Vasárnap, 1994. szeptember (1. évfolyam, 20-23. szám)
1994-09-04 / 20. szám
Zsigyi is 114| jabb MÜLLER TIBOR AGYELSZÍVÁS Itt volt ez a konferencia az elmúlt héten. Összegyűlt vagy háromszáz kelet-európai tudós, szociológus, és arról beszéltek, hogy nem kell berezelni, ráncigálni a vészharangot, mióta világ a világ, tartósan folyik az agyelszívás. Már az ó- és a kora középkorban is tudták, senki nem lehet próféta a saját hazájában. És ebből adódóan nemcsak a suszterinasok és a könyvkötők vettek vándorbotot a kezükbe, hanem a szellem munkásai is. Egyszóval lehet ugyan sopánkodni, hogy a magyar matematikusokkal van tele a Princeton egyetem és a Rodgers, csak nem érdemes. Évi 60-70 ezer dollárt amúgy sem tudnánk fizetni kiváló koponyáinknak, nem beszélve a mesebeli hét esztendőnként járó egyéves fizetett kutatási szabadságról. Meg aztán lehet köpködni a jégesőre, de azért az leveri a termést. Helyette, mondták az okos emberek, midőn két napon át összehajoltak, gondoskodni kell az utánpótlásról. A tehetség nem apad el, mint ahogy a zuzmó is felüti a fejét a legkietlenebb, sziklás magaslaton. Még irtani sem lehet. Ha a képzés, oktatás teret ad a képességnek, mindig lesz agy, amit elszívhat a Nyugat vagy az USA. Kacsaúsztató. Igen. Meg kell és lehet békélni azzal a ténnyel, hogy kontinensünknek ezen a felén az NB II szerepét játsszuk. Fölneveljük a gyenge grundfocistából a remek balszélsőt, aki aztán átigazol az Ajaxba. Kell legyen némi szakmai büszkeség a kísérleti malacban is, hogy hozzájárult egy életérző vakcina előállításához. Felsőoktatásunk krónikus pénzhiánya megnehezíti ugyan, de lehetetlenné nem teszi a hagyományos magyar zseniképzést. Azért mondom hagyományosnak, mert elképesztő statisztikák forognak közkézen arról, hogy a magyar lélekszámot tekintve hány Nobel-díjas, Princz-medálos, ilyen-olyan tudományos díjjal, kitüntetéssel ékes hazai tudós szerzett örökbecsű nevet magának világszerte. A fentiek hivatalos tudomásulvételét jelzi az is, hogy a kormány eltökélt szándéka: záros határidőn belül másfélszeresére kívánja emelni az egyetemi oktatásban részt vevők számát. Ez persze így, minden tételes megalapozottság nélkül, csak egy mondat. Még inkább: vágy, fohász, imádság. Főként, ha tudjuk (lásd mint fent: pénzhiány!), hogy az idén elnapolták az 1994-es évkezdéshez illesztett tandíj-kötelezettséget. Már a hír bejelentésével egy időben elkezdtek jajveszékelni a felsőoktatási intézmények első számú vezetői, hogy ebben az esetben, a már korábban betervezetthez képest az egyébként is foltozott költségtervvel dolgozó egyetemek és főiskolák 600 millió forint veszteséggel kényszerülnek számolni. Ami ezen intézményekben a működésképtelenség fenyegető rémét idézi fel. (Nota bene: magas rangú kormánytisztviselők erre tételesen bizonyították, nem szerepelt a tandíj várható bevétele az iskolák éves költségvetésében. Kinek higgyen az ember?!) Magam sem gondolom, hogy egy szinten fölül az agyképzés színvonalát kizárólag a pénz dönti el. Ha így lenne, az elitegyetemeken elég volna milliomoscsemetének lenni és az évi 18-20 ezer dolláros tandíjat befizetni, hogy a kivételezett emberfia mondjuk a Harvard vagy a Yale nyakkendőjét ölthesse magára, és ezután már csak a lábát lógassa a campuson, egészen a diploma megszerzéséig. Ehelyett