Vasárnap, 1994. július (1. évfolyam, 11-15. szám)
1994-07-03 / 11. szám
1994. július 3. Kéksisakos katonák Folytatás az oldalról Magyarország a haderejéhez képest eddig is jelentős szerepet vállalt az ENSZ nemzetközi akcióiban békemegfigyelő tisztekkel. New York nem hivatalos csatornákon már többször a tudtunkra adta: nem bánná, ha egyre gyarapodó békefenntartó misszióiban is részt vennének katonáink. Ehhez azonban hosszabb kiképzés, felkészülés szükségeltetik. A Magyar Honvédség már két éve készül arra, hogy elkezdje békefenntartó katonák kiképzését, ám a BEKK létrehozásáról intézkedő dokumentum végére csak az idén februárban került miniszteri aláírás - a késedelmet jórészt a pénzhiány okozta. Az eredeti elképzelések szerint ugyanis a zászlóaljnyi tisztet nyugati fegyverekkel, technikával szerelték volna föl - ez lett volna az első katonai egységünk, amely minden szempontból illeszkedett volna a NATO- szabványokhoz. Időközben kiderült, hogy a több milliárd forintot fölemésztő terv megvalósítását a Honvédelmi Minisztérium költségvetéséből kell fedezni; a központ időbeni megnyitásától, a teljes zászlóalj fölállításától és a remélt nyugati technikától is búcsúzniuk kellett a szakembereknek. A BEKK 168 fős első századát 957 jelentkezőből választották ki egy meglehetősen szigorú, többlépcsős vizsgán. A jövőben szeretnék létrehozni a Magyar Honvédség állandó békefenntartó állományát, amely az ENSZ felkérésére bármikor bevethető lenne - mondja Széles Ernő ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Nemzetközi Információs Osztályának vezetője. Őket a hivatásos és tartalékos tisztekből, valamint a sorállományból toboroznák. A világszervezet azért számít a magyarokra, vélekedik az ezredes, mert békemegfigyelőkként jó hírnevet szereztek, mindnyájan kitüntetéssel tértek haza. Köztük az a 33 magyar tiszt is, akik 1991 júliusától hosszabb-rövidebb időt töltöttek Angolában a választások előkészítése, lebonyolítása, a kormányerők és az UNITA lefegyverzésének ellenőrzése céljából. Kovács Tibor alezredes több mint egy évig szolgált az afrikai országban, és egy nappal a polgárháború újbóli kirobbanása előtt, 1992 októberében tért haza. A tizennégy hónap alatt négy körzetben dolgozott, s bár ő maga - szerencsés távozásának köszönhetően - nem került életveszélybe, maradó honfitársai megtapasztalták, milyen az, ha időről időre puskagolyók süvítenek el a fülük mellett. A létfenntartás olykor mégis nagyobb terhet jelentett a számukra, mint a háborús ellenfelek összebékítése. Tóth László alezredes tavaly húsvétkor az EBEÉ által kiküldött négyfős tényfeltáró misszió egyetlen magyar tagjaként mérte föl a terepet az Azerbajdzsán területén fekvő, örmények által lakott Hegyi Karabahban. E küldöttség szakvéleménye, jelentése alapján döntött az európai szervezet a békemisszió felállításáról, amelynek megfigyelőként kollégája (és névrokona), Tóth Zoltán alezredes is tagja lenne - ha váratlanul kitörne a béke... A magyar honvédek mellett rendőreink is teremtettek már rendet az ENSZ zászlaja alatt. 