Vasárnap, 1994. szeptember (1. évfolyam, 20-23. szám)

1994-09-04 / 20. szám

Zsigyi i­­­s 11­­4| jabb MÜLLER TIBOR AGYELSZÍVÁS Itt volt ez a konferencia az elmúlt héten. Összegyűlt vagy háromszáz kelet-európai tudós, szociológus, és arról beszéltek, hogy nem kell berezelni, ráncigálni a vészharangot, mióta világ a világ, tartósan folyik az agyelszívás. Már az ó- és a kora középkorban is tudták, senki nem lehet próféta a saját hazájában. És ebből adódóan nemcsak a suszterinasok és a könyvkötők vettek vándorbotot a kezükbe, hanem a szellem munkásai is. Egyszóval lehet ugyan sopánkodni, hogy a magyar matematikusokkal van tele a Princeton egyetem és a Ro­dgers, csak nem érdemes. Évi 60-70 ezer dollárt amúgy sem tudnánk fizetni kiváló koponyáinknak, nem beszélve a mesebeli hét eszten­dőnként járó egyéves fizetett kutatási szabadságról. Meg aztán lehet köpködni a jégesőre, de azért az leveri a termést. Helyette, mondták az okos emberek, midőn két napon át összehajoltak, gondoskodni kell az utánpótlásról. A tehetség nem apad el, mint ahogy a zuzmó is felüti a fejét a legkietlenebb, sziklás magaslaton. Még irtani sem lehet. Ha a képzés, oktatás teret ad a képességnek, mindig lesz agy, amit elszívhat a Nyugat vagy az USA. Kacsaúsztató. Igen. Meg kell és lehet békélni azzal a ténnyel, hogy kontinensünknek ezen a felén az NB II szerepét játsszuk. Fölneveljük a gyenge grundfocistából a remek balszélsőt, aki aztán átigazol az Ajaxba. Kell legyen némi szakmai büszkeség a kísérleti malacban is, hogy hozzájárult egy életérző vakcina előállításához. Felsőoktatásunk krónikus pénzhiá­nya megnehezíti ugyan, de lehetetlenné nem teszi a hagyományos magyar zseniképzést. Azért mondom hagyományosnak, mert elké­pesztő statisztikák forognak közkézen arról, hogy a magyar lélekszá­­mot tekintve hány Nobel-díjas, Princz-medálos, ilyen-olyan tudomá­nyos díjjal, kitüntetéssel ékes hazai tudós szerzett örökbecsű nevet magának világszerte. A fentiek hivatalos tudomásulvételét jelzi az is, hogy a kormány eltökélt szándéka: záros határidőn belül másfélszeresére kívánja emelni az egyetemi oktatásban részt vevők számát. Ez persze így, minden tételes megalapozottság nélkül, csak egy mondat. Még inkább: vágy, fohász, imádság. Főként, ha tudjuk (lásd mint fent: pénzhiány!), hogy az idén elnapolták az 1994-es évkezdéshez illesz­tett tandíj-kötelezettséget. Már a hír bejelentésével egy időben el­­kezdtek jajveszékelni a felsőoktatási intézmények első számú vezetői, hogy ebben az esetben, a már korábban betervezetthez képest az egyébként is foltozott költségtervvel dolgozó egyetemek és főiskolák 600 millió forint veszteséggel kényszerülnek számolni. Ami ezen intézményekben a működésképtelenség fenyegető rémét idézi fel. (Nota bene: magas rangú kormánytisztviselők erre tételesen bizonyí­tották, nem szerepelt a tandíj várható bevétele az iskolák éves költségvetésében. Kinek higgyen az ember?!) Magam sem gondo­lom, hogy egy szinten fölül az agyképzés színvonalát kizárólag a pénz dönti el. Ha így lenne, az elitegyetemeken elég volna milliomoscse­metének lenni és az évi 18-20 ezer dolláros tandíjat befizetni, hogy a kivételezett emberfia mondjuk a Harvard vagy a Yale nyakkendőjét ölthesse magára, és ezután már csak a lábát lógassa a campuson, egészen a diploma megszerzéséig. Ehelyett izzasztóan