izzasztóan kemény felvételi vizsgán kell megfelelnie. Mert a dollár csak az egyik szükséges, de nem az elégséges föltétel. Idehaza, s nemcsak a múltban, a mítosszá növekedett fasori gimnáziumban vagy az utóbbi években magas rangot szerzett Arany Jánosban, Radnótiban, Trefort utcai gyakorlóban mindig alakultak küldetéstudattal rendelkező szellemi műhelyek. Mindig álltak a katedrákon legendás tanárok, lehet, hogy kopott, fényesre vasalt nadrágban, de olyan oktatók, akik az életüket tették a pedagógusi pályára. Tehetségnevelésre. Zseniképzésre. Soha nem fizették meg őket. Olyanok voltak, mint a nemrégiben elrabolt és visszajuttatott zsidó kincsek. Pénzben kifejezhetetlenek. Eszmei értékük azonban felbecsülhetetlen. Ennek a tudós konferenciának a sok elhangzott okos szó és termékeny eszmecsere mellett volt egy nagyon is gyakorlati végkövetkeztetése. Nevezetesen, hogy miként szél ellen ugyebár nem lehet, de legalábbis nem érdemes a folyékony salakanyagot kibocsátani, értelmesebb dolog szélirányba állni, mert legalább az ember nadrágja nem lesz nedves. És különben is: mindenkitől azt veszik csak el, ami van neki. A pápuáktól, masszásoktól a nyilaikat és a kígyómérget. A magyaroktól a matematikusokat és a társadalomtudósokat. Tetszik tudni, mit?! Szeretnék én gyötrődve tízmillió forint személyi jövedelemadót fizetni jövő márciusban! igazgató-főszerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Felelős szerkesztő: NAGY N. PÉTER Lapszerkesztők: MÜLLER TIBOR (Hírlap), SZEKERES TAMÁS (Spo VARJAS ENDRE (Műsor, Páholy) Művészeti vezető: EGRESSY GABRIELLA Szerkesztők: ANDRASSEW IVÁN (publicisztika), HALMAI KATALIN (külföld), KATONA JÓZSEF (belpolitika), KLEB ATTILA (fotó), LAKATOS MÁRIA (gazdaság), Pósi VILMOS (belpolitika) Interjú: HAVAS HENRIK Főmunkatársak: FÉNER TAMÁS, GYÉMÁNT MARIANN, HELTAI ANDRÁS, KALMÁR GYÖRGY . A szerkesztőség sajtóügynökségi partnerei a Ferenczy Europress és a WestelPress. Kiadja: a Vasárnap Kft. Felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1016 Budapest,Naphegy tér 6. Telefon: 266-7234,175-6722 (MTI) Fax: 266-7236 A kiadó és a szerkesztőség levélcíme: 1526 Budapest, Pf 801 Hirdetési igazgató: Varga A Mária. Hirdetési vezető: VESZÉLY ILONA Telefon: 156-6083, 175-8722/2054,2055, 2056, 2096 Fax: 266-7236 Terjesztési vezető: HIRMANN ÉVA Telefon: 175-6722/2081,2082, 2063 Fax: 266-7236 Terjeszti a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt, a regionális részvénytársaságok, az ERÁLL Rt. és az EXTRA HÍR Nagyker. Rt Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Előfizethető bármelyik postahivatalban, valamint a hírlap- és egyesített kézbesítőknél Előfizetési díj negyedévre: 696, fél évre 1392, egész évre 2784 Ft OTP és műszaki vezető: FERENCZY GÁBOR Nyomdai előkészítés: Vasárnap szerkesztősége, Szikra Lapnyomda Rt. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető DR.CSÖNDES ZOLTÁN elnök-vezérigazgató ISSN 1218*1579 ORSZÁG-VILÁG NAPRÓL NAPRA. . NAPRÓL NAPRA. NAPRÓL Hétfő ' Összeült a parlament. A hosszúnak és eseménydúsnak tartható nyár után a kétnapos rendkívüli ülésszak már a komoly munka jegyében kezdődött - annak ellenére, hogy ma összesen két órát tartózkodtak a képviselők a teremben. Az első fontos napirendi pont a Ház új szabályzata. Bár a hatpárti egyeztetésen mindenki bólintott, kiderült, hogy Torgyán pártelnök, képviselő, frakcióvezető úrnak hirtelen különvéleménye támadt. Ezt a nagyszámú napirend előtti felszólalások sorában derültségtől övezve ki is fejtette. De hát ugye a karaván azért halad. Csak emlékeztetőül: a módosítás legfontosabb stratégiai kérdése, hogy az érdemi munka nagy része a bizottságokban történjen és a formális szavazások lehetőleg kevésbé rabolják a honatyák törvényalkotásra szánt idejét. Változatlanul folyik az új Exodus. Kubából a viharos óceáni időjárás ellenére ezrek szállnak maguk tákolta lélekvesztőkre, hogy családostul, pici gyerekekkel együtt, életveszélyes körülmények között átevezzenek az amerikai partokra. Az USA parti őrségének egységei százával halásszák ki a végsőkig elcsigázott embereket, s szállítják őket most már a guantanámói támaszpontra, ahol a további sorsuk egyelőre bizonytalan. Kedd Fölborzolta a kedélyeket az energiaárak ősztől esedékes, várhatóan nagyon nagy emelése. Hetven százalékokról beszéltek, és az energiaügyi hivatal sem cáfolta a számokat. Köztudomású, hogy az energiatörvény előírja, 1997. január elsejéig el kell érni a valóságos árakat, hiszen addig piacgazdaságról nemigen lehet beszélni, amíg az energia, amely szinte minden áruban benne van, nem éri el a bekerülési összeget. A havonta kifizetendő konkrét összegről egyelőre naponta ellentmondó hírek érkeznek. Medgyessy Péter, a miniszterelnök tanácsadó testületének frissen kinevezett vezetője erősen cáfolta azt a szóbeszédet, mely szerint egy árnyékkormány alakult volna, amely nem kis mértékben Békési László gazdasági koncepciójának a felügyeletét látná el. A volt miniszterelnökhelyettes kijelentette: Békésivel mindent megbeszéltek, mindenben egyetértettek, és minden nagyon szép és jó. Mint Ferenc József idejében. Szerda Az utóbbi idők egyik legnagyobb üzleti tranzakciója a Centrum Áruházak Rt. privatizációja. Csak a tőkeemelés e kiterjedt üzletláncolat esetében több mint egymilliárd forintot tesz ki. Sokáig tartottak az üzleti tárgyalások Andrew Sarlóssal, aki több év alatt megvalósuló, összesen ötmilliárd forint értékű tőkeemelésre készült. Ma robbant a bomba - a kanadai milliomos üzletember visszalépett. Kijelentette: nem kíván most a Centrum Áruházakba pénzt fektetni, de azért nincs harag. Továbbra is nagy érdeklődéssel figyeli Magyarország gazdaságának alakulását és az adott befektetési lehetőségeket. Hiába, a gazdagok nem attól gazdagok, hogy szórják a pénzt. A médiaegyeztetési tárgyalásokon lassan körvonalazódni látszik a legkésőbb októberben az Országgyűlés elé kerülő törvénytervezet. A legnehezebb téma a televízió és a rádió egy-egy csatornájának, jelesül a TV 2-nek és a Petőfi adónak a privatizálása. A tárgyalásokba bevont szakemberek közül Horváth Ádám, a frissen kinevezett TV-elnök drámai színekkel festette le a Magyar Televízió jelenlegi helyzetét. Úgy véli, hogy a megbízható közszolgálati munkához minimum két csatorna szükséges. És hogyha a TV 2-t eladnák, legalább kétezer-ötszáz embert kéne kitenni az utcára. Ezt ő, mint mondotta, semmiképpen nem vállalja, akkor inkább lemond. A hosszú hetek óta tartó megbeszéléseken a jobb műsorról egyelőre nem esett szó, húszezer forint - ezt még a tehetősebb szülőknek is nehéz kigazdálkodniuk. Végre