Vasárnap, 1994. október (1. évfolyam, 24-28. szám)
1994-10-23 / 27. szám
1994. október 23. Összsiker a Vígszínházban Mindhalálig tánc Lehet-e méltóbban ünnepelni egy színházépület újjászületését, mint ízig-vérig csapatjátékkal, egy fergeteges össztánccal? Magyar prózai színpadon példátlan vállalkozás, hogy a színészek szájából egyetlen mondat sem hangzik el, mindent a tánc, a mozdulatok, a gesztusok nyelvén mondanak el. Az újjáépített Vígszínház mozgásszínjátékának alapötletét Ettore Scola A bál című filmje, illetve a francia Théatre du Campagnol a film alapjául szolgáló előadása adta. A Víg alkotógárdája, Marton László rendező irányításával - Imre Zoltán koreográfiájára magyar történelmi dimenzióba helyezte az eredeti produkciót - elementáris erejű előadást hozott létre. A színhely a táncterem. A szereplők, akik ide betérnek, írjuk bár a „boldog békeidőket" vagy zaklatott napjainkat, arra vágynak, hogy táncpartnert, kalandot, szerelmet, társat találjanak egy estére vagy akár egy életre, ki-ki igénye szerint. A táncrendet nem a puszta divat diktálja, hanem a külvilág, amely beleharsog az életükbe, a kapcsolataikba. Marton László a képi parabolák szintjére emeli a színészek mozgásbeszédét, párhuzamosan látunk totálképeket és premier plánokat. Szüleink és nagyszüleink személyes történelmének önfeledt és tragikus, leginkább tragikomikus mozzanatait. Az időjátékban a mából visszatáncolunk a húszas-harmincas évekig, mintha egy Munkácsyfestményből kelnének életre a szereplők, hogy aztán magukkal ragadja őket a tangóláz. Mindig vannak, akiket kitaszít a kor - egyesek kabátjára sárga csillag kerül, kirendezik őket a sorból, elnyeli őket a gázkamrák füstje. A szirénák zaja az óvóhelyen találkoztatja az élet táncosait, félelembe burkoltan. A frontról fél lábbal visszatérő katona a felszabadulás táncába sodródik, amelynek ritmusát harmonikára géppisztolyos szovjet katona diktálja. A gyanús elemek „kitelepülnek” a képből. Hamarosan fényes szellők fújnak, brigádtagok és úttörők, „vezető” elvtárs mozdulatait utánozva mozognak, alkotnak élőképet. A beguruló teherautón a forradalom zászlaja lebeg: megint fordult egyet a világ. A sötétség leple alatt bőrönddel a kezükben kocsira várnak, ám lesznek, akik lemaradnak. A kihalt táncterem újra megtelik élettel. Az orosz tiszt nem talál magának partnert, a bárénekesnő férje nem tér haza a börtönből. Bill Haley zenéje a titkon hallgatott lemezről, az első üveg Coca-Cola mámorító varázsa a kábítószer erejével hat, a rock and roll-láz eksztázisát éljük. Az álomvilág is betör a táncterembe, Ginger és Fred hollywoodi kettőse, magyar filmesekkel. S a valóság filmje kokárdás fiatalokról szól, akiket a munkásőrök elvezetnek, így utazunk vissza a jelenbe, a Rapülők zenéjével, Cseh Tamás dalával az élet presszójáról, amelyben skinhead-ek vernek színes bőrűeket. Társsal vagy anélkül a társkeresők lassanként eltávoznak, csak az idős pincér áll még földbe gyökerezett lábbal. A Vígszínház társulatának össztáncában mindenki kórustag és szólista egy személyben, a hivatásos táncosokat, pantomimművészeket, revüsztárokat meghazudtoló tehetséggel. Szentgyörgyi Rita EGY RÁDIÓMŰSOR ELÉ A kedves olvasó személyesen érintett ember sorait olvashatja Kovalik