kemény felvé­teli vizsgán kell megfelelnie. Mert a dollár csak az egyik szükséges, de nem az elégséges föltétel. Idehaza, s nemcsak a múltban, a mítosszá növekedett fasori gimnáziumban vagy az utóbbi években magas rangot szerzett Arany Jánosban, Radnótiban, Trefort utcai gyakorló­ban mindig alakultak küldetéstudattal rendelkező szellemi műhe­lyek. Mindig álltak a katedrákon legendás tanárok, lehet, hogy kopott, fényesre vasalt nadrágban, de olyan oktatók, akik az életüket tették a pedagógusi pályára. Tehetségnevelésre. Zseniképzésre. So­ha nem fizették meg őket. Olyanok voltak, mint a nemrégiben elrabolt és visszajuttatott zsidó kincsek. Pénzben kifejezhetetlenek. Eszmei értékük azonban felbecsülhetetlen. Ennek a tudós konferenciának a sok elhangzott okos szó és termékeny eszmecsere mellett volt egy nagyon is gyakorlati végkö­vetkeztetése. Nevezetesen, hogy miként szél ellen ugyebár nem lehet, de legalábbis nem érdemes a folyékony salakanyagot kibo­csátani, értelmesebb dolog szélirányba állni, mert legalább az ember nadrágja nem lesz nedves. És különben is: mindenkitől azt veszik csak el, ami van neki. A pápuáktól, masszásoktól a nyilaikat és a kígyómérget. A magyaroktól a matematikusokat és a társada­lomtudósokat. Tetszik tudni, mit?! Szeretnék én gyötrődve tízmil­lió forint személyi jövedelemadót fizetni jövő márciusban! igazgató-főszerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Felelős szerkesztő: NAGY N. PÉTER Lapszerkesztők: MÜLLER TIBOR (Hírlap), SZEKERES TAMÁS (Spo VARJAS ENDRE (Műsor, Páholy) Művészeti vezető: EGRESSY GABRIELLA Szerkesztők: ANDRASSEW IVÁN (publicisztika), HALMAI KATALIN (külföld­), KATONA JÓZSEF (belpolitika), KLEB ATTILA (fotó), LAKATOS MÁRIA (gazdaság), Pósi VILMOS (belpolitika) Interjú: HAVAS HENRIK Főmunkatársak: FÉNER TAMÁS, GYÉMÁNT MARIANN, HELTAI ANDRÁS, KALMÁR GYÖRGY . A szerkesztőség sajtóügynökségi partnerei a Ferenczy Europress és a WestelPress. Kiadja: a Vasárnap Kft. Felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1016 Budapest,Naphegy tér 6. Telefon: 266-7234,175-6722 (MTI) Fax: 266-7236 A kiadó és a szerkesztőség levélcíme: 1526 Budapest, Pf 801 Hirdetési igazgató: Varga A Mária. Hirdetési vezető: VESZÉLY ILONA Telefon: 156-6083, 175-8722/2054,2055, 2056, 2096 Fax: 266-7236 Terjesztési vezető: HIRMANN ÉVA Telefon: 175-6722/2081,2082, 2063 Fax: 266-7236 Terjeszti a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt, a regionális részvénytársaságok, az ERÁLL Rt. és az EXTRA HÍR Nagyker. Rt Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Előfizethető bármelyik postahivatalban, valamint a hírlap- és egyesített kézbesítőknél Előfizetési díj negyedévre: 696, fél évre 1392, egész évre 2784 Ft OTP és műszaki vezető: FERENCZY GÁBOR Nyomdai előkészítés: Vasárnap szerkesztősége, Szikra Lapnyomda Rt. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető DR.CSÖNDES ZOLTÁN elnök-vezérigazgató ISSN 1218*1579 ORSZÁG-VILÁG NAPRÓL NAPRA. . NAPRÓL NAPRA. NAPRÓL Hétfő ' Összeült a parlament. A hosszú­nak és eseménydúsnak tartható nyár után a kétnapos rendkívüli ülésszak már a komoly munka jegyében kezdődött - annak el­lenére, hogy ma összesen két órát tartózkodtak a képviselők a teremben. Az első fontos napi­rendi pont a Ház új szabályzata. Bár a hatpárti egyeztetésen min­denki bólintott, kiderült, hogy