályzás egysze­rű volt, átlátható, és időben közöltük minden érintett önkormányzattal így a pályázók készülni tudtak” - nyilat­­kozta a szaktárcavezető azt követően, hogy a pályázás első napján elfogyott a 2,8 milliárd eurós, épületfelújításra szánt költségkeret közel fele. 634 kérés érkezett a szaktárcához múlt pénteken, a pályázás első nap­ján több mint 1,3 milliárd euró érték­ben tömbházszigetelésre, a közintéz­mények épületeinek felújítására, valamint az épületek földrengésbiz­tossá és tűzbiztossá tételére. A helyi és megyei önkormány­zatok, illetve a központi hatóságok május végéig iktathatják kéréseiket, vagy amíg a jelenleg még elérhető költségkeret el nem fogy.

Next