Szilágysági Vidéki Napló, 2006. július-december (7. évfolyam, 294-319. szám)
2006-07-19 / 296. szám
TÖRTÉNELEM 5K Időszámításunk szerint a III.IV. században az Ural és az Altáj hegység szomszédságában elterülő hatalmas kiterjedésű területen kialakult az egyik legharcosabb nép, a turáni népcsoporthoz tartozó török nép. Nyugati irányba való nyomulásuk alkalmával összeütköztek a már muzulmánhivő arab kalifátusok érdekeltségeivel. Félvén a kínai birodalomtól, szövetkeztek az arabokkal, és 751-ben Talas melletti csatában együttesen legyőzték a kínai hadsereget. A törökök áttértek a muzulmán hitre, zászlóvivői lettek, és átvették a kezdeményezést az araboktól az erőszakos hittérítés és területszerzés érdekében. Ezt szent ügynek tekintették már akkor. Ez az irányzat érvényesül napjainkig a legváltozatosabb formákban és eszközökben. A Kelet-római birodalom kisázsiai területeit felmorzsolták, elfoglalták, csak Bizánc metropolisa áll előttünk a Boszporusz partján, őrizve Európa kapuját. De már ezt megelőzően a Balkán félszigeten is megvetették lábukat. Zsigmond magyar király törökellenes koalíció élén 1396-ban Nikápolynál, Ulászló király Várnánál 1444-ben, majd Hunyadi János, mint Magyarország kormányzója 1448-ban véres csatákat vívtak az Európa belseje felé törő oszmán törökökkel. Noha sikertelenül végződtek, egy ideig mégis megállásra kényszerítették a pogányt, s ez késleltette Konstantinápoly elfoglalását is. E város elfoglalását abban a hitben tervezték - és, sajnos, 1453-ban meg is valósították - mert a hagyomány szerint Mohamed próféta már régen megjövendölte. Ilyen a hódító álom! Egy 1456. június 9-én létrejött egyezménnyel a szultán semlegesítette Moldvát, Havasalföld egyik felvonulási területté vált, így 1456. júliusára Magyarország egyedül maradva nézett szembe Nándorfehérvár (Belgrád) alá felsorakozott 90 ezernyi török sereggel. Sajnos, a belső frontokon is két tábor vívta küzdelmét, hogy saját pártfogoltja kerüljön a trónra Albert király halála után (1439). Délvidéken a gőgös, nagyhatalmú Garai család féktelenkedik, míg északon a Giskra-vezette cseh husziták ellen kellett komoly erőket fenntartani. Hunyadi Jánosnak kellett fellépnie, és sikerül is egy ideig rendet teremteni. De komoly, ütőképes hadsereggel nem rendelkezett az ország, az erők szétforgácsolódtak. Hiába iktatták törvénybe a török elleni pótadót és a hadkötelezettséget, csak papíron maradt intézkedések sorozataivá váltak. Egy emberre maradt az a történelmi vállalkozás, hogy a fellelhető anyagi és emberi erőforrásokat összefogva, a gyakorlatba ültesse az összmagyarság pillanatnyi érdekét, az ország védelmét. Ilyen körülmények között érkezett Hunyadi János országos főkapitány és temesi bán 15000 fős seregével, ehhez csatlakozott még Kapisztán János ferences rendű szerzetes 27000 fős nagyrészt villával, kaszával felszerelt paraszthadserege, hogy felmentsék és segítsék a Nándorfehérvárt védő 6-7000 főnyi, Szilágyi Mihály vezette védősereget. Sok elkényelmesedett főispán, várispán helyett lelkes, falusi papok, püspökök és Hunyadihoz hasonló vitézek a verbuválás, a hadseregszervezés nehéz feladatait. A magyarokon kívül sok szerb, horvát, erdélyi és bánáti román önkéntes szaporította a Hunyadi vezette törökellenes haderőt. Példás összefogás volt ez a közös ellenség ellen. Forró július volt 1456-ban. Nem csak a levegő izzott, hanem a túlélésért való élet-haláltusát vívók lelkülete is: vagy ők, vagy mi! Ha nem jön segítség, éhség, betegség és a török tüzérség végzett volna a Szilágyi Mihály parancsnoksága alatt álló védősereggel. A július 4-én kezdődő tüzérségi előkészítés alatt Hunyadinak sikerült 200 halászbárkával átszállítani seregét a Száva folyón, és megtámadni az anatóliai hadtestet. Július 21-én a török szultán janicsárokból álló hadteste és a ruméliai hadtest egy utolsó kísérlettel próbálkozva megrohamozták a várat. Ekkor beavatkozott teljes erővel a Kapisztán szerzetes vezette keresztes sereg is. Ennek ellenére egyes török erők már ostromlétráikra kapaszkodva igyekeztek babérokat szerezni, és kitűzni a lófarkos török zászlót. A horvát nemzetiségű Titusz Dugonics a biztos halálba zuhanva magával rántotta a létrán felkapaszkodó janicsári zászlóstól, létrástól. Sok egyéni, önfeláldozó harci megnyilvánulást jegyeztek fel a krónikások. Mindkét tábor kimerült, talán az utánpótlás is fogytán volt az ostromlóknál, s kezdtek meghátrálni a friss erőt és igaz ügyet képviselő keresztesek előtt. Az ellentmondó török lovasságot Hunyadi nehéz lovassága késztette meghátrálásra. Hunyadi János Nándorfehérvárnál aratta legfényesebb győzelmét a törökök felett, amellyel két emberöltőnyi időre zárta el a félhold diadal útját Európa közepe felé. Utolsó győzelme volt, mert a törökök bár elvonultak, de a ragályos betegségeket ott hagyták a harctéren. Ennek esett áldozatául a nagy törökverő vezér, aki „Kapisztán János karjai között lehelte ki nemes lelkét, megáldva előbb fiait, s utolsó szavaival is lelkesítve a halálos ágya köré sereglett urakat a törökök ellen való hadakozásra.” Nemsokára hű harcos társa, Kapisztán János is követte vezérét... A pápai bulla elrendelte: minden délben szólaljon meg a harang, hirdetve századokon át mitől, milyen veszélytől szabadult meg Európa népe az 1456-os török feletti győzelem eredményeképpen. 2006-ban csak Németországban több mint kétmillió török él; a világon naponta robbantanak valahol az iszlámhívő fundamentalisták. Vannak, akik átmeneti jelenségként fogják fel ezen eseményeket, míg mások komolyan veszik, mert eszméjükkel együtt terjeszkednek. Erre figyelmeztet a Kossuth rádióban naponta megszólaló harangszó. Kaszta István 2006. július 19. - július 25. A figyelmeztető harangszó Helyreigazítás 295-ik lapszámuk harmadik oldalán az 1956-ban az Ady Endre Líceumban érettségizettek 50. jubileumi találkozójára megjelent névsorból - szándékosság nélkül - kimaradtak a krasznai Ecsediné Vályi Ilona, a nagybányai Nagy Árpád és a Németországban élő Straub József osztálytársak nevei. Pontosításként pedig megemlítem, hogy 2001-ben a fent említettek nem a 40 éves, hanem a 45 éves találkozójukat tartották meg, amikor a kopjafát felállították. Kérjük az érintettek és az olvasók szíves elnézését. Kaszta István