Torgyán pártelnök, képviselő, frakcióvezető úrnak hirtelen kü­lönvéleménye támadt. Ezt a nagyszámú napirend előtti fel­szólalások sorában derültségtől övezve ki is fejtette. De hát ugye a karaván azért halad. Csak emlékeztetőül: a módo­sítás legfontosabb stratégiai kér­dése, hogy az érdemi munka nagy része a bizottságokban történjen és a formális szavazások lehető­leg kevésbé rabolják a honatyák törvényalkotásra szánt idejét. Változatlanul folyik az új Exo­dus. Kubából a viharos óceáni időjárás ellenére ezrek szállnak maguk tákolta lélekvesztőkre, hogy családostul, pici gyerekek­kel együtt, életveszélyes körül­mények között átevezzenek az amerikai partokra. Az USA par­ti őrségének egységei százával halásszák ki a végsőkig elcsigá­zott embereket, s szállítják őket most már a guantanámói tá­maszpontra, ahol a további sor­suk egyelőre bizonytalan. Kedd Fölborzolta a kedélyeket az ener­giaárak ősztől esedékes, várható­an nagyon nagy emelése. Hetven százalékokról beszéltek, és az energiaügyi hivatal sem cáfolta a számokat. Köztudomású, hogy az energiatörvény előírja, 1997. ja­nuár elsejéig el kell érni a valósá­gos árakat, hiszen addig piacgaz­daságról nemigen lehet beszél­ni, amíg az energia, amely szinte minden áruban benne van, nem éri el a bekerülési összeget. A havonta kifizetendő konkrét összegről egyelőre naponta el­lentmondó hírek érkeznek. Medgyessy Péter, a miniszterel­nök tanácsadó testületének fris­sen kinevezett vezetője erősen cáfolta azt a szóbeszédet, mely szerint egy árnyékkormány ala­kult volna, amely nem kis mér­tékben Békési László gazdasági koncepciójának a felügyeletét látná el. A volt miniszterelnök­helyettes kijelentette: Békésivel mindent megbeszéltek, minden­ben egyetértettek, és minden nagyon szép és jó. Mint Ferenc József idejében. Szerda Az utóbbi idők egyik legnagyobb üzleti tranzakciója a Centrum Áruházak Rt. privatizációja. Csak a tőkeemelés e kiterjedt üzletláncolat esetében több mint egymilliárd forintot tesz ki. So­káig tartottak az üzleti tárgyalá­­sok Andrew Sarlóssal, aki több év alatt megvalósuló, összesen öt­­milliárd forint értékű tőkeeme­lésre készült. Ma robbant a bom­ba - a kanadai milliomos üzlet­ember visszalépett. Kijelentet­te: nem kíván most a Centrum Áruházakba pénzt fektetni, de azért nincs harag. Továbbra is nagy érdeklődéssel figyeli Ma­gyarország gazdaságának alaku­lását és az adott befektetési le­hetőségeket. Hiába, a gazdagok nem attól gazdagok, hogy szór­ják a pénzt. A médiaegyeztetési tárgyalá­sokon lassan körvonalazódni lát­szik a legkésőbb októberben az Országgyűlés elé kerülő törvény­­tervezet. A legnehezebb téma a televízió és a rádió egy-egy csa­tornájának, jelesül a TV 2-nek és a Petőfi adónak a privatizálá­sa. A tárgyalásokba bevont szak­emberek közül Horváth Ádám, a frissen kinevezett TV-elnök drá­mai színekkel festette le a Ma­gyar Televízió jelenlegi helyze­tét. Úgy véli, hogy a megbízható közszolgálati munkához mi­nimum két csatorna szükséges. És hogyha a TV 2-t eladnák, legalább kétezer-ötszáz embert kéne kitenni az utcára. Ezt ő, mint mondotta, semmiképpen nem vállalja, akkor inkább le­mond. A hosszú hetek óta tartó megbeszéléseken a jobb műsor­ról egyelőre nem esett szó, húszezer forint - ezt még a tehe­tősebb szülőknek is nehéz ki­gazdálkodniuk. Végre ismét ko­molyan