1992 májusa és 1993 júliusa között összesen 129 magyar rendőrtiszt éstiszthelyettes dolgozott Kambodzsában, a világszervezet történetének eddigi legnagyobb békefenntartó miszsziójában. A rendőrökre hárult a délkelet-ázsiai ország közigazgatásának megszervezése, a menekültek hazatelepítése, a választás tisztaságának biztosítása. Zsinka András rendőr ezredes, az ORFK Személyügyi Főosztályának helyettes vezetője elmondta: máris újabb felkérést kaptak New Yorkból. Bár erről még nem született döntés, ő és munkatársai remélik, hogy a megnyíló ENSZ Kiképző Központban rendőrök általános felkészítésére is sor kerülhet. A BEKK-ben induló négy hónapos felkészítésre-rendőrök nélkül is - jelentős volt a túljelentkezés. A békefenntartókra váró rideg, gyakran kegyetlen körülmények, a hosszú távollét és az itt-ott rájuk leselkedő életveszély sem tántorította el a vállalkozó kedvűeket a külföldi katonai szolgálattól. Nemcsak a világszervezet által folyósított - a hazai jövedelmekhez képest magas - 70-90 dollár közötti napidíj vonzó, de szakmailag is sokat nyújthat egy félvagy egyéves ENSZ-misszió. Gyarapíthatja a tisztek ma még gyér idegennyelv-tudását és nemzetközi tapasztalatait. Holland, osztrák és kanadai oktatók is tanítják majd a leendő békefenntartókat. A kormány egy-egy katonai misszió hasznosságát és mindenekelőtt biztonságosságát mérlegeli, mielőtt - az ENSZ hivatalos felkérésére - döntést hoz magyar békemegfigyelők kiküldéséről. Békemegfigyelő tisztek és békefenntartó alegységek kivezényléséhez viszont már parlamenti jóváhagyás szükségeltetik. Számos elrettentő példa intheti óvatosságra a döntéshozókat. Igaz, az ENSZ nélkül a fegyveres konfliktusok talán még több véráldozatot követelnének, még több tragédiával járnának. Halmai Katalin A Budapesti ENSZ Kiképző Központ 168 tagú első századát 957 jelentkezőből választották ki egy meglehetősen szigorú, többlépcsős vizsgán. Fotó: Benkó Imre PARLAMENTI KARUSSZEL Mint nemes paripák a karusszelben, fordultak lépésben a fekete Mercedesek az Országház előtti téren, s orrukon kis zászlócskákat lobogtatott a szél... Utasaikkal megtelt a diplomáciai páholy, de megteltek az emeleti karzatok is, hiszen az új parlament nyitóülésén mindenki ott volt, aki számít vagy valaha számított, netán ezután fog számítani. Már a téren messziről fel lehetett ismerni a parlament tagjait: sötét ruhás férfiak siettek a kánikulában a kapuk felé, benn a teremben pedig még az is eldönthető volt, első vagy második ciklusát kezdi-e a képviselő úr vagy a képviselő asszony. Matt elegancia jellemezte a régieket, az újak pedig fényeset álmodhattak borús tavaszi napokon, hiszen ennyi alpakkazakós csillogó lámé ritkán látható mai napság. Mégis, valami fáradt nyugalom lebegett az ülésteremben... Eljött a nap, amelyre mindenki várt, de időközben minden eldőlt, most már csak el kellett énekelni a Himnuszt, s megvárni, amíg a napirend a miniszterelnöki megbízásig elér. Az izgalom inkább a folyosókon érződött. Maga a neogótikus palota sem igen bírta a feszültséget: a máskor oly kellemes hűvös helyett párás meleget leheltek falai. Vélhetően több mint félezer ember körözött lassan, lépésben az ülésterem körül, az aulában, a büfék előtt... Haladni láthatólag csak Horn Gyula, a kormányalakítással megbízott pártelnök tudott: kopasz testőre törte előtte az utat, ő közben interjút adott, röpke megbeszélést tartott, üdvözölte a beszélgető csoportokat, újabb és újabb nyilatkozatokat tett egy-egy mikrofonba, s fáradhatatlanul fáradtnak látszott. Az újságírók pedig boldogok voltak, ha felismertek valakit. No nem mintha nem lett volna nagy a merítés... Paskai bíboros érsektől