ismét komolyan foglalkoznak az iskolák vezetői azzal a régen bevált módszerrel, hogy bizonyos tankönyveket nem kell feltétlenül eldobni az év végén, mert azok továbbörökíthetők. Vajon mért kell nekünk újra kitalálni valamit, amit mások már régen kitaláltak?! Ünnepélyes külsőségek között búcsúztatták el az utolsó orosz katonákat a volt NDK területén — ezzel csaknem fél évszázad után a formális megszállás is megszűnt. Az ünnepi, fényét a két vezető, Borisz Jelcin és Helmut Kohl jelenléte is emelte. A kezdetek nem voltak ennyire szépek. Nagy horderejű bejelentést tett az IRA - éjféltől feltétel nélküli tűzszünetet hirdetett. A hatvanas évektől mostanáig egyre erősödő és egyre inkább agresszív IRA-terrorcselekmények eddig több mint hatezer áldozatot követeltek. Major angol kormányfő üdvözölte a bejelentést, de angol politikai körökben némi bizalmatlanságot keltett, hogy a tűzszünet deklarálásában nem szerepelt a végérvényes szó, és hogy még tizenkét órával a bejelentés előtt bomba robbant Belfastban. Egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú külügyi tisztviselő kijelentette: legalább három hónap csendnek kell eltelnie ahhoz, hogy megkezdődhessenek a rendezésről szóló tárgyalások. A HÉT ARCA Az amerikai külügyi szóvivőt a világ ismeri a CNN-ből, a magyart a hírlapírókon túl az ország fogja ismerni a mi kis televíziónkból. Azt hiszem, rokonszenvesnek, hitelesnek fogják találni. A 41 éves Szentiványi Gábor teljes szakmai vértezetben került a diplomácia színpadára, ahol a magyar külpolitikát kell „eladnia” otthon és külföldön. A bajai fiatalember a Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi szakán végzett 1975-ben. Egyenes út vezetett a Külügyminisztériumba, onnan már egy év után az első „fapados” kiküldetés: sokadik titkár Bagdadban, részben az Iránnal vívott háború idején, veszélyes körülmények között. Az angol mellett felsőfokú spanyol és orosz vizsgával bíró ifjú diplomata az öt bagdadi év után a következő ötöt a külügy protokollosztályán dolgozta le, nem akármilyen világpolitikai pillanatok tanújaként, szervezte például az akkor alelnök George Bush, valamint Margaret Thatcher és Mihail Gorbacsov budapesti látogatását. 1986-tól azután első osztályú megbízatás titkárként, majd tanácsosként a sajtókapcsolatok ápolása Washingtonban. Szentiványi alkalmasint az egyetlen kelet-közép-európai sajtódiplomata volt, akinek a kedvéért eljöttek egy fogadásra az amerik Csütörtök Becsöngettek. Megkezdődött az ország általános és középiskoláiban az 1994-95-ös tanév. Másfél millió diák lépte át ismét tanintézete kapuját, és vette szomorúan tudomásul, hogy ez a vakáció is, mint ahogy az lenni szokott, véget ért. A szülők sem voltak boldogok, amikor az új tankönyvárakat és a többi, az iskolába indításhoz szükséges költségeket összeadták. Ma egy diák startköltsége körülbelül 1994. szeptember 4. Péntek Az élet és a választási eredmények újraosztották a parlamenti pártoknak nyújtandó költségvetési támogatást. Ennek értelmében csak a szocialisták, mintegy kilencvenhatmillióval, és a kereszténydemokraták, hárommillióval kapnak július elsejétől többet, mint korábban. Az összes többi párt lényegesen kevesebbet, mint eddig. A legnagyobb vesztes természetesen a Magyar Demokrata Fórum. Anyagilag is. Több mint