foglalkoznak az iskolák vezetői azzal a régen bevált mód­szerrel, hogy bizonyos tanköny­veket nem kell feltétlenül el­dobni az év végén, mert azok továbbörökíthetők. Vajon mért kell nekünk újra kitalálni vala­mit, amit mások már régen kita­láltak?! Ünnepélyes külsőségek között búcsúztatták el az utolsó orosz katonákat a volt NDK területén — ezzel csaknem fél évszázad után a formális megszállás is megszűnt. Az ünnepi, fényét a két vezető, Borisz Jelcin és Hel­mut Kohl jelenléte is emelte. A kezdetek nem voltak ennyire szépek. Nagy horderejű bejelentést tett az IRA - éjféltől feltétel nél­küli tűzszünetet hirdetett. A hat­vanas évektől mostanáig egyre erősödő és egyre inkább agresszív IRA-terrorcselekmények eddig több mint hatezer áldozatot kö­veteltek. Major angol kormány­fő üdvözölte a bejelentést, de angol politikai körökben némi bizalmatlanságot keltett, hogy a tűzszünet deklarálásában nem szerepelt a végérvényes szó, és hogy még tizenkét órával a beje­lentés előtt bomba robbant Bel­fastban. Egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú kül­ügyi tisztviselő kijelentette: leg­alább három hónap csendnek kell eltelnie ahhoz, hogy meg­kezdődhessenek a rendezésről szóló tárgyalások. A HÉT ARCA Az amerikai külügyi szóvivőt a világ ismeri a CNN-ből, a ma­gyart a hírlapírókon túl az or­szág fogja ismerni a mi kis tele­víziónkból. Azt hiszem, rokon­szenvesnek, hitelesnek fogják ta­lálni. A 41 éves Szentiványi Gábor teljes szakmai vértezetben ke­rült a diplomácia színpadára, ahol a magyar külpolitikát kell „eladnia” otthon és külföldön. A bajai fiatalember a Közgazda­ságtudományi Egyetem nemzet­közi szakán végzett 1975-ben. Egyenes út vezetett a Külügymi­nisztériumba, onnan már egy év után az első „fapados” kikülde­tés: sokadik titkár Bagdadban, részben az Iránnal vívott hábo­rú idején, veszélyes körülmé­nyek között. Az angol mellett felsőfokú spa­nyol és orosz vizsgával bíró ifjú diplomata az öt bagdadi év után a következő ötöt a külügy proto­­kollosztályán dolgozta le, nem akármilyen világpolitikai pilla­natok tanújaként, szervezte pél­dául az akkor alelnök George Bush, valamint Margaret Thatcher és Mi­hail Gorbacsov budapesti látoga­tását. 1986-tól azután első osztályú megbízatás­ titkárként, majd ta­nácsosként a sajtókapcsolatok ápolása Washingtonban. Szent­iványi alkalmasint az egyetlen kelet-közép-európai sajtódiplo­mata volt, akinek a kedvéért el­jöttek egy fogadásra az amerik Csütörtök Becsöngettek. Megkezdődött az ország általános és középisko­láiban az 1994-95-ös tanév. Más­fél millió diák lépte át ismét tanintézete kapuját, és vette szo­morúan tudomásul, hogy ez a vakáció is, mint ahogy az lenni szokott, véget ért. A szülők sem voltak boldogok, amikor az új tankönyvárakat és a többi, az iskolába indításhoz szükséges költségeket összeadták. Ma egy diák startköltsége körülbelül 1994. szeptember 4. Péntek Az élet és a választási eredmé­nyek újraosztották a parlamenti pártoknak nyújtandó költségve­tési támogatást. Ennek értelmé­ben csak a szocialisták, mintegy kilencvenhatmillióval, és a ke­reszténydemokraták, három­millióval kapnak július elsejétől többet, mint korábban. Az összes többi párt lényegesen keveseb­bet, mint eddig. A legnagyobb vesztes természetesen a Magyar Demokrata Fórum. Anyagilag is. Több mint ötvenmillióval