Hegedűs Lóránt református püspökig az összes egyház a legmagasabb szinten képviseltette, magát, még Tőkés László is feltűnt, s természetesen ott voltak a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség, az Alkotmánybíróság közjogi méltóságai. Meg persze minisztériumi hivatalnokok, a Miniszterelnökségi Hivatal vezetői, sőt évek óta nem látott neves személyiségek is rádiótelefonoztak a boltívek alatt. S feltűnt még egyszer, talán utolszor az előző s az azt megelőző parlament egyik sztárja, Tamás Gáspár Miklós is. Az újságírók többsége figyelőállásba merevedett. Hiszen odalett a négyéves biztonság, amikor pontosan lehetett tudni, melyik képviselő melyik ablakmélyedésben szokott „fogadni”... A Duna-parti folyosón, ahová a sajtópáholy is nyílik, ezek után már nem fix lelőhelye az SZDSZ és a Fidesz politikusainak, hiszen teljes egészében a szocialistáké. (A régi ellenzéki „szakasz” ez, ahol kormánypárti képviselő ritkán s akkor is csak gyors léptekkel haladt át.) A sajtónak - s talán minden külső megfigyelőnek - valami olyan érzése lehetett, mint—mutatis mutandis—a tanárnak, aki most búcsúztatta éretté vált osztályát, s most megannyi új arccal kell ismerkednie... Lehetséges, hogy a képviselőkben is ott bujkál az otthonosság utáni vágy ebben a nagy forgatagban? Hiszen meghitt beszélgetésben lehetett látni régi kormánypártiakat s régi ellenzékieket - noha fordított szereposztásban akikről lerítt: örülnek, hogy találtak egy régi ismerőst... Gyémánt Mariann MAGYARORSZÁG Pálfy G. István annyira gyengélkedett az utóbbi hetekben, hogy aztán a minap kénytelen volt magához venni a végkielégítésként jó előre odakészített 4,8 millió forintot. Méltó búcsú. A sokak számára Petőfit idézőjelben idéző híradós főszerkesztő történetének mottójául úgy Esterházy Péter egy átirata kínálkozik, mely szerint habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a Cote d’Azur. Azt is csak szégyenkezve lehetett végignézni, amit a Híradó, a taxisblokád, majd az 1992. október 23-i szkinhedprovokáció, később ehhez kapcsolódóan az Egyenleg ügyében tett, s amit az egész országban csak erre a csapatra jellemző brutális választási kampánnyal fejezett be, de ez a mostani ügy szinte megszépíti azokat. Ott ugyanis volt még szenvedély, hittető erő. Mára ebből a világ szenvedélyes megvetése lett. Mert miként is lehetne nevezni azt, hogy a választások előtt néhány hónappal, amikor a közvélemény-kutatások már nem hagynak kétséget afelől, hogy kormányváltás következik, öt évre szóló szerződést köt a tévé alelnöke legfontosabb politikai fegyvertársával, amiben megígéri neki, hogy ha baj lesz, ha vesztenek a kormánypártok s nekik menniük kell, akkor legalább jól teletömi a zsebét pénzzel. Aztán jó, aminek jönie kell, a május, aztán a választási eredmények ismeretében Pálfy G. hirtelen gyengélkedni kezd, Nahlik megszánja, s érvénybe lép az a bizonyos szerződés. Lehet menni a kasszához. Néhány nappal az előtt, hogy Nahliknak is mennie kell, tehát még épp kapuzárás előtt. Erre nem azt mondják, hogy ügyes, hanem azt, hogy arcpirító. S még az is csak gyenge vigasz, hogy utólag kikerekíti az említettekről alkotott képet, még világosabbá tesz bizonyos erkölcsi pozíciókat. Ha ugyanis bizonyos uraknak ilyen mérhetetlenül igénytelen a viszonyuk a pénzhez, ha nem érzik azt, hogy vesztes parti után nem illik milliókat