Károlyról, aki „a hazai televíziózás, országunk és egy kicsit az Ön elmúlt harminc évét is jelképezi” (Szegvári Katalin: Képernyőseim 1990) és a rádiózás elmúlt 40 évét is. Az államfő 1994. szeptember 9-én adta át Kovalik Károlynak életművéért a Köztársasági Elnöki Aranyérmet. Épp előző napon beszéltünk telefonon, és kérdi tőlem Karesz: „Ülsz? Mert ha nem, le fogsz ülni, mint én. Várjál... felolvasok valamit.” És beolvas a telefonba egy levelet, amelyben arról értesítik, hogy a köztársaság elnöke életmű-kitüntetésben részesíti. „Na, mit szólsz? Ha eddig nem tudtad, mert én sem, a barátodnak életműve van” - hallom a huncutkás, fanyar, önironikus hangsúlyhordozást, amely oly jellemző Kovalikra. Immár hatvanéves barátság köt össze bennünket, máig tartó rendszeres kapcsolatban. (A szülőföld, Hódmezővásárhely, a közös gyermekkor, a gimnáziumi évek, azonos tárgyakból álltunk mindig bukásra, és ugyancsak közös volt az a tantárgy - az irodalom -, amit szerettünk.) Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének vonulatával valljuk és gyakoroljuk, hogy a barátság szolgálat. Igaz, barátom Márainak ezt a művét „nem szereti”, inkább a Naplója áll hozzá közelebb. Tehát szellemi csatákat is vívunk. Ő mindig mondja: döntetlen, én pedig igazul: tiéd a pálma. S rögtön, mint a beretva, vág huncutul eszével: Ceglédi Pálma. (A koedukáció után kedves osztálytársnőnk.) Mi hódmezővásárhelyiek barátságok létrejötte nélkül is összetartozunk. (Például Pesten élő együtt érettségizők negyedévenként találkozunk.) Ismerjük egymás életének minden rezdülését. Egymás mellett vagyunk jóban-rosszban, vidámságban, „linkségben” és kórházi ágynál. A Kovalikok nekem a családom része. S ezt viszont is érzem. Nekem - tudom, nemcsak nekem - kitűnő emberek ők. Méltán büszke is a családjára. Kovalik Mártára kiváló rádiós, az első feleség, akivel baráti-családi most is a kapcsolat. András, Márta, Kriszti - a tehetségük révén sínen lévő „gyerekek”, és Vámos Magda - a neves divattervező, kinek sokszor szemébe mondom: te vagy álmaim feleség-asszonya. Ha ő veszi fel a telefont, beszélgetésünk végén mindig így szól: .Akkor adom az Uramat!” S ha Karesszal együtt hazamegyünk Hódmezővásárhelyre, rokonai - Kati, Laci - családtagként üdvözölnek, és 88 éves Jóska bátyja csókkal fogad. Volt közös műsorunk, és riportalanyként is megtisztelt. Karesz, ha csak teheti, meghallgatja műsoraimat - én is az övéit -, és nem fukarkodik a dicsérő szóval, de a bírálattal sem, hozzáfűzve okos szakmai tanácsait. Mindkettőnek örülök, hiszen autentikus „helyről” kapom. Büszke vagyok rá, hogy ő is igényelte véleményemet. Barátságunk szilárdságát az a ki nem mondott fogadalom biztosítja, hogy mindig, mindenben őszinték vagyunk egymáshoz. Karesz mestere a feltűnés nélküli segítésnek, és mentes mindenféle irigységtől. Szeptember 29-én volt 67 éves. Szívből kívánom, kedves Karesz, hogy szerető családod és barátaid örömére is még sokáig „dédelgesd azt a napot”, elárasztva bennünket bölcselő, öniróniával is fűszerezett, fanyar humorú kedvességeddel. Osváth László (Vasárnap, Petőfi, 20.30„Ne nyugodjék le a nap a te hangoddal" - Látogatóban Kovalik Károlynál) KULTÚRA Anyanyelv és régészet Van egy műhely vidéken, a történelmi királynéi