sze­rényebben kell gazdálkodniuk a következő években. Ami azon­ban igazán döbbenetes, leg­alábbis kimondva, így leírva: 1400 millió forint közpénz megy el összesen erre a célra. JÖVŐ HÉTEN... JÖVŐ HÉTEN... „1965. szeptember 8-án az UNESCO teheráni világ­­kongresszusa elhatározta, hogy ezt a napot minden esz­tendőben az írástudatlanság elleni küzdelemnek szen­teli...” Amióta süllyed Gutenberg galaxisa és gyerekeink is készen kapják a fantáziasémákat, gyakorta eszembe jut: „Ment-e a könyvek által a világ előrébb?” Vörösmarty keserűsége­­ persze­­ más gyökerű. Ő még nem láthatott nagyüzemi könyvmáglyákat, sem papírforma szerint „alfabetizált” ma­gyar hont. Kistanár koromban tanultam Kerekes Máriától, aki emberségben, mesterségben a második anyám, hogy az ötödik osztályban - bizony­­ írni, olvasni kell tanítani. Ez a hetvenes évek végén volt. Nem sok esztendőre rá komoly kiskamasz színjátszói m­öhögtek-bakogtak a nyom­­tatott szöveg fölött. Meglehet, halmazatilag voltak hátrányos helyzetűek, hiszen mire tanulták, divatjamúlt lett a szó­­ta­go­lás. Van még néhány évük, amíg az ő gyerekeik padba kerülnek, de félő, hogy vállrándítással fogadják majd a tanítói sopánkodást. Hiszen elvannak maguk is betű nélkül. Gondolkodtam azon is, miféle agyberendezésük lehetett a hajdani nagyuraknak, akik helyett olvasott s írt a deák. Mennyi mindent kellett észben tartaniuk a betű mankója nélkül... írt, olvasott-e Géza fejedelem? Hát Szent István? Ki tudja? Annyi bizonyos, hogy íratott, olvastatott. De hogy majd ezeregyszáz esztendő múltán még mindig, újra és újra kiváltságszerű adomány a felnőtt fejjel leírt mondat, gondoljuk meg legalább mi, megszökött tanárok! Bálla Szentiványi Gábor kai médiavilág olyan sztárjai, mint például David Brinkley vagy George F. Will. Ilyen kapcsolatokkal, renomé­val nem volt meglepő, hogy hő­sünk hazatérve nem állt ellen a Burson-Marsteller, a világ veze­tő tömegkommunikációs cége meghívásának, s a harminc or­szág után Budapesten is felállí­tott iroda igazgatója lett. Az el­múlt években emellett több fel­sőoktatási intézményben adott elő a PR kérdéseiről. A kérdésre, miért megy vissza az ember egy ilyen érdekes és igencsak elő­nyös állásból közalkalmazott bü­rokratának, Szentiványi azzal vá­laszol, hogy mindig is szándéká­ban volt folytatni a diplomáciai pályát, s a csapat, amelyet koráb­bi államtitkárfőnöke, Kovács László vezet, vonzotta. A tervek, munkamódszerek, amelyeket említ, nyilvánvalóvá teszik, hogy a legtöbbet az ame­rikai tapasztalatokból kívánja fel­használni, hiszen ott csinálják ezt a legjobban. Tehát: behatóan, mélyen, különböző keretekben és formákban tájékoztatni az új­ságírókat, akik nélkül sem a kül­ügy, sem persze a többi tárca „üzenete” nem jut el az emberek­hez. A tájékoztatás ugyanakkor nem jelentheti a saját munka rek­lámját, arról kell elsősorban be­szélni, ami a lakosságot érdekli, foglalkoztatja, mondja. E mun­kába pedig a szóvivő mellett be kell kapcsolni a tárca vezetőit, kezdve a minisztertől. (Kovács László mindezt régen megtanul­ta, sajtóbarát, a szóvivőnek könnyű dolga van.) És szerencséje, hogy láthatta az amerikai munkaszervezést, a közszolgálatban kötelező taka­rékosságot. A sajtószóvivői iro­dának vezetőjével együtt három munkatársa van, az egyik most külföldre kerül, remélhetőleg pótolják. H. A.

Next