felmarkolni, mert ez esetben minden valamirevaló kártyatársaságból kiutálják az embert, akkor az is érthető, hogy miért küldtek csalást kiabál- botrás ra rendőrt az általuk lejáratni kívánt előző tévévezetésre, tehát hogy miféle gondolkodás az, amely szerint aki politikailag az ellenkező oldalon áll, nyilvánvalóan sikkaszt is, aki pedig hozzájuk hasonlóan valamiféle jónak vélt ügyért lángoltatja lelkét, annak mindenképpen hatalmas összegek járnak. S egyáltalán, rettenetesen rossz ízű, ahogy itt minden fontos ügyből pillanatokon belül zsebben kotorászás lesz. Erkölcsileg az ügy egyszerű, legfeljebb az bonyolítja, hogy a megbocsátás legelszántabb papjából is előcsalogathat némi agressziót. Főleg azért, mert jogilag éppoly szabályos, mint ahogy Ablonczy László kinevezése újabb öt évre a Nemzeti élére is az volt, függetlenül attól, hogy igencsak ügyetlen pályázati manőverek után történt. Különös egyébként, hogy Ablonczy sem elégedett meg a sajátos körülmények között született szerződéssel, ám ő hirtelen gyengélkedés helyett erőre kapott, s a házikassza megcsappantása helyett a főpénztárnak támadt. Egyenesen a leendő miniszterelnöktől követelt pár milliárdot egy új Nemzetire. Olyan helyzetben, amikor a régi soha nem volt alacsony nézőszámmal, s a szellemi teljesítményhez képest iszonytató ráfizetéssel működik, létével kérdőjelezi meg, hogy egyáltalán szükség van-e Nemzeti Színházra. Nemhogy újra, de régire sem, ha az ennyi. Azonban nem Pálfyval és Ablonczyval és a tíz évekre választott, közpénzekkel rendelkező kuratóriumokkal van a legnagyobb baj, hanem azzal, hogy az ember kénytelen azt gondolni, hogy a jéghegy nem lehet alapvetően más anyagból, mint a csúcsa. A búcsúzó koalíció viszonyát a közvéleményhez és politikai ellenfeleihez egy kicsit túl sűrítve fejezte ki a Pálfy-féle Híradó, de talán nem hamisította meg. Ha a mostani tévés történések is reprezentatívak, akkor ma szerte az országban százak és százak járulnak különféle pénztárakhoz, hogy négy évi megfeszített munkájuk eredményeként, megfáradásuk okán felvegyenek néhány milliót. Az ÁVÜ, illetve az ÁV Rt. vezetésének szétzilálódása s az a tény, hogy az elindított ügyek azért lendületesen folytatódnak, valószínűsítette ezt a félelmet, bár a Hírlapkiadó három legértékesebb lapját a jelek szerint még így sem sikerült átmenteniük a volt kormánypárt hátterében meghúzódó szereplőknek. Néhány hónapja, amikor a Hankiss elleni per után az Egyenleggel is koncepciós logika szerint végeztek, az SZDSZ egyik vezetője azzal próbálta csillapítani a beindult MDF-es gépezet irányítóit, hogy gondolkozzanak kicsit, ne teremtsenek lehetetlen helyzetet, hiszen senkinek sem jó az, ha néhány hónap múltán nem marad más választása az új kormánynak, mint a teljes fertőtlenítés, mert annyira megrohadt állapotokat hagynak rájuk. Nos, ez megtörtént. S ilyenkor jó megoldás nincs. Vagy a jogszerűséget tisztelve balekké válik az új kormányzat, s meg sem moccan, amikor gyengélkedő emberek kiforgatják a zsebeit, vagy valamiféle jogi trükkel kellemetlenkedik, ameddig csak tud, és kikerget mindenkit a templomból, függetlenül attól, hogy kufár vagy nem, mert oly mértékű lett a kufárkodás, hogy nem lehet szelektálni. Mindkét lehetőség alapvetően ostoba és demoralizáló. Más viszont nincs. Ezt a szellemi örökséget demonstrálja Pálfy G. végső