városban, Veszprémben, az Új Horizont Folyóirat és Könyvkiadó Alapítvány. Kiadja az Új Horizont című, kéthavonta megjelenő folyóiratot-néha pénz csak összevont számra jut-, s mostanában, alapítványok, ösztöndíjak és helyi cégek támogatásával egy-egy könyvet is. Raffai István, a lap főszerkesztője mozgatja ezt az egészet, megszállottan, hét napból nyolcat ezzel töltve. Tavaly kiadták például Lőrincze Lajos Megnől az ember szíve című posztumusz kötetét (lapunkban is írtunk róla méltatást), benne barátok, emlékek, találkozások idézésével, egy kicsi nyelvészkedéssel, sok-sok fényképpel. Dokumentumértékű kötet. Most jött a hír Veszprémből: olyannyira nagy volt az érdeklődés, hogy mind egy szálig elfogyott. A napokban megjelenik az újabb kiadás a könyvből, megváltozott, bővült elő- és utószóval, még kettő, eddig sehol sem publikált fényképpel, de változatlan Lőrincze-szöveggel. S ugyanott, ugyanebből a műhelyből adták ki tavaly László Gyula régészprofesszor pálya- és életrajzi művét. Azaz az első kötetet. Ugyancsak fényképekkel. Most nyomdába ment a második kötet is; talán karácsonyi ajándék lesz, visszatekintés egy fontos pályára, életre, témára. Ötven év fotói lesznek benne a szövegen kívül; maguk is beszédes koremlékek. Két életút, két kiemelkedő pálya. A nyelvészé és a régésztörténészé. A történelem társtudományának és a bizonyító nyelvnek a vallomása magyarságunkról. (mátyás) TÉLI ZSOLTÁR V; í-' ’ , i / , ' • ■ * ' A régi Nemzeti Színház lektora, dramaturgja, egy rövid ideig igazgatója, Kovách Aladár 1940-ben drámát írt Téli zsoltár címmel. (A szerző 1947- ben emigrált, 1979-ben halt meg Bécsben.) Művét először 1941-ben mutatta be a Nemzeti. Most az Evangéliumi Színház állította színpadra. Bemutató október 29- én Budapesten, a BM Duna Palotában. Vasárnap, 30-án este is játsszák. A további előadások időpontjai: november 10., 13., 20., 27., illetve december 4., 8., 10., 11. A dráma hőse Apáczai Csere János, a tudós, de főképp kiváló pedagógus. Döbbenetes korán, 34 évesen halt meg, ám ennyi idő alatt is a magyar művelődéstörténet legnagyobbjai sorába emelkedett A háromfelvonásos, két helyszínen, Hollandiában és Erdélyben játszódó drámai játékot most Udvaros Béla rendezésében láthatják az érdeklődők. Apáczait D. Szabó István Jászai-díjas színművész alakita. M. I. Novák Péter a KIMNOWAKból, Magyar Éva Kaposvárról Érzékeny emberi történet A Szkéné Színház nézőtere csak foghíjasan telik meg, erről az előadásról csak a beavatottak tudnak, a nyilvánosság kizárva. A színpadon hárman vannak. Horváth Kornél sokféle, hangok zendítésére, zörgésekre, zajok kibocsátására alkalmas szerkentyűkkel, Magyar Éva színésznő, koreográfus és Novák Péter, aki egyszerre minden. Ő a KIMNOWAK-ból a „nowak”, táncos, színész, ha úgy hozza, bohóc. Három különféle utakon ideérkezett, más és más ember. És van egy szék, egy ócska karosszék, és egy annál nem sokkal fiatalabb játék mackó. Ami velük történik, olyan érzést kelt a nézőben, mint ha övön alul jól behúztak volna neki egyet. A történet, amelyet végigélünk, a mi történetünk. A füzetben, amelyet edinburghi útjuk előtt adtak ki, hogy bemutassák magukat, ez áll: „Ez az emberi érzékenység története, a nemek soha véget nem érő párbajának története, az emberi önzés története, olyan emberek története, akik képtelenek úrrá lenni szerelmükön és gyűlöletükön.” A történet szavakban elmondhatatlan, kongó közhely. Két ember szereti egymást, szövetségre lépnek, családot teremtenek, azután meggyűlölik egymást, és talán megbékülnek. Ez semmit sem mond. De amikor Magyar Éva és Novák Péter, két ragyogóan tehetséges színész ezt eltáncolja, akkor a néző visszafojtott lélegzettel figyel, és ha be meri vallani, akkor magára ismer. A Szkéné Színházba a Műszaki Egyetem emeletén, kongó folyosókon mentünk be. Ez az edinburghi indulás előtti főpróba estéje volt. Az egyetemi épület üres. A színházteremben azonban az ember találkozott saját magával. December elején majd másoknak is részük lehet ebben a szorongató élményben. Mert már visszajött a kis társulat Skóciából, ahol Richard Demarco, az Európai Művészeti Alapítvány igazgatója alternatív színházi fesztivált rendezett, amelyre ők, a „Sámánok” is meghívást kaptak. A fesztivál sokarcú volt: a résztvevők irodalmi, zenei, könnyűzenei, színházi és alternatív színházi produkciókkal léptek a nyilvánosság elé. Novák Péter a Sámánban nyolc év után talált vissza a színpadra. A színházba, amely - ezt mondja - „nemcsak reálszínház lehet, hanem valami más is, ahol a színész a kisujjáig, egész fizikumával játszik". A műfaj meghatározásában azonban magamra hagy. Táncjáték? Lehet, hogy nagyot tévedek, de bennem a Csodálatos mandarin koreográfiájának egy mozdulatsora ébredt fel. Valószínűleg tévedek. De hát végül is nem kell sehova sorolnom. - Előbb a mozdulatokat találtuk ki Radnai Anna Mária dramaturg segítségével. Eltáncoltuk két ember történetét, akik boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Akiknek nem a hétfejű sárkánnyal, hanem egymással kellett megküzdeniük. Nagyon sokat improvizáltunk, míg megtaláltuk minden mozdulat helyét, idejét. A zene ezeket követi. A konga, a cintányér, a cserépedények, a harangjáték: Horváth Kornél. És a végén egy dal. Ebbe a műfajba minden belefér. Ez egy fiatal csapat alkotása, melynek egyetlen korlátja a közös ízlés. Létrejött egy csoda a színpadon, amelyet nem lehet másként meghatározni, csak úgy: szép. Edinburghban zajos sikerük volt egy száz férőhelyes kis színházban, amely már az első előadáson zsúfolásig megtelt. Mindjárt 8-10 ajánlatot is kaptak, részt vesznek majd a glasgow-i májusi fesztiválon is, ami a legnagyobbak egyike a világon. Az utazásukat ezúttal Soros György támogatta, de a produkció költségeit a saját zsebükből fizették - ez Magyar Éva befektetése volt. A Kaposvárott volt színésznő 1993-ban elnyerte a The Independent című brit lap művészeti díját és a Kritikusok Díját Soiree című produkciójával. Horváth Kornél a Stendhal Trio alapító tagja, akinek sajátos stílusa jól ismert a rock és jazz hívei között. Novák Péter, miután a KIMNOWAK új lemeze a CD-piacra került, folytatja munkáját a Holló Színházzal, és Magyar Évával már egy új musicalen is dolgozik. Decemberben a Szkéné Színházban látható lesz az a produkció, amely Edinburghban sikert aratott. Ott angol, skót, francia, szerb, lengyel alternatív együttesek között léptek fel. Sűrű volt az élet, és kevés az idő. Budapesten talán nyugodtabb feltételek között mutatkozhatnak be. K. Gy.