ötvenmillióval szerényebben kell gazdálkodniuk a következő években. Ami azonban igazán döbbenetes, legalábbis kimondva, így leírva: 1400 millió forint közpénz megy el összesen erre a célra. JÖVŐ HÉTEN... JÖVŐ HÉTEN... „1965. szeptember 8-án az UNESCO teheráni világkongresszusa elhatározta, hogy ezt a napot minden esztendőben az írástudatlanság elleni küzdelemnek szenteli...” Amióta süllyed Gutenberg galaxisa és gyerekeink is készen kapják a fantáziasémákat, gyakorta eszembe jut: „Ment-e a könyvek által a világ előrébb?” Vörösmarty keserűsége persze más gyökerű. Ő még nem láthatott nagyüzemi könyvmáglyákat, sem papírforma szerint „alfabetizált” magyar hont. Kistanár koromban tanultam Kerekes Máriától, aki emberségben, mesterségben a második anyám, hogy az ötödik osztályban - bizony írni, olvasni kell tanítani. Ez a hetvenes évek végén volt. Nem sok esztendőre rá komoly kiskamasz színjátszói möhögtek-bakogtak a nyomtatott szöveg fölött. Meglehet, halmazatilag voltak hátrányos helyzetűek, hiszen mire tanulták, divatjamúlt lett a szótagolás. Van még néhány évük, amíg az ő gyerekeik padba kerülnek, de félő, hogy vállrándítással fogadják majd a tanítói sopánkodást. Hiszen elvannak maguk is betű nélkül. Gondolkodtam azon is, miféle agyberendezésük lehetett a hajdani nagyuraknak, akik helyett olvasott s írt a deák. Mennyi mindent kellett észben tartaniuk a betű mankója nélkül... írt, olvasott-e Géza fejedelem? Hát Szent István? Ki tudja? Annyi bizonyos, hogy íratott, olvastatott. De hogy majd ezeregyszáz esztendő múltán még mindig, újra és újra kiváltságszerű adomány a felnőtt fejjel leírt mondat, gondoljuk meg legalább mi, megszökött tanárok! Bálla Szentiványi Gábor kai médiavilág olyan sztárjai, mint például David Brinkley vagy George F. Will. Ilyen kapcsolatokkal, renoméval nem volt meglepő, hogy hősünk hazatérve nem állt ellen a Burson-Marsteller, a világ vezető tömegkommunikációs cége meghívásának, s a harminc ország után Budapesten is felállított iroda igazgatója lett. Az elmúlt években emellett több felsőoktatási intézményben adott elő a PR kérdéseiről. A kérdésre, miért megy vissza az ember egy ilyen érdekes és igencsak előnyös állásból közalkalmazott bürokratának, Szentiványi azzal válaszol, hogy mindig is szándékában volt folytatni a diplomáciai pályát, s a csapat, amelyet korábbi államtitkárfőnöke, Kovács László vezet, vonzotta. A tervek, munkamódszerek, amelyeket említ, nyilvánvalóvá teszik, hogy a legtöbbet az amerikai tapasztalatokból kívánja felhasználni, hiszen ott csinálják ezt a legjobban. Tehát: behatóan, mélyen, különböző keretekben és formákban tájékoztatni az újságírókat, akik nélkül sem a külügy, sem persze a többi tárca „üzenete” nem jut el az emberekhez. A tájékoztatás ugyanakkor nem jelentheti a saját munka reklámját, arról kell elsősorban beszélni, ami a lakosságot érdekli, foglalkoztatja, mondja. E munkába pedig a szóvivő mellett be kell kapcsolni a tárca vezetőit, kezdve a minisztertől. (Kovács László mindezt régen megtanulta, sajtóbarát, a szóvivőnek könnyű dolga van.) És szerencséje, hogy láthatta az amerikai munkaszervezést, a közszolgálatban kötelező takarékosságot. A sajtószóvivői irodának vezetőjével együtt három munkatársa van, az egyik most külföldre kerül, remélhetőleg pótolják. H. A.