kielégítése. Vigaszként egy újsághír szolgál, mely szerint Hámorit, a magyar labdarúgó NB I- ből kiesett MTK csatárát egy egészen különlegesen katasztrofális idény után ötmillió forintért adták el. Kétszázezerrel többért, mint amennyit a főszerkesztő kapott. Valahol azért úgy fest, értékelik, ha valaki nem is sikeres, de azért csatár. Még ha nem is nagyon szerez gólt, legalább nem rúg fel senkit. Nagy N. Péter VASÁRNAPI HÍRLAP 3 Szerdára készen lesz a kormányprogram Hétvégi olvasmány a minisztereknek Vajon most, a hétvégén, milyen stádiumban van az új kormányprogram? Erről kérdeztük Kuncze Gábor, belügyminiszterjelölt, a leendő kabinet koalíciós miniszterelnök-helyettesét. - Mivel a kormányprogram a koalíciós megállapodáson alapul s annak megalkotásában magam is részt vettem, a kormányprogram nyers változatáról vannak előzetes elképzeléseim - mondja Kuncze Gábor, jelenleg még képviselői minőségében -, de ez a hétvége valamennyi leendő kormánytag számára azzal a feladattal is együtt jár, hogy a még szükséges változtatásokat megtegye. - Ami a Belügyminisztériumot illeti, javasol még változtatásokat? - Most indulok a Balatonra, s úgy tervezem, átnézem a nyers változatot, de azt már most is tudom, hol akarok változtatni. Egészen konkrétan a Belügyminisztérium közbiztonsági feladatait szeretném kibővíteni. Mi a következő határidő? - Hétfőn találkozik legközelebb a leendő kormány, akkor még konzultálunk a változtatásokat és kiegészítéseket illetően, azután már csak a kormányprogram egységesítése következik, mert szerdára el kell készülnie a végleges szövegnek. - Ezek szerint az egész hétvégét munkával tölti? - Lesz persze munka is, de egy kicsit azért szeretnék pihenni. Hiszen úgyszólván már hónapok óta ez az első félig-meddig szabad hétvégém, s az elkövetkező hónapok sem úgy néznek ki, hogy a közeljövőben szabadságra mehetnek. (gyémánt) Civilek a pályán Tegnap ülésezett a Civil Parlament, amelyik ezúttal közéletünk tisztaságáról tartott vitafórumot. A tömörülés elnökét, dr. Sebestyén Pétert kérdeztük a 16 000 civil szervezetet magába foglaló parlament céljairól. - A Civil Parlament nincs bejegyezve, mert tevékenysége nem illeszthető bele az egyesületi törvénybe. Ilyen szervezet Európában sincs, legfeljebb hasonló található még Belgiumban és Németországban. Meggyőződésünk szerint a képviseleti demokrácia a hagyományos, 200 éves formájában kimúlt, de legalábbis megújításra szorul. Az embereknek igényük van nézeteik és gondjaik kimondására. -Az Országgyűlés nem jó erre? - Rendszeres kapcsolatban állunk a Parlamenttel, de mert a Civil Parlament nem alternatív szervezet, csak állásfoglalás formájában tesszük meg észrevételeinket, ami persze semmire sem kötelez senkit, mint ahogyan nem is vettek minket eddig figyelembe. Többször is próbáltuk felvenni a kapcsolatot az előző kormánnyal, mindvégig sikertelenül. Várnak változást az új kormánytól, vagy valószínűleg minden marad a régiben, legalábbis ami a civil szférához való viszonyt illeti? - A szocialisták határozottan kijelentették, fontos számukra a polgárok ügye-baja. A párt programjából ez tűnik ki. Hamarosan találkozni fogok Horn Gyulával és Gál Zoltánnal, hogy felvegyük a kapcsolatot. A többi majd kiderül. - Mit szeretnének elérni? - A döntések előkészítésében, végrehajtásában és ellenőrzésében akarunk részt